Ajax-loader

Szeretném ​újra határozottan megerősíteni a harmadik évezred elején, hogy a keresztényeknek elkötelezetten kell vállalniuk a földi polgársággal járó kötelességeiket, és nem szabad kitérni előlük. Az ő feladatuk, hogy az evangélium világosságával járuljanak hozzá egy emberi léptékű és Isten terveinek teljesen megfelelő világ építéséhez – írja II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában.

Ettől a felelősségtől indíttatva jelent meg 2004-ben az Egyesült Államokban Kereszty Rókus Eucharisztiáról szóló, eredetileg tankönyvnek szán műve (The Wedding Feast of the Lamb). Francis George chicagói bíboros egy könyvkiadóval együttműködve liturgikus intézetet alapított, hogy megbízható szentségtani tankönyveket adjanak ki az ország szemináriumai számára. A kiadó olvasta Kereszty Rókus Oltáriszentségről szóló egyik cikkét, és így kérte fel őt a könyv magírására, melynek magyar fordítását most nagy örömmel nyújtjuk át a kedves Olvasónak. A szerző vallja, hogy a keresztény teológia végső alapja nem egy elvont fogalmi rendszer, hanem az Egyházban élő Krisztus, aki bevezet minket a Szentháromság életébe. Munkája során igyekszik a dogmafejlődés legfontosabb állomásait megvizsgálni, a tévedések részigazságait, és nem katolikus keresztény teológusok meglátásait is figyelembe venni.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók