„Csak lassanként vettem észre, hogy voltaképp a zen buddhizmust gyakorlom, és a vallásközi párbeszéd izgalmas területén találtam magam (…) A kettős vallásos identitás, az átmenet és a visszatérés pozíciójában: átléptem a zen buddhizmusba, egy számomra teljesen idegen vallásba, elmélyedtem benne, majd visszatérve, újból és mélyebben fedeztem fel a kereszténységet.”
Lehetséges a párbeszéd kereszténység és buddhizmus között? Keresztények járhatják-e, s ha igen, hogyan járhatják a zen útját? – Stefan Bauberger, német jezsuita szerzetes izgalmas és nehéz lelki formálódáson ment át a válaszokért. Könyvében nem a két vallás közti különbségek gyors feloldásáról kíván meggyőzni, hanem megmutatja, hogy amikor a kereszténység a buddhizmussal találkozik, épp a különbözőségeik lesznek egymás számára gyümölcsözővé.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Szent Biblia
Szent Biblia, revideált Károli (1908) mai helyesírással (2021)
Ez a bibliakiadásunk a Károli-Biblia szöveggondozásának egy újabb állomása. Az 1908-as revízió szövegét megőrizve igyekszik azt a mai magyar helyesírás kívánalmainak megfelelve hűségesen közölni. A szöveget, fordítási megoldásokat, illetve a tulajdonneveket helyesírásukkal együtt érintetlenül hagytuk. A tördeléssel és a betűtípussal is arra törekedtünk, hogy a Károli-Biblia olvasói egy ismerős, megszokott bibliakiadást vehessenek kézbe. Csak ott változtattunk a helyesíráson, ahol az a mai szabályok szerint már egyértelműen hibásnak bizonyult. A ma már szinte egyáltalán nem használt régi magyar szavak jelentését jegyzetben adtuk meg, és elhagytuk a régi kiadásokban megszokott dőlt betűs jelölést. A versek alatti hivatkozási rendszert ebben a kiadásban felváltották az alaposan átvizsgált és javított, lapalji kereszthivatkozások a ma használatos bibliai könyvcím-rövidítésekkel. Azt kívánjuk, hogy a Magyar Bibliatársulat szöveggondozó szolgálatának eme új eredménye éppen úgy szolgálja továbbra is Jézus Krisztus egyházát és a bibliaolvasók sokaságát, ahogyan a revideált Károli-Biblia tette azt több mint egy évszázada.
Ismeretlen szerző - Ezt tudniillik tudni illik!
„Mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket! De ezt szerényen, tisztességtudóan, jó lelkiismerettel tegyétek...” (1Pt 3,15-16) Mindig akadnak kereső emberek. Elsősorban hozzájuk szól ez a kiadvány.
Sok alkalom szolgálhat a keresztény, katolikus hit iránti érdeklődés felkeltésére: esküvő, haláleset a családban vagy baráti körben, újszülött keresztelése, jóbarátok, házastársak viselkedése stb. megindíthatja ezt a folyamatot. Mit mondjon a hívő annak, akit reménységéről kérdőre von egy kereső ember? Ez a kiadványunk ehhez ad rövid eligazítást. Nem elméletileg kigondolt kérdéseket vet fel, hanem olyanokat, amelyeket egy érdeklődő mai felnőtt is megkérdez. A legszükségesebb tájékoztatást adja a hitről, vagyis azok forgathatják haszonnal, akik a katolikus hittel első ismerkedésük időszakát élik, illetve ebben a szakaszban akarnak segítséget nyújtani barátaiknak. Sokan akadnak, akiknek nincs idejük egy-egy alaposabb teológiai művön átrágni magukat. Ez a kis könyvecske azonban megadja azokat az elengedhetetlen ismereteket, amelyek nélkül a szentségek (pl. a házasság) felnőtt korban történő felvételéhez szükséges hit is megkérdőjelezhető.
Rózsa Huba - Az Ószövetség keletkezése I-II.
A Biblia (Ó- és Újszövetség) különböző korokból, különböző szerzőktől vagy iskoláktól származó írások gyűjteménye, amely végérvényesen csak a Kr. u. I. század végén zárult le, de eredete visszamegy a Kr. E. I. évezred kezdetéig, az írásbeliség Izráelben való megjelenéséig. Több írás hátterében álló szájhagyomány még ősibb, és a Kr. e. II. évezredből ered. A Bibliában kifejezésre jut a szerzők egyénisége, társadalmi helyzete és változó történeti körülményeik. Ha ismerni akarjuk Isten bibliai üzenetét, keresnünk kell azokat a konkrét viszonyokat, amelyekben az egyes könyvek létrejöttek. Az Ószövetség keletkezése című munkájában a szerző - a legújabb biblikus kutatások eredményei alapján - ennek az igénynek szeretne eleget tenni. A Törvény - Próféták - Írások - deuterokanonikus könyvek sorrendjében ismerteti az Ószövetség irodalmát. A bibliai szövegek végső kánoni formájából kiindulva, a történetkritikai módszer segítségével tárja elénk a könyvek keletkezéstörténetét. Kifejti az Ószövetség minden időkre szóló vallási üzenetét, de bőséges tájékoztatást nyújt azoknak is, akik elsősorban e kiemelkedő alkotás irodalmi sajátosságai és történeti értékei iránt érdeklődnek. Könyvéért a szerző 1998-ban Scheiber Sándor-díjat kapott.
Taiszen Desimaru - Az Út gyakorlása
A zen mesterrel folytatott beszélgetés belső harcainkról és az igaz önmegismerésünkről szól.
P. Hevenesi János - Megőrzöd életem
Hevenesi János atya a magyar jezsuita rendtartomány egyik legidősebb tagja. Magyarországon valószínű nem sokan gyóntattak nála többet. Éveken és évtizedeken át hallgatta a megbékélésre vágyó emberek vallomásait. Talán nincs is a léleknek olyan sötét bugyra, ahová János atyának ne lett volna már alkalma betekinteni. A lélek megnyílásaira válaszként a zsoltárok vigasztaló hangján igyekezett szólni. Idővel egész kis gyűjtemény állt össze azokból a zsoltárversekből, amelyeket János atya a tetteiket, mulasztásaikat, belső háborgásaikat megbánó embereknek útmutatásul vagy vigasztalásul ajánlott. Ezeket gyűjtöttük össze ebben a kis könyvben.
A szövegek másik részét idézetek képezik az újszövetségi Szentírásból. A Názáreti Jézus szavait és az apostoli hagyomány útmutatásait olvashatjuk itt a hittel élő ember számára. Így együttvéve egyféle biblikus lelkitükröt vehet kézbe az olvasó, amely hasznos segítség lehet a bűnbánatban és a felemelkedésben.
Nemes Ödön - Perczel Forintos Dóra - A lelkivezetés művészete
Napjainkban egyre nyilvánvalóbban látszanak a spirituális éhség jelei, egyre többen keresnek lehetőséget lelki beszélgetésre, lelkivezetésre. E könyv szerzői – Nemes Ödön SJ lelkivezetőként, Perczel Forintos Dóra pedig pszichológusként – sokszor megtapasztalták, milyen gyakran elmosódnak a lelkivezetés és a pszichoterápia határai. Szinte minden pszichológiai probléma mögött spirituális kérdés húzódik meg, ugyanakkor számos spirituális kérdés mélyén fellelhető valamilyen pszichológiai elakadás.
Merlin Carothers - A félelemtől a hitig
A neves amerikai szerző személyes tapasztalatain keresztül bevezet minket a hit titkába. Azt vallja, hogy életünk eseményei mind arra szolgálnak, hogy növekedjünk a hitben. Különösen a bajok, váratlan betegségek alkalmasak arra, hogy levizsgáztassanak bennünket, hogy milyen nagy a hitünk. Hiszünk-e abban, hogy Isten közel van hozzánk a legnagyobb veszedelemben is? Hiszünk-e abban, hogy szeret minket akkor is, amikor ezt nem tapasztaljuk? Ha rájövünk arra, hogy milyen kevés a hitünk, a szerző elmondja, hogyan lehetne növekedni a hitben. Mit kell tenni a mustármagnyi hittel, hogy az hatalmas fává terebélyesedjen.
Életének izgalmas kalandjait mondja el Carothers, amelyekben megtapasztalta Isten váratlan segítségét.
A hit maga is egy izgalmas kaland. Egyáltalán nem olyan, mint egy befőtt, amely évekig ott áll az éléskamrában. Hanem olyan, mint a hegyről lezúduló patak. Sziklákon, szakadékokon át rohan, amíg befut az óceánba. Életünk is ilyen, rohanunk, küzdünk, harcolunk, amíg egyszer eljutunk az Atya szeretetóceánjába.
Akarod-e ezt az izgalmas kalandot megélni? Akarod-e, hogy hited hegyeket mozgató hit legyen? Ezt mondja el ez a nagyszerű könyv. Ajánlom Neked!
Canterbury Szent Anzelm - Proslogion
Mi sem természetesebb, mint hogy egy, a vallástudományok klasszikus forrásmunkáink közzétételére szánt sorozat fórumául szolgáljon a korai skolasztika nagy alakja, Canterbury Szent Anzelm írásai megjelentetésének. Anzelm neve ismerős az elmúlt évszázadok filozófiai történeti kézikönyveinek írói és olvasói számára egyaránt; szokás őt a soklasztika első jeles gondolkodójaként emlegetni, "ontológiai" istenérve pedig régóta céltáblája a középkor keresztény bölcseletét gyakran olvasatlanul, ám korántsem előítéletek nélkül megítélő szigornak.
Ferenc pápa - Jó napot! Ferenc pápa vagyok
Ferenc pápával beszélgetés – írott formában – eddig még nem látott napvilágot. Róma jelenlegi püspöke mintha tartózkodna az éles „kérdezz-felelek” helyzetektől. Az első újságíró, aki Ferenc pápával négyszemközt, személyesen is leülhetett egy interjúra, Antonio Spadaro jezsuita. Az ötlet a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek évente megrendezésre kerülő találkozóján merült fel 2013 júniusában. Ezen a találkozón Magyarországot A Szív képviselte, a magyar jezsuita rendtartomány lelkiségi és kulturális folyóirata.
Ferenc pápa örült felkérésünknek, ugyanakkor mindjárt jelezte, hogy egy szabályos interjú nem éppen az a műfaj, amelynek keretei között gondolatainak lényegi mondanivalója kifejezésre juthat. Ezért azt tanácsolta, hogy kérdéseinket előre fogalmazzuk meg, majd közülünk egyvalaki keresse fel őt, akivel beszélgetni fog. A feladatot Rómában élő rendtársunk, a Civiltà Cattolica főszerkesztője vállalta. Antonio Spadaro végül háromszor is találkozott Ferenc pápával, és e találkozások eredménye csakugyan más lett, mint amire legelőször gondoltunk. Az interjút olvasva ugyanis nemcsak kérdésekkel és válaszokkal találkozik az olvasó, hanem személyes hangvételű vallomásokkal is.
A szöveg méretére és sajátos stílusára való tekintettel ezt a Ferenc pápával készült exkluzív interjút magyarul nemcsak A Szív folyóirat hasábjain, hanem külön kiadványként, könyv formában tárjuk az olvasók elé. Bízunk abban, hogy e különös hangvételű beszélgetés támpontokat és bátorítást jelent majd mindenki számára, aki érdeklődéssel forgatja e kötet lapjait.
Horváth Árpád SJ
A Szív és a Jezsuita Könyvek
főszerkesztője
Ismeretlen szerző - Civilizációk és vallások
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Timothy Radcliffe - Miért vagyok keresztény?
A világszerte ismert szerzőt már sokan ismerik, a Miért járjunk misére? című könyvéből, szeretik szellemes, olykor humoros stílusát, szókimondó, közérthető fogalmazásait. Mostani könyvének már a címe nekünk szegezi hitünk legradikálisabb kérdését. Válasza: a keresztény életútnak világos célja van: Isten felé tart. Válságoktól sújtott korunkban ez ad számunkra biztos reményt, szabadságot, életörömet és bátorságot.
Gábriel Asztrik - Virágos Pannónia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - A katolikus egyház katekizmusának kompendiuma
A Kompendium az egyetemes Egyháznak, a Katolikus Egyház Katekizmusának hűséges és megbízható szintézise. Tömören tartalmazza az Egyház hitének minden lényeges és alapvető elemét, egyfajta vademecum, mely lehetővé teszi az olvasónak, hívőnek és nemhívőnek egyaránt, hogy egy tekintettel átfogja a katolikus hit egész panorámáját. Tükrözi a Katolikus Egyház Katekizmusának szerkezetét, tartalmát és nyelvezetét, s remélhető, hogy e szintézis segítséget és ösztönzést ad magának a Katekizmusnak jobb és mélyebb megismeréséhez. A Kompendium a maga rövidségével, teljességével és világosságával minden emberhez is szól, akik a sokféle üzenetet hangoztató és szétszóró világban szeretnék megismerni az Élet Útját, az Igazságot, amelyet Isten Fiának Egyházára bízott.
Richard Leonard - Hol van Isten a bajban?
Évek óta vártam arra, hogy kézbe vehessek egy ilyen könyvet.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Hol van ilyenkor Isten? elolvasása után az ember másként kezdi látni az életét. Richard Leonard már az első lapokon leszögezi, hogy nem tudományos értekezést kíván írni a szenvedés teológiájáról. Könyvében inkább őszinte és szívélyes gesztussal fordul azokhoz, akik életük során megismerték a szenvedést – vagyis mindenkihez.
Richard Leonard a barátom, és az egyik legkiválóbb jezsuita, akit ismerek. Művelt, kiváló előadókészséggel van megáldva, együtt érző, jó humora van, ráadásul a rend legaktívabb tagjai közé tartozik. […] Egyvalamit azonban a legtöbben biztosan nem tudnak róla. Mégpedig azt, hogy a családja testközelből megismerte a szenvedést. A könyve is erről szól. A szenvedés váratlanul, érthetetlenül és hatalmas erővel tört a családjára, s ezután már egyikük sem volt olyan, mint korábban, Richard sem. Aki elolvassa az életének erről az időszakáról kifejtett gondolatait, az sem lesz már olyan, mint azelőtt.
_(Részlet James Martin SJ (a Jezsuita spiritualitás címmű könyv szerzője) előszavából)_
Barsi Balázs - És az Ige testté lőn
Barsi Balázs atyának ez a könyve Karácsony misztériumát mint a keresztény hit központi titkát mutatja be, s elmélkedéseivel, imádságaival egyszerre segít elmélyíteni hitbéli ismereteinket és karácsonyi ünneplésünket. Remek lelkigyakorlatos olvasmány, különösen Adventre. Karácsonyi ajándékként is telitalálat lehet igényes, a hit titkai iránt érdeklődő, a misztériumra fogékony szeretteinknek.
Bill Hybels - Ki nem ér rá imádkozni?
"Az imádkozás természetellenes tevékenység. Születésünktől fogva azt tanuljuk, hogy bízzunk önmagunkban és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy ne szoruljunk rá senki másra. Az imádkozás ezeknek a mélyen bennünk gyökerező értékeknek az arcul csapása. Támadás az ember függetlensége, vádirat az önálló élettel szemben... Az imádkozás idegen büszke emberi természetünktől. De ha megismerjük az imádkozást, csodálatos tapasztalat küszöbén állunk. Ennél örömtelibbet és lélekmelengetőbbet sohasem ismertünk, s ez még nagyobb örömöt ad, mint a meghallgatott imádság." (részlet a könyvből)
Bill Hybels a Willow Creek Community Gyülekezet vezető lelkipásztoraként szolgál az Illinois-i South Barrington-ban. A Willow Creek a Chicago környékén élő Isten után vágyakozók felé végzett evangélizáció folytán Észak-Amerika egyik leglátogatottabb gyülekezetévé vált.
XIII. Leó pápa (Vincenzo Gioacchino Pecci) - Az alázatosság gyakorlása
_Vincenzo Gioacchino Pecci_ egy Róma környéki nemesi családból származott. 1846-ban Perugia püspöke lett, 1853-ban pedig bíborossá kreálta IX. Pius pápa. 1878-tól 1903-ig Péter utóda, XIII. Leó néven.
_Rerum novarum_ kezdetű híres körlevelében első ízben fogalmazta meg a kereszténység tanítását a szociális rendre, a munkára, a munkás és a munkaadó viszonyára vonatkozólag. Korszakalkotó volt pápasága a modern biblikus tudományok felkarolása, a vatikáni levéltárak megnyitása, a bencés és ferences rend megreformálása tekintetében. Fordulópontot jelentett az ökumenizmus terén is.
Perugiai püspök évei alatt írta papnövendékeinek _Az alázatosság gyakorlása_ című könyvet. P. Dr. Rákos Balázs Raymund minorita szerzetes, a vatikáni Szent péter bazilika apostoli gyóntatója fordította magyarra. Magyar nyelven 1967-ben adta ki a vatikáni Poliglotta nyomda.
Bár papnövendékek számára íródott, mégis mindenki -- papok, szerzetesek és világiak -- számára rendkívül fontos, "hogy megtanulja az alázatosság gyakorlását, és kiűzzön a lelkéből minden önhittséget, minden hiúságot, minden gőgöt."
Ismeretlen szerző - Cselekvő hit
A könyv, amit az Olvasó a kezében tart, _hittankönyv_, ipari és szakközépiskolások számára. Ebből a szempontból nézve hézagpótló mű a hazai piacon. Olyan hittankönyv, ami a 14-20 év közötti, szakképzésben részesülők problémáival foglalkozik. A keresztény-katolikus vallásos világnézet szempontjából kíván eligazítást nyújtani azoknak a fiataloknak -- akik épp gyakorlati képzésük következtében -- korábban találkoznak az élet problémáival, melyeket sokszor maguknak kell megoldaniok. Ezért az eredeti német szöveg, amelyből a fordítás készült egyházi jóváhagyással, találóan azt a címet használja, ami a célt is kifejezi: _Impulzusok_, azaz "ösztönzések". Valóban, ez a hittankönyv ösztönzéseket kíván nyújtani az élet sűrűjében tájékozódni kívánó fiataloknak a helyes emberi és keresztény cselekvésre. A könyv tárgyalási módszere eltér a szokásos tankönyvek és hittankönyvek pedagógiai módszerétől. Nem oktatni és "nevelni" akar, hanem ösztönzéseket kíván nyújtani arra, hogy az olvasó a bemutatott helyzetek és közölt információk ismeretében maga tudja eldönteni a felelős állásfoglalás és cselekvés megfelelő módját, egy adott élethelyzetben. Ezért a könyv nem közöl kifejezetten hittani ismereteket, hanem feltételezi azok tudását és csak inkább utal rájuk. Nem kétséges, hogy e tárgyalási módszer előnyei mellett, hátrányait is magában hordozza.
Budapest, 1992. szeptember 1.
Prof. Dr. Bolberitz Pál
_országos prézes_
Cándido de Dalmases - Loyolai Szent Ignác
"A modern idők hajnalán Loyolai Szent Ignác egyike volt azoknak a nagy személyiségeknek, akik elindították a katolikus egyház lelki és missziós megújulását. A jezsuita rend alapítója főleg a Lelkigyakorlatokban és a Rendalkotmányban örökítette meg azt a szellemiséget és azokat az apostoli alapelveket, amelyek századunkban sem veszítették el időszerűségüket. P. Cándido de Dalmases y Jordana (1906-1986) most magyarul is megjelenő Szent Ignác-életrajzába beledolgozta több évtizedes kutatásainak eredményeit. A Barcelonában született spanyol jezsuita ugyanis Rómában a Rendtörténeti Intézetben a Monumentuma Historica Societatis Iesu (=MHSI), Jézus Társasága Történeti Dokumentumai sorozatban az ignáci részleg felelős szerkesztője volt, és ő gondozta a Lelkigyakorlatok katalán és latin szövegének kritikai kiadását. Számos tanulmányban tette közzé a Szent Ignác életére, családjára és a jezsuita rend eredetére vonatkozó általa felfedezett új dokumentációt.
Az 1979-ben Madridban megjelent spanyol Szent Ignác-életrajzot több nyelvre lefordították. Sok új adatot találunk tehát P. Dalmases könyvében a rendalapítóra vonatkozóan. Szent Ignác, miként az egyház nagy szentjei általában, minden keresztény számára lelki mester lehet Krisztus követésében.
Mahesh Chavda - John Blattner - A szeretet csodákra képes
"Hirtelen arra figyeltem fel, hogy egy vakítóan fehér fény közeledik hozzám, megfordultam és egy férfit láttam felém jönni. azonnal tudtam ki az, Jézus volt. Mahes Chavda Kenyában, Mombasában született egy ismert hindu tanító fiaként. Csalódot ember volt, amíg a Bibliához nem fordult. Egy éjszaka látomás szólt hozzá és ekkor átadta az életét Jézus Krisztusnak. Egy texasi egyetem hallgatójaként megérintette a Szentlélek ereje. Szinte akaratától függetlenül fejlődött ki rendkívüli szolgálata. Végigjárva a világot Isten arra használja őt, hogy gonosz szellemektől szabadítsa meg az embereket, halottakat támasszon fel, vakok szeme világát adja vissza és ezreket vezessen Jézus Krisztushoz. Szolgálata, különösen a világ szegényei felé ma is tart.