Az amish családapa, Paul Borntrager éppen hazafelé tart a bricskáján három gyermekével, amikor egy útkereszteződésben hatalmas sebességgel beléjük rohan egy kisteherautó. A szörnyű balesetet csak az egyik gyermek éli túl, aki – bár szemtanúja volt a történteknek – képtelen segíteni a rendőrségnek. A helyszínre érkező Painters Mill-i rendőrfőnök, Kate Burkholder rémülten ismeri fel, hogy az áldozatok egykori barátnőjének, Mattie-nek a szerettei. Kate hatalmas elszántsággal próbálja felderíteni az első pillantásra cserbenhagyásos balesetnek tűnő ügyet, de nincs könnyű dolga: az amish közösség, amelynek egykor ő maga is tagja volt, elutasítóan viselkedik, és elzárkózik az együttműködés elől. Mattie szerencsére fokozatosan megnyílni látszik volt barátnője előtt, ám lassan kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. S miközben Kate kétségbeesetten igyekszik bepillantást nyerni barátnője titkaiba, s megvédeni az ártatlanokat, elfeledni vágyott múltja is lesújt rá… A Linda Castillótól (Könyörgés, Néma eskü) megszokott izgalmas történetszövés, a rokonszenves, együtt érző és határozott Kate Burkholder nyomozó alakja, az amish életmód hiteles, érzékletes bemutatása és az érzelmek útvesztőiben megtévedt szereplők ábrázolása lebilincselő olvasmánnyá teszik az írónő legújabb regényét is – nem csak a krimirajongók számára.
Kapcsolódó könyvek
Mark Pryor - A könyvárus rejtélye
Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték.
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.
Jo Nesbø - Nemeszisz
A biztonsági kamera rögzíti a bankba belépő alakot, aki a pénztároshoz siet, s azonnal pisztolyt szegez rá. A nő huszonöt másodpercet kap, hogy átadja a pénzt. Időben át is adja, ám támadója hidegvérrel lelövi. A Vörösbegy című regényből már ismert Harry Hole nyomozó kapja meg az ügyet, amelyhez azonban váratlanul egy másik is társul. Miközben barátnője Moszkvában tartózkodik, Harry összejön egy régi szerelmével. Nála vacsorázik, ám reggel már a saját lakásában ébred, s az eltelt húsz órából semmire nem emlékszik. Ez pedig több, mint kellemetlen, mivel a nőt ugyanazon a reggelen agyonlőve találják az ágyában. A kíméletlen erőszakkal végrehajtott bankrablások folytatódnak, Harry pedig fenyegető e-maileket kap. Valaki gyilkost akar kreálni belőle...
Minden benne van, ami egy krimitől elvárható: hamis nyomok, váratlan fordulatok, összetett cselekmény. Mindannyiszor, amikor már úgy hiszed nyomon vagy, Nesbo, a norvég krimikirály gondoskodik valami váratlanról.
Linda Castillo - Az alagút
Észak-Ohióban sorra tűnnek el a kamasz amish lányok. A rendőrség tanácstalanul szemléli az újabb és újabb eseteket. így bevonják a nyomozásba Painters Mill rendőrfőnöknőjét. Az amish gyökereit fiatalon odahagyó Kate Burkholder talán szóra bírhatja a zárt világot, talán rájöhet a bűncselekmények mozgatórugójára. És akkor fiatal női holttestet találnak. Kate olyan fallal találja szemközt magát, amelyik elzárja a megoldás felé vezető úttól, majd a tehetetlensége kétségbeesett küzdelembe fordul, mikor családját is veszélyezteti a titokzatos elkövető. Hamarosan versenyt kell futnia a gyilkossal a lányok életéért... Linda Castillo eddigi regényeihez (Néma eskü, Könyörgés, Megtört csend) hasonlóan lélegzetelállítóan fordulatos történetet tár az olvasó elé, hogy azután hajmeresztő csavarral zárja azt.
Higasino Keigo - X - A gyilkos ismeretlen
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte.
Lotte Hammer - Søren Hammer - Elvetemültek
Egy hétfő reggel két kisdiák borzalmas felfedezést tesz az iskola tornatermében. A plafonról öt férfi holtteste lóg, mértani pontossággal elrendezve. Akár egy nyilvános kivégzés. Konrad Simonsen főfelügyelő és csapata hamarosan az iszákos, ám rendkívül eszes iskolai gondnokra kezd gyanakodni, aki nem rejti véka alá, hogy köze van a mészárláshoz. A férfit azonban nemsokára holtan találják. Tovább nehezíti a nyomozók munkáját a szóbeszéd, miszerint az áldozatok pedofilok voltak... Az ügy szép lassan kezdi kinőni egy sima gyilkossági nyomozás kereteit, a szenzációhajhász sajtó is lecsap rá, a feltüzelt közvélemény pedig mélyreható társadalmi változásokat követel. De vajon mit akartak elérni a tettesek? És mire föl a látványos díszlet meg az egész felhajtás? És vajon megértik az emberek - és maguk a rendőrök is -, hogy az önbíráskodás akkor is elfogadhatatlan, ha nemes ügyet szolgál?
Ruta Sepetys - Kalitkába zárt álmok
1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.
Anthony Horowitz - A selyemház titka
„Az események, amelyeket leírni készülök, túl szörnyűségesek, túl döbbenetesek voltak ahhoz, hogy nyomtatásban megjelenhessenek. Még ma is azok. Ha elkészültem, már amennyiben lesz erőm bevégezni a munkát, becsomagoltatom a kéziratot, és azt az utasítást adom mellé, hogy a csomagot száz évig tilos kinyitni. El sem képzelhető, milyen lesz akkor a világ, meddig jut el addigra az emberiség, de a jövőbeni olvasók talán edzettebb lélekkel viselik majd el a romlottság elborzasztó képeit, mint az én közönségem tenné. Az utókornak hagyom hát örökül Sherlock Holmes utolsó portréját és a valóság egy olyan arcát, ami mindeddig rejtve volt.”
Dr. Watson
Sir Arthur Conan Doyle - Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
A különleges gyűjtemény első kötete. Sherlock Holmes - oldalán hűséges barátjával, dr. Watsonnal - immár több mint egy évszázada nyűgözi le a detektívtörténetek szerelmeseit. Kockás utazósapkája, rövid szárú pipája mára szimbólummá vált, csakúgy, mint maga a zseniális magánnyomozó, aki felülemelkedve a nyers erőszakon csupán kristálytiszta gondolkodásával felfegyverkezve száll szembe a mindenre elszánt bűnözőkkel. Ebben a kötetben a következő történetek találhatók: A bíborvörös dolgozószoba; A Négyek Jele; Sherlock Holmes kalandjai (12 novella); Sherlock Holmes emlékiratai (11 novella); Sherlock Holmes visszatér (13 novella).
Sir Arthur Conan Doyle - Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II. dupla
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Sir Arthur Conan Doyle - Sherlock Holmes kalandjai
Botrány Csehországban (Takácsy Gizella) - Az eltűnt vőlegény (Nikowitz Oszkár) - A Rőt Liga (Nikowitz Oszkár) - A Boscombe-völgyi rejtély (Nikowitz Oszkár) - Az öt narancsmag (Nikowitz Oszkár) - A ferde szájú (Nikowitz Oszkár) - A kék karbunkulus (Takácsy Gizella) - A pettyes pánt (Takácsy Gizella) - A mérnök hüvelykujja (Boronkay Zsuzsa) - Az eltűnt menyasszony (Nikowitz Oszkár) - A berillköves diadém (Boronkay Zsuzsa) - A Vérbükkös tanya (Boronkay Zsuzsa)
Jo Nesbø - Police
Ha egy rendőrtisztet holtan találnak egy régi, megoldatlan gyilkossági ügy helyszínén, az aligha lehet a véletlen műve. S mivel ez az eset többször is megismétlődik, bizonyossá válik, hogy egy rendőrökre vadászó gyilkos járja Oslo utcáit. Az elkövetés módja minden alkalommal brutális. A média reakciója hisztérikus, a rendőrség pedig tehetetlenül nézi, ahogy egymás után veszíti el legjobb embereit. Mindeközben az egyik városi kórházban egy súlyosan sebesült, kómában fekvő embert igyekeznek életben tartani. Kórtermét rendőrök őrzik, s kiléte szigorú titok…
Marcus Meadow - A hasonmás
Cameron Larkin, a Kaméleon című regényben megismert cinikus őrmester a rövid montanai kitérő után visszaköltözik San Diegóba, hogy lankadatlanul üldözze a bűnt, változatlanul pikírt megjegyzéseket tegyen, és ízléstelen nyakkendőket hordjon. Volt főnöke azonban másképp tervezi a visszatérést. A gyilkossági nyomozó egy isten háta mögötti kisvárosban találja magát, ahol a legsúlyosabb bűntett a tyúklopás. Larkinnak ebben az ingerszegény környezetben rövid idő is elegendő, hogy belássa: bármire hajlandó, csak elhagyhassa azt a porfészket.
Ehhez azonban magával az Ördöggel kell megalkudnia. A feladat könnyű és testhezálló. Aztán szép lassan elromlik minden. Larkinnak a benne szunnyadó színészi képességeket kell bevetnie, ha meg akar felelni a feladatnak – mert csak ily módon kerülhet vissza a nagyvárosi rendőrség gyilkossági csoportjába.
Az alku nem játék – az ügy bonyolódik. Egyszerre kell megértenie a melegek, a zenészek és a vakok világát, miközben a nyakára ültetnek egy rendőrnőt, aki minden alkalmat megragad, hogy alaposan kiossza a nagyszájú őrmestert.
Réti László humorral gazdagon átszőtt regénye egy nyomozás néhány őrült napját meséli el, és a végén még a kaliforniai motorosbandák tetoválásainak értelmére is fény derül.
Jussi Adler-Olsen - Palackposta
2009-et írunk. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályára, azaz Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol?
J. Sterling - The Perfect Game - A hibátlan játék
Nem így és nem ezt akarták.
És mégis…
Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.
Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket…
Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna…
Carin Gerhardsen - A mézeskalács ház
Rejtélyes gyilkosságok tartják rettegésben Stockholm békés lakóit, a véres puzzle kirakása pedig Conny Sjöberg felügyelőre és kis csapatára vár. Sorra kerülnek elő a holttestek, egy zseniális és elfajzott sorozatgyilkos mestertervének áldozatai... de mi az indíték? Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Majd újra megcsikordult a rozsdás vasajtó, s félve előbújt még egy kisfiú és egy kislány. Ami ezután történt, annak nem lett volna szabad megtörténnie... Az igazság pedig elviselhetetlenül fájdalmas... Carin Gerhardsen világhírű sorozatának első kötetében egy felejthetetlen sorozatgyilkos lelkébe látunk, aki céltudatos, kíméletlen és megállíthatatlan. A Mézeskalács ház igazi csemege a vérfagyasztó krimik szerelmeseinek. Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel. A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.
Barbara Vine - A születésnapi meglepetés
Szex, botrány és politika – mindez együtt van ebben a világszerte nagy sikert aratott, Angliában pedig nagy port kavart történetben!
Margaret Thatcher kormányzása idején üstökösként robban be a politikai életbe a konzervatív politikus, Ivor Tasham, akinek szexuális téren szokatlan ízlése van. Vágyainak kiélésére méltó partnerre talál a házasságán kívüli örömöket kereső, vadítóan szép Hebe Furnal személyében.
Ivor egy fergeteges pásztorórát tervez Hebe születésnapja alkalmából. A vakmerő szexuális kalandhoz különleges kíséretet szervez a lánynak. A légyotthoz kölcsönkér egy alkalomnak illő vityillót, behűti a pezsgőt...
Hebe szintén lázasan készül a féktelen éjszakára: combközépig érő lakkcsizmát, szuperszexi, fekete fűzőt és egy vadonatúj bilincset szerez be – merthogy a képviselő úr gyengéje a szado-mazo szex. Azonban a veszélyes játéknak ára és beláthatatlan következményei vannak. Borzasztó haláleset történik, a botrány bármelyik pillanatban kipattanhat…
Barbara Vine izgalmas könyve élethű képet fest a Vaslady konzervatív kormányzata idején tevékenykedő toryk kapzsi és önkényes világáról. Az írónő mesteri módon szövi a szálakat ebben a hamisítatlan angol krimiben, amely egyszerre bűnügyi és történelmi regény, hiszen megismerhetjük belőle az IRA támadásaitól illetve a Közel-Keleten történő zavargásoktól feszült Nagy-Britannia politikai életét is.
Linda Castillo - Megtört csend
Painters Millben, Ohio egy nyugodt kisvárosában négy amish gyermek marad árván, szüleiket és nagybátyjukat holtan találták a családi csűrben. Az ügy első ránézésre balesetnek tűnik, de a boncolás során az egyik áldozaton olyan sérüléseket találnak, amelyek gyanút ébresztenek Kate Burkholder rendőrfőnökben, talán mégis inkább gyilkosságról van szó. Kate amish kötelékei miatt jól ismeri a közösség zártságát, ismeri saját démonaikat és a külvilág démonait, amelyek tragikus sebeket ejthetnek az egyedül maradt gyermekeken.
Vajon kapcsolódik ez a hármas gyilkosság az utóbbi időben amishok ellen elkövetett bűncselekményekhez? Kate Burkholdernek és segítőjének, John Tomasettinek ártatlanság és gonoszság ellentéte között kell navigálniuk az ügyet a megoldás felé, amelynek egyre nagyobb tétje van, hiszen újabb emberéletek kerülnek veszélybe.
Linda Castillo (Néma eskü, Könyörgés) előző regényeihez hasonlóan lenyűgözően bonyolítja a szálakat, hogy aztán a könyv végére olyan felfedezésig juttassa az olvasót, amely hátborzongatóbb mindennél.
Tess Gerritsen - Eltűntek
A kevésbé fejlett országokban mindmáig sok fiatal nő hiszi, hogy a mesés Nyugaton, főként Amerikában lelheti a boldogságot és a jólétet, amiről álmodik. Ez ad alapot a nyugati emberkereskedelem egyik fajtájának, melynek célja a prostitúció. Tess Gerritsen a közkedvelt amerikai krimiíró első magyarul is olvasható regényének két nő a főhőse. Anja, a szexuális szolgáltatásokra kényszerített belorusz lány és Jane Rizzoli az állapotos nyomozónő egy kormánykörökig gyűrűző bűnügy közepébe csöppenek, s egy idő után már csak egymásra számíthatnak az mindinkább növekvő veszély közepette. Az Eltűntek valós alapokra épülő sodró erejű krimi-thriller egy méltán népszerű szerző tollából. Tess Gerritsen regényei eddig harmincegy nyelven jelentek meg, több mint tizenöt millió példányban. A magyar olvasók is bízvást örömüket lelik majd bennük.
Jodi Picoult - Vezeklés
Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?
Jo Nesbø - Kísértet
Nyár. Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen. Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója három év távollét után visszatér Oslóba. Felkeresi egykori felettesét, hogy engedélyt kérjen tőle egy ügy felderítésére. Csakhogy az esetet már lezárták. A fiatal narkóst, Gustót egy cimborája lőtte agyon, mert összekaptak az anyagon. Egy olyan anyagon, amely a heroin uralmát megtörve, villámcsapásszerűen hódította meg a várost. Harry ennek ellenére nem tágít, s eléri, hogy meglátogathassa a börtönben a Gusto meggyilkolásával vádolt srácot. Mégpedig azért, mert a cellában saját múltjának egy darabjával van találkozója. A nyomozás, amelybe Harry magányosan belevág, nehezebb s fájóbb, mint bármelyik hivatalból felgöngyölített ügye volt. S közben mindenfelől kísértetek veszik körül. A sajátjai és az is, amelyik a várost járja. Az alak, akiről senki sem tudja kicsoda, hogy néz ki, s aki megfoghatatlan, akár a szél