A ​szorongás fogalma

Søren Kierkegaard - A ​csábító naplója
A ​világirodalom legszebb és legkülönösebb szerelmi története a dán filozófus tollából. Művészi vallomás a szerelemről, magányról, két lélek elrendelt egymásra találásáról; a szellemi világ és az anyagi valóság belső harcáról.

Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A ​múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási). Gondolat Kiadó, 1978

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Friedrich Nietzsche - A ​vidám tudomány
Zárótétel ​és nyitány: e könyv alkotja a nietzschei életmű tengelyét, egyaránt nyitott múlt és jövő felé: lezárja és összegzi a Voltaire jegyében álló kritikai, felvilágosító szakaszt és megnyitja a filozófus utolsó nagy alkotó korszakát, amelyet az Értékek átértékelése címszó fémjelez. Könyvünkben villanak föl először a nietzschei filozófia jellegzetes fogalmai, az örök visszatérés, a hatalom akarása. Mindezeken túl azonban a könyv központi gondolata: Isten halott. Nietzschének e tétele az újkori ateizmus történetének legradikálisabb megfogalmazása és egyben az Értékek átértékelésének előfeltétele: ha Isten, mint az igazság, egység és a lét alapja nem létezik többé, akkor a vallásos korszakot megalapozó és kísérő ontológia, logika, grammatika és teológia metafizikai ácsolata megrendül. A nietzschei felvilágosító szabad szellem olyan játszi könnyedséggel, a fölény és a függetlenség lebírhatatlanul csapogó vidámságával kap bele kritikailag számtalan ponton a régi, elidegenedett tudatformákba, ahogy a sziporkázó napfény táncol lidércesen, állandóan változó ritmusú alakzatokban a vakítóan csillámló tenger habjain.

Søren Kierkegaard - Max Scheler - Georg Simmel - Miguel de Unamuno - A ​halál filozófiai megszólításai
Jelen ​kötet beszédkoszorú a halálról. Ez a koszorú többféle növényből fonódott. Van benne sírbeszéd, mely mégis más, mint a hivatásos prédikátorok szájából elhangzó sírbeszéd (Kierkegaard). Van benne olyan elemzés, mely első ízben próbálja a személyes elmúlást a fenomenológia eszköztárával hozzáférhetővé tenni (Scheler), s olyan meditáció, amelyben egy filozófus néz szembe a saját halálával (Simmel). Végül pedig belefonódik két misztikus vízió, melyek szerzője – gondolatban, érzésben – makacs következetességgel köröz a számára egyedüli alaptéma, a halál körül (Unamuno). A kötetet elmélyült utószó teszi teljessé.

Simone de Beauvoir - Az ​öregség
Simone ​de Beauvoir azt tartja, hogy öregekkel kapcsolatban majdnem mindenkinek rossz a lelkiismerete, és ezért a hallgatás összeesküvése veszi körül ezt a témát. Könyvének célja, hogy megtörje ezt a hallgatást, és olvasóit is kéri, nyújtsanak neki segítséget. Ezt írja: "Hogy megnyugtassák lelkiismeretüket, az ideológusok különböző, egymásnak ellentmondó mítoszokat gyártottak, amelyeknek célja: elhitetni a felnőttekkel, hogy az öregember nem olyan, mint ők. Az aggastyán tiszteletre méltó Bölcs, aki magasan felette áll ennek a földi világnak, vagy fecsegő, szenilis bolond, akivel ezért nem kell törődnünk: akár többre, akár kevesebbre becsüljük önmagunknál, mindenképpen száműzzük a társadalomból. De a valóság elleplezésénél is kényelmesebb módszer: nem venni róla tudomást. Az öregség szégyenletes titok, nem illik szóba hozni. Sokan rosszallották, hogy könyvet írok róla: »Micsoda ötlet! Milyen szomorú, milyen morbid téma!« És éppen ezért írtam meg. Be akartam mutatni, milyen körülmények között, hogyan élnek ezek a páriák, azt akartam, hogy meghallják a hangjukat: kénytelenek leszünk elismerni, hogy emberi hangon szólnak hozzánk." Magyarországon viszonylag sokat tettek az öregekért, hiszen öreg korában majdnem mindenki nyugdíjas. De ezeknek a nyugdíjaknak egy része éppen csak a létminimumot biztosítja. Ezzel a szép, bátor, tisztességes művel a probléma ébren tartásához szeretnénk hozzájárulni. S akiket ma még nem érint személyesen, azokhoz is szól a könyv, mert szokatlan témája ellenére olyan olvasmányos, mint egy regény.

Richard Sennett - A ​közéleti ember bukása
A ​közélet napjainkban formális kötelezettséggé vált: a polgárok zöme az állammal kapcsolatos teendőit valamiféle csendes beletörődéssel végzi, és ez a közéleti fásultság méreteiben messze túlmutat a politikai ügyek határain.

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello

Martin Buber - Én ​és Te
Martin ​Buber író, fordító és filozófus, német és héber nyelven író gondolkodó, a felvilágosodással kezdődött és a II. világháborúval véget ért német-zsidó szellemi szimbiózis utolsó nagy alakja. A huszadik századi gondolkodás számára új utakat nyitó perszonálfilozófiájának alapműve, az Én és Te című esszé 1923-ban jelent meg. Ekkor találta meg gondolkodásának kristályosodási pontját, a dialóguselvet. Filozófiai munkássága abból táplálkozik, hogy az embernek a világ dolgaival találkozván nyitottnak kell lennie minden "másik"-ra, minden "Te"-re, nem lehet merev szokások és rituálék közé zárkóznia. Buber munkássága nemcsak zsidó és keresztény teológusokra volt hatással, gondolataiból természettudósok, pszichológusok és művészek egyaránt merítettek.

Simone de Beauvoir - A ​második nem
Simone ​de Beauvoirt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Számos munkája jelent meg magyar fordításban - regényei, útinaplója, önéletrajza -, amelyeknek érzelemmentes szenvedélyessége és szemléletes logikája érdekes színek, ízek és hangulatok igézetével keríti hatalmába az olvasót. Beauvoir alapjában véve filozófus elme; az elemi képletek, a nagy összefüggések, a determináló erővonalak érdeklik, s a keze alatt formálódó művészi anyagból áradó kérdésekre a polgári radikalizmus és az egzisztencializmus oldaláról keresi a választ. Társadalomelemző, bölcselkedő munkái közül a legjelentősebb A második nem, amely 1949-ben hagyta el a sajtót, de azóta sok új kiadása jelent meg és bejárta az egész világot. A szerző a nő, a "második" nem helyzetét vizsgálja korunk társadalmában, s küzd a "másodrendűség", "másért-valóság" ellen. A nő problémáját óriási anyagtudással, minden elképzelhető oldalról igyekszik megvilágítani, felhasználva a biológia, a pszichológia, a néprajz, a társadalomtörténet egész arzenálját és a szépirodalom dokumentatív erejű példatárát is. Mivel a könyv húsz évvel ezelőtt jelent meg először, jó néhány megállapításának aktualitása természetesen megfakult. Vannak olyan következtetései is, amelyekkel a magyar közönség nem ért, nem is érthet egyet; vitára ingerelnek például az írónő nézetei a házasságról - ez azonban nem csökkenti jelentőségét. A könyv vitathatatlan értékeit a szerző szuggesztív dialektikája, szenvedélyes komolysága, a lélektani megfigyelések lenyűgöző gazdagsága és mély humanizmusa biztosítja. A tárgy rendkívüli érdekességét a szellemes előadásmód és nagy stílusművészet még vonzóbbá növeli.

Andrej Tarkovszkij - A ​megörökített idő
Andrej ​Tarkovszkij (1932-1986), a közelmúlt filmtörténetének egyik legnagyobb alakja összesen hét egész estés játékfilmet rendezett. Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Szolaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal kritikusai szerint "egyetlen óriási mű hét fejezete". Műveinek középpontjában az ember és a világ, az ember és a transzcendens szféra kapcsolata, még inkább konfliktusa áll. Hőse az ember, aki a szenvedés és a fájdalom útján etikai személyiséggé szeretne válni, áldozathozatal által szeretne belépni a közösségbe. A megörökített idő a filmalkotással, a filmkészítés műhelyproblémáival, metafizikai kérdésekkel kapcsolatos gondolatait tartalmazza.

Friedrich Nietzsche - Az ​Antikrisztus
Nietzsche ​egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.

Søren Kierkegaard - Stádiumok ​az élet útján
A ​könyv egy tízkötetesre tervezett sorozat harmadik darabja. Első és második része az 1844 januárjától novemberéig terjedő időszakban íródott. Kierkegaard ezeket először önálló kötetben kívánta megjelentetni Színe és visszája címen. A harmadik rész 1843 májusa és 1845 márciusa között keletkezett. Kiindulópontjául egy befejezetlen elbeszélés vázlata szolgált, melyet Kierkegaard eredetileg a Vagy-vagyba szánt.

Émile Durkheim - Az ​öngyilkosság
Durheim ​munkája a szociológiai irodalom immár klasszikus alkotása, s bár a megírása óta eltelt közel egy évszázad alatt nagyon fejlődött a szociológia módszertana Az öngyilkosság ma is időszerű, ma is hat: nem véletlenül hivatkoznak a legmodernebb módszertani könyvek Durkheimre, és a könyvéből átvett részeken mutatják be a követendő módszerességet. A problémát Durkheim látta meg és rendszerezte elsőként; vizsgálatának módszeres végigvezetése máig példaszerű. A ma alkalmazott világosabb, tisztázottabb fogalmak jelentős részét az ő koncepciójából fejlesztették ki. A könyv nagy jelentőségű szociológiatörténeti szempontból, kezdő és képzett szociológusok ma is sokat meríthetnek gondolataiból.

Søren Kierkegaard - A ​halálos betegség
Kierkegaard ​egy kései művében tehát egy olyan elemzést fogalmaz meg, amely minden addigi egzisztenciál-probléma meghatározásán túllép. Ez a halála előtt hat évvel megjelent A halálos betegség (Sygdomen til Døden) című írása. Az ezzel kapcsolatos első gondolatai már egy évvel korábban megfogalmazódnak, és Kierkegaard, a műhöz tartozóan, mintegy azt követően három beszédet is megírt, és négy hónappal a könyv megjelenése után megjelenésre le is adott. A halálos betegséget többen Kierkegaard fő művének tekintik. Így például Walter Schulz vagy Heimbüchel, sőt Arne Grøn szerint itt nem csupán Kierkegaard fő művéről, hanem a XIX. századnak – filozófiai és teológiai oldalról szemlélve – az egyik legfontosabb értekezéséről van szó. Jelen esetben egy olyan kérdés taglalásáról, amely a legmélyebben érinti az embert, és ezért Kierkegaard önanalízisének is legszervesebb részét képezi. Ugyanakkor egyben ez egy kordiagnózis is, amely, ha nem is foglalkozik az akkori forradalmi eseményekkel, éppen ezért sokkal kevésbé lesz konkrét időhöz vagy korszakhoz köthető. Egyszerűen talán azt is mondhatnánk, hogy a kétségbeesés a mi modern korunk egyik legmélyebb vizsgálata, mely – hasonlóan a szorongáshoz – a mai ember alapérzelmét is döntően meghatározza. A kétségbeesés az egyes ember emocionális világában olyan problémát alkot, amely igen nehezen közelíthető meg, éppen talán annak személyessége miatt. Más ezért a megközelítésnek a módja is, amit jól mutat, hogy ezt a könyvet Anti-Climacus “írja”, aki ezért neve szerint már nem vállal teljes közösséget a korábbi “szerzővel”. A kétségbeesés (Fortvivlelse) ugyanis a szellem, az én betegsége, amelynek három általános formája lehet, amelyeket aztán további szempontok alapján vizsgált meg: 1. ha nem tudjuk, hogy van énünk, 2. ha nem akarunk önmagunk lenni, 3. ha önmagunk akarunk lenni. A kétségbeesésnek több formája is lehet (pl. a végtelenség kétségbeesése, a végesség kétségbeesése, a lehetőség kétségbeesése, a szükségszerűség kétségbeesése), amelyek más és más élethelyzetet tipizálnak, mégpedig nagyon élesen és lényegre törően. Ez a betegség halálos, de szörnyűsége épp abban van, hogy nem ebbe lehet belehalni. Az ember ezen a módon az énjét veszti el, mégpedig úgy, hogy ezt a veszteséget észre sem veszi. Ezek az emberek “képességeiket kamatoztatják, pénzt és javakat gyűjtenek, világi ügyeik vannak, okosan kalkulálnak stb., stb., talán a történelembe is beírják a nevüket, de ők maguk nem léteznek, szellemi értelemben nincs Énjük, Énjük, amiért ők mindent merhetnének” – írja meglehetősen élesen fogalmazva. Éppen ebben a felismerésben jut el a kétségbeesés oda, hogy kimondható róla: nem más, mint a hit negatív határozmánya, amely mint negatív egyben affirmációt jelent. A Lezáró tudománytalan utóiratban ezt úgy fogalmazza meg, hogy az egzisztenciában való önmegértésben az “én” sokkal gazdagabb és mélyebb meghatározást kap, amit az egzisztálással együtt még nehezebb megérteni. A nehézség nagyobb, mint a görögöknél, mivel nagyobbak az ellentétek, ugyanis az “egzisztencia paradox módon bűnként, az örökkévalóság paradox módon mint időben tételezett Isten jelenik meg”: “…de az, hogy az egzisztencia paradox, jelenti a szenvedély csúcsát”. Hit, bűn és szenvedély. A végső következtetés tehát abban áll, hogy az igazi én, akit máshol vallásos egzisztenciának nevez, a hitben, mégpedig a szenvedély hitében alapozza meg saját énjét, önmagát. Ez az, amit ez a negyvenkét éves korában meghalt különc önnön tapasztalataként élt meg. Ez az, amiről e rövid – alkotói korszakát nézve mindössze tizenhárom év – munkássága során számos kötetben egybefoglalt. Ebben a filozófiában Karl Jaspers véleményével összhangban a kérdezés a legfontosabb és nem a válasz, de reagáljanak arra akárhogy, mindenképpen benne van a megengedő jelleg; aki kérdez, az nem kizárólagos, nem akar normatív módon semmit sem eldönteni. Ennek köszönhető a gondolkodásában fellelt inkonzisztencia is. Kierkegaard egész filozófiájának mond az ellent, aki valamiféle rendszert akar benne meglátni, s talán erre gondol maga is, amikor műveit az elemző filozófusoktól, filológusoktól félti. És itt kellene nekem is bocsánatot kérni. De ha bocsánatot kérek, meg fogom bánni, ha nem kérek, azt is meg fogom bánni, kérek vagy nem kérek, mindkettőt meg fogom bánni. Vagyis ezzel nem megyünk semmire. A cél nem fontos, sokkal inkább maga az út, ahogy azt akár Hegel, akár Schelling vagy éppen Nietzsche mondta. Kierkegaard esetében ez az út a lázadó és soha meg nem nyugvó, de folytonosan kereső ember útja. A formálódó, lázadó, majd önmagát autonóm módon megfogalmazó személyiség golgotája. Az a golgota, amelyet megtenni is csak “személyesen” lehet. Lehet ezért valaki lexikonok szócikke, az irodalomnak vagy a történelemnek tankönyvek által nagyra tartott alakja, ha a személyesség varázsát nem hordja magán, ha nem képes azt a hangot megtalálni, amely közvetlenül képes megszólaltatni, kimondva kérdezni.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Denis Diderot - Denis ​Diderot válogatott filozófiai művei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Arthur Schopenhauer - A ​világ mint akarat és képzet
Arthur ​Schopenhauer (1788-1860) főműve A világ mint akarat és képzet a gondolkodástörténet ritka, nagy filozófiai rendszert építő alkotásai közé tartozik, mely struktúráját és nyelvezetét tekintve is eltér a hagyományos, illetve az ún. német idealista és kriticista filozófiai művektől. A kognitív megismeréstől, illetve az emberi beavatkozástól függetlenül működő és ható gonosz és kiszámíthatatlan akarat teremti és tartja a világot szenvedésekkel teli, örökös körforgásban. Közvetett objektivációi közül elsősorban az ember az, aki megpróbál szabadulni hatalmától. Ennek két módozata lehetséges: az esztétikai út, vagyis a művészetek, illetve az etikai út, ahol is az aszkézis vezethet el az akarattól független szabadsághoz. A mű voltaképpen két részből áll: az első négy könyvből, melyet most vehet kézbe az olvasó. valamint a később megjelenő második kötetből, amely az első rész mintegy másfél évtizeddel később megírt variánsa, és amelyben az öreg mester paragrafusról paragrafusra újraértelmezi az első - alapvető - filozófiai építményt. A négy könyv szisztematikusan, mindazonáltal izgalmas olvasmányként dolgozza fel a megismerés, az ontológia, az esztétika és az etika területeit.

Hamvas Béla - Szellem ​és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.