1939 szeptembere. A magyar-lengyel határt megnyitották a menekültek előtt, akik tízezrével tódulnak a német és a szovjet csapatok elől. Gordon Zsigmond, a Magyar Nemzet újságírója is ott van a határon, amikor feltűnik neki három vöröskeresztes teherautó. Beszélni akar az egyik sofőrrel, de az továbbhajt. Pár nap múlva Gordon nyomozni kezd, és hamarosan titkos kártyabarlangokra bukkan, amelyekben egyetlen éjszaka alatt vagyonokat lehet veszíteni és nyerni – nem feltétlenül a játékosoknak. Ezzel egy időben Nemes Sándor nyugállományú főfelügyelő olyan megbízást kap, amelyet nem utasíthat vissza, méghozzá olyan embertől, aki nem szokott hozzá a visszautasításhoz. Ki kell nyomoznia, hová tűnt a lengyel katonáknak szánt kábítószer-szállítmány. Nemesnek ismerős az a mocsok és szenny, amely útját kíséri a bűnös városban, ám most olyasvalamibe botlik, amire még ő sincs felkészülve. A két nyomozás egy ponton összeér, Gordon és Nemes találkoznak, és borzalmas titkokra derítenek fényt, titkokra, melyekért semmilyen bosszú nem drága és semmilyen áldozat nem kevés.
„Szuggesztív és reményteljes módon teremti meg a magyar krimi
21. századi potenciális (nemzetközi) karriertörténetét.”
Rácz I. Péter, prae.hu
„Kondor stílusa letisztultabb, a helyzet viszont,
melyben főhősét mozgatja, egyre elszomorítóbb lett.
Szabó M. István
Értékelések 5.0/5 - 3 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Kondor Vilmos - Budapest romokban
1946 emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául.
Kondor Vilmos - Budapest novemberben
A Gordon Zsigmond-sorozat ötödik és egyben befejező része.
Ezúttal nem egy cikkről van szó, nem egy tudósításról, egy riportról. Nem arról van szó, hogy Pesten érlelődik valami, s nem is arról, hogy kitört a forradalom. Nem arról van szó, hogy ismét tankok járnak Pest utcáin, és nem is arról, hogy Magyarország független lesz-e. Gordon Zsigmondnak, a sokat látott bűnügyi újságírónak nem a Parlament előtti sortűzről, a Corvin-közről és a háttérben az ország sorsát befolyásoló erőkről kell cikket írnia, és nem is arról, hogy miként harcolnak az emberek Budapesten a szabadságukért. Nem arról kell tudósítania a világot, hogy Pesten megállt az élet, a rádió épületénél harcok dúlnak, nem is arról, hogy mi történik azokkal, akiket ávósnak néznek. Nem. Gordon Zsigmondnak most egy gyilkost kell megtalálnia, aki a szeretteire jelent halálos veszélyt, egy gyilkost, akit ha ő nem állít meg, senki sem fog. Egy városban, ahol a becsület és a tisztesség sajátos fogalmakká váltak, egy városban, ahol csak saját magában bízhat, meg abban, hogy mindenkinek és mindennek ára van. Még a gyilkosnak és áldozatának is.
Kondor Vilmos - A budapesti kém
1943 decemberében Budapesten még egyetlen lövés sem dördült el, és Kállay Miklós kormánya mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. Az immáron a Reutersnek dolgozó Gordon Zsigmond vonakodva mond igent Ujszászy István, az Államvédelmi Központ vezetőjének és Karády Katalin szeretőjének arra a kérésére, hogy alkalmi futárként segítse Kállay törekvéseit, ám amikor a küldeményt Velencében kézbesíti, összekötőjét megölik, és kis híján vele is végez a merénylő. Fél Európát beutazván Gordon hazatér, és barátjához, Gellért Vladimir felügyelőhöz fordul tanácsért, mert most már biztos abban, hogy kém rejtőzik a legmagasabb kormánykörök környezetében. A gyanúsítottak sora nem hosszú, ám azt még Ujszászy sem érti, kinek dolgozhat a kém, hiszen a Vár szinte hemzseg a német spionoktól, a szövetségesekkel pedig folyamatosan tárgyalnak a különbékéről. Megindul hát a hajsza a kém után, aki belesétál Ujszászy csapdájába, ám azt sem ő, sem Gordon nem gondolta volna még legvadabb álmában sem , hogy ki mozgatja a szálakat.
J. K. Rowling - Harry Potter és a Félvér Herceg
A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.
Robert Galbraith - Kakukkszó
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.
Kőrösi Zoltán - Szívlekvár
,,Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat... az idő lényege éppen a változás. És nem tudhatod, melyikből melyikbe lépsz bele, persze kétszer ugyanabba sohasem, ez nem is kérdés, ellenben eldönthetetlen, hogy a múlt felől törekszel a jelenen át a jövő felé, avagy a jövőből csurogsz reménytelenül a jelenen át a múltba."
,,Figyelj, elmesélek neked egy életet" - Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek.
Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra.
A Szívlekvár meséjében az is megtörténhetett volna, hogy a nagyapa felesége halála után megismerkedik egy Budapesten élő orosz származású özvegyasszonnyal, aki ugyancsak elmesél egy életet valakiről, aki túlélvén a háborút, magyar tolmács lett.
Hogy végül az emberi sorsok miképpen fonódnak egymásba, mire lehet megoldás egy tyúk, mire jó a szívlekvár, s miként gyógyíthatnak a történetek - kiderül Kőrösi Zoltán országhatárokon és évszázadokon átívelő lebilincselő történelmi családregényéből. kevesebb
Ian McEwan - Vágy és vezeklés
1935 nyarának legforróbb napján a tizenhárom éves Briony meglesi nővérét, amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis-ház parkjának ékes szökőkútjába merül. Az írói tehetséggel megáldott kislány a nap folyamán más rejtélyes események szemtanúja is lesz, és gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és a túlfűtött gyermek döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés.
A Vágy és vezeklés ragyogóan és lebilincselőn ábrázolja a gyermekkor végét, azt a pillanatot, amikor első komoly döntésünk súlya ránk nehezedik. Vajon hazudhatunk-e magunknak egy életen át? Az évtizedeket átívelő regény a háború sújtotta Anglia harctereitől, napjainkig kíséri végig egy beteljesületlen szerelem történetét, míg a középpontban a szégyen és a megbocsátás, a jóvátétel és a nehéz feloldozás mélységes - és mélységesen megindító - vizsgálata áll.
A Booker-díjas Ian McEwan művei több mint negyven nyelven jelennek meg. Érzéki nyelvezetét, filmszerű látásmódját és hihetetlen emberismeretét világszerte méltatják. Kritikusai szerint a brit irodalom ezzel a regénnyel lépett be a XXI. századba.
Vámos Miklós - Apák könyve
Az "Apák könyve" ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a "nemzettségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is.
Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva.
Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)
Dragomán György - A fehér király
_A bal fülön_
Dragomán György regénye egy tizenegy éves fiú életének legnehezebb évét meséli el attól a pillanattól kezdve, hogy apját a Duna-csatorna munkatáborába viszik, egészen addig, amíg újra viszont nem láthatja. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamaszfiú, ha apját a szeme láttára elhurcolják? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharaiban? A történetet a fiú nézőpontjából látjuk, akinek apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőtté válás terheivel, és aki a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttkor reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.
* * *
_A hátlapon_
"Apát akkor már majdnem egy éve elvitték, és több, mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi hírt, se levél nem jött többet, se olyan előre megírt tábori levelezőlap, amin tudatni szokta velünk, hogy jól van, és büszkeséggel tölti el, hogy nap mint nap sikerül túlteljesítenie a normát, szóval nem tudtunk róla semmit, és anyát is hiába kérdeztem, hogy mi van, szerinte mért nem ír nekünk apa, mert még csak nem is válaszolt, de akkor szombaton megint hiába nyitottuk ki a postaládát, és láttam, hogy megfeszül az arca, és ahogy mentünk fel a lépcsőn, anya hirtelen elkezdett köhögni, de olyan erősen, hogy a korlátba kellett kapaszkodnia, én meg láttam, hogy rázkódik a válla és előrehajol, és tudtam, hogy igazából nem köhög, hanem sír, csak azért csinál úgy, mintha köhögne, mert nem akarja, hogy észrevegyem, nem akarja, hogy megijedjek, és akkor tudtam, hogy biztos, hogy azt gondolja, hogy apám odaveszett, ott pusztult a Duna-csatornánál, de azt is tudtam, hogy ez nem igaz, mert ha apának valami baja lenne, azt megéreztem volna, ha máskor nem, olyankor, reggelenként, amikor iskolába menet a képét nézegettem, amit a katonakönyvéből szedtem ki, mert olyankor mindig éreztem, hogy apám ott, a Duna-csatornánál rám gondol, meg azért is, mert amikor elvitték, megígérte, hogy egyszer majd visszajön és elvisz magával a tengerhez engem is."
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
Pierrot - Szélesi Sándor - Jumurdzsák gyűrűje
Egy hold és körülötte öt apró csillag...
Egy talizmán, amelynek bűvös ereje van...
A múlt és a jövő titkai...
Egy New York-i újságíró, aki e titkok nyomába ered...
Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak...
Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza...
Ruta Sepetys - Árnyalatnyi remény
_Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért._
1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van.
Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós elemekkel átszőtt történet egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának élére került.
Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten
Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
Kondor Vilmos - A másik szárnysegéd
Wertheimer Miklós hadnagy, Horthy kormányzó szárnysegéde alapvetően hétköznapi figura. Három dolog fontos a számára: az egyenruhája, a becsülete és a kocsija. Ám október 15-én egyszerre kerül veszélybe mindhárom: a kormányzó fiát az orra elől rabolják el, majd Magyarország, ha csak pár óra erejéig is, de kilép a háborúból, és a nyilas hatalomátvétel fenyegetése dermesztő valósággá válik.
A katasztrófa elkerülhetetlen, ezért a kormányzó és legbelsőbb köre egyszerre két olyan feladattal is megbízza Wertheimer hadnagyot, amelyek egyenként is embert próbálóak: menekítsen ki az országból egy geológust, mielőtt Szálasi és veszett csatlósai elkapnák, és menekítse ki az országból a Szent Koronát. Azt a Szent Koronát, amely eddig soha nem hagyta még el Magyarország területét, azt a Szent Koronát, amely Wertheimer hadnagy számára sokkal többet jelent egy koronázási ékszernél. Pár óra elteltével egy fiatal lánnyal az oldalán hagyja maga mögött Pestet, hogy végrehajtsák a lehetetlen feladatot, miközben hungarista rendvédelmi szervek és náci kommandósok lihegnek a nyakukba.
Nem telik el huszonnégy óra, és a szárnysegédnek már nem csak a becsülete, az egyenruhája vagy a kocsija miatt kell aggódnia: még a legártatlanabbnak látszó helyeken és a legbarátságosabb emberek között is csapdába kerül; egyik pillanatról a másikra űzött vaddá válik, hazája pedig ellenséges területté. A nyilasok és németek azonban kitartóak, nem adják fel, ahogyan Wertheimer Miklós sem adja fel. Soha. Még az élete árán sem.
Frei Tamás - A bankár
Jamaicán a rendőrségi terepjárók már dübörögnek, hogy kézre kerítsék a Magyarországról óriási vagyont „kimenekítő” és a távoli karibi szigeten bujkáló, korrupt pesti bankárt.
Az Országos Jelzáloghitelbank elnökének privát gépén irtózatos erejű pokolgépet rejtettek el, és csupán percek kérdése, hogy Magyarország egyik legbefolyásosabb milliárdosát a feleségével együtt a levegőbe repítsék.
André, a leszerelt légiós és szerelme, Adrienn e pillanatban fordul rá a genovai főutcára, de a rövid mézesheteknek egy orosz bérgyilkos vet véget, aki már a nyomukban liheg.
A Megmentőből megismert André sorsdöntő válaszút elé kerül; cserbenhagyja Adriennt, amint korábbi élete megkísérti? Megtalálja a bankárt, akinek kapzsi mohósága Magyarországot végveszélybe sodorja? És mindezek után vajon visszatalál önmagához, vagy a dühödt bosszú olyan helyekre hajtja, ahonnan már nincs visszaút?
Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…
Frei Tamás - A megmentő
Konspiráció, szerelem, hatalom, pénz, tündöklés és leszámolás - Frei Tamás kalandregénye új műfajt képvisel a magyar könyvpiacon. Igazi újdonság! A napjainkban játszódó kőkemény thriller kitalált szereplőkkel, de valós helyszínekre röpíti el az olvasókat. A könyv izgalmas utazás egy szövevényes összeesküvés kulisszái mögé. Oligarchák, miniszterelnökök, exlégiósok, Londonban élő magyar modellek és párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át egészen a francia fővárosig ívelő történetnek. Magyarország titkai egy bennfentes szemével! Élvezd ki és értsd meg, de aztán éld is túl!
Grecsó Krisztián - Mellettem elférsz
Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is.
Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.
Carlos Ruiz Zafón - A szél árnyéka
A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai.
A spanyol szerző kirobbanó sikerű regénye hazájában alig néhány év alatt közel 40 kiadást ért meg, és példátlan népszerűségének köszönhetően mind a mai napig előkelő helyen áll az eladási listákon - hazájában éppúgy, mint több olyan országban, hol fordításban már megjelent.