A ​figyelem

Patricia Highsmith - A ​tehetséges Mr. Ripley
Tom ​Ripley egy piti kis szélhámos, akinek ölébe hull a szerencse: egy gazdag hajógyáros Olaszországba küldi, hogy hozza haza pazarló, léhűtő fiát, aki dilettáns képek mázolásával múlatja az időt. Minden költségét kifizeti, sőt, még egy kis apanázst is juttat neki az európai útra. Ripley a mondén üdülőhelyen belecsöppen a jóba, s végre közelről látja: hogyan is élnek a gazdagok. Mindez olyan mámorító, hogy esze ágában sincs lemondani róla. Ebben semmi és senki nem gátolhatja meg...

Josephine Cox - Live ​The Dream
In ​a 1930's setting, Live The Dream tells the story of three people caught up in a tangle of love and hatred, which threatens to tear them apart forever. Handsome, wealthy and fair-minded, Luke Hammond could have the world at his feet. Instead, he has the world on his shoulders. Consumed by sadness, Luke's only respite from his respectable life is on a Tuesday, when he heads off to seek solace in a hideaway deep in the calm heart of the woods. Locked in his thoughts and dreams, living his humble 'Tuesday' life, Luke's quiet sadness intrigues Amy Maitland, a bright young woman whom Luke seems at first not to notice. Amy finds herself wondering more and more about this elusive man. But Amy worries too about Daisy, her beloved best friend, who masks the misery of a difficult home life behind her carefree hilarity. Amy knows that under the bravado and humour there is a desperate woman, searching for stability and love -- seemingly at any cost. Calling Luke her 'Tuesday Man', Daisy falls head over heels in love with him. Although he's aloof and appears to have little time for romance, she means to have him.

P. G. Wodehouse - Halihó, ​Jeeves!
Bertram ​Wooster Londonban és New Yorkban számtalan furcsánál furcsább szituációba kerül a pöttöm Bingó, Agatha néni, valamint más barátok és rokonok elképesztő kalandjai révén, amelyekbôl többnyire az inasok inasa, Jeeves találja meg a ki vezető utat. Pöttöm Bingó állandóan szerelmi lázban ég, hőseink ékszerrablásokba bonyolódnak, Bertie kénytelen szerelmes regények női írójának kiadni magát. Agatha néni pártfogoltját, a „tökfej Cyril”-t pedig a világot jelentő deszkáktól kell megszabadítani. Az események a forrpontot is elérik, amikor a lóversenypályákra vezet hőseink útja, meg a vidéki Anglia falvaiba, ahol nem csak a tiszteletesek prédikációinak időtartamára kötnek fergeteges körülmények között fogadásokat, hanem más, különleges versenyszámokra is.

Umberto Eco - A ​prágai temető
A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.

Ottlik Géza - Iskola ​a határon
Az ​író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.

Virginia Woolf - Orlando
Orlando, ​a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban. Különös, szertelen, merész regény – tónusa néha elbűvölő, néha infantilis, aztán maróan szatirikus meg egészen személyes is, s mintha azt üzenné, mindnyájan androgünök vagyunk, s nem mindig tőlünk függ, hogy melyik „nemünk” dominál. Az első angol kiadást az írónő szerelme-barátnője, Vita Sackville-West férfiruhás fotói díszítették. Virginia Woolf (1882–1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941). Forrás: http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=3&n=519

Boris Vian - Venyigeszú ​és a plankton
A ​kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni. A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé. „Boris, aki kortársai többségéhez hasonlóan igyekezett nem tudomást venni a tragikus valóságról, e struccpolitika kiegészítéseként a passzív ellenállás egy igencsak kellemes formáját választotta: csatlakozott a Franciaország (és különösen a francia ifjúság) erkölcsi megújulásának szükségességét hirdető Vichy-kormány bornírt prédikációra fittyet hányó, feltűnő, hóbortos ruhadarabokat viselő, a jazzt és főleg a szvinget szinte vallásos áhítattal imádó zazou-khoz (jampecok). Nem túlzás kijelenteni, hogy a németek által megszállt Franciaországban, ahol a túlbuzgó kollaboránsok még a germán félisteneknél is szigorúbban ítélték meg és el a jazzt, ezt az „erkölcstelen és értéktelen”, ráadásul „zsidó-néger-amerikai” zenét, a New Orleans-i stílus vagy a szving iránti rajongás – és főleg e zenei műfaj művelése – az ellenállás egy formája volt.” Takács M. József

Brunella Gasperini - Mi ​és ők
"...Ma ​van az utolsó este. Szeptember, minden gyerek elutazott már, a levegőben olajcserje illata. Holnap visszamegyünk Milánóba. Képzelem, micsoda utazás lesz, öt macskakölyökkel, nyolc kutyakölyökkel - a szüleiket és a gazdikat nem is számítva -, a szent és sérthetetlen mancsokkal és farkakkal, valamint nyavalyás és mindent elárasztó tengeribetegségükkel egyetemben. Anyám a rémes utazási migrénjével, apám a rémes utazási neurózisával. Már áll a bál a csomagok miatt, a szokásos dolgokon folyik a vérre menő vita... ...A dolgok, ahogy jönnek, el is múlnak, menthetetlenül... Bruna menyasszony, Maurizio egyetemista (még nem tudja, anatómus, fizikus avagy matematikus lesz-e, persze azon kívül, hogy jazz-zenész, bodhisattva és tűzisten), megint vége egy nyárnak. És én? Se kicsi, se nagy, félig szerelmes, félig nem, és még mindig a csillagokat kérdezgetem, de nem tudnak mit mondani..." Bizony, felnőnek a gyerekek: a bohém család Nicolettája, a "Kicsi" sem selypít már, és kevesebbet verselget. Csak a tóparti nyarak varázsa örök - és változatlanul mulatságosak és meghatóak a bohém Gamberini család aprajának-nagyjának viszontagságos mindennapjai; annak az olvasónak is, aki már ismeri Csupacsont mamát és háza népét, annak is, aki most ismerkedik velük.

Brunella Gasperini - Ő ​és mi
".. ​a hétvége mindazon dolgok felhánytorgatásával telik el, amiket nem csináltam meg, a szemrehányással, hogy mi ez a rendetlenség, mért olyan ütődöttek a gyerekek, kótyagosak a barátaink, utálatosak az állataink, és így tovább és így tovább, aztán mire elmúlik a mérge, addigra én gurulok dühbe, és közlöm vele, hogy elegem van, hogy önző, hálátlan, felelőtlen és csak azért jön fel, hogy tönkretegye a vasárnapomat, és jobb, ha a városban marad, és így tovább, és így tovább, aztán az én dühöm is elmúlik, de addigra már a vasárnapnak is vége, indulnia kell; a kapunál búcsúzkodunk, s az utolsó pillanatokat már igyekszünk élvezni, és közben azon tűnődünk, mi az ördögért fecséreltük az időt veszekedésre, s kölcsönösen megfogadjuk, hogy soha többé. És a következő héten menetrendszerűen kezdjük előröl." Ha valaki úgy érzi, ismerős a fenti idézet - ez nem a véletlen műve. Brumella Gaperini írónő és családanya, vidám trilógiába foglalta imádott környezetének hányatott életét: az első kötet - Én és ők - "egy férj feljegyzései"-nek formájában számolt be a kelekótya család viszontagságos mindennapjairól - az önmagában is érthető és élvezhető folytatásban - Ő és mi - a feleség adja vissza a kölcsönt és tudósít az Ő (avagy "férjuram") és a többiek (=feleség, avagy Csupacsont, három gyerek, a jó öreg házibútor, Rosa; az immáron hatfőnyire gyarapodott állatsereglet, és az Öreg nyomába lépő, illetve guruló új kocsi: a Bestia) mulatságos kalandjairól.

Leonardo Sciascia - A ​késelők
"Iszonyú ​események borították gyászba tegnap este Palermo városát - írja a Hivatalos Lap október 2-i száma. A város különböző, egymástól úgyszólván egyenlő távolságra eső, tizenhárom ágú csillagként elhelyezkedő pontján, ugyanabban az órában tizenhárom embert sebesítettek meg súlyosan késsel; szinte valamennyit az alhasi részeken. A sebesültek mindnyájan ugyanúgy írják le a merénylőket; egyformán voltak öltözködve, egyforma volt a testalkatuk, olyannyira, hogy egy pillanatra azt lehetett hinni, talán ugyanarról a személyről van szó." Az 1862-es tragikus palermói késelések hátterét máig homály fedi. Leonardo Sciascia több mint száz év távlatából keresi a választ arra, hogy vajon kik és miért akartak általános pánikot és feszültséget kelteni, alig két évvel az egyesült Itália születése után Szicíliában. A korabeli dokumentumok, rendőrségi és bírósági jegyzőkönyvek alapján kirajzolódó kép nemcsak a régi rejtélyt oldja meg, hanem akarva-akaratlanul a mai olaszországi helyzet, a nap mint nap ismétlődő terrorcselekmények gyökereit is feltárja a szerző e rendkívül izgalmas és feszült kis dokumentumregényében.

Henri Charrière - Pillangó
1969 ​májusában jelent meg először Charrière regénye Franciaországban, s 1970 májusáig egymillió példányban fogyott el. Ez a minden idők egyik legnagyobb francia könyvsikere csakhamar más országokban is elindult a siker útján, és mindenhol, ahol csak megjelent, bestseller lett belőle. A szerzőt, az 1973. júliusában elhunyt Henri Charrière-t (alvilági becenevén: Pillangót) 1931-ben egy selyemfiú meggyilkolásával vádolták, és a hamis tanúk segítségével életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Pillangó sohasem tudott beletörődni az ítéletbe. Tudta, hogy ki a tettes, és hosszú büntetése alatt megfogadta, sőt eszelősen ragaszkodott elképzeléséhez, hogy megszökik a fegyenctelepről, és bosszút áll az ügyészen, az esküdteken, a hamis tanúkon, azokon, akik az „enyészet útjára” küldték. Elkezdődött tehát Pillangó fantasztikus szökés- és kalandsorozata, s ezeket örökítette meg később Charrière a Dumas és Victor Hugo fantáziáját is túlszárnyaló, izgalmas, fordulatos könyvében.

Irvine Welsh - Trainspotting ​(angol)
Mark ​Renton is a very sick young man, sick of heroin, sick of trying to get off it. Most of us, he's sick of himself, his friends and growing up in the AIDS/HIV capital of Europe. The nihilistic youth sees nothing ahead in the future: 'Choose mortgage payments; choose washing machines; choose cars; choose sitting oan a couch watching mind-numbing and spirit-crushing game shows, stuffing fuckin junk food intae yir mooth. Choose rotting away, pishing and shiteing yersel in a home, a total fuckin embarrassment tae the selfish, fucked-up brats ye've produced. Choose life.' Trainspotting became an instant classic howl of rage, despair and style from the Scottish capital's forgotten streets that would be heard all over the world.

Boris Vian - Pusztuljon ​minden rusnyaság!
Az ​itthon korábban _Öljünk meg minden rohadékot!_ címmel ismert regény most átdolgozott fordításban, az eredetit pontosabban tükröző címmel jelenik meg – a Boris Vian-életműsorozat tizenegyedik köteteként. Különleges helyet foglal el ez a regény a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy. Így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen Viané. A nyelvezetében és játékosságában is a nem sokkal korábban született Pekingi őszt idéző regény Boris Vian egyik legmulatságosabb műve, amely egyrészt folytatja a polgárpukkasztás azon hagyományát, amely miatt a derék francia kispolgárok pornográf írónak kiáltották ki Vian ál-amerikai alteregóját, másrészt pedig mind nyelvileg, mind a történetvezetésben maximálisan kiaknázza a jellegzetes a szerző börleszkbe forduló, karakteres lehetőségeit.

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

Alessandro D'Avenia - Fehér, ​mint a tej, piros, mint a vér
A ​tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével? A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.

Szilvási Lajos - Egymás ​szemében
Szilvási ​Lajosnak, az elmúlt évtizedek hazai sikerszerzőjének szerelmi története valójában két napló. Két fiatal, Tamara és Attila párhuzamosan írt naplója. Önmagukról, a másikról, egymásról, az érzéseikről és a bizonytalan jövőről. Önkéntelenül, s ezért őszintén vallanak arról, milyenek is egymás szemében, és milyen a szemükben a világ. ___Az _Egymás szemében_ a szerző egyik legkedveltebb műve, a két fiatal története mellett egyben egy sajátos korrajz is a hetvenes évekről. Szilvási Lajos könyveit eddig több mint 10 millió példányban adták ki Magyarországon és külföldön.

Brunella Gasperini - Lui ​e noi
Pen ​name used by Bianca Robecchi, Italian journalist and novelist. Well known for her progressive ideas, for 25 years she answered letters from the readers on a popular woman magazine, not afraid of giving her opinion on hot themes like family life, ethics and politics.

Antonio Tabucchi - Itália ​tér
"Két ​kocsin érkeztek, a Giovenizzát énekelték. Tíz suhanc, bojtos sapkával, halálfejes gallérral. Kötelet kötöttek a király nyakára, a szobor az első rántásra ellenállás nélkül lezuhant, és porfelhőt vert fel a földről. Vasúton koporsóforma láda érkezett, TÖRÉKENY felirattal, az elöljáró jelenlétében nyitották ki. A félmeztelen, rohamsisakos, Duce fölszegte állát, és úgy rémlett, mintha Garibaldi nagy szívességet tenne neki, amikor fölajánlja Olaszországot." "Garibaldo átvágott a szélben a téren, fél kezével kalapja karimáját fogta. Megállt az emlékmű előtt, tarisznyáját letette a földre és levizelte a szobor talapzatát, közben fölnézett a Demokrácia túlságosan húsos alkarjára, amellyel a Két Világ Hősének kezéből átvette Olaszországot. - Ez Garibaldo - mondta Guidone. - Ez Garibaldo. Kiengedték." "- Ez a javaslatom - kiáltotta Garibaldo. Odaállt a Demokrácia lábához, fél karjával átölelte, nehogy leessen. Mélységes csend lett. Az emlékmű senkiföldje volt a tömeg és Mario Soldati a felsorakozott rendőrök között. A rendőrkapitány utasításokat adott a közelében álló Gavino LeddaLuigi Di San GiustoAlberto MoraviaR. C. Hutchinson beosztottjainak, fejével Garibaldo felé intett. De a tömeg már előrenyomult, körülvette az emlékmű talapzatát. Garibaldót nem lehetett volna leráncigálni, élesre kellett tölteni."

Cesare Pavese - Barátnők
Már ​megvolt a vacsora, táncoltunk is. Tömérdek emberrel ismerkedtünk meg. Morelli körül mindig akadt valaki, aki odakiáltott: - Még találkozunk. - Néhány arcot és nevet én is ismertem már megfordultak nálunk Rómában, a szalonban. Néhány ruhát is fölismertem egy földig érő, bő szoknyás estélyit a grófnőn, akinek saját próbababája van nálunk. Én magam küldtem el a ruhát pár nappal ezelőtt Egy csupa fodor, aprócska hölgy rám is mosolygott: a múlt évben házasodtak össze Rómában. A férfi - magas, szőke diplomata - kihúzta karját az asszonyéból, köszönni akart: de rántottak egyet rajta, gondolom, a felesége jónak látta emlékeztetni rá, hogy végül is a szabónője vagyok. Kezdett felforrni az epém. Később gyűjtést rendeztek a szegény vakok javára, egy szmokingos úr, piros papírcsákóval a fején, vak- és süketnémaviccekkel megtűzdelt beszédet tartott, majd két hölgy bekötött szemmel futkosott a teremben, elfogták a férfiakat, akik bizonyos összeg lefizetése után megcsókolhatták őket. Morelli is fizetett. Aztán a zenekar megint rázendített, többen csoportokba verődve lármáztak, énekeltek, fogócskáztak. Morelli visszajött az asztalhoz, hozott magával egy kövér hölgyet rózsaszín laméban - mint egy hal hasa -, egy fiatalembert meg egy fiatal hölgyet, akik eddig táncoltak, és most lehuppantak a diványra.

Abe Kóbó - A ​dobozember
Egy ​halott az aluljáróban Százezer ember észre sem vette Ez a regényben idézett valóságos vagy kitalált újsághír akár A dobozember mottója is lehetne. Ugyanis arról a világról tudósít Abe Kóbó regénye, amelyben ilyen képtelen eset előfordulhat. Arról a világról, amelynek közönyét, részvétlenségét, adott esetben ellenségességét van, aki nem tudja elviselni - s így a kívülhelyezkedésnek egy sajátos módja terjed el. Kartondobozba bújt emberek tűnnek fel az utcákon, akik dobozlényükkel nyugtalanítják közömbösen vegetáló embertársaikat, jeleznek valamit, de az emberi közösség, a társadalom nem akarja "fogni" jeladásukat. Egyetlen motívum sejlik fel a regényben, amely képes lenne a dobozembert kicsalni a dobozvilágból: a szerelem. Csak az életet szimbolizáló lány menthetné meg az elszigeteltségtől, a magánytól. A homok asszonyához, Abe Kóbó korábbi nagy sikerű regényéhez hasonlóan az író most is finom szimbólumokkal, költői képekkel, leírásokkal dolgozik. Ősi japán forrásokhoz nyúl vissza: a "nikki" - a naplóirodalom - és a "dzicu-roku" - a megtörtént események hagyományához. S a tradíció az európai olvasó számára meglepően modern mű formájában születik újjá.