Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


szélcsengő
2.0/5

Pocsékul ​megírt könyv! Az író testvérpár egyik tagja pszichiáter. Valamiért azt feltételeztem, hogy így ért az emberi lélekhez. De a főhősnő minden idők leghülyébb könyvalakja. Ha tudod, hogy üldöz egy pszichopata gyilkos éjszakára kivilágítod a semmi közepén álló házad, mint egy karácsonyfát??? Nyilván hatásfokozásnak szánták, de inkább röhejes. A nő betegebb, mint az összes páciense együtt véve. Az olvasó szinte a gyilkosnak szurkol, hogy jöjjön már és legyen vége a könyvnek. A szövegbeli hibákat pedig már kár is részletezni.
Ha újszerű nem is, de izgalmas lehetett volna a sztori egy jó író kezei között, de így nem lett az.


tény, ​hogy ez nem egy skandináv krimi volt. inkább pszichothriller, mint ahogy az a fülszövegben is olvasható. szerintem az Animusnak kellene indítania egy skandináv pszichothrillerek sorozatot, a krimik mellett. így elkerülhető lenne a félreértés :)

na de a könyvről. az alapötlet tetszett, a szereplők is szimpatikusak voltak, a stockholmi helyszín pedig végképp. én kicsit úgy éreztem mintha Siri naplóját olvastam volna, a könyv nagyrészt az ő vívódásairól, félelmeiről szólt. sajnos a “krimi-szál” ennél jóval kevesebb szerepet kapott. és bár én sokkal jobban szeretem a nyomozók szemszögéből olvasni a történetet, alapvetően semmi negatívat nem tudok felhozni a könyv ellen. kicsit lassú volt a történetvezetés, ezért adok csak 4 csillagot.

a könyvet pedig még egyszer köszönöm @Mary_J -nek :)


robinson
2.5/5

Ez ​nem krimi, csak egy skandináv közegben játszódó krimiszerű történet. Végtelenített női nyafi, egy pszichológusnőről, aki saját problémáit sem képes kezelni, sőt, önmaga is kezelésre szorul. Unatkoztam olvasás közben, izgalom semmi. A Kristálytemplom volt hasonló csalódás… A fülszövegben említett “sodró erőt”, na azt nem éreztem! Tökéletesen megértettem sőt, igazat adtam az elkövetőnek…
Női skandit ezek után csak és kizárólag Kristina Ohlssontól, Camilla Lackbergtől vagy Karin Alvtegentől fogok olvasni. Ők valóban tudnak jót írni.


Rooxy
2.0/5

A ​krimi rész nem lenne rossz, de a sok felesleges szenvedés sokat levon az élvezhetőségéből…
Bővebben: http://ilovebooks.blogger.hu/2017/01/28/camilla-grebe-asa-träff-a-terapeuta


k_annamaria
3.5/5

Valójában ​hozza, amit egy skandináv krimitől várunk. A gyilkos kilétét az utolsó pillanatig homály fedi. Viszont ez most nem öt csillagos. Valahogy hiányzott belőle az igazi feszültség. Annyira ez most nem fogott meg.


Borzasztó ​volt. A leírásban a sodró lendület sehol, inkább tömény unalom. Egy picsogós pszichológus története, aki betegebb, mint a páciensei összesen, de erre csak a könyv végén jön rá. Addig unalom a köbön, a végén egy iciripiciri eksön, hogy na mégis… Kriminek meg egyáltalán nem nevezném, inkább thriller, de a gyengébb fajtából. Na nem.baj, kell ilyen is, hogy még jobban meg tudjam becsülni Karin Alvtegent vagy Camilla Läckberget.


danlin
4.5/5

Igazán ​jól eltalálták a hangulatát, mind Siri, mind a többi karakter problémáikkal együtt egyfajta szorongást, félelmet, bajsejtelmet éreztetett. Siri karaktere jól kidolgozott volt: jó szakember, akit nemrég trauma ért, és bár ezt nem tudja feldolgozni, mégis igyekszik másokon segíteni. Maga a gyilkos személye nem volt nagy rejtély, hisz ott volt a levél az indokkal, és Marianne gázolása után a személy sem volt kétséges, hiába akartak bekavarni a másik gyanúsítottal. A végével elégedett vagyok: a gyilkos lelepleződik, főhősnőnk él, és új életet akar kezdeni.


cinegér
4.5/5

Tény, ​hogy a " sodró erő" elmaradt belőle, de nagyon jól sikerült krimi. Alig bírtam ki, hogy ne lapozzak a végére, hogy megtudjam, ki a gyilkos.
De a főszereplő Siri, olyan egy unszimpatikus, bosszantó, hisztis, buta nő, hogy én szívem szerint felpofoztam volna, még abban is reménykedtem, hogy nem lesz Happy End………………..


Bebs77
4.0/5

Az ​első igazán jó skandináv krimi, amit olvastam. Nem is igazán krimi, pszichotriller. Nagyon tetszett, egyszerűen nem bírtam letenni. A sztori, kicsit nehezen lendül be, úgy a közepe táján kezd igazán izgalmas lenni, de megéri kivárni. Némely rész egészen hátborzongató. Csak ajánlani tudom mindenkinek, szuper könyv.


moni79
4.5/5

Nekem ​(úgy tűnik a legtöbb értékelővel ellentétben) tetszett, hogy a könyv inkább Siriről, a munkájáról, bűntudatáról, félelmeiről és vívódásairól szólt. Emellett szerintem krimiként vagy thrillerként is elég izgalmas volt, néhány váratlan fordulattal (amiket sajnos a fülszöveg nagy részben előre jelez). Az alapötlet is tetszett, a szereplők pedig elég életszerűek, szimpatikusak voltak.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

88.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók