Joseph Conrad (1857-1924)
Lengyel származású angol író, aki először tengerész volt, s első könyve csak 38 éves korában jelent meg. A 20. század talán legegyetemesebb hatású írója. Főbb művei: A sötétség mélyén (1902); A titkosügynök (1904); Nyugati szemmel (1911); A titokzatos idegen (1919).
Arthur Koestler (1905-1983)
Magyar apa és osztrák anya fia. Noha Budapesten járt középiskolába, német, majd francia nyelvű újságíró lett, míg maradandó értékű regényeit, önéletrajzait és esszéit – melyekben többnyire a század kísértetével, a kommunizmussal viaskodott – angolul írta. Mikor tudomást szerzett arról, hogy rákja van, kalandos életét feleségével együtt elkövetett öngyilkossággal fejezte be Londonban. Főbb művei: Thieves in te Night (Éji tolvajok, 1946); Sötétség délben (1940); Scum of the Earth (A Föld mocska, 1941); The Yogi and the Comissar (A jógi és a komisszár, 1945).
Václav Cerny (1905-1987)
Cseh irodalomtörténész. Franciaországban, majd Genfben járt egyetemre. Az 1930-as években egyetemi tanár Prágában, s emellett az irodalmi élet egyik meghatározó személyisége. A háború után a harcos szociáldemokratát 1951-ig tűrték meg, akkor félreállították, s 1968 pillanatnyi szünetétől eltekintve élete végéig ellenzékben maradt. Négykötetesre tervezett emlékirataiból csak hármat sikerült befejeznie.
Kapcsolódó könyvek
Bíró Yvette - Erich von Stroheim
Erich von Stroheim (szeptember 22, 1885 - Május 12, 1957) volt osztrák születésű filmsztár a némafilm kezdeteitől, majd megjegyezte mint auteur az ő rendezői munkája
Octave Aubry - Napóleon magánélete
Ha Napóleon nevét olvassuk vagy halljuk, diadalmas csatái jutnak eszünkbe, a fényes párizsi koronozás és csúfos oroszországi visszavonulás, Korzika és Szent Ilona szigete. De mit tudunk a becsvágyó fiatal tüzértiszt, a konzul, a császár szerelmeiről, barátságairól, családjáról, nővéreinek és fivéreinek pikáns részletekben sem szűkölködő szerelmi életéről? Octave Aubry francia író és történész ebben a könyvében regényes fordulatokkal, gazdagon, színesen és izgalmasan eleveníti meg a Buonaparte-család történetét, Napóleon két feleségének, Joséphine de Beauharnais-nak és az osztrák Mária-Lujzának alakját, megismertet azokkal a nőkkel is, akikhez Napóleont házasságon kívüli kapcsolat fűzte: Désirée de Claryval, George kisasszonnyal, Maria Walewskával - a nemcsak hadvezérként és uralkodóként, hanem férfiként is szenvedélyes Napóleon szerelmeivel.
Sebők János - A daltulajdonos
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Henri Perruchot - Gauguin élete
„Jól tudom, egyre kevésbé értenek engem. Mit bánom én, ha a többiek eltávolodnak tőlem! A tömeg szemében talány leszek, egyik-másik embernek költő, s előbb vagy utóbb, de a jó elfoglalja méltó helyét. Mindegy, akárhogy áll is a dolog; elsőrendű dolgokat fogok festeni, biztos vagyok ebben… Alapjában véve mindig igazam van a művészetben.”
Gauguin
Marcel Brion - Rembrandt élete
Marcel Brion, a neves francia művészettörténész-író és akadémikus könyve monográfia, regény és tanulmány együttvéve. Ragaszkodik a tényekhez, és alkalmazkodik az adatokhoz, ugyanakkor behatóan és érzékletesen elemzi az egyes műveket, felhasználva az elbeszélés nyújtotta lehetőségeket is, elsősorban az érzelmi és lélektani motívumok kibontásánál. Az elegáns, árnyalt és igen kifejező stílusú műben Rembrandt élete és művészi munkássága tökéletesen összefonódik. Az élettörténetben benne vannak a művek, a művekben az élettörténet; egyik sem érthető meg a másik nélkül. Ez az ábrázolásmód rendkívüli közelségbe hozza az olvasóhoz Rembrandtot és korát, amelynek a szerző kiváló értője.
A könyv gazdag kor- és művészettörténeti ismereteket nyújt, amelyek segítségével más festőkhoz is közelebb férkőzhetünk.
Bart István - A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös
A kétségtelen tény ennyi: 1889. január 30-án a mayerlingi vadászkastély egyik hálószobájában meghalt Rudolf, I. Ferenc József trónjának várományosa és Vetsera Mária bárónő. A királyfi haláláról szóló első hivatalos verzió szívszélhűdésről szólt, a másnap kiadott beismerte, Rudolf pillanatnyi elmezavarában öngyilkosságot követett el; Vetsera baroneszről nem szólt a kommüniké - és míg a Habsburg-birodalom állt, hivatalos hely nem ejtette ki, nem írta le a nevét. Feltehetően kettős öngyilkosság történt, a szobában azonban csak egy golyót találtak.
Mi történt valójában? Igaz lenne, hogy Rudolfot körmönfont módon behálózták, de aki állítólag hálóba csalta, meghalt végül, s feltehetően szerelmese kezétől. (De miért járt a halál éjszakáján katonaorvos-nőgyógyász - kissé különös ez együtt - a vadászlakban?) Kezdettől fogva a tragédia, a halál előérzete lebeg a szerelmesek felett, egyiknek sem frivol kaland, kellemes viszony ez a kapcsolat. De mi idézi a légyottok színhelyeire a tragédiát? Rudolf politikai csalódása, netán valamilyen, a trónörököst halálba kergető kényszerhelyzet, vagy csak játék a tűzzel? Vagy valóban aprólékosan kitervelték, gondosan megtervezték a közös halált? Esetleg nem is ők, hanem mások? Mária csak eszköz lett volna, hogy az igazi okról elterelje a figyelmet?
Mi a magyarázata például annak, hogy a liberális Moritz Szeps oly gondosan színezgette hírlapjában a haladó szellemű trónörökös arcképét, azt engedvén setjeni, hogy Rudolf politikai nézetei nem azonosak az apjáéval, s távolról sem a nagy szövetséges, Vilmos császáréval? Az image olyan jól sikerült, hogy Magyarországon sokáig gyászolták a boldogtalan Rudolf királyfit, az igaz magyar hazafit, aminek persze, mint Bart István mesterien elemzi, egyetlen alapja volt, a történelmi-politikai hamis tudat. Vagy netán mégis lenne igazság a kortársi mendemondában, miszerint nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt? Mi volt abban a vasdobozban, amit a trónörökös Larisch grófnő gondjára bízott, s amit Orth János gróf magával vitt - talán a tenger fenekére -, és amely máig sem került elő?
Rengeteg a kérdés, kézzelfogható bizonyíték viszont alig akad; gondos kezek összegyűjtötték és megsemmisítették a legtöbbet. A szerző a lehetséges teljes anyagot összegyűjtve Maigret gondosságával vizsgál meg minden nyomot, követ végig minden szálat, tesz fel és válaszol meg minden kérdést, ebben a történelmi-politikai krimiben, mesterien szerkesztett, szellemesen megírt "esszében". S bár mindvégig a tragikus sorsú szerelmespár alakját állítja reflektorfénybe, lassan a teljes színtér megvilágosodik: az Osztrák-Magyar Monarchia elmaradott társadalmi viszonyaival, kafkai bürokráciájával, a trónörökös minden lépését feljegyző rendőrségével, politikai viszonyaival, diplomáciai kapcsolataival, várható csúfos jövőjével - a múlt század utolsó évtizedeiben, amikor már szövődnek azok a szálak, melyek az első világháborúhoz vezetnek. Ha kalandregény ez a könyv, olyan íve van, mint egy nagyszabású történelmi tanulmánynak, ha történelmi esszé, olyan olvasmányos, izgalmas, lebilincselő, mint egy detektívregény a javából, de az alcíméről se feledkezzünk meg: "szerelmi regény"....
David Beckham - Futball, család, hírnév
Futball, család, hírnév,
mindez saját szavaimmal
az én történetem
az őszinte és egyetlen igazság,
Oscar Welden - Báthory Erzsébet magánélete
Véreskezű szörnyeteg, könyörtelen tömeggyilkos...? Vagy csak egy szerencsétlen asszony, akinek tudatát a kicsapongó ősök terhelték meg?
Báthory Erzsébet minden idők egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa, a nők körében feltétlenül az első szadista asszony, aki kizárólag fiatal lányok és nők lemeztelenítésében, fizikai kínzásában, majd megölésében találta meg a kéjt. Összeegyeztethető-e ez azzal, hogy ezenközben családanya is volt? Magyarország egyik legnagyobb földesurának özvegye hatalmas birtokain kínzókamrákat rendezett be és százával gyötörte, majd ölette meg a mit sem sejtő áldozatait? Vagy egy politikai koncepció áldozata csupán? Az 1500-as évek vége és az 1600-as évek eleje-nagyon érdekes volt a három részre szakadt Magyarországon. A kor összes jellemzője, valóban élt alakja felbukkan a dokumentumkötetben. Nem regény ez, minden szava valóság- de csak erős idegzetű olvasóknak ajánlja a Kiadó.
Csáth Géza - Napló (1912-1913)
Napló azokból az évekből, amikor a pszichoanalízissel elkezdett foglalkozni, és a sok önelemzéstől elment a kedve az írástól. "A születő gondolatot mintegy csirájában megöli a kritika." Egy fürdőhelyen kezdett el dolgozni orvosként. Unatkozó hölgyek álltak sorban a kegyeiért. Rákapott a szerekre. Egyre durvábban nyúlt hozzájuk. És próbált leszokni. Belső vívódások, hátrahagyott gondolatok.
Sylvia Nasar - Egy csodálatos elme
"Matematikus létére hogy hihette, hogy földön kívüliek küldenek önnek üzeneteket? - kérdezték a harvardiak a filmsztár kinézetű és végtelenül gőgös zsenit. - Mert a természetfeletti lények gondolata ugyanúgy talált rám, mint a matematikai gondolataim - szólt a válasz. - Úgyhogy komolyan vettem őket." Így kezdődik John Nash története, a zseniális matematikusé, aki harmincévesen már legenda volt, amikor az őrültség hatalmába kerítette, és aki - hála egy gyönyörű nő önfeláldozásának és a matematikustársak lojalitásának - évtizedek kísértetléte után ismét visszatért, hogy Nobel-díjat és világhírt szerezzen. A díjnyertes filmet ihlető könyv, Sylvia Nasar nagy sikerű életrajza az emberi szellem drámája, melyben hihetetlen hányattatások során gyógyít és győzedelmeskedik a szeretet. Huszonegy évese John Nash egy briliáns, vidám és meglehetősen különcként viselkedő diák a Princeton Egyetemen. Az órák látogatása helyett a nagy ötletet keresi és meg is találja: a közgazdaságtan addigi alapelveit megcáfolva megalkotja a racionális emberi viselkedésekre vonatkozó, máig leghatásosabbnak bizonyuló elméletet. Tíz évvel később, kiemelkedő matematikusi karrierjének csúcsán - és nem sokkal azután, hogy feleségül vesz egy gyönyörű fiatal fizikusnőt - drámai fordulat áll be életébe. Idegei felmondják a szolgálatot, és kitör rajta a skizofrénia. A következő három évtizedet állandó érzékcsalódásoktól gyötörve, munkára képtelenül, többnyire ideggyógyintézetekben zárva éli le. Csendes, magába zárkózó, szellemszerű figura, aki időnként kísértetként kóborol a Princeton Egyetem folyosóin. Hatvanévesen hirtelen újra kinyílik számára a világ, amikor skizofréniája soha senki másnál nem tapasztalt enyhülést mutat, majd a Nobel-díj Bizottság neki ítéli a legnagyobb tudományos elismerést. John Nasht felesége és kollégái végtelen türelme és szerete, valamint saját küzdeni tudása visszatéríti a szellemvilágból.
Ismeretlen szerző - Jezsuiták Szent Ignác nyomdokain
Loyolai Szent Ignác lelki naplója
Xavéri Szent Ferenc levelei
Boldog Faber Péter Memoriale-ja
A jezsuita rend 2006-ban hármas jubileumot ünnepel: a rendalapító, Loyolai Szent Ignác halálának 450., továbbá Ignác első társai, Xavéri Szent Ferenc és Boldog Faber Péter születésének 500. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg ez a szöveggyűjtemény. A könyv elején P.-H. Kolvenbach jezsuita rendfőnök emlékeztet a jubileumi év szellemére és céljára. A kötet legfontosabb darabja Szent Ignác Lelki naplójának fennmaradt töredéke. Ehhez kapcsolódik H. Rahner tanulmánya, amely a rendalapító teológiáját és misztikáját elemzi. Következik a nagy misszionárius, Xavéri Szent Ferenc életművének bemutatása levelei alapján, majd pedig Boldog Faber Péter lelkiségének vázolása. Néhány kortárs külföldi és magyar jezsuita portréját is megtalálhatjuk e kötetbe, valamint rövid tájékoztatást a magyar jezsuita rendtartomány jelenlegi tevékenységéről.
Werner Haftmann - Paul Klee
Klee teremtő művész. Nem másol, nem interpretál, hanem önálló léttel bíró világot alkot. Századunkban talán mindenkinél inkább hírhozója, közvetítője, tolmácsolója egy olyan transzcendens világnak, amely nem definiálható kizárólag sem vallási, sem metafizikai, sem pszichológia fogalmakkal, öntörvényű színek, formák és vonalak világa ez, amelynek alakzatait mi fájdalomként, szorongásként, derűként vagy éppen iróniaként érzékeljük és építjük be saját világunkba. S ha ez megtörtént, hirtelenében otthonosan érezzük magunkat benne. Feltárulnak előttünk törvényei, melyeket szinte mitikusnak érzünk, ismeretséget kötünk sajátos lényeivel, érzékeljük lüktetését, dimenzióinak lenyűgöző voltát, s közben szembesülünk életünk szűkreszabottságával. A lényeget látjuk lemeztelenítve, és belénk hasít a világunkat uraló esetlenség érzete. S ekkor vesszük észre, hogy ezek a képek ugyanakkor teljességgel a mi világunk képei is, amelyek alapján az a másik transzcendens világ ismerhet meg minket. Ez a kettős látás vonul végig Klee egész életművén. Kívülről és belülről látva alkotásaiban megszünteti a kettősséget, a kettőből egy lesz, és létrejön a művészetnek egy olyan mitikus világképe, amelyet Klee teremt, s amelyet - megértése révén - mi is ugyanúgy teremtünk. Haftmann könyve ennek a képi világnak a megteremtéséhez szolgál bevezetőül.
Ismeretlen szerző - Németh László élete képekben
Azt, hogy az én egész munkásságom egy mű s az egyes munkák annak csak egy fejezetei: egyre többen látják. Azt is helyesen állapították meg, hogy műfajaim csak egy egyetemes kifejezőkészség különféle irányú megnyilatkozásai s nem a műfajok, hanem az egész mű felől kell megközelíteni őket. Osztályozni én legföllebb úgy tudnám munkáimat, hogy melyikben léptem a legnagyobbat, vagy melyikben adtam, kínáltam föl az embereknek a legtöbbet. Nos a regényben a Gyász volt az első nagy lépés, tanulmányban, gondolkodásban a Tanu. Utána a vásárhelyi ugrás volt a legjelentősebb; ezt persze nem lehet egy műfajba belegyömöszölni; szétoszlik regényre (Iszony, Égető Eszter), drámára (Széchenyi) s pedagógiára. Ha a társadalmi haszna felől nézem őket, megint a Tanu adta a legtöbbet: egy nemzedéket szoktatott rá a magasabb igényű olvasásra. Utána azok a műveim következnek, amelyek arra próbálták az embereket megtanítani, hogy foglalkozásuk kényszerét, életük csapásait mint alakíthatják át játékká, laboratóriummá. A közvéleménnyel ellentétben, én ezek közül a hipertóniáról írott leveleim becsülöm a legtöbbre. Az újabbak közül tán az olyanokat, mint a Vallásos nevelésről, amelyek életem központi ügyét, mint életreceptet próbálták továbbadni. A tökéletesség - a Gyász, az Iszony, a Sámson érdeme csak harmadsorban következnék. Az ő tökéletességüknél büszkébb vagyok egy-egy olyan írásomra, mint a Szárszói beszéd, amelyben a perc nagysága, a figyelmeztetés komolysága és kockázata tulajdon erkölcsi szintem fölé emelt."
Szabadi Judit - Így élt Rippl-Rónai József
˝A maga idejében sem volt nyilvánvaló, és még ma sem az, hogy Rippl-Rónai József a századfordulón a művészet megújítója, stílusteremtő egyénisége volt: festőforradalmár. ˝Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egy személyben minden volt, ő volt a magyar piktúránka Cézanne-ja, Gauguinje, még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni, még Vuillard, Bonnard stb. is. Ő egymaga volt a reakció az akadémiával és Nagybányával szemben, ő egymaga jelentette nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, amelyről föntebb mondtam, hogy a naturalizmus hűhója mellett csöndben a legnagyobb meglepetéseket készítette elő.˝- Ahogy ezt a nagy tudású és igényesen ítélkező művészettörténész Fülep Lajos már 1910-ben megfogalmazta.˝
Melanie Benjamin - The autobiography of Mrs. Tom Thumb
In her national bestseller Alice I Have Been, Melanie Benjamin imagined the life of the woman who inspired Alice in Wonderland. Now, in this jubilant new novel, Benjamin shines a dazzling spotlight on another fascinating female figure whose story has never fully been told: a woman who became a nineteenth century icon and inspiration - and whose most daunting limitation became her greatest strength.
"Never would I allow my size to define me. Instead, I would define it."
She was only two-foot eight-inches tall, but her legend reaches out to us more than a century later. As a child, Mercy Lavinia "Vinnie" Bump was encouraged to live a life hidden away from the public. Instead, she reached out to the immortal impresario P. T. Barnum, married the tiny superstar General Tom Thumb in the wedding of the century, and transformed into the world's most unexpected celebrity.
Here, in Vinnie's singular and spirited voice, is her amazing adventure - from a showboat "freak" revue where she endured jeering mobs to her fateful meeting with the two men who would change her life: P. T. Barnum and Charles Stratton, AKA Tom Thumb. Their wedding would captivate the nation, preempt coverage of the Civil War, and usher them into the White House and the company of presidents and queens. But Vinnie's fame would also endanger the person she prized most: her similarly-sized sister, Minnie, a gentle soul unable to escape the glare of Vinnie's spotlight.
A barnstorming novel of the Gilded Age, and of a woman's public triumphs and personal tragedies, The Autobiography of Mrs. Tom Thumb is the irresistible epic of a heroine who conquered the country with a heart as big as her dreams - and whose story will surely win over yours.
Bill Bryson - The Life and Times of the Thunderbolt Kid
Few childhoods are interesting to anyone other than the individuals that lived them. Even a mundane childhood, though, can be made interesting through good writing, and Bill Bryson’s memoir fits this category. The Life and Times of the Thunderbolt Kid is Bryson’s nostalgia-soaked story of his childhood in 1950s Iowa. Bryson describes his family, friends, and the city of Des Moines with reverence for the profound effect they had on his life.
The title refers to Bryson’s childhood alter ego, a superhero who has the power to vaporize all adults who interfere or annoy. Bryson’s rich imagination clearly played a large role in his childhood, and it’s that imagination coupled with a gift for slick writing that makes Thunderbolt Kid so enjoyable. It’s hard to predict whether this book will appeal more to those who remember the 1950s, or those who weren’t born yet and will be charmed by Bryson’s descriptions.
Bryson augments his own memories with slice-of-life tidbits from newspapers of the era along with deeper research into what was going on in the world outside Des Moines. The idyllic atmosphere seems at time to involve willful denial of other national problems, and Bryson is careful to temper the 1950s optimism with darker hints. He describes segregation and Jim Crow laws along with the nuclear arms race that led to schoolchildren being taught to hide under their desks.
The Life and Times of the Thunderbolt Kid is a fantastic book for any reader who remembers childhood.
David Fraser - Knight's Cross
Erwin Rommel was one of the oustanding commanders of World War II, respected as well as feared by his opponents. His instinct for battle and leadership set him apart from his contemporaries and inspired the men under his command. David Fraser's study brings to Rommel's career not only the insights of a biographer, but also those of a soldier. He shows how superficially undisciplined Rommel's style of leadership could be, and how he believed in boldness of manoeuvre, ferocity in attack, and tenacity in pursuit.
Szabó Magda - Megmaradt Szobotkának
1982 tavaszán meghalt Szobotka Tibor, aki nemcsak írótársa volt Szabó Magdának, hanem több mint harminc éven át a férje is. Kettejük élete az egymásra találás első pillanatától kezdve oly elválaszthatatlanul forrott eggyé, hogy a végzet mindkettőjükre sújtott. De Szabó Magda tudta, hogy ő nem köthet alkut a halállal, mert neki olyan feladata van, amit senki más nem végezhet el helyette. S az első pillanatok bénító fájdalma után, amikor heves sistergéssel leégtek az élethez kapcsoló vezetékek, Szabó Magda hozzálátott, hogy megírja élete legnehezebb könyvét. Kinyitotta a lezárt fiókokat, kiürítette a kéziratokkal tömött szekrények mélyét, és megtette azt, amit tennie kellett: életre keltette az igazi Szobotka Tibort. Ez a könyv regény, de nem regényes életrajz, sok tekintetben rendhagyó mű. Természetes módon mosódik egybe benne Szobotka Tibor szövege (memoárrészletek, naplófeljegyzések, gyermekkori írói kísérletek) a Szabó Magdáéval, kiegészítik egymást, szinte felelgetnek egymásnak. Egybeforrnak, hiszen a két élet is egy volt, elválaszthatatlan egész. S ezért szerelmi történet is ez a könyv, persze az is a maga rendhagyó módján. Ez a szerelem maga volt a teljesség, csata, amelyben a szerelmesek megnyerték egymást, s elvesztették önmagukat.
Szobotka Tibornak már nem volt rá ideje, hogy megírja a memoárjait, alighogy hozzáfogott, a halál közbeszólt. A megkezdett munkát Szabó Magda folytatta; példátlan önfegyelemmel és lelkierővel rekonstruálta annak az írónak szenvedésekkel, kudarcokkal teli életét, akinek tehetségében, elhivatottságában jobban hitt, mint a sajátjáéban, olyan embert állít elénk, aki már réges-rég méltó arra, hogy véglegesen fölfedezzük, s akinek könyvei végre elfoglalják méltó helyüket a magyar irodalomban.
Ansel Adams - Mary Street Alinder - Ansel Adams
In this bestselling autobiography, completed shortly before his death in 1984, Ansel Adams looks back at his legendary six-decade career as a conservationist, teacher, musician, and, above all, photographer. Written with characteristic warmth, vigor, and wit, this fascinating account brings to life the infectious enthusiasms, fervent battles, and bountiful friendships of a truly American original.
Németh Amadé - Erkel Ferenc életének krónikája
Bármily különös, de az igazi Erkel-portré vonásai úgy aránylanak a regények és filmek ábrázolta arcképhez, mint a jó fotó az idealizált festményhez. Mert a közismert Erkel-kép oly mértékben hangsúlyozza a mester pozitív vonásait, hogy valósággal Jókai-hős vált belőle.
Egyetlen magyar muzsikus sem akarja kisebbíteni Erkel jelentőségét. Korszakos fontosságú volt zeneszerzői tevékenysége, nagy művész volt a karmester, érdemekben gazdag a Zeneakadémia igazgató, a Filharmonikusok alapítója és a kórus-mozgalom vezetője. Ám a sok pozitívum mellett számos negatív vonás is található az objektíven megrajzolt Erkel-portrén. Emberi magatartásának voltak gyengeségei, érthetetlen különcségei. Az operavezetőt is terhelik mulasztások és a zeneszerzőről tudjuk, hogy a Bánktól kezdve valóságos műhelyt alakított ki muzsikusfiaiból, akiknek jelentős részük van a későbbi operák megírásában.
Németh Amadé krónikája a korabeli dokumentumok tükrében mindezt megmutatja. Nyomatékosan emeli ki Erkel nagy érdemeit, de nem hallgatja el a hibákat sem. Így ez a könyv talán az első objektív, a történeti igazsághoz hű Erkel-életrajz.