Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Csabi
5.0/5

Alapos ​és egyben szórakoztató regény, az antiszemitizmus egyik alapművének, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei létrejöttéről, pontosabban annak előzményeiről.
@cinkos már pontosan leírta, amit én is gondoltam, így ezt most megspórolom: https://moly.hu/ertekelesek/1551076.


egy_ember
4.0/5

Állítolag ​Borges azért nem írt soha regényt, mert egy regény óhatatlanul tele van üresjáratokkal. Eco éppen az üresjáratok miatt ír regényt. Merthogy az a helyzet, hogy amit itt megírt, azt sokkal elegánsabban megírta már az esszéiben, vagy az éppen nemrég kiadott alkalmi beszédeiben, csakhogy azokban nincs fabula, itt meg van.
Laza csuklóval kever „valóságot” és „kitalációt”. Sőt „bizonyítja”, hogy a „kitaláció” bármikor „valósággá” válhat, ha beépül a kortársak vagy utódok gondolkodásába. Amit elég ember valóságnak vél, az valósággá válik, vagy legalábbis befolyásolja azt (lásd: Cion bölcseinek jegyzőkönyve)
Umberto mestert gyakran elkapja a lista mámora, és összehord egy halom felesleges információ – hogy ne mondjam: tárgyi tudást –, aminek sem a cselekményben, sem a történetben nincs különösebb jelentősége, viszont ettől lesz ez a regény éppen ecós és nem brownos vagy dossantosos.
Azért amikor zabolátlanul kiéli a szabadkőműves mániáját, az már kicsit sok, és az utolsó ötven oldal is nyugodtan elmaradhatott volna, de attól függetlenül, hogy a regény a XIX. századot öleli föl, a XXI.-ben is aktuális. A mechanizmus nem sokat változott: ma is kell ellenséget alkotni, sőt a manipuláció és az (ön)áltatás egyre kifinomultabb technikáival vagyunk kénytelenek szembenézni.


WerWolf
5.0/5

Umberto ​Eco ismételten kedvenc témájáról írt könyvet, melynek középpontjában az összeesküvés-elméletek állnak. A Foucault-inga című regényével ellentétben, ahol kutatták a keresztesek különböző páholyainak nyomait, itt magát az elméletek gyártóját ismerhetjük meg Simonini személyében. A hangsúly nem is a történetek kitalálóján van – hiszen maga Simonini egy fiktív karakter, ellentétben a többi szereplővel, akik a XIX. században léteztek és tevékenykedtek – hanem az emberi hiszékenységen, melyet a kormányok és egyéb, pénzéhes emberek jól ki tudnak használni.
Eco feltárja előttünk az alternatív igazság rétegeit, amit A prágai temető beszámolón keresztül ismerhet meg legjobban az olvasó. Nem kell más hozzá, csak egy tehetséges mesélő, aki a meglévő történeteket felhasználva, azokat átírva, olyan beszámolót ír egy “ismeretlen szemtanú” szemszögéből, akiről azt sejteti, hogy bennfentes. A történetnek kell, hogy legyen egy kis igazságtartalma is, vagy legalább valós személyek és helyszínek bukkanjanak fel, ami hihetővé teszi a befogadó számára az eseményt.
Aki járatosabb a XIX. századi történelemben, vagy az akkori események, hiedelmek világában, az jobban bele tud merülni a történetbe. Foglalkoztam anno én is összeesküvés-elméletekkel, így A prágai temető első vázlatainál már kezdett körvonalazódni előttem, hogy mire is fog kifutni a játék. A második verziója csak megerősítette ezt bennem. A végén pedig beigazolódott az elméletem. Ettől nem lett kevésbé érdekes a történet, hiszen folyamatában láttam, hogy hogyan alakul át egy összeesküvés-elmélet, hogyan növekszik, és miként változtatja meg a célközönségét, ezzel együtt a benne szereplő személyek kilétét is.
A regény erőssége, hogy Eco pontosan azokat az elemeket használja fel a regény megírásához, amivel Simoninit lehet vádolni. Még Simonini a valóságról képez egy démoni tükörképet, addig Eco az összeesküvés-elméletek kitalálóiról mutat egyet.

Bővebben: http://www.letya.hu/2020/11/umberto-eco-pragai-temeto/


Chöpp
3.0/5

Azért ​olvastam végig, mert Eco. És mert itt-ott azért megcsillant valami a zseniből, de alig volt ez valami halovány lidércfény. Arra elég csak, hogy továbbcsábítson.
Nem tetszett a téma (mondjuk inkább úgy, hogy undorított), nem szimpatizáltam egyik főszereplővel sem. Önmagában az ismert történelmi események az ismeretszerzés örömével töltöttek el, ámde a történelmi nagyszínpad kulisszái mögött zajló machinációk inkább idegesítettek, mint szórakoztattak.


Inpu
4.5/5

Minden ​ellentmondásossága és esetleges műfaji gyengeségei ellenére A prágai temető egy roppant fontos és értékes könyv. Megszületését talán arra a gondolatszálra lehetne felfűzni, mely szerint “ha a mondanivalód, tényszerűen tálalva, túl nagy ellenállásba ütközne, írd meg regényként!”. Eco sem tett mást, mint egy történetileg hiteles csontváz közeit fiktív szövetekkel töltötte ki; s hogy a végeredmény egy kissé vérszegény, vézna alak? Istenem, de legalább él és szólni képes, szavai pedig utat találhatnak olyan fülekhez is, melyek amúgy süketnek bizonyulnak a más irányból érkező zajokkal szemben. Persze – s ez itt most egy empirikus közbevetés – a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei néven elhíresült irat keletkezési történetére és hamis voltára nézve is szomorú igazság, hogy Eco regényét pontosan azok nem fogják felcsapni, akiknek kellene. Hitbéli ütközetekben a ráció ugyanis fegyvertelen katona. Ugyanakkor, az a fegyver, mely a jelen keretei között csütörtököt mond, szólhat még nagyot ha a felnövekvő fiatalságra célzunk vele. Kevés szórakoztatóbb és egyértelműbb tanmesét ismerek arról, hányféleképpen, milyen érdekek mentén és miféle eszköztár igénybevételével befolyásolható a közvélekedés, mint Eco ezen regénye, miközben az én életemben soha nem volt még annyira kívánatos a megkülönböztetés képességének kifejlesztése, mint napjainkban.
Mondják, az orvoslás sikeressége a szimptómák helyes felismerésén áll vagy bukik. No, ebben nyújt segédkezet A prágai temető…


mohapapa
3.0/5

Minden ​tiszteletem Eco mester agyának, ahol az élete során összegyűlt információkat tárolja, rendszerezi, és ahonnan a kellő időben elő is tudja azokat venni! Ha csak ezt a könyvet írta volna, akkor is sok-sok főhajtás járna az ismereteinek. Nem csak ezt írta, de a hihetetlen tudásanyag minden könyvén átsüt. Ha ettől nem is lesz mindegyik jó könyv. Ahogyan ez sem.

El kell ismernem azonban, a csoportosítás itt is zseniális! Nem véletlenül folyt hatalmas vita A prágai temető körül; Eco zsenialitása abban is áll, hogy miközben özönlenek a sokféleképpen értelmezhető információk, ő nem foglal állást. Vagy mégis? De milyet? Antiszemita-e Eco? Vagy zseniális paródiáját írta meg az antiszemitizmusnak?

Azt írja az utószóban, hogy könyvében egyedül a főszereplő a kitalált alak. Aki ugye ebben a XIX. századi anti-Forrest Gump történetben (sajnos ez nem saját megfogalmazásom) nagyjából háttérhatalmak sötét jobbkeze.

No, de manapság az a paranoiás, aki azt mondja vannak háttérhatalmak. Erről már könyvet is írtak, hogy minden összeesküvés-elmélet a paranoiából és a másság fékevesztett utálatából fakad.

Ámde: ha vannak háttéhatalmak, akkor nem éppen az-e a céljuk, hogy a létüket minden eszközzel takarják, leleplezzék, tagadják? S így akár Eco is kiváló eszköz: úgí ír kiváló jellemzést ír az antiszemitizmusról, hogy nevetségessé, művivé teszi mindazt, ami (feltéve, de persze polkorrekten meg nem engedve) a görbeujjú zsidó tőke mindennapi machinációját leleplezné. Hiszen bebizonyítja például, hogy az egyik legfontosabb irat: hamisítvány. Igaz, regényében egy kitalált alak találja ki. De a lényeg, hogy az irat kitalált, bármi álljon is benne az azóta hihetetlenül beteljesedett eseményekről. Ha az irat kitalált, akkor ezek az események is kitaláltak, s ha a valósághoz közük van, bármilyen, az csak a véletlen műve!

Szóval saját farkába harap a Möbius-kígyó, s a végén már egyetértünk Virág-elvtárssal, hogy „az a gyanús, ami nem gyanús”.

Hoppá, de akkor Eco mégis antszemita, és van világösszeesküvés! S a Jegyzőkönyv valódisága gyanús-e? Ha gyanús, hogy valódi, akkor igazi. Ha nem gyanús, hogy másolat, akkor gyanús, hogy igazi. Hjaj!
Mondom, okos ez az Eco!

A könyv viszont annyira nem jó. Az elején lelkesedtem. Aztán csappadt a lelkesedés, de vitt a lendület, mert érdekelt a történet, merre megy, mire jut? Aztán valahol Taxilnál és a Dreyfus-ügynél már legyintettem. A szabadkőművességből Kossuth-ot hiányoltam, Deákkal egyetemben, s magyarként „csak” egy Esterházy jutott… Viszont immár tény, hogy Dosztojevszkij is, Wágner is aniszemita volt. Tudtak valamit? Gyanús! Tehát nem tudtak semmit! No, kérem!

Szóvala történet leül. Ahogy Simonini alakja is. Egy darabig viszi a történetet a hátán a gonoszsága, a pragmatikus előretörése, az ismeretek kézben tartása (hoppá, Eco úr, van párhuzam?), a kegyetlensége, a betegsége, torz, beteg szemlyisége. Aztán ez valahogy unalmassá válik. Csak a XIX. század eseményeinek lendülete és a már a könyv elején kitalálható Jegyzőkönyv megszületésének vajúdása tartja az emberben a lelket.

Hm. Újraolvasni nem fogom.


Lara
4.0/5

Egy ​történelmi regény posztmodern formába öntve: talán ez a meghatározás illik a legjobban erre a könyvre. A regény témája voltaképpen az antiszemitizmus története, ami nem mondom, hogy nem érdekel, de nem éppen szórakoztató majd’ hatszáz oldalon át olvasni róla egy olyan regényben, amiben nem hogy szerethető, de még szimpatikus szereplők sincsenek.
Sokat gondolkodtam a főszereplő Simonini #jellemtelenségén# jellemén. Természetesen egy regényben nem az a lényeg, hogy létezik-e olyan ember, mint a (fő)szereplő, vagy sem, hanem az, hogy egyáltalán létezhet-e, előfordulhat-e ilyen. Nem tűnt egészen valószerűnek {{Simonini tudathasadása}} ahogy Eco megírja, bár ez triviális kérdés a regény egészét tekintve.
Összességében úgy gondolom, hogy jó könyv, főleg annak fog tetszeni, akit különösen érdekel a korabeli történelem, mert itt kimerítően olvashat róla, hogy majd a nagy részét egy hétre rá el is felejtse, ahogy ez általában az iskolai történelemórák után volt. Legalábbis nálam. :)


Biba
4.5/5

Umberto ​Eco zsenialitása itt is megmutatkozott. Szokás szerint óriási elbeszélést kerít a valós események, személyek köré, és olvasás közben sodort magával.
Viszont az az elképesztő gyűlölet és undor, ami a főszereplőt áthatja és mozgatja nagyon nehézzé tette számomra, hogy szeressem ezt a könyvet, vagy hogy ha egyszer letettem, újra felvegyem olvasni. Utál mindenkit, de főleg a zsidókat és a nőket.
{{ a történet fő vonala (igen, volt ilyen, csak néha nem tűnt úgy) arról szól, hogy ez az undok főszereplő hogyan alkotja meg Cion bölcseinek jegyzőkönyvét}}
Ő maga egy hamisító, és az egész élete arról szól, hogy az általa alkotott, de eredetinek feltüntetett dokumentumaival vagy azok nélkül másokat tönkretegyen, vagy eltegyen láb alól. Persze sokkal többről van itt szó, hogy pontosan miről is, azt a spoileres részben írtam le. Az antiszemitizmus témájához, a vádakhoz nagyon intelligens történetet kerekített a szerző, ez megérdemelné az öt csillagot, de sajnos eléggé utáltam az egészet (nyilván ezt a reakciót kívánta elérni az író, de azért mégis…) meg néha el is vesztettem a fonalat, úgyhogy levonok felet, jogos vagy sem, most így érzem.


hencsa06
4.0/5

Nehézkesen ​indult , de aztán belerázódtam. Apránként olvastam, mert eléggé tömény, de nem volt rossz regény. Nem kedveltem meg egyik szereplőt sem.


cinkos
4.5/5

A ​fikció nem más, mint összeesküvések bonyolult hálózata. Mondja az Elbeszélő. Az Elbeszélő, aki maga is ennek a hálózatnak a szerves része. A valóság nem más, mint fikciók bonyolult hálózata, mint ez az olvasó számára kiderülhet. A fikció addig szorongatja a valóságot, hogy az végül kileheli a lelkét, összetöpped, majd teljesen átadja a helyét a fikciónak. Ahogy egy sűrű erdő fái elnyelik a napfényt az aljnövényzet elől, ezzel elpusztítva azt.
Umberto Eco átfogó, lexikális igényű művet írt az antiszemitizmus XIX. századi őrjöngéséről, amely az ismert XX. századi világbotrányhoz vezetett. Ugyanakkor nem is csak az antiszemitizmusról van itt szó, hanem a mindenkori, mindenre kiterjedő összeesküvéselmélet-gyártásról – a gyűlöletről, amely egyedülálló módon “melengeti a szívet”. Eco egyszerre ír tanulmányt az antiszemitizmusról, a szabadkőművességről, a sátánizmusról, és egyszerre egy fordulatos és fergeteges kaland- és kémregényt a XIX. század bonyolult, forrongó világáról, amelyben amilyen gyorsasággal születtek, olyan gyorsasággal lepleződtek is le az új forradalmi eszmék. A tudományos igényesség csak hébe-hóba válik a regényesség kárára, s bár ettől a könyvtől senki ne várjon katarzist, mégis sodor magával, mintha mi is benne lennénk a XIX. századi európai nagypolitika viharaiban. Semmi naivitás, semmi finomkodás, semmi “píszíség” – minden olyannyira vulgáris, amennyire csak egy ószeres okirathamisító közjegyző-abbé fantáziája lehet. Bámulatos műgonddal megírt undorító történet.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

95.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók