Ajax-loader

“Már ​tettem néhányszor kísérletet arra, hogy amit a regényemben csinálok, ugyanazt megcsináljam a színpadon is… most már húsz éve kísérletezem a színpaddal. A Sári bíró óta több kísérletet tettem, hogy olyan esetben, mikor nem bírtam elérni a tolll, amit akartam, a színpad segítségével közelítsem meg. Az egyfelvonásoktól eltekintve , két komoly próbám volt; a Búzakalász és a Vadkan. Mind a két esetben úgy éreztem, mint a trenírozó, hogy most már majdnem… Csak még egyszer próbáljuk… Remélem, hogy most az Úri muri-val sikerült ez a csak még egyszer. Legalább a próbák elhitetik velem, hogy most jobban sikerült idehozni a kiválasztott világot. Milyen boldog volnék, ha úgy lenne. Mert azok a tűzben égő alföldi felhők, amilyenek sehol a földön nincsenek, s azok a lázban pezsgő magyar karakterek megérdemelnék, hogy élő valósággá legyenek a színpadon. Ha a közönség hajlandó lesz velem jönni, együtt talán meg is tudjuk csinálni a realitást. Reálissá tenni a fantáziaképet” – vallotta Móricz 1928-ban, az Úri muri bemutatója előtt.
Az Úri muri-t még sok színpadi mű követte, köztük a Rokonok, a Forr a bor, a Betyár, a Kismadár és az Erdély egyik epizódjából írt, a Bethlen Gábor és Báthory Anna szerelméről szóló Boszorkány.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.