Ajax-loader

“Mikortól ​nem ember az ember? Hát ez az. Az öreg Baum regélt valamit a szabadságról és más zagyvaságokról, de én nem értek semmit. Az éhezők világát a has irányítja. “Enni, enni!”, ezt kiáltja az utolsó élő sejt, és nincs ember, aki ezt ne hallaná meg. Ettől a függőségtől nem lehet szabadulni, ami csak él ezen a földön, az mind a rabja marad…"

Bogdan Wojdowski negyedszázaddal a háború után, 1971-ben keletkezett, önéletrajzi fogantatású regénye az egyik legmegrázóbb tanúságtétel a vészkorszakról: érzékletes panorámaképet fest a varsói gettó lakóinak életéről 1940-től, a gettó felállításától egészen az 1942-es “nagy akcióig”, melynek során a gettóba zsúfolt zsidókat a treblinkai haláltáborba vitték.
A varsói gettó falai mögötti világ a regényben egy tíz év körüli zsidó fiú, Dawid szemén keresztül elevenedik meg. Ő az, aki nap mint nap kínzó tapasztalatokat szerez a gonoszról, s miközben a túlélésért küzd, igyekszik megőrizni azt, ami még megmaradt emberségéből.

“Őrült időkben jöttem a világra, és én magam is megőrültem, hogy tanúságot tehessek erről az őrületről” – írta 1985-ben megjelent naplójában a szerző. “Az egyik legfontosabb hang a holokauszt gyermekeitől.” (Henryk Grynberg)

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók