Ajax-loader

“Az ​a meggyőződés vezetett – Írja Sándor Iván -, hogy a huszadik századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjának élete és műve-olyan egységet alkot, amelynek magva és irányító eszméje mindvégig a Németh László-i idea. Ezért ennek születését, útját, küzdelmeit kisérem végig, az egész életet, a teljes tanulmányírói és drámaírói munkásságot. A regényeknek csak keletkezéstörténetét érintem, ott utalok rájuk, ahol az eszme útjának bemutatásához ez nélkülözhetetlen.” Mi késztette Sándor Ivánt, a regény- és esszéírót, hogy meghökkentő igénybejelentéssel a Német-életmű értelmezésére vállalkozzon, s mindeddig kimondatlan kérdésekre válaszokat keressen? Sándor Iván munkásságára az a törekvés jellemző, hogy írásaiban a múlt és jelen nagy emberi-társadalmi kérdéseit világítja át. Ebbe a sorozatba illeszkedik a Német László üdvtana, amelyben alkalmat talál, hogy az elmúlt fél évszázad legizgatóbb kérdéseiről is szóljon. Elemzéseinek segítségével az olvasó betekintést nyer Németh László életének, munkásságának, küzdelmeinek folyamatába, megismeri egyetemes, korlátokat nem ismerő kíváncsiságát, kivételes sokoldalúságát. Sándor Iván tollát tisztelettel párosult szeretet vezeti, s igazságkutató szenvedéllyel a művek olyan részleteit tárja fel, amelyekről eddig alig vagy egyáltalán nem esett szó. Könyvének összegezéseként állítja Németh László életművét a XX. század magyar irodalmának nagy teljesítményei közé.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók