Államiság ​és anarchia Két ​párt harca a Nemzetközi Munkásszövetségben

Ungváry Krisztián - Tabajdi Gábor - Budapest ​a diktatúrák árnyékában
Ungváry ​Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a 20. század politikai diktatúrái és legmegrázóbb történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest emlékeit. A szerzőpáros olyan fővárosi helyszíneket mutat be olvasóinak, amelyek jobbára ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig a félmúlt homályába vesznek. A fiatal kutatók budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es Tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett vagy épp szándékosan titokban tartott történeti helyszínei és emlékhelyei. Az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik. A történészpáros kíméletlen és fájdalmas őszinteséggel mutat rá: a múlt századi véres diktatúrák emlékei jelöletlenül bár, de ma is ott kísértenek a főváros utcáin - ideje hát mindenkinek megismerni őket.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Umberto Eco - A ​prágai temető
A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.

Morus Tamás - Utópia
_„Valódi ​aranykönyvecske, nem kevésbé üdvös, mint amilyen mulattató a LEGJOBB ÁLLAMFORMÁRÓL és az újonnan fölfedezett Utópia, azaz Sehol nevezetű szigetről. Írta a híres és ékes szavú MORUS TAMÁS, nemes London városának polgára és főbírája.”_ E szavakkal kezdődik Thomas More (1478–1535), azaz Morus Tamás 1516-ban kiadott, műfajteremtő _Utópiá_ja. A szerző fenti témamegjelölése azonban – nyilván szándékosan – meglehetősen pontatlan, hiszen az _Utópia_ mindenekelőtt a Morus korabeli Angliáról szól, s benne a XVI. századi angol társadalmi és politikai viszonyok kritikája éppoly hangsúlyosan jelenik meg, mint az ideális államnak lefestett, példaképként ajánlott Sehol sziget leírása. Számos jel árulkodik Utópia és Anglia „azonosságáról”: mindkettő szigetország, Utópia 54 városa Anglia 54 grófságának felel meg, az utópiabeli Szárazfolyó leírása pontosan ráillik a Temzére is, stb. A hasonlóságok azonban itt – a földrajznál – véget is érnek, hiszen a seholszigetiek társadalmi berendezkedése messze fölötte áll annak a Morus korabeli Angliáénak, amelyek a feudális abszolutizmus és a tőkés termelés korai formáinak együttélése jellemzett. Az Erasmusszal szoros baráti kapcsolatot ápoló Morus, akinek már az apja is kiváló ügyvéd, majd bíró volt, előbb ügyvédként, később pedig magas rangú politikusként tevékenykedett hazájában, de mindvégig, még a vérpadon is hű maradt elveihez, a humanizmus értékeihez. A humanisták tagadták az eredendő bűn dogmáját, és hittek az ember és a világ korlátlan tökéletesedésének eszméjében. Ezért született meg Morus _Utópiá_ja is, jóllehet maga a szerző úgy vélte, egyelőre nincs sok esély az ideális társadalom megvalósulására: _„Sok olyan dolog van a seholszigetiek államában, amit mifelénk is szeretnék látni. De alig remélem!”_

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello

Jean-Jacques Rousseau - Társadalmi ​szerződés
Rousseau ​egyik legfontosabb munkája a Társadalmi szerződés, amely meghúzza a törvényes politikai hatalom határvonalait. Megjelenése után szinte azonnal az elvont politikai gondolkodás egyik legnagyobb hatású munkájává vált. Egyik korábbi munkájában, az „Értekezés az egyenlőtlenségről” című műben Rousseau megállapította, hogy a természet állama jog és erkölcs nélkül érzéketlenné és torzzá válik, amely ponton az emberiség vagy jogi intézményeket teremt vagy elpusztul. A természeti törvények elkorcsosulása során az emberek gyakran versenybe bocsátkoznak társaikkal, míg növekvő mértékben függővé is válnak tőlük. Ez a kettős nyomás egyszerre fenyegeti túlélésüket és szabadságukat. Rousseau szerint ugyanakkor a társadalmi szerződésben foglalt összefogással és a természetes jogok követelésének megszüntetésével az egyének egyszerre megvédhetik magukat és szabadok is maradhatnak. Állítása szerint ez az általános akarat tekintélyének való behódolás eredménye, ami az egyén számára lehetővé teszi, hogy ne játszon alárendelt szerepet mások szándékának, egyúttal biztosítja, hogy mégis engedelmeskedjen, mert mindannyian beleszólhatnak a törvénykezésbe. Rousseau ezt úgy valósítaná meg, hogy élesen megkülönbözteti a szuverenitást a kormánytól, amit az általános akarat befogadása és érvényesítése mozgat, de a polgárok egy kisebb csoportjából tevődik össze. A szuverenitásnak a nép kezében kellene lennie, azt képviselőgyűléseken kellene gyakorolnia, így a hatalom valóban a népet képviselné, tőlük függene, bármikor visszahívhatnák választott vezetőiket. Rousseau javaslatai utópikusak, hiszen kétséges, hogy a polgárok valóban tudnák-e egyszerre érvényesíteni a közakaratot, egyúttal biztosítani az egyén függetlenségét. Máshol ellentmondásos az elmélet, egyszerre ad jogokat a népnek a felkelésre és a hatalomnak, hogy a közakarat nevében terrort alkalmazzon polgáraival szemben, ha azok ellenszegülnek. A Jakobinus diktatúra idején kísérletet tettek rá, de vita tárgyát képezi, hogy Rousseau ideális állama valóban működne-e egy nagyobb társadalomban.

René Descartes - A ​filozófia alapelvei
A ​szisztematikus korszakába lépő Descartes kései remekműve, a Principia Philosophiae először latinul jelent meg Amszterdamban. A könyv szinte alig hagyta el a híres tipográfus-kiadó, Louis Elzevier nyomdáját 1644 júliusában, amikor a szerző egy közeli barátja, Picot abbé máris hozzáfogott franciára fordításához. Descartes-nak kapóra jött a sietség. Nem lévén elégedett a latin változattal, alaposan átdolgozta, kiegészítette a Picot-féle francia fordítást. A könyvet a fordítóhoz írt híres levél-előszóval látta el, amelyben a saját filozófiáját - szemben a skolasztikáéval - egy gyümölcsöket gazdagon termő fához hasonlította. René Descartes A filozófia alapelvei című művének mostani magyar fordítása a Párizsban 1647-ben megjelent teljesebb francia kiadás alapján készült. A könyv, amely a filozófus születésének négyszázadik évfordulója alkalmából jelenik meg, teljes egészében közli az első és második fejezetet, valamint az újabb francia kiadói gyakorlatnak megfelelően válogatást ad a "látható világról" és a földről szóló fejezetekből. Így hosszú idő után végre a magyar olvasó is bepillantást nyerhet a franciák legnagyobb gondolkodójának az emberi megismerésről és a fizikai világról alkotott nézeteibe.

Kurt Vonnegut - Bajnokok ​reggelije
Ez ​a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.

Mannheim Károly - Ideológia ​és utópia
"Gottfried ​Keller jóslata szerint 'a szabadság végső győzelme száraz lesz'... Az utópia eltűnése statikus tárgyiasságot hoz létre, amelyben az ember maga is dologgá válik... Az ember, miután eljutott a tudatosság legmagasabb fokára - ahol a történelem immár nem vak sors, hanem saját alkotása -, elveszti történelemformáló akaratát és ezzel betekintését a történelembe." A tudásszociológia atyjának főműve - csonkított és titkos kiadása után - először jelenik meg magyarul.

Oswald Spengler - A ​nyugat alkonya I-II.
A ​Nyugat alkonya (Der Untergang des Abendlandes) című munkájában Spengler a Hegelre, Marxra és másokra is jellemző lineráris fejlődéseszmével, illetve az ész és a emberiesség uralmának az eljövetelébe vetett hittel egyaránt szakított. Rendszerének alapegységei - Khaldúnhoz hasonlóan - a zárt és körülbelül ezer éves belső időtartalommal rendelkező kultúrák, amelyekből nyolcat különböztetett meg: a kínait, az indiait, a babilóniait, az egyiptomit, a mexikóit, az ókori antikot, az arabot és a nyugatit, vagyis az európait. Ezek a kultúrák az élőlényekhez hasonlóan születnek, kibontakoznak, elérik fejlődésük legmagasabb pontját, majd hanyatlani kezdenek és elpusztulnak. E szabály alól nincs kivétel, az európai kultúra éppúgy el fog pusztulni - a kötet címe e pusztulás kezdeti fázisára utal -, mint ahogy a régi kínai, az egyiptomi vagy az antik kultúra elpusztult.

Marc Bloch - A ​történész mestersége
A ​modern francia történetírás, az Annales-iskola egyik alapító atyjának posztumusz munkája a történészi munka gyakorlatával, a történelem elméleti- módszertani kérdéseivel foglalkozik. Mi a történelem célja? Hol helyezkedik el a társadalomtudományok között? Hogyan dolgozik a történész? Marc Bloch munkája ezekre a kérdésekre keresi a választ. A XIX. századi "pozitivista" történetírással szemben a problémaközpontú, kérdéseket felvető történetírás programját fogalmazza meg, amelyben az összehasonlítás és értelmezés fontos helyet kap. A kötetben először jelenik meg "a történelem védelmében" írott művének teljes szövege, valamint helyet kap benne két kisebb módszertani írás is.

Marc Bloch - A ​feudális társadalom
A ​megjelenése óta eltelt több mint hatvan év ellenére Marc Bloch műve megkerülhetetlen olvasmány az európai középkor minden kutatója és a korszak iránt komolyan érdeklődő minden olvasó számára. A könyv a 9. század közepétől a 13. század első évtizedeiig terjedő korszakot tekinti át, mivel ebben az időszakban érvényesültek pregnánsan azok a struktúrák, amelyek Marc Bloch szerint a feudális társadalmat jellemzik. Az első kötet a 9-10. századi arab, magyar és normann betörések után kialakult gazdasági, társadalmi, jogi, kulturális és mentális környezetet, valamint az emberek közötti függőségi viszonyokat (vérségi kötelék, hűbéresség) tekinti át. Az egyházi társadalom és a közrendű rétegek mellett terjedelmes fejtegetéseiben máig érvényes fejezeteket szentel a nemesség kialakulásának, belső tagolódásának, valamint a nemesi életformának; bemutatja a hatalom gyakorlásának valóságát, majd azt vizsgálja meg, miként vezetett a királyi hatalom megszilárdulása és a polgárság felemelkedése a szoros értelemben vett hűbériség felbomlásához.

Ungváry Krisztián - A ​Horthy-rendszer mérlege
A ​szociálpolitika egyúttal mindig újraosztást is jelent, és az újraosztás legszélsőségesebb formája a hátrányban részesítettek megsemmisítését is eredményezheti. A magyar zsidóság történetének és a holokausztnak számtalan megközelítési módja és értelmezése létezik. A szerző a kérdést a társadalom nemzsidó részének oldaláról vizsgálja meg, Célja nem csupán az eseménytörténeti rekonstrukció, hanem a tettesek tevékenysége alapján a magyar holokauszthoz vezető út bemutatása és a diszkrimináció dinamikájának vizsgálata. Értelmezése szerint a zsidóság kárára folytatott politika a 19. században látensen egyúttal egyfajta államszocialista átalakulás lehetőségét is magában hordozta. Az ellenforradalmi rendszerben ez különböző, későbbiekben részletezett okok miatt nem tárulhatott fel teljes mértékben, de mint lehetőség folyamatosan jelen volt és egyre inkább meghatározta a kor közbeszédét. A könyv a zsidóság kifosztásának szellemi előzményeit és eseménytörténetét a magyar történelem szélesebb összefüggéseibe helyezve mutatja be. Ezért számos olyan kérdést is érint (mint például a németek kitelepítése, az irányított tervszerű gazdálkodás, a szociálpolitika és a modernizáció), amelyeket a témával eddig foglalkozó szerzők nem tartottak a holokauszt szempontjából fontosnak.

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.

Ismeretlen szerző - Magyarország ​hadtörténete I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Renan Ernő - Marcus ​Aurelius és az antik világ vége
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András - Magyarország ​története 1301-1526
A ​kötet Magyarország történetének 225 esztendejéről ad átfogó képet. 1031-ben, amikor a történet indul, az ország mélyponton volt, az állami egység csak névlegesen létezett, a tartományokra szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett. 1526. augusztus 29.-én, amely nappal a könyv befejeződik, a mohácsi csatavesztéssel megásták a középkori magyar állam sírját, s az hamarosan részekre bomlott. E két dátum között - a baljós indulás és a tragikus végkifejlet ellenére - a magyar történelem két fényes évszázada húzódik meg. Ez idő alatt Magyarország a térség regionális nagyhatalma volt, amely belső szerkezetében is óriási fejlődésen ment keresztül, sok mindent behozva abból a történelmi hátrányból, amely Nyugat-Európával szemben fennállott. A könyv részletesen bemutatja a késő középkori Magyarország gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyait. A helyzetnek, a lehetőségeknek megfelelően e hosszú történelmi kor olyan, egymástól homlokegyenest eltérő karakterű, de egyaránt nagy formátumú uralkodókat termett, mint az ország szívós aprómunkával felépítő Károly Róbert, a szélrózsa minden irányában hadakozó Nagy Lajos, a császári címet megszerző Zsigmond vagy a törökverő Hunyadi János fiaként trónra került Mátyás. A könyv 225 év alatt az ország élén állt hét dinasztia tetteiről a falvak és városok népének mindennapi életéig széles tablót rajzol, monografikus áttekintést ad Magyarország 1031-1526 közti történetéről.

Ismeretlen szerző - Oroszország ​története
A ​szerzők egyként szakítottak a szovjet történetírás idealizáló felfogásával és az emigráns irodalom pamfletszerű tárgyalásmódjával. A hagyományos eseménytörténet helyett a problématörténeti műfajt választották. Az orosz história sajátosságait igyekeztek megjeleníteni, az okok és következmények felkutatásának módszerével. Egy nagy nép és egy erős állam ellentmondásos történelmi kapcsolata, viszontagságos fejlődéstörténete elevenedik meg a könyv lapjain. Egy birodalomé, amely a fennállása során egyformán elkülönült a Nyugattól és a Kelettől. Történelme folyamán hol egyikhez, hol másikhoz került közelebb, ám mindvégig megmaradt sajátosan orosznak.

Hannah Arendt - A ​totalitarizmus gyökerei
A ​józan emberi értelem döbbenten áll a század iszonyata előtt: a puszta létezésben bűnösnek találtatottak tűnnek el haláltáborokban, mit sem sejtő ártatlanok vallanak önmagukra rendőri-hóhéri kazamatákban. Írmagostul kiirtják, aki rossz helyre született vagy került, kitörlik az emlékezetből, hogy valaha is a földön járt. A két megvalósult totalitárius rendszer, a hitlerizmus és a sztálinizmus önnön eszményi csúcsát a lágerek jeltelen sírgödreiben érte el, ezekbe torkollt az antiszemitizmus, az imperializmus és a totalitarizmus útja. Az emberiség jövője az irtózat. Így látta a világ helyzetét 1951-ben egy nagyszabású gondolkodó: Hannah Arendt. 1958-ban azonban kénytelen volt könyve új kiadását epilógussal megtoldani: megváltozott a történelem. Itt, Magyarországon, 1956-ban. Egy kis nép tizenkét napon át felfüggesztette a totalitarizmust. A magyar forradalom világtörténelmi példázata a totalitárius berendezkedés immár megjósolt végét jelzi. 1958-ban Magyarországon még gyilkoltak azért a tizenkét napért. 1958-ban a világ Hannah Arendt könyvéből megtudta: mi a jelentősége annak a tizenkét napnak. 1958-ban mit meg nem adtunk volna, ha elolvashatjuk Hannah Arendt könyvét! Most elolvashatjuk. Hannah Arendt, a modern politikai filozófia egyik legnagyobb hatású gondolkodója 1906-ban született Németországban. Heidegger és Karl Jaspers tanítványa volt. 1933-ban elhagyta hazáját, és Franciaországból, 1941-től pedig az Egyesült Államokból szerezte a hitlerizmus üldözötteinek mentését. A New York-i New School professzora volt, s Princetontól Kaliforniáig sok más neves amerikai egyetemen is tanított. 1975-ben halt meg.

Leo Strauss - Természetjog ​és történelem
Leo ​Strauss a XX. sz-i politikai filozófia kiemelkedő alakja a nácizmus elől menekült az USA-ba, ahol iskolát alapított, melyen keresztül gondolkodása máig meghatározó. Érdeklődésének előterében mindvégig a hit és a racionalitás, a klasszikus és a modern politikai gondolkodás közti feszültség értelmezése állt. E fő művében azt vizsgálja, miként veszi át a klasszikus természetjogi tanítás helyét a modern történetiség minden értéket relativizáló szempontja. Mivel a modern történeti tudat érvénytelennek nyilvánította a politikai filozófia alapkérdéseit, így a modernség válsága vagy a nyugati ember céljainak az elhomályosulása egyben a politikai filozófia válságává is válik.