Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Őszintén ​szólva, így, sok évnyi anime és manga után, ez a könyv hatalmas csalódás volt.
Amikor először olvastam évekkel ezelőtt, nagyon szerettem. Ez volt az alap, amit tudni akartam erről a szubkultúráról. De most, hogy már nagyobb a tudásanyagom a témában, nem tudott lenyűgözni.
A fontosabb mangakák, mangák, helyszínek bemutatásának elképzelése nagyon jó volt, de a kivitelezés csapnivaló. Olyan, mintha egymás hegyére-hátára “hányták” volna a mondatokat, ráadásul még azt is hibásan. Annyi a kötetben a helyesírási és nyomdai hiba, mint égen a csillag. Ráadásul sajnos sok képnél felbukkan a pixelhiba. Pedig a képek, jelenetek, vázlatok nagyon tetszettek. Ez az egyik legnagyobb erénye a kiadásnak (az említett képi hibák ellenére).
Ajánlani viszont csak a “kezdő” animéseknek tudom nyugodt szívvel, mert aki régóta ismeri ezt a világot, annak nem nyújt semmi újat néhány képen és érdekességen kívül.


beitghanima
4.0/5

Nos, ​nekem tetszett a könyv összeállítása. Tényleg igaz, hogy aki bele van merülve ebbe a világba annak kevés újat nyújt, viszont élvezni igenis lehet!
Nekem nagyon tetszett, mikor a Sailor Moon résznél voltam, hát az volt a kedvencem <3 ő volt gyerekkori hősöm :))


kriszmanesz
3.0/5

elég ​régóta rajongok a manga és anime kultúra iránt, és valóban érdekes volt a nagy, műfajmegújító, úttörő mangakákról olvasni… de túlságosan szedett-vedett, kapkodó volt az egész. #és valójában nekem nem mondott semmi újat# nem éreztem kereknek sem a mangakák, sem az alkotói folyamat, sem a műhelytitkok, sem pedig a cosplaykultúra bemutatását. mintha egy #iskolai dolgozatot# vázlatot olvasnék. különösen zavarónak éreztem a formátumot: a könyv nehéz, nagy méretű, nincs egyértelműen jelezve a hasábok olvasásának sorrendje, és egyes kinagyított képek nem jó minőségűek, pixelekesek, amik sokat levonnak az élvezeti értékből. összességébe ez a könyv csalódás volt számomra.


KatieV
2.5/5

Aki ​nagyon benne van a témában, annak semmi újat nem fog mondani ez a könyv, aki meg nem annyira, az úgyse fogja megvenni. Mellesleg vannak benne itt-ott apró, de nagyon bosszantó hibák.


iamqki
4.0/5

Akik ​csak most érdeklődnek a mangák és világuk után, azoknak tökéletes könyv kezdésnek, bár az ára egy kicsit elrettentő. Viszont biztos vagyok benne, hogy még néhány otakunak is tartogat újdonságokat. :)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

12.3
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók