Ajax-loader

Malota ​László már első – önéletrajzi ihletésű A gyalázatosok szentélye című – regényével berobbant a köztudatba, meghódítván a magyar irodalomszerető közönséget, huzamosabb ideig vezetve a szépirodalmi sikerlistákat többek között Kertész Imre Nobel-díjas könyve előtt. Lebilincselő, fordulatos, magával ragadó, inkább sejtető, s éppen ezért jobban megrázó írásstílusával, egyéni, helyenként cinikus humorával, szellemes, néhol hányavetinek tűnő modorával méltán vált az egyik legolvasottabb magyar íróvá. “Erőszakkal megfosztottak fekete szent öltözékemtől, még hallottam, de már nem értettem Isten sugallatát. Kitaszítottságom a félhomályos éjszaka fertőjébe, kurvák, stricik és bűnözők közé sodort, ahol üldözötté váltam. Az éjszaki bárban kidobóként dolgozva nemcsak menedéket találtam, hanem megismerhettem a nőt, aki – mialatt veszélybe sodorta és megváltoztatta életemet – szenvedélyével beteljesítette végzetemet. Különös módon valamikori kispapként egy prostituált oldalán találtam meg a nyugalmamat, s megmentésén fáradozva rá kellett döbbennem, hogy valójában ő az, aki megmentett engem. Hiába, ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem…” Malota László

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók