Ajax-loader

A ​Gulliver kalandos utazásai sokszínű alkotás, amely sértetlenül vészelte át a megírása óta eltelt évszázadokat. Korabeli célzásai ugyan elhomályosodtak, mégis változatlan hökkenő erővel hat, alapvető mondandója örökké aktuális marad.
Gulliver, seborvos, majd hajóskapitány bőrébe bújva Jonathan Swift (1667-1745) a korabeli divatos útleírások modorában adja elő hőse fantasztikus kalandjait. Gulliver négy nagy utazást tesz. Ebből az első kettőt olvashatják e könyvben. Először a törpék országába, Liliputba, aztán az óriások hazájába, Brobdingnagba jut el – eközben kicsinynek és nagynak, kicsinységében nevetségesnek, nagyságában visszataszítónak, s közben gonosz karikatúráját kapjuk Anglia társadalmi és politikai életének. E két részből halhatatlan gyerekmese is lett, hiszen ha akarjuk, tekinthetjük felettébb kalandos mesesorozatnak is. Pedig ez csak a felszín. Ezek a törpék, óriások: egyrészt maga Anglia, másrészt maga az emberiség. Liliput a nagypolitika, lekicsinyítve ujjnyi emberek közé, ahol egyszerre kiderül a közéleti marakodások kicsinyessége. Az óriások között, minden ember-testi felnagyításával elébünk tárul életünk durvasága, otrombasága. Sokan elmondották már, hogy sem azelőtt, sem azóta senki ennyi rosszat nem mondott az emberiségről.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók