Az amerikai gyermekirodalom közkedvelt alkotását tartja kezében az olvasó. Jean Webster az írója ennek a levélregénynek. Többi írásához hasonlóan ez a műve is a 19–20. század fordulójának ellentmondásos Amerikájában játszódik. Az írónő regényeinek hősei rendszerint alacsony sorból, kemény munkával és küzdelemmel feltörő fiatal emberek, akiknek egyetlen kincsük van: a tiszta erkölcs és a töretlen optimizmus. Ez a jellembeli szépség teszi ezt a könyvét ma is közkedvelt, élvezetes olvasmánnyá.
Hősnője egy fiatal árva lány, Jerusha Abbott, aki egy árvaházban tengeti keserűséggel teli életét. Egy gazdag támogató fájdalmakkal teli írását olvasva felfigyel tehetségére, és az akkori kor szokásaival ellentétben tanulmányi költségeit és megélhetését fedezve főiskolába küldi.
Az ismeretlen jótevő nem fedi fel a lány előtt kilétét, álnevet ad meg, és egyetlen kikötése, hogy Jerusha havi rendszerességgel levelet írjon számára, amelyben beszámol tanulmányi előmeneteléről. A könyv ezeknek a leveleknek a füzére, a tanulással eltöltött hónapok és a vakáció színes élményeinek gyöngysora. A történetből nemcsak a kor leányiskoláinak belső életét ismerhetjük meg, hanem sok romantikus kalandot, ami érdekes olvasmánnyá teszi ezt a méltán híres regényt. Természetesen a könyv végére kiderül, hogy ez a „Gólyaláb Apó” nem is olyan ismeretlen.
Kapcsolódó könyvek
Jean Webster - Daddy-Long-Legs
A trustee of the John Grier orphanage has offered to send Judy Abbott to college. The only requirements are that she must write to him every month, and that she can never know who he is. Judy's life at college is a whirlwind of friends, classes, parties, and a growing friendship with the handsome Jervis Pendleton. With so much happening in her life, Judy can scarcely stop writing to the mysterious "Daddy-Long-Legs"!
Jean Webster - Kedves Ellenségem!
Mi nehezebb? Száztizenhárom árva gondját viselni, egy árvaházat eligazgatni minden szakmai tapasztalat nélkül - avagy puhára főzni, mosolyra fakasztani egy mogorva, goromba, ámde tiszteletre méltó skót orvost?
Nos, ennek csak Sallie McBride, e "kétfrontos" küzdelem szenvedő alanya a megmondhatója. Szerencsére kudarcairól, győzelmeiről rendszeresen tájékoztatja legjobb barátnőjét, Judyt, az immár révbe ért egykori árvaházi növendéket. A szellemes, derűs, bizakodó, és csipetnyi öniróniával fűszerezett levélregényt tini olvasók és mamák egyaránt élvezettel forgathatják.
Üde olvasmány.
Mindenkinek, aki kedveli L. M. Montgomery, Jane Austen írásait. És az ő lányaiknak, anyukáiknak.
Thury Zsuzsa - Mostohatestvérek
Nem könnyű dolog mostohatestvéreknek összeszokni, még akkor sem, ha hasonló környezetből származnak. Hát még két olyan különböző természetű és neveltetésű kislánynak,mint az elkényeztetett, beteges Örvös Lilla és a vidám, talpraesett Kis Teri. Vajon mi történik a visegrádi nyaralóban, ahol a két nagymama és a két kislány kényszerű közös vakációját tölti? Erre ad feleletet Thury Zsuzsa kitűnő, lélektani feszültségű regénye.
Lucy Maud Montgomery - Barátságok
Emily már a második nyarat tölti New Moonban, a titokzatos, sokat látott, öreg házban, ahová édesapja halála után sorshúzás révén került. Noha egyre inkább otthon érzi magát, még mindig sokszor gyűlik meg a baja végletekig puritán, bigott Elizabeth nénjével. Jóval megértőbb rokonra lel azonban Nancy néni személyében, aki nem csupán azt engedi meg, hogy frufrut viseljen és mezítláb csatangoljon, hanem olyannyira szabadjára engedi a kislányt, hogy az életveszélyes kalandba keveredik. "Kajlalábú" Dean Priest menti meg az életét, akiben tüstént rokonlélekre talál és szoros barátság alakul ki közöttük. Emily legkedvesebb időtöltése az írás. Egy táj, egy esemény, egy ötlet, legyen az szép vagy csúnya, addig nem hagyja nyugodni, amíg "ki nem írja" magából. Megigézik őt és óhatatlanul tollhegyére kívánkoznak az élet komédiái és tragédiái, a valóság függönye mögött rejtőzködő álomvilág
Frances Hodgson Burnett - A titkos kert
Évtizedek óta kultuszkönyv, amit nagyanyáink és apáink is változatlan érdeklődéssel olvastak, s olvassák a mai fiatalok is. A könyvnek számtalan különféle kiadása jelent meg, filmet is készítettek belőle, manapság is játsszák. Az édes-bús történet központi szereplői: egy zárkózott, árva kislány és egy betegeskedő kisfiú, akik rátalálnak az elveszett Édent felidéző, varázslatos kertre - és egy jó barátra, Colinra. A könyv most új köntösben, de változatlan szöveggel jelenik meg.
Szabó Magda - Abigél
Ginával, Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit - méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? Szabó Magda lebilincselően izgalmas és bravúros megoldású új regényét Loránt Lilla rajzai díszítik.
Jean Webster - Erre csak Patty képes
A Nyakigláb apó és a Kedves Ellenségem! regények szerzője, Jean Webster ezúttal a XX. század eleji leánynevelő intézetek világába kalauzolja olvasóit. Patty, és barátnői, Conny és Priscilla, no meg a Szent Orsolya-intézet többi végzős növendéke vidám kalandokat, és torokszorító perceket élnek át az intézet szigorú, de szeretetteljes környezetében. Pattyt minden csínyre kapható, kalandvágyó természete számtalan kisebb-nagyobb kalamajkába sodorja, de talpraesettsége és jó szíve végűl mindig úrrá lesz még a legveszedelmesebbnek látszó helyzeteken is.
Maria Krüger - Nagyanyáink idején
Porcelán óra tiktakol Anda, az úszóbajnokjelölt szobájában, az óra felett plüsskeretű kép lóg a falon. A képen régimódi dáma: kezében rózsa, ajkán titokzatos mosoly. Anda hátratolja az óra mutatóját, a dáma kilép a plüsskeretből, s hopp máris nyolcvan esztendőt vágtatunk az időben - visszafelé. Többé szó sem lehet tréningről, moziról, bicikliről, bolondos kalandok képtelen sorába bonyolódott Anda, a regény hősnője. Nagyanyáink - sőt dédanyáink - idejében gyertyafényben bukdácsol hosszú ruhában, hosszú loknikkal - és hosszú orral. Mert a 19. század szép napjai mégsem olyan hibátlanul szépek, mint ahogy a plüssrámából kilépett dáma állítja. Anda és a titokzatos mosolyú dédnagynéni viaskodását meséli el Maria Krüger "Nagyanyáink idején" című könyve, amelyet Szecskó Tamás hangulatos, szép rajzai illusztrálnak
Jean Webster - Patty a kollégiumban
Az amerikai írónő regényei ma is igen népszerűek, hazájában, külföldön egyaránt - nálunk is sikeres volt több kiadást megért Nyakigláb apó c. regénye, és folytatása, a Kedves Ellenségem! A Patty a kollégiumban sem veszített máig frisességéből. Az amerikai nagylányok derűs, iskolai-internátusi kalandjaiból, a talpraesett Patty, a sportos Priscilla, a lelkiismeretes Cathy és számtalan barátnőjük izgalmas és mulatságos élményeiből egy távoli, de rokonszenves világot ismerhetnek meg a vidám olvsmányokat kedvelő "könyvfalók".
Nagy Katalin - Szív a kerítésen
"...Aztán megtörültük a csecsemőt. Viki törülte, én adogattam a kezébe, amit kért. Nem ment hibátlanul. A babaolaj és a hintőpor megkülönböztetésében csak az segített, hogy már tudok olvasni. Végre elkészültünk. A csecsemő elégedetten szuszogott. Én is. És gondolatban bocsánatot kértem Éva nénitől. Azt mondtam neki egyszer, ilyen nincs is valóságban, amit mi a filmben játszunk! Az a fiú tiszta tökfej, aki így fut egy lány után, én ugyan nem futnék... Hát nem is! Csak fürdetek. Ha ezt Éva néni látná!"
A kamaszszerelem bonyodalmairól, meglepő fordulatairól szól ez a kedves, mulatságos történet.
Lisa Jane Smith - Ébredés
HALÁLOS SZERELMI HÁROMSZÖG
Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar.
Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől.
Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte.
Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük.
Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban!
Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély...
Lucy Maud Montgomery - Emily of New Moon
Emily Starr never knew what it was to be lonely -- until her beloved father died. Now Emily's an orphan, and her mother's snobbish relatives are taking her to live with them at New Moon Farm. She's sure she won't be happy. Emily deals with stiff, stern Aunt Elizabeth and her malicious classmates by holding her head high and using her quick wit. Things begin to change when she makes friends: with Teddy, who does marvelous drawings; with Perry, who's sailed all over the world with his father yet has never been to school; and above all, with Ilse, a tomboy with a blazing temper. Amazingly, Emily finds New Moon beautiful and fascinating. With new friends and adventures, Emily might someday think of herself as Emily of New Moon.
Erich Kästner - A két Lotti
Melyik gyerek nem gondolt még arra, mennyire jó lenne egy ikertestvér, aki úgy hasonlítana rá, hogy még az édesanyjuk sem tudná megkülönböztetni őket? Nos, Kästner regényében két ilyen kislányról van szó. Ráadásul még nem is ismerik egymást, mert szüleik régóta elváltan élnek, s egyik az apjánál, másik az anyjánál nevelkedik. Az ikrek egy gyermeknyaralóban találkoznak, és rájönnek, hogy testvérek. Hasonlóságuk sok mulatságos bonyodalmat okoz, de a két kislány komolyabb dolgot tervez: ki akarják békíteni az elvált szülőket, s ezért szerepet cserélnek. Hogyan viselkedik mindegyik a megváltozott élethelyzetében, és miképp sikerül tervük végrehajtása - erről szól A két Lotti könnyes-vidám története.
Szabó Magda - Születésnap
Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.
Louis Sachar - Stanley, a szerencse fia
Stanley már megint rosszkor rossz helyen tartózkodik. Valahonnan az égből fejére pottyan egy tornacipő, amit haza akar vinni. Erre lopással vádolják, s hamarosan egy javító-nevelő táborban találja magát. Ebben a különös amerikai mesében az ízig-vérig mai figurák mellett száz évvel korábban élt hősök is feltűnnek. A könyv az Egyesült Államokban nyolc irodalmi díjat nyert el.
Thury Zsuzsa - A tűzpiros üveggömb
A regény egyik főhőse egy édes, kicsi lány, akit elszakít szüleitől a történelem, de mindenütt mindenki szeretettel veszi körül.
A másik Kabai Erzsébet, csaknem felnőtt nő. Ellentmondásos egyéniség. Saját és társai egyhangú, csaknem szürke életét gyakran pezsdíti fel különc magatartásával. Tüskés modora részben felvett póz, részben hányatott sorsának következménye.
Amióta az eszét tudja, árva, nincsenek rokonai, nincs otthona. Mégis újra és újra elfogja a gyötrő érzés, hogy volt időszak, amikor ő boldog volt és szerették.
Hol? Mikor? Arra nem emlékszik.
Mándy Iván - Robin Hood
Vidám kópékról, a sherwoodi erdő sok kalandot megért bujdosóiról szól ez a könyv. A történelmi regényekben, filmekben és színdarabokban már oly sokszor megrajzolt Robin Hood új arccal lép itt elénk. "Robin pajtás" ő ismét, akárcsak az eredeti, középkori angol balladákban. Tréfára mindig kész, szabadságszerető, bátor fiatal legény, aki társaival együtt az erdőt lakván igazságosztó zsiványként a szegény nép legfőbb védője és a nagyurak rettegett üldözője lesz. Mi tagadás, Richárd király keresztes hadjáratát, János herceg trónbitorlási kísérletét ma már a történelem is alig tartja számon, ám a normann elnyomók ellen lázadó Robin Hood alakját mindmáig frissen megőrizte a nép képzelete.
Lucy Maud Montgomery - Anne új vizekre evez
A népszerű Anne-sorozat legújabb, sorrendben negyedik kötete az Anne új vizekre evez Anne Shirley életének újabb állomására kalauzolja az olvasót. Hősnőnk elfoglalja első igazi állását: igazgatónő a summerside-i középiskolában - és ahogy azt a különlegesen fejlett beszédkészségű, élénk képzelőerejű kislánytól megszoktuk már, felnőttként is mindent megtesz, hogy színt, izgalmat vigyen a városka életébe. Először a Prigle-klánnal kell megküzdenie. Ők a városka igazi urai, és Anne helyett saját rokonukat akarták az igazgatói székben látni. Így aztán Anne nem éppen népszerű a körükben, de vitézül állja a harcot. Igaz, ha a vakszerencse nem juttatja egy régi hajónapló birtokába, és ha a sors nem sodor útjába egy kivételes színészi képességekkel megáldott kisleányt, aligha sikerülne diadalmaskodnia. Így azonban hamarosan mégiscsak az egész város kedvencévé válik. Ekkor aztán semmi akadálya többé, hogy nyélbe üssön néhány házasságot, felderítse boldogtalan, magányos és tüskés szívű tantársa, Katherine Brooke életét és végül de nem utolsósorban a szomszéd házban élő, ugyancsak élénk képzelőerejű félárva kislányt kiszabadítsa zsémbes és rideg nagyanyja kezei közül. Három év elteltével Anne elégedetten térhet haza Avonlea-be, hogy szeretett Gilbertjével, aki időközben elvégezte az orvosi egyetemet, esküvőjükre készülhessen...
Lucy Maud Montgomery - Anne otthonra talál
Avonlea kanadai falucska népe felbolydul: vajon mi indíthatta a besavanyodott agglegényt, Matthew Cuthbertet, no meg kardos nővérét, a háztartását parancsnoki szigorral vezető Marillát, hogy árva gyereket fogadjanak tanyájukra? Bizony, a szorgalmas, puritán testvérpár fölött eljárt az idő - segítségre van szükségük, és ki lenne erre alkalmasabb, mint holmi apátlan-anyátlan legényke, aki örül, ha fedelet kap a feje fölé? Mekkora aztán Matt meglepetése, amikor a várt legényke helyett egy pulykatojásképű, vörös hajú leányzó várja szerény bőröndjén üldögélve, hogy örökbefogadója megjelenjen... Matthew legszívesebben azonnal visszaküldené, Marillától sem várhat sokat a jövevény, aki, mint kiderül, az Anne névre hallgat. Vissza is penderítenék menten, ha a különlegesen fejlett szókinccsel rendelkező, jég hátán is megélő kis árva lány, akit jócskán cibált már az élet, és alapos ismereteket szerzett a felnőttek világáról, ki nem vágná magát a kutyaszorítóból, és lány létére nélkülözhetetlenné nem tenné magát a derék idősödő testvérpár életében... Persze az út a kölcsönös megértéshez, mi több: a szeretethez ugyancsak rögös, de a talpraesett kislány sikerrel végigjárja: segíti ebben élénk képzelete, és az, hogy a világot szépnek és megjavíthatónak látja.
Mark Twain - Huckleberry Finn kalandjai
„Aki nem olvasta a Tom Sawyer kalandjai című könyvet, mit se tudhat rólam, de az nem tesz semmit. A könyvet egy Mark Twain nevű úriember írta, és nagyjából az igazságot írta meg. Néha lódított egyet-mást, de azért a java igazság, amit írt." Huckleberry Finn szavai ezek, a regény izgalmas eseményeit ugyanis az ő elbeszélésébõl ismerjük meg. De ott van mellette hűséges barátja, Tom Sawyer is. Minden nagy vállalkozásuk közös: hajóznak a Mississippin, szélhámosok társaságába keverednek, nagy és izgalmas „rabszolga-szabadító" akciót folytatnak - úgy, ahogy az igazi nagy regényekben meg van írva - az öreg Jim megszöktetésére. A legnehezebb mégis: mindezt megírni. Huck Finn őszinte szavai szerint: „Ha tudtam volna, hogy milyen fene nehéz dolog egy ilyen könyvet megírni, bele se fogtam volna; nem is kezdek ilyenbe még egyszer." - A könyv új kiadása Kass János rajzaival jelenik meg.