Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


ViveEe
4.0/5

Teljesen ​tanácstalan vagyok ezzel a sorozattal. Ez a rész jobb volt, mint az előző, nagyon olvastatja magát, mert pörög a sztori, és tudom, hogy nem minden rész szól ugyanerről a gárdáról. De ez az író valahogy nagyon fura… Az előző részhez írt hiányosságok ugyanúgy itt vannak. Még mindig alig van leíró rész, és Ezio még mindig zavaróan egy terminátor.
Istenem, 46 évesen legyen már megerőltető egy embernek, ha falat mászik, tetőkön mászik, és mindig legalább 4-5 ellenféllel küzd egyszerre.
De minden lepereg. Ez annyira idegesít. Meg már bocs… De ha körülállnak 5-en, és egyszerre akarnak agyonszúrkálni, akkor hogy?! jön ki ebből egyáltalán élve, nemhogy kb sérülés nélkül.
A realitás teljes hiánya nekem ez a sztori is.
Egy-két orgyilos nyilván minden esetben nyertesen jön ki lőfegyverrel felfegyverzett egész csapatok ellen, sosem kell visszavonulni.
De annyira pörög a történet, annyi a csata, hogy egy percet sem unatkozhatunk.
De mégis, mint az első részben, túl könnyen döntögették itt meg a gonoszok hatalmát.
Kivéve, hogy jaj! [spoiler] mindig megszöktek, minden börtönből, ami szökésbiztos, és lehetett őket újra elkapni, ahelyett, hogy már az elején leölték volna őket. [/spoiler] Ez szinte már groteszk volt.
A másik… Néha annyira azt érzem, hogy annyival jobb gonosz lennék néhány hidegvérű, hatalommániás gyilkosnál, holott nincs erre hajlamom, hogy az már zavarbaejtő.
Most komolyan, én, ha lenne lehetőségem megöl(et)ni az ilyen hatalmas ellenségem, addig nem sétálnék el, amíg nem adják a fejét a kezembe, és nem látom a tetemet… Itt [spoiler] kétszer!! is volt erre Cesare-nek lehetősége, és mindkétszer elment onnan. [/spoiler]
Nyilván ettől van történet, de annyira logikátlan.
De ettől még pörgött, és elvoltam vele.. nem tudom mi legyen… Láttam, hogy a későbbiekben is vannak gondok az íróval. :/


mcgregor
3.0/5

Hát, ​hát… Az a helyzet, hogy a könyv cselekménye és stílusa helyenként egyenesen a gagyit súrolja. Bár talán a legrosszabbra a könyv első harmada sikerült, aztán némi színvonal emelkedést tapasztalhatunk, összességében végtelenül kínos volt olvasni. Tele van következetlenségekkel és logikai hibákkal, olyanokkal, mint hogy a főszereplő nagybátyjának fejét közvetlen közelről szétlövik egy pisztollyal, amitől a feje “szétrobban akár egy görögdinnye”, majd alig 9 oldallal később az illető gyilkosa (a főgonosz Cesare Borgia) a menekülő főszereplőnek lengeti meg a fejet elrettentésképpen. Egy dinnyeként szétrobbant fejet nehéz elképzelni, hogy bárki lóbálni tudna, még ha össze is kanalazná a darabkáit. Vagy ugyanígy meglehetősen zsenánt dolog, hogy a Borgia-katonák egyenruhájának színeit egyszer fekete-aranyként, máskor vörös-sárgaként írja le. Lehet, hogy apróság, de béna.
Az is igen sajátos, hogy bármilyen ellenfelet ér sérülés, mindig összerogy, akkor is, ha vállsebet kap. Eziónak pedig átlövik a vállát egy pisztollyal, a sérülés miatt kardot sem tud rántani, majd elmegy egy orvoshoz, aki bekötözi, ad neki egy fájdalomcsillapító folyadékot és másnap már romos tornyok falát mássza meg.
Aztán a dialógusok. Borzalmasak. Néha olyan közhelyesek és bárgyúk, hogy nem hiszem el. Egy példa:
“- Viszont elég veszélyes lesz.
- Mi lesz veszélyes?
- Elérni a végső győzelmet.
- Meg kell próbálnunk. Ha feladjuk, egész biztosan veszítünk.
- Ki mondta, hogy feladjuk?”
Olyan mint egy egydolláros amerikai önmegvalósítási kézikönyv első fejezete.
Az is szinte nevetségességig menően abszurd, hogy Ezio, aki egyébként egy kétlábonjáró gyilkológép, a magukat farkasembernek gondoló szánalmas nyomorékokkal való harc után az égő haj (!) szagától lesz rosszul és bepánikolva kimenekül a barlangból. “Az utolsó farkasember előrezuhant, arccal a tűzbe. Az égő haj és hús szaga majdnem legyűrte Eziót, de elszökkent a test mellől, és amilyen gyorsan csak tudott, leküzdve a pánikot, a felszínre sietett – vissza a friss levegőre és az éjszakába.”
Bowden (alias Anton Gill) valószínűleg nem figyelt eléggé a fizikaórákon Chigwell Schoolban, de a Spektrumot nézve hallhatott arról, hogy az égéshez kell oxigén.
Valószínűleg ezért képes ilyet leírni:
“Szellőzőnyílás lehetett felül, amelyet nem látott – ez megmagyarázná, honnan kapja a tűz az égéshez szükséges levegőt.” Ha nem egy cipősdoboznyi helyről beszélünk, hanem egy barlangról (ami ugye nem zárt helyiség) kedves Anton, akkor nem kell külön szellőzőnyílás ahhoz, hogy a tüzünk elegendő oxigénhez jusson.
Sajnos meg kell, hogy állapítsam, hogy ez a könyv nagyon nem sikerült megfelelő színvonalúra. Néha egyenesen a ZS-kategóriás filmek történetszövési nívóját közelíti. A szórványosan (és teljesen indokolatlanul) alkalmazott olasz kifejezések nem teszik élőbbé a művet, inkább olybá hatnak, mint amikor a 2 hetet az USA-ban töltött parvenü megpróbál menőzni néhány angol kifejezéssel, mintha már nem jutna eszébe magyarul. Roppant kellemetlen. Ha olaszok párbeszédét halljuk és nem olaszul olvassuk a regényt, hanem magyarul, akkor teljesen felesleges néhány mondatvégi szó, vagy akár teljes mondatok olaszra fordításával kényszeresen emlékeztetni minket a nyelvi környezetre. Mondom ezt úgy, hogy tudok valamelyest olaszul, szóval nem önmagában zavar a dolog, csak iszonyatosan esetlen.

Helyenként olyan borzasztó blőd párbeszédek zajlanak, hogy az ember a fejét fogja.
“- Maradj csöndben, Miguel! Gondolj a sok pénzre, amit a győzelem után kapunk. No és a zsákmányra!
- Ki ez az öregember, akiért harcolunk?
- Ki? El Conde de Lerin?
- Igen. Érte küzdünk, nem igaz?
- Való igaz, barátom. Ő királyunk és királynénk szolgálatában áll, mi pedig az övében. Ezért harcolunk.
- Pablo, én most csak az életemért harcolok.”
Több szempontból is lehetne elemezni ezt a párbeszédet. Egyrészt fogalmunk sincs, mit akart érzékeltetni vele az író. Miguelről és Pablóról se előtte, se utána nem tudtunk semmit, egyáltalán nem befolyásol semmit a szerepük a történetben. A beszélgetésük körülbelül annyira zsenánt és semmitmondó, mint amikor a Barátok közt forgatókönyvírói a fiatalos szlenget próbálják utánozni a maguk suta módján. Az meg mindennek a teteje, hogy igazán eldönthetnék, hogy most akkor tudják, vagy nem tudják, ha igen, akkor melyikük, hogy miért harcolnak, mert ez így teljes kakofónia.

Az kifejezetten idegesítő, hogy a tökéletes orgyilkost megtestesítő Ezio gyakorlatilag az egész regényen keresztül próbálja megölni Cesare Borgiát, ami nem véletlenül nem sikerül neki. Olyan elképesztő módokon baltázza el, hogy ha a történetnek valamennyire sikerült volna felkeltenie az érdeklődésemet, lekapartam volna az arcomat. Valahogy nem a hideg professzionalizmust juttatják eszünkbe a következő jelenetek:
Az egyik kedvencem, a 45. fejezet vége, amikor Ezio belopakodik az egyik palotába, ahol Cesare ülésezik a főembereivel. Ezio elrejtőzik egy függöny mögött a teremben, ahol egy darabig hallgatja a beszélgetést, majd egy kellően drámainak érzett pillanatban előlép, felfedi magát, mond valami katartikusnak szánt semmiséget Cesarénak, aki a felbolydulásban természetesen ismét elmenekül, az emberei meg pisztolyokkal rontanak Eziora. Vegyük át mégegyszer: Ezio azért érkezett, hogy végre megölje Cesarét, de cselekvés helyett Hamletet játszik és monologizál. És őt választották meg az orgyilkosok vezetőjének… Ez tényleg szánalom.
Az első rész úgy ér véget, hogy Ezio és társai lekaszabolják a Cesarét megszöktető hajósokat, Cesare a hajón egy ládába van elrejtve és bezárva, teljesen kiszolgáltatva, de Ezio SEMMIT nem tesz, hanem hazaszállítja Gyula pápának. Egy oldallal később, a második rész elején pedig faggatja a pápát, hogy hova küldte fogságba ősellenségét, aki viszont nem árulja el a börtön helyét, mert sejti, hogy Ezio mit tenne a fogollyal. Eziónak körülbelül tucatnyiszor lett volna alkalma végezni ellenfelével, de nem tette, majd próbálja kideríteni, hova vitték, hogy MEGÖLHESSE. Kedves Ezio, te valamit baromira nem csinálsz jól.
A valószínűleg melodramatikusnak és apokaliptikusan szenvedélyesnek szánt utolsó harc az orgyilkos vezér és a Borgia méregkeverő között úgy kezdődik, hogy “annyira forrt bennük a düh, hogy fegyver helyett puszta ököllel estek egymásnak”. Namost egy pillanatra képzeljük el, hogy nemhogy kard van nálunk, hanem az orgyilkos esetében mérgezett penge, tőr, rejtett penge, kettős penge, csak ionágyú nincs, az ellenségünket évek óta üldözzük, szétrombolta a Testvériség monteriggioni erődítményét, végzett párszáz emberünkkel, fogságba ejtette a húgunkat, a szemünk előtt ölte meg a nagybátyánkat, de mi nem valamelyik fegyverünket húzzuk elő, hogy szétkaszaboljuk, hanem ököllel esünk neki. Nemár.
Most arra már nem is vesztegetnék sok szót, hogy az említett végső összecsapás (érthetetlen) szüneteiben elhelyezett patetikus és közhelyes szópárbaj Ezio és Cesare között mennyire esetlen. Pl verekedés közben (!):
“- Nem számít mit teszel, én mindent meghódítok; de legelőbb végzek veled és mindenkivel, aki számít neked. Halhatatlan vagyok. Fortuna soha nem hagy el engem!
- Ütött az utolsó órád, Cesare!”
Igen, valószínűleg ennyire lehet életszerű, amikor Alföldi Róbert színpadra állít egy tömegverekedést, az első sorokban pedig nyugdíjas nénikék hüledeznek, hogy micsoda dráma.
Összességében az a benyomásom, hogy lehet, hogy valami működik egy játék sztorijában, de visszafele tud elsülni, ha azt egy regényben próbálják meg élővé tenni.


CaptainV
2.0/5

Ha ​választanom kéne, hogy melyiket olvassam újra valaha még egyszer az életben, az elsőt vagy ezt, akkor ezt választanám, de azért reménykedem benne, hogy erre a Salamoni döntéshozatalra soha nem fog sor kerülni.
Oliver Bowden még mindig nem igazán tud írni, de a fejlődésre legalább képes, ami sokakról nem mondható el, szóval akárhogy is, de ez pozitívum. Ezért a plusz fél csillag. Élvezhetőbb volt, mint a Reneszánsz, bár ez a hozott anyag érdeme is, mert a Brotherhood által bemutatott történelmi konfliktus jobb alapanyag, mint a Reneszánszé, ahol nem mertek olyan nagyot és ismertet markolni még, mint a Borgiák. Szövegnek továbbra sem túl jó, de egy olaszországi vakációra például el lehet vinni hangulatcsinálónak.


RVivi
3.0/5

Nem ​tudom, talán csak a hangulatom hiányzott egy ilyen könyvhöz, de ez most nem igazán jött be. Sokszor eluntam magam olvasás közben. Amik az első részben még tetszettek is, itt zavartak. Túl játékszerű, túl könnyen megoldódott minden probléma. És legfőképpen túl száraz volt, semmi érzelem nem volt benne a bosszúvágyon kívül, és azt is csak mondogatták. Bár volt benne egy olyan vicc, amin még mindig röhögök, ha eszembe jut. :D


Elhaym
5.0/5

A ​Testvériségben minden benne van amit az elsőből hiányoltam, Oliver Bowden sokat fejlődött és a 2. kötet történetét nagyon jól megírta. Jellemábrázolás is kiváló. Jól meglehet ismerni Ezio gondolatait, érzéseit, töprengéseit, vívódásait, ezek hatására nagyon megkedveltem őt. Kételyekkel küzd, félelmekkel, nem tudja kiben bízhat, hibákat követ el. Amikor Ezio Caterina Sforzára gondol, mindig összeszorul a szíve, én ilyenkor mindig átéreztem a szomorúságát.
Összeesküvés, bosszú, árulás, barátságok, titkok jellemzik ezt a könyvet. Letehetetlen, izgalmakban és fordulatokban gazdag. Nálam ez a könyv benne van 2011 legjobb 5 könyve között, egy percig sem unatkoztam olvasás közben.

Ha választanom kéne, hogy ki a jobb és szerethetőbb orgyilkos , Kylar, vagy Ezio, nálam toronymagasan az utóbbi nyerne.

Bővebben:
http://elhaym.wordpress.com/2012/02/07/oliver-bowden-assassins-creed-testveriseg-2/


Naniii
5.0/5

Százszor ​jobb volt, mint az első rész. Talán azért mert más a történelmi környezet. Imádtam, nagyrészt azért mert betekintést nyerhettünk a rejtélyes Borgiák életébe. Nem tudom Rodrigo vagy Cesare a veszélyesebb de Lukrécia is megér jó pár misét. Pörgős, folyamatosan fenntartja az érdeklődést. A stílusa sok helyen hagy maga után kívánnivalót de a cselekmény mindenképpen ötös.


Határozott ​javulást véltem felfedezni az első részhez képest, bár most is van néhány észrevételem.
A köny első fejezete hosszú, részletes és szórakoztató. Aztán jön a második és a harmadik, amik viszont alig haladják meg az első rész (amúgy igen alacsony) szintjét.
Senki se számítson karakterfejlődésre, vagy érzelmekre, a könyv egyetlen előnye továbbra is hogy több-kevesebb sikerrel próbálja visszaadni a játék hangulatát.
Inkább ne, találsz jobbat.


RosszQtya
4.0/5

Ezio ​elért, sőt túl is haladta a negyvenes éveit, és ez meglátszott a döntésein és a viselkedésén is, ami kifejezetten jót tett a cselekménynek. A könyvre is jellemző ez az érettség, már nem olyan estleges és sokkal gördülékenyebb a történetvezetés, mint az első könyvben. A dialógusok is sokkal élvezhetőbbek voltak. Talán a főszál volt kissé elnagyolt, de mivel egy hosszabb sorozat második kötetéről beszélünk, ez megbocsátható. Összességében egy izgalmas, kalandos, érdekfeszítő történet volt.
Mindenképpen folytatni fogom.


RZednik
3.5/5

Ugyan ​még mindig erőteljesen érződik rajta, hogy egy számítógépes játékra épül, a „küldetés-alapú” felépítésből adódóan néhol fura párbeszédekkel találkozhat az olvasó, illetve a cselekmények összefűzése is hagy némi kívánnivalót maga után, de összességében jobban sikerült, mint az első rész. A történet pedig egészen érdekesen alakul, ha nem is minden esetben, de időnként képes feledtetni a fentebb említett hiányosságokat is.


Nijja
5.0/5

Ez ​a kötet ugyan ott folytatódik ahol az első rész véget ért. Most már nemcsak a Templomosok ellen küzd a Testvériség hanem a Borgiák ellen is.
A szereplők sokat fejlődtek, maga a történet jól van megírva. Nincsenek hirtelen időugrások benne. Ahogy a történet halad úgy jönnek a történelem szereplői is.
Kíváncsi vagyok a folytatásra.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

41.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók