Lakatos Imre (1922-1974) korunk egyik legnagyobb hatású matematika- és tudományfilozófiai gondolkodója Karl Popper, Thomas Kuhn és Paul Feyerabend mellett. Tudományos karrierje nyugati emigrációját követően ívelt fel, fiatalkorát azonban Magyarországon töltötte.
A német megszállás után elhagyja Debrecent, és hamis papírokkal, álnéven Nagyváradra költözik. A kommunista párt emberének adva ki magát önképző sejtet szervez, és a szó szoros értelmében élet és halál ura lesz. Később visszatér Debrecenbe, az újraalakuló kommunista párt egyik alapítója lesz, és folytatja egyetemi tanulmányait. 1946-ban már a budapesti pártközpontban kap feladatot, többek között kulcsszerepet játszik az Eötvös Collegium szétverésében. 1949-ben ösztöndíjjal Moszkvában tanul, 1950-ben Recskre internálják, besúgónak áll, majd 1953-ban szabadul. 1956-ig az ÁVH ügynöke, végül a forradalom után Angliába emigrál.
Életének ez a szakasza számos kérdőjelet vet fel, nem véletlen, hogy több ország titkosszolgálata is figyelte őt, és igyekezett minél többet megtudni róla. Mint korábban szigorúan titkos ÁVH-, BM-, MI5- és FBI-dokumentumokból kiderült, ez csak részben sikerült nekik.
Alex Bandy két évtizednyi levéltári kutatás és számtalan interjú elkészítése után egy olyan ember portréját rajzolta meg, akit érdemes megismernünk, mert életében ott van a múlt század gyalázatos történelme. Az első, angol nyelvű kiadás után most már magyarul is olvasható kötet nélkülözhetetlen forrás a kommunizmus magyarországi történetének tanulmányozásához. A krimibe illő fordulatokat sem nélkülöző történet izgalmas olvasmány mindazoknak, akik a velünk élő múltat megismerve szeretnék jobban megérteni a jelent.
Kapcsolódó könyvek
Csorba Emánuel - Apa és fia
Mindannyiunknak megvan a SAJÁT történelme. Olyan saját történelem, ami a főbb dátumokban egyezik a "hivatalos" történelemmel, de részleteiben egyedi, és csak a miénk. Magyarország történelme, különösen az 1945 utáni idő, még tele van homályos és tisztázatlan ponttal, sok eleme vár feltárásra, sok igazságot még nem mondtak, nem mondtunk ki. Ennek az igénynek szeretne a Nap Kiadó új sorozata megfelelni: megmutatunk egy-egy olyan szeletet a közelmúltból, melyet a benne résztvevők osztanak meg velünk. Két Csorba Emánullel van dolgunk, az idősebbel és az ifjabbal, sőt mindketten a dr. előnevet is viselik. Apa és fia és családjuk sorsa elevenedik meg a könyvben, ami dokumentumszerűségében egyszerre napló, egyszerre útikönyv és egyszerre vallomás. A jogász és mérnök élvezetes stílusa és választékos nyelvezete a volt iskolarendszert (és persze saját tehetségüket) dicséri.
Lepold Antal - Csernoch János
A rövidke könyv Nagymagyarország utolsó hercegprímásáról, Csernoch Jánosról szól, udvari papja, Lepold Antal visszaemlékezéseiben. Az író végigvezet minket az első világháború, a trianoni békediktátum, majd a rákövetkező időszak viharos eseményein, bepillantást kapunk egy pápaválasztásba, és megismerjük a hazájához haláláig hű főpapot. A hercegprímás esztergomi síremlékére a magyar törvényhozás ezt iratta; „Az égben visszakéri, amit a földön megmenteni nem tudott”.
Maróthy-Meizler Károly - Az ismeretlen Mindszenty
Ez a különleges könyv a munkatárs, kortárs, politikus (a szerző keresztényszocialista képviselő volt a két világháború közti Magyarországon) szemével mutatja be Mindszenty bíborost bíborosi kinevezése előtti életszakaszában. Ki volt ő a bíborossága, a Moszkvával való harca előtt? Hogyan fejlődtek ki és miképpen jelentkeznek előző életében azok a jellemtulajdonságok, amelyek a világ első szabadsághősévé emelték? Bár a Mindszentyvel foglalkozó irodalom már könyvtárnyi terjedelműre nőtt, de erről nem beszél, inkább csak a kommunizmus elleni harcáról. A műben megismerjük Mindszenty óriási, tántoríthatatlan, Krisztust mindenben követő, a hazáját végsőkig szolgáló, azért önmagát is felajánló alakját, akiről nemcsak a hívők milliói vehetnek példát, hanem az egyház főpapjai is – a mai időkben is. A könyv emellett úgy mutatja be a trianoni utáni korszakot, amely még a mai történelemkönyvekből is hiányzik.
Közi Horváth József - Mindszenty bíboros
A tömörségében is teljességre törekvő, közérthető nyelven megírt zsebkönyv, mely magyar nyelven csak több idegen nyelvű kiadás után jelent meg, a magyar katolikus egyház XX. századi kimagasló alakját állítja elénk példának. Werenfried van Straaten, a flamand származású premontrei atya, aki oly sokat tett a bíborosért annak életében és utána is, az egyetemes egyháznak ezt a figyelmeztetést adja: „Jaj nekünk, ha elfelejtjük őt!” A bíboros máriacelli temetésén pedig nekünk magyaroknak ezt kötötte lelkünkre: „Te árva magyar nép, népe annak a nagy lelkipásztornak, akit itt, Mária kegytemplomában nyugovóra helyezünk, fordulj Te is vele, a nagy főpásztorral Máriához!”
Sík Sándor - Pázmány, az ember és az író
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Révész Tamás - A légjáró
A Magyar Légierő 75. évfordulója apropója kapcsán igazi csemege ez a magyar repüléstörténet egyik nagy szervezőjéről, az első magyar katonai pilóta életéről szóló monográfia. Petróczy István életútjáról eddig még nem jelent meg összefoglaló munka, és a szerző közel tízéves kutatómunkájának eredményeképpen eddig publikálatlan, hiánypótló információk is napvilágot láttak ebben a könyvben.
F. W. Goedesche - Ungarn, seine Geschichte, seine Nationalität, seine parlamentarische Entwicklung, sein Kampf um nationale Selbstständigkeit strategisch und politisch nebst biographischen Skizzen ausgezeichneter Männer von einem ungarischen Offizier
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Veresegyházi Béla - Magyar uralkodók
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Jemnitz János - Litván György - Szerette az igazságot
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Fedeles Tamás - Sümegi József - Janus Pannonius
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Deák Ferenc - Deák Ferencz válogatott munkái
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Horváth Zoltán - Németh Andor - A kegyenc
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Berzeviczy Albert - Beatrix királyné
A Históriantik reprint sorozatának legújabb kötete az MTA egykori elnöke, Berzeviczy Albert eredetileg 1908-ban megjelent, meghatározó történeti munkáját (Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1908.) tartalmazza, a megszokott módon az eredeti kiadás reprodukcióival együtt. A mű annak idején a Nápolyban született Aragoniai Beatrix, Hunyadi Mátyás király özvegye halálának négyszázadik évfordulójára született. Mint ahogy a szerző írja: "Magyarországi szereplése őt nemzetünk szemében egyikévé tette történelmünk leggyűlöltebb alakjainak; Mátyás birodalmán kívül töltött életidejét pedig úgy a magyar mint az olasz történetírás majdnem teljes homályban hagyta. (...) E mű czélja az ő életét és korát nagyrészben kiadatlan okmányok s egykorú forrásművek felhasználásával a lehetőségig teljesen állítani az olvasó elé". A némi megszakítással több évi kutatómunkával született mű - mely során a szerző hazai és külföldi levéltárakban is kutatott, s csak magának Beatrixnak százhatvannégy eddig kiadatlan levelét vagy oklevelét használta föl - részletesen mesél Beatrix gyermek- és leányéveiről, majd a szerző külön fejezetben foglalkozik az 1476-os esküvővel, melynek köszönhetően - természetesen dinasztikus okokból - hazánk társuralkodójává vált. Berzeviczy az uralkodás évein belül 1485-ben húzza meg a cezúrát, innentől kezdve az uralkodó-pár közti "lappangó ellentétekről" írva. A kötet ötödik része a férje halála utáni időszakot vizsgálja, egészen 1497-ig, kikor is "magtalansága" okán ő maga vált az ármányok áldozatává, külön kitérve a királyné és Ulászló színlelt házasságára, és az ebből fakadó megalázó házassági pörre. A kötet utolsó része (A hajótörött) Beatrix életének tragédiáját mutatja be: hogyan veszíti el hazatérve rokonait, családja pedig a nápolyi hatalmat, s végül "a nemzetségét trónjától megfosztott rokonok védelme alatt, kegyelemkenyéren tengődve hanyatlik korai sírja felé". Széles körben ajánlható kötet.
Paksa Rudolf - Szálasi Ferenc és a hungarizmus
Demagóg, őrült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet között ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az utókor azonban közel sem ilyen megosztott személyét illetően, Szálasi a 20. századi magyar történelem talán legelutasítottabb alakja.
Kötetünkben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori dokumentum vall, ami lehetőséget ad, hogy több, olykor lényegesen eltérő nézőpontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt.
Könyvünkben megkíséreljük a sok esetben részrehajló – vagy éppen elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a katonáét, az ideológusét, a politikusét – gyermekkorától egészen haláláig. Végül pedig azt is bemutatjuk, miként viszonyul hozzá az utókor. A kötetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint térképek teszik teljessé.
Urbán Aladár - Batthyány Lajos miniszterelnöksége
Az itt felvázolt Batthyány-kép némileg eltér a megszokottól. Ez a Batthyány nem az udvar kegyeit kereső, megalkuvó politikus. Ellenkezőleg: ragaszkodik nézeteihez, követeléseket támaszt, lemondással fenyegetőzik, mint Innsbruckban. Amíg a külső körülmények is segítik, elér bizonyos eredményeket. Természetesen nem forradalmár, de számol az európai forradalmak által teremtett helyzettel. Határozott és kockázatot is vállaló büszke nagyúr. Királypárti, de urának a magyar királyt és nem az osztrák császárt vallja. Alkotmányos monarchista, de amikor a király és az alkotmány között kell választania, habozás nélkül az alkotmányt és a népfelséget védelmező országgyűléssel működik együtt.
Török József - Mindszenty bíboros élete
Ez a rövid életrajzi áttekintés nem akarja helyettesíteni sem a hercegprímás Emlékiratait, sem az életét, vagy az ellene folytatott pert földolgozó, tudományos igényű írásokat; s főként nem a dokumentumgyűjteményeket. Egyetlen gyakorlati célja van: az olvasóval szeretné megismertetni a vértanú, majd száműzött bíboros életének legfontosabb állomásait és eseményeit, hogy ezáltal további ismeretszerzésre buzdítson. Az első ismerkedés után remélhető, hogy az érdeklődő elolvassa a leghitelesebb írást, az "Emlékirataim"-at, s lelki táplálékul a bíboros beszédeit, meg az "Édesanya" című könyvét.
Árpás Károly - A kereszt jelével - Regény Szent Gellért haláláról
Forog a kétszeres kereszt alakú küllőkkel megerősített kerék; a velencei Morosini család Magyarországra szakadt tagja kocsizik egytengelyes kordéján a porzó utakon. 1046. augusztus 25.-től augusztus 29.-ig pillanthatunk be a hatvan éves marosvári püspök életébe. A száztizenöt óra alatt játszódó események utolsó állomása a Dunánál elterülő nevezetes Kelen-hegyi rév. A római számokkal jelölt és egyre fogyatkozó órák a kereszténység és Magyarország megmentését fölvállaló vértanú püspök gondolatait idézik. Az öt éjszaka pedig azokat a személyeket jeleníti meg, akiknek valamilyen közük van vagy lesz a szörnyű és fölemelő véghez. A kortársak közül magasan kiemelkedő, kilencszázötven évvel ezelőtt mártírhalált halt Szent Gellért életét mutatja de újabb regényében a Hajtóvadászat szerzője. Nem csak a történelmi múlt fontos eseményeivel ismerkedhetünk meg, hanem azzal a keresztény lelkiséggel is, amely a szentségre vezető útra vezérelte a püspököt éppen úgy, mint lelki gyermekét, Imrét vagy barátait, Istvánt és Günthert, továbbá kortársait. Asztrik-Anasztázt, Radla-Sebestyént, Mórt, Zoerárd-Andrást vagy vértanú társait, Bód-Modestust és Beszterédet. A kereszt jelével érkezett hozzánk a patrícius család szülötte, a kereszt jelével térítette a pogányokat, az adott neki erőt az eretnekek elleni harcban – s a kereszt jelével búcsúzott választott gyermekeitől, amikor az 1046. esztendő politikai eseményei rohanó áradatként elsodorták. Ám az áldozat megtartotta nemcsak a magyar egyházat, hanem a kereszténységet is! A kereszt jelével című regény egyaránt megismertet bennünket a legendák szentjével és azzal a nagy egyéniséggel, akire ma, a második ezredforduló idején is nagy szükség lenne.
Szendrei László - Uralkodók
A népek és nemzetek erkölcsi és szellemi tulajdonsága szorosan összefügg azzal, hogy kit választanak vezetőiknek, azaz kikre bízzák az országuk sorsát és saját életüket is meghatározó döntéseket. A "Magyar királyok és erdélyi fejedelmek" című könyvben a történelmi Magyarországnak - a 19-20. század kormányfőin kívül - a legfőbb és legreprezentatívabb személyiségei kerülnek bemutatásra, s az életrajzokon keresztül a Tisztelt Olvasó megismerkedhet mind Magyarország, mind Erdély történetének nagy részével.
A magyar királyok és az erdélyi uralkodók - kevés kivétellel - nem voltak szentek. Emberek voltak, és az ember nem tökéletes. Ám a magyarság szerencséjére kevés királyunk és fejedelmünk volt, aki az ország törvényeit és érdekeit semmibe véve csak a saját önös szempontjai szerint uralkodott. Legyünk büszkék rájuk, ismerjük meg őket, hiszen mindig tanulhatunk a "nagy" emberek tetteiből.
Frank László - Café Atlantis
Vagy két éve, röviddel "Sanghajba menekültem" címû könyvem megjelenése után, sokan fordultak hozzám levélben és személyesen azzal a kérdéssel, miért nem írok életemnek arról a szakaszáról is, amely megelõzte a hitleristáknak 1938 márciusában történt bevonulását Ausztriába. A könyvben ugyanis azt olvasták, hogy a Tanácsköztársaság négy hónapja alatt részt vettem a szocialista Magyarország építésében, hogy az ellenforradalom felülkerekedése után menekülnöm kellett s bizonyára a kortárs közelségébõl láttathatnám azt a darab történelmet, amely 1919 és 1938 közé esik. Így határoztam el, hogy az elõzõ két évtized eseményeirõl is beszámolok az olvasónak. Nem naplószerûen, mert feljegyzéseimet a kalandos és bajmolt emigránssors megsemmisítette, csak töredékesen és úgy, hogy a fontosabb állomásokra, a kis sikerekre és a nagy buktatókra, a premier planban izzó képekre és a kortársak egyre fakuló sziluettjeire emlékezem. Ne várjon tehát tõlem senki pragmatikus történelmet; amit adni tudok, az színfoltok, jelenetek, történelmi csúcs- vagy mélypontok elõhívása az emlékezet csorba lemezeirõl.
Joachim Köhler - Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner
A szerző történelmi regényhez hasonlító műve Nietzsche és Cosima Wagner ellentmondásokban bővelkedő kapcsolatát tárja az olvasó elé, és a megbomlott elméjű Nietzsche ragaszkodását és heroikus küzdelmét pszichéjével, hogy az asszonyt, akit szeret, e világi dolgok fölé emelje. A szerző a Dionüszosz és Ariadné-mítoszra fűzi fel gondolatait, és bontja ki a filozófus és a zeneszerző özvegye közötti bonyolult szerelmi kapcsolatrendszer szálait. Nietzsche barátnője, Lou von Salomé "vérbeli szadomazochistának" nevezi Nietzschét, ami lelki téren is megmutatkozik Cosimával való kapcsolatában. Cosimát számos művében misztifikálja idős korában, és örömét leli az asszony lelki gyötrésében, Ariadnéhoz hasonlítva őt. Utolsó torinói levelei - pár nappal a bázeli elmegyógyintézetbe való bevonulása előtt - is Cosima kapcsolatairól és vele való viszonyáról szólnak.