Kensin harca Raidzsútával, ami eldöntheti a Meidzsi-korszak kardművészetének sorsát, döntő részhez érkezett. Egy biztos, Raidzsúta nem riad vissza semmitől, hogy a technikájára épülő iskolát a legnagyobbá tegye!
Eközben egy régi barát és harcostárs felbukkanása Szanót is próbára teszi. Mennyire hisz Kensin ideáljaiban az egykori Szekihótai-harcos és visszatérne-e a tettek mezejére, ha alkalom adódna megdönteni a korrupt kormányzatot?
Kapcsolódó könyvek
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 8.
Kensin nem akarja társait és barátait belekeverni a Sisióval vívott harcba, ezért elbúcsúzik Kaorutól és sietve Kiotó felé veszi az irányt. Ezt azonban senki sem veszi jó néven - külön utakon ugyan, de mindannyian útra kelnek. Időközben Kensin egy örökmozgó nindzsalánnyal kénytelen tovább haladni, aki azért kelt útra, hogy megtalálja korábbi társait - az Onivabansút. Márpedig Aosi is éppen Kiotóba tart, hogy Kensinnel megküzdhessen!
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 7.
Egy különös alak feltűnésével veszi kezdetét Kensin történetének egyik legsötétebb szakasza - Szaito Hadzsime, a Sinszengumi harmadik osztagának egykori kapitánya látszólag azért jött, hogy befejezetlen ügyét lezárja az emberölővel. Valójában azonban jóval többről van szó... a tét nem más, mint Japán jövője, és a szálakat a legmagasabb szinteken mozgatják.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 1.
Vacuki Nobuhiro híres mangasorozata a Meidzsi-korszak hajnalán kezdődik. A sógunátus rendszerét szétverő forradalmi erők legfélelmetesebb orgyilkosa, Battószai, az Emberölő, az utolsó összecsapások után eltűnik. Pár évvel később egy magányos vándor tűnik fel Tokió utcáin, arcán egy kereszt alakú sebhellyel, oldalán egy szakabatóval - fordított élű karddal -, és egy fogadalommal, hogy megóvja az emberi életet. A múltat azonban nem könnyű hátrahagyni.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 3.
A "Pókháló" - finomított ópium, amit olcsóbban lehet gyártani, és kétszeres áron eladni. Takami Megumi, egy híres orvosdinasztia utolsó sarja az egyetlen, aki ismeri az előállításhoz szükséges titkos formulát, és a gátlástalan üzletember, Takeda Kanjrú számára ő a kincsesbánya, amire kiterjedt bűnszövetkezete épül. Hiába szökik el a lány, a döntés nem ilyen egyszerű: ha Kanjrúnak dolgozik, még több ember halálát okozza, ha viszont Kensinékkel marad, könnyen lehet, hogy ők kerülnek halálos veszélybe...
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 4.
Sinomori aosi egykor az edói kastély elit védelmét, az Onivabansút vezette - de most, hogy a restaurációval véget ért a hadak és a sógunátus kora, négy legjobb emberével együtt hontalanná, és céltalanná vált. Ha valakit csak a harc éltetett, annak békében sem marad más, mint az elveihez való hűség. Azonban így, hogy Megumi élete a tét, hiába érez együtt, Kensin nem tehet mást, mint, hogy szembeszáll velük, és harcol, amíg akár csak egyikük is áll.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 10.
Mivel szakabatója eltörött, Kensin felkeresi a kovácsot, aki készítette, azonban csak a fiát találja. Szeiku viszont felhagyott a gyilkos szerszámok készítésével, már nem kardokat, hanem kizárólag konyhakéseket kovácsol, és így Kensint is elutasítja. A vándot tiszteletben tartja a fiú döntését és távozik - csakhogy közben Sisio kémei megtudják, hogy a legendás kovács még készített egy utolsó pengét.
Eközben Sisio megérkezik Kiotóba, és összegyűjti tíz tábornokát, hogy átvegyék az uralmat Japán felett...
Nakahara Aya - Love*Com 4.
Risa végre beismeri magának, hogy igenis érez valamit Ootani iránt, és eldönti, hogy valahogy jelezni fogja. Csakhogy az a kőagyú kölyök egyszerűen nem fogja a jeleket! Vajon a barátai és egy romantikus tengerparti kirándulás segítségével el tud érni valamit?
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 2.
Kensin, a sógunátus-kori Japán végnapjainak legendás emberölője ma álnéven, egyszerű vándorként az élet megóvásának szenteli tudását. Vannak azonban, akik gyűlöletből, vagy becsvágyból felkeresik és párbajra hívják a legerősebbként számon tartott forradalmi harcost...
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 12.
Kensin mestere végső próbára teszi az egykori tanítványt - vagy rájön egy éjszaka alatt, hogy mi a végső technikához szükséges képesség, ami hiányzik belőle, vagy megöli, mert nem tűri, hogy Kensinben győzzön az emberölő énje. Elég egy éjszaka, hogy Kensin megértse a legerősebb technika kulcsát? Legyőzhető a hiten micurugi nagymestere?
Vacuki Nobuhiro mangája igazi legenda, egyik azon történeteknek, amelyek a Shonen Jump mangamagazint sokmilliós példányszámú hetilappá emelték. A sorozat sikere Amerikában sem maradt el, elsőként került fel a New York Times bestsellerlistájára. A magyar kiadást az eredetivel megegyező formátumban tarthatják kézben az olvasók.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 11.
Miután Hiko meghallgatta Kaoru és Yahiko beszámolóját Kenshin vándoréveiről, úgy dönt, hogy megtanítja neki a legerősebb támadását. Kauroék pedig visszatérnek Kiotóba, ahol elmesélik mi történt Tokióban. Hősünknek bizony szüksége lesz az új harci tudására, ugyanis a háttérben a gonosz hatalmak ismét mozgásba lendültek, Kenshin és barátai élete minden eddiginél nagyobb veszélyben forog!
Yazawa Ai - Nana 2.
Yazawa Ai (Paradise Kiss) sorozata a legnépszerűbb lánymanga Japánban – és most végre magyarul is olvasható!
Komatsu Nana Tokióba tart, hogy végre olyan életet kezdhessen Shoujival, amelyet nem a szerelem szeszélyei irányítanak.
Oosaki Nana a többi Blast-tagnak, Rennek, és elsősorban önmagának akarja bebizonyítani, hogy egyedül is képes zenei karriert befutni, nem csak mint Ren barátnője.
Egyszerre érve Tokióba, mindkét lány megfizethető lakást keres - csakhogy a fővárosban semmi sem olcsó! Szerencsére bőven el vannak látva segítőkész haverokkal... a baj csak az, hogy ezek a haverok többnyire kissé zakkantak!
Yazawa Ai - Nana 3.
Yazawa Ai (Paradise Kiss) sorozata a legnépszerűbb lánymanga Japánban – és most végre magyarul is olvasható!
Oosaki Nana számára lassan összejönni látszanak a dolgok - van már gitárosa és dobosa, és egy egy ügyes basszert is találtak. A Black Stones újra összeállt, és úgy tűnik, ezúttal nagyon ott vannak a szeren.
Komatsu Nana eközben régi ellenlábasával, az ördöggel viaskodik - a munkája bedőlni látszik, és Shoujival sem minden oké.
Himaruya Hidekaz - Hetalia - Tengelyhatalmak 2.
Az őrület folytatódik! Míg a gyáva Olaszország rendületlenül boldogítja a katonás Németországot, a világ többi országa is helyet követel magának a Hetalia színpadán.
Itt jön mindjárt a méretes idomokkal rendelkező, de annál csóróbb Ukrajna és a mániákus Fehéroroszország, akik őrületbe kergetik vodkavedelő fivérüket, vagy az örökké civódó Görögország és Törökország, és a szerencsétlen Kanada, akit mindenki összekever hamburgerzabáló testvérével.
Elmerülhetünk a múltban, legyen az Róma dicsősége vagy a meztelen olimpia romantikája, de az is kiderül, miért ne térjünk be egy spanyol kávézóba.
Öveket becsatolni, Himaruya Hidekaz mangája most még pihentebb, még kaotikusabb és még spagettisebb, mint valaha!
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 9.
Kensin végre találkozik rettegett utódjával, Sisióval, és semmi oka bizakodásra - a hitokiri őrült, de okos őrült. Ráaádul annyira erős, hogy Kensinnek még a jobbkezével is alaposan meggyűlik a baja. Sisio ultimátumot ad Himurának - találkozzanak Kiotóban, és ott fejezzék be a küzdelmet. Akkor viszont már az Emberölővel akar harcolni...
Nakahara Aya - Love*Com 1.
A Lovely Complex (ismertebb nevén Love*com) Japán egyik legismertebb romantikus-vicces csajmangája egy szokatlanul magas lányról és egy különösen alacsony fiúról, akik ugyan nem járnak, de ezt sehogy sem tudják megértetni a környezetükkel... néha vicces, néha drámai, néha torokszorító, néha romantikus - és mindig nagyon jó!
Koizumi Risa a legmagasabb lány az osztályban, és a legkevésbé az hiányzik neki, hogy a mélynövésű Ootani Atsushi mellett lássák. Persze a sors és a többi osztálytárs erről teljesen más véleményen van, és a fura duó számos kínos és vicces szituba keveredik. És bár folyamatosan oltják egymást, mégis jól kijönnek, és a barátságukból merítik az erőt, hogy a saját boldogságukat kergessék. Vajon ez a barátság lehet valami másnak is az alapja?
Nakahara Aya - Love*Com 2.
Risa kezd alaposan belekeveredni Ootani iránti érzelmeibe - nem tudja, hogy segítsen a srácnak újra összejönni gyerekkori barátnőjével, vagy inkább tartsa meg magának...? Ráadásul feltűnik egy korábbi osztálytárs is, aki nem jön ki jól Ootanival, de nagyon nyomul Risára... és egynyolcvan felett van!
Himaruya Hidekaz - Hetalia – Tengelyhatalmak 3.
Kedvenc Olaszországunk továbbra is előszeretettel mászik ellenségei és szövetségesei idegeire, miközben próbálja kiélni a nők és a gyors autók iránti szenvedélyét.
Ezúttal többet tudhatunk meg kiállhatatlan bátyjáról, Romanóról, aki most szállásadója, Spanyolország életét teszi pokollá.
Színre lépnek a különc skandináv államok, és a fennhéjázó Lengyelország összeáll a félénk, ám szenvedélyes Litvániával, eléggé vegyes eredménnyel.
Végül bátran hadakozó kis hazánk is reflektorfénybe kerül – ám miközben a pimasz Poroszországgal kakaskodik, szó szerint azt sem tudja, fiú-e vagy lány.
Figyelem, a Hetalia harmadik kötete extrém cuki cicás képsorokkal veszélyezteti olvasói fogazatának épségét! Viva, Cicatália! Viva, Hetalia!
Ohba Tsugumi - Death Note: A halállista 2. - Találkozás
A Death Note - A Halállista az utóbbi évek egyik legsikeresebb mangasorozata. Egy lebilincselő történet, amely két zseniális elme játszmáját követi - egy játszmát, aminek a szabályait halálistenek írják.
Találkozás
Kira úgy gondolja, hogy majd az FBI-ügynökök elintézésével megszabadul a problémáitól, és egyben nyílt kihívást intéz mindenki felé, aki az útjába mer állni... de a legapróbb hátrahagyott nyom is végzetes lehet, ha valakire a legendás L, és egy bosszútól fűtött ex-ügynök menyasszony vadászik. A bonyolult tervek márpedig mindig rejtenek buktatókat...
Hirano Kohta - Hellsing 7.
Hirano Kouta kultikus mangája végre magyarul!
A Hellsing egy veszett tempóban pörgő, kíméletlenül vicces és véres vámpírtörténet, csupa póz és coolness - Bram Stoker óta a legjobb dolog, amit az éjszaka urairól írtak!
A Hellsing Királyi Protestáns Lovagrend az Angol Korona évszázados szervezete - egy család, melynek a feladata a birodalom védelme a természetfeletti és istentelen veszedelmektől. A lovagrend lelke Sir Integra Wingates Hellsing, legfőbb fegyvere pedig Alucard, a szervezet szolgálatában álló titokzatos ősvámpír, valamint - újabban - Seras Victoria, egy balul elsült bevetésen született vámpírlány.
Ohba Tsugumi - Death Note: A halállista 4. - Szerelem
A Death Note - A Halállista az utóbbi évek egyik legsikeresebb mangasorozata. Egy lebilincselő történet, amely két zseniális elme játszmáját követi - egy játszmát, aminek a szabályait halálistenek írják.
Szerelem
Egy új Kira tűnt fel a színen, és L meghívja Light-ot a nyomozócsoportba, hogy segítsen elkapni. Ugyan továbbra is gyanúsított, Light mégis vállalja az arcátlan kihívást, és keresi az alkalmat, hogy közelebb kerüljön L-hez. Veszélyes versenyfutás kezdődik: ki ér előbb az új Kirához, és hibázik-e közben? És vajon kicsoda, és mire készül az újonnan felbukkant igazságtevő?