Ajax-loader

Európa ​és a világ többi része átélte a XX. század legnagyobb egyházi eseményét: a II. Vatikáni Zsinatot (1962-1965). A magyar egyház több évtizedig el volt zárva a zsinat megújító hatásaitól. Bár 1975-ben magyarra is lefordították a zsinati dokumentumok szövegét, de a rendszerváltás után 10-12 évvel is általános a tapasztalat, hogy a II. Vatikáni Zsinat szelleme még nem járta át megfelelően az oktatást, az igehirdetést és a katekézist.

A magyar teológia és egyházi élet számára is hasznos kötet bepillantást ad a zsinati folyamatokba, illetve a dokumentumok utóéletének az Egyház gondolkodását és mindennapjait átformáló következményeibe. A zsinat tanításának hivatalos szövegei 2000-ben, a jubileumi esztendőben jelentek meg ismét a Szent István Társulat kiadásában. Jóllehet az egyes dokumentumok ismerete nélkülözhetetlen, fontos azonban annak az útnak a követése is, amelyet az egyes zsinati megnyilatkozások az elmúlt 40 évben megtettek. Az új és napra kész magyarázatokat a legfelkészültebb magyar teológusok írták, széleskörű kitekintéssel a nemzetközi szakirodalomra. Az egyes tanulmányokat ezért részletes bibliográfia követi, buzdítva a kutatás és az érdeklődés folytatására.

A gyűjteményes könyv akkor éri el célját, ha a magyar egyház jövőbeli élete számára, a II. Vatikáni Zsinat tanításának továbbra is aktuális elemzése ösztönzést nyújt szellemi és gyakorlati téren egyaránt.

A kötet szerzői: Karl Josef Rauber, Franz König, Walter Kasper, Beran Ferenc, Erdő Péter, Gaál Endre, Hafenscher Károly, Kránitz Mihály, Lukács László SchP, Nemeshegyi Péter SJ, Német László SVD, Orosz Athanáz, Pákozdi István, Seszták István, Szabó Ferenc SJ, Tomka Ferenc, Tomka Miklós, Tőzsér Endre SchP, Várnai Jakab OFM

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók