Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Navi
4.5/5

Mindig ​megdöbbenéssel és értetlenséggel állok azon esetek előtt, amikor ennyire erősen hisznek a XXI. század emberei az ősi hiedelmekben, s minden tettüket ezekkel igazolják. Néha elvesztem a sok név között, de a végére minden összeállt.
Nagyon sajnálom a repülőgép utasait, sajnos az emberi figyelmetlenség, kapkodás sokszor végzetes lehet. Ryant is sajnálom, mennyi önvád lehet benne.
Tempe a maga mérhetetlen makacsságával és eszével felgöngyölíti az esetet, de hatalmas árat kell érte fizetnie.
Néha soknak éreztem a tudományos és földrajzi leírásokat, de ennyit még el lehetett viselni.


papeerzsepi
4.5/5

Volt ​kb. 10 percem a könyvtárba való beiratkozásom után, így ahogyan megláttam ezt a kötetet rögtön magamhoz vettem és vittem. Milyen jól tettem.
A sorozatot nyomokban ismerem, így tudtam hogy ezzel a könyvvel nem nagyon nyúlhatok mellé.
Kár hogy nem az első résszel tudtam kezdeni, de ez nem befolyásolta, hogy ne értsem miről van szó. Bravúros részletességgel van ecsetelve az igazságügyi antropológia és orvostan.
További két részt találtam még a könyvtárban, így azokat is kivettem. Kíváncsi vagyok!


Jeffi
4.0/5

e ​kell vallanom, hogy sosem néztem Dr. Csontot, és még nem olvastam Reichs-től ebben a sorozatban könyvet. Az ifjúsági sorozatának első részét olvastam valamikor, pár éve, és az tetszett. Ezért is jutottam arra az elhatározásra, hogy szeretném megismerni ezt a könyvsorozatot is. Mivel, erre a részre volt lehetőségem, hát tessék 4. résszel kezdtem a sorozatot.
Megnyugtatására mindazoknak, akik szintén random megfogják a könyvet, mert szimpatikus a címe, fülszövege. Nos, azok számára, a könyv úgy 85%-a teljesen érthető. Van pár visszautalás, amit mivel nem olvastam az előzményeket, így nem nagyon tudtam mire is utalnak vissza. De nem volt túlzottan zavaró, mert az a szereplő, akinél folyamatosan megjegyezte, hogy „és amikor” és „azt tette, hogy”, nos, ő nem is sokat szerepelt a könyvben. Kivéve a kulcs jelenetekben.
A történet több szálon fut, az egyik egy repülőszerencsétlenség, és annak felgöngyölítése. Minthogy, miért zuhant le, minden utas megvan-e. Bomba, összeesküvés, maffia támadás, légi támadás, vagy egy véletlen baleset? Ez a szál amúgy engem jobban érdekelt volna, mint amennyire ki volt fejtve. De sajnos főhősnőnk, mivel nincs elég halottja, hát keres magának más témában, amivel felkeveri a sz*rt.

Nem adok rá maximális pontot, mert voltak benne számomra, nem annyira érdekes dolgok. Feltehetően olyanok, akik minden eddigi részt olvastak, vagy a sorozatot nyomon követik jobbra értékelik. Bár szerintem a négy pont sem rossz.

Bővebben a blogomban: http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2016/05/kathy-reichs-vegzetes-utazas-temperance.html


Első ​kötet, amit Kathy Reichs-tól olvastam, és hamar kiemelem a többi sorstársamnak is, hogy ha sorozat forgatókönyvére számítanak, akkor picit csalódni fognak.
A könyvbeli Brennan semmit sem hasonlít a filmbeli változatára, én azt sokkal erősebb karakternek tartom. A nyomozóúr viszont javarészt ugyanaz, ha valaki inkább szimpatizál vele ;)
A végzetes utazás meg egy remek, fordulatos krimi. Engem kicsit meg is kavartak az események az elején, nem igen tudtam hová tenni, hogy egyik szállnak mégis mi köze lesz a másikhoz, aztán kabumm, kiderül, hogy semmi sem az aminek látszik, és hogy amiről azt hisszük, hogy a történet magvát adja, az valójában, egy mondjuk úgy, jelentéktelen felvezető.
Szerettem, izgultam, körmöt rágtam :D


mrsp
4.5/5

Akik ​a tévésorozathoz teljesen ragaszkodó történetre vágynak, azok egy kicsit csalódhatnak, hiszen Tempe családi háttere merőben eltér a könyvben. Viszont a történetnek megvan a klasszikus “Dr. Csont-os” beütése, teletűzdelve rendkívül izgalmas fordulatokkal és rengeteg patológiai szakkifejezéssel. Igazából magam is meglepődtem, hogy mire a regény végére értünk, az alapsztori teljesen megváltozott. Érdekes lett volna a fülszövegben és az első 100 oldalon elmesélt repülőszerencsétlenség története is, ám egy sokkal nagyobb rejtély kerekedett belőle.

http://mostjo.blogspot.hu/2014/10/kathy-reichs-vegzetes-utazas-temperance.html


Röfipingvin
5.0/5

Végre ​kicsit rendeződtek kronológiailag a dolgok a fejemben. (Tudniillik a magyarul eddig csak az első, a második, a harmadik és az ötödik kötet volt elérhető. )
Szívből örültem és örülök, hogy felkarolódik a sorozat és egyre jobban megismerhetjük dr. Temperance Brennan-t. (Jelentősen eltérnek egymástól a TV-sorozatbeli Brennanel.)
Érdekes ez a sorozat több szempontból is. Egyrészt, mert ugyan sima kriminek tűnik mégis sokkal több annál, hisz igazi bennfentes találja ki és írja meg a sztorit. Másrészt meg helyenként annyira részletekbe menően alapos, hogy elfog a “tankönyv-tananyag-vizsga” érzése. Reichs zsenije egyébként itt mutatkozik meg nagyon jól – bár lehet, hogy ezzel csak én vagyok így -, hogy a számára, mint törvényszéki antropológus számára fontos dolgokat, eljárásokat, technikákat, ügymeneteket minden szárazságuk ellenére érdekessé tudja tenni. És néha ehhez nem csinál mást csak nagyon emberivé és ezzel együtt gyarlóvá és esendővé teszi a karakterét, karaktereit.
Így öt regény után azért jól felismerhető regényeinek váza, felépítése. (Ugyanúgy, ahogy a tv-sorozat epizódjai is nagyon kaptafásak – ettől függetlenül nagyon szeretem azokat is, még akkor is, ha elég az első 10 perc, hogy tudjam ki a gyilkos.) De ez nem gond: mert amíg ilyen izgalmas történet-izmokat tapaszt a regény-csontvázaira, addig nálam nyert ügye van.


Shanara
4.5/5

“Hangulatában ​kicsit másnak éreztem ezt a kötetet, mint az előzményeket: Tempe sokkal többet van most terepen, mint eddig, a nyomozás nagy része pedig nem csak a csontok vizsgálatából áll, hanem egyéb eszközöket, java részt kutatómunkát is be kell vetni az ügy megoldásának érdekében. Tempe tehát megmutatja, hogy nem csak a laborban állja meg a helyét és veszi észre a legkisebb apróságot is, hanem éles logikáját a való életben is alkalmazni tudja. Ráadásul végre kamatoztathatta a kitartását, a makacsságát és a vakmerőségét is, amivel az előző kötetek esetében nem tudtam mit kezdeni, de itt teljesen a helyén volt a dolog – és kedvenc törvényszéki antropológusomnak szüksége is volt ezekre a tulajdonságokra. Tetszett, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére sem hagyta magát, amolyan ha kidobnak az ajtón, akkor bemászom az ablakon stílusban nyomta szinte egészen végig. Szuper volt!”

“Ez egy mozgalmas és okos sztori, amelyet nagy élvezettel olvastam, egy remek regény, amely képes volt magához ragadni a figyelmem, és azt egészen a kötet végéig meg is tartani. Igazán annak a tetszését fogja elnyerni a regény, aki szereti a valós eseményeken alapuló, hiteles, részletes leírásokat, szakmai értekezéseket tartalmazó történeteket – az események érdekesek, mozgalmasak, de csak olyan mértékben durvák, amilyen maga az élet is. (…) Nekem tetszett, amit olvastam, ajánlom másoknak is – azoknak is, akik kedvelték az eddigi részeket és azoknak is, akik csak most fedezték fel maguknak a szerzőt és a törvényszéki antropológus kalandjait.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/09/kathy-reichs-vegzetes-utazas-temperance.html


kriszmanesz
3.0/5

hm. ​ha nem is vagyok elvakult fan, de igencsak bele tudok feledkezni a Dr. Csont című sorozat epizódjaiba. pontosan ezért is vettem le a könyvtár polcáról ezt a kötetet. noha tisztában voltam vele, hogy ez csak a filmsorozat alapja, mégis több hasonlóságra számítottam. sajnos az írott szöveggel eléggé nyögvenyelősen haladtam. mérhetetlenül untatott a rengeteg hivatal felsorolása, és a bürokrácia útveszőinek végtelen sora. az utolsó harmadra indultak be az események, de az egész könyvből mindössze Boydra lennék még kíváncsi.


kolika
4.5/5

A ​cím utal a könyv cselekményét elindító repülőszerencsétlenségre, de nem kell sokat teketóriázni ahhoz, hogy hamarosan rájöjjünk kényszerített végtelen utazásra indulnak/indultak a vidék öregjei közül is jó páran. S végül is nem ez adja a könyv fő cselekményszálát a hatásos indítás után. Természetesen arról is olvashatunk, hogy mi is történt a repülőn (banális esetből, gondatlanságból tömegszerencsétlenség).
Brennan itt is hozza a formáját: nyomokra bukkan, s minden figyelmeztetés ellenére harcot indít a titokzatos gyilkos/gyilkosok ellen. Makacssága, kitartása most is életveszélybe sodorja, de a kötetben felbukkanó Ryan itt is megmenti.
Ez a rész kicsit sablonszerűvé sikeredett, viszont a gyilkosság(ok) oka egyáltalán nem az. Kicsit kapkodtam is a fejem, de azért elég hihető, hogy vannak ilyen elborult agyú emberek. S hogy gyilkos ösztöneiket holmi ősi kultúrában is fellehető maszlagba csomagolják, az csak a plusz volt. Nem a lelkiismeretük megnyugtatása lehetett az ok, hiszen a tettek ilyenforma elkövetése egy fikarcnyi lelkiismeret furdalást sem mutat.
Kicsit hiányoltam Brennan és Ryan közti kapcsolat fejlődését. Mintha nem is lett volna közük egymáshoz korábban. Na, de ez biztos csak azért volt, hogy a következő részben is legyen valami újdonság a kapcsolatukat nézve.


roganedina
1.0/5

Óóó ​anyám, mennyire untam ezt a könyvet! Pedig olvastam már a sorozatból és azokat kifejezetten szerettem, de ez! Jézus és Mária… Valami iszonyat volt. Sok helyen már forgott a gyomrom… A végén már szinte nem is érdekelt az ügy megoldása. Köszönöm, de szerintem nem próbálkozom több résszel… :(


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

47.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók