További értékelések

Passuth ​könyveinek “krónikás” hangvétele szokatlan, de mindenképp érdekes. (Magam részéről a kedvenc történelmi regényíróm egyelőre továbbra is Mika Waltari.) Mindamellett örülök, hogy (például Kodolányi Jánoshoz hasonlóan) túllépi azt az “ifjúsági” hangvételt, ami sok magyar történelmi regényre jellemző.
Passuth mindig számos karaktert szerepeltet, ami oda vezet, hogy többnyire csak egy-két főszereplője tűnik háromdimenziósnak. Ez nem is feltétlenül baj, máskülönben az ilyen hatalmas terjedelmek még hatalmasabbá válhatnának. Mindenesetre Báthory Zsigmond egy olyan jól leírt főszereplője a könyvnek, hogy jól meg lehetett benne látni a fejedelem mögött az embert is, hogy a végére annak ellenére szánakoztam sorsa felett, hogy korántsem nevezhető pozitív főhősnek. Hasonlót utoljára talán Fehér Tibor könyve, a Nyugtalan vér olvasása során éreztem, évtizedekkel ezelőtt, ami a magyar Salamon királyról szól.
A könyv amúgy elég jól bemutatja, hogy minden igaz lehet, meg az ellenkezője is. Hogy hol a török, aki kell nekünk, hol meg a Habsburg. Hogy nekem e mellé az ember mellé kell állnom, vagy, ja, nem is, inkább a másik mellé. Kíváncsi vagyok, mi minden történt volna másképp Zsigmond szeszélyessége nélkül. Csak néhány ember van, aki (legalább részben) konstans, mint például Bocskai a császári hűségével, vagy a jezsuita gyóntató atya a katolikus elkötelezettségével – elvárásaik sikere így hát erősen meg is kérdőjeleződik abban (ebben?) a hintázó világban.

Passuth ​mesterien tárja fel Erdély helyzetét a nagy európai tablón, a spanyol, francia, angol, török és persze Habsburg birodalmak szövevényes érdekhálózatában. Eközben képes ezt a “nagy” történelmet is közel hozni az olvasóhoz, pusztán azáltal, hogy megmutatja az emberi oldalát is az uralkodóknak, akik ettől egy csapásra életre kelnek, és lelépnek a történelemkönyvek lapjairól. Azonban most először éreztem azt, hogy a könyv második felére elvesztette ezt a képességét, és belegabalyodott a tengernyi név forgatagába, akik mind ennek a zűrzavaros korszaknak a szereplői.
https://litfan.blog.hu/2020/09/15/passuth_laszlo_sarkanyfog

Személy ​szerint én szeretem Passuth stílusát, a kissé lassú, krónikás hangulatot :-)
Báthory Zsigmond története filmvászonra kívánkozik!

Sajnos ​nem fogott meg annyira, hogy jó értékelést adjak..

Hát ​most nagyon nagy bajban vagyok. Passuth feltétlen rajongója vagyok, de nem tudom maradéktalanul dícsérni ezt a könyvet. Passuthtól megszoktuk a ma már szinte mástól nem is olvasható csodálatos magyar mondatokat, de itt most ez kevésnek bizonyul. Báthory Zsigmond a magyar történelemnek nem volt egy túlzottan ismert és szeretett személyisége. Ahogy olvastam ezt a könyvet, nem tudtam úgy beleélni magam a korba sem a történetbe mint más Passuh műveknél. Sajnos a sajátos Passuth-i részletesség itt már unalmassá vált. A töménytelen nehezen olvasható levelekből kevesebb jobb lett volna, mert így még töredezettebbé vált a történet. Nagyon sajnálom ,hogy ezeket kell írnom, először nem vagyok elégedett egy Passuth mű olvasása után. A négy csillag az író iránt érzett rajongást tükrözi.

Nekem ​nagyon tetszett, de nem sikerült gyorsan kiolvasnom, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a történelmet, és érdekli az erdélyi fejedelemség történelme.