Ajax-loader

Egy ​vadonatúj világ – itt, a szomszédban!

A rejtélyes Feltételezettek faja hozta létre, és kötötte össze a Földdel. Építményük, az Átjáró lehetővé teszi, hogy az emberiség meghódítsa ezt a, külön az ő kedvéért létrehozott bolygót.

A telepesek birtokba is veszik a szárazföldeket, hogy használják, sőt kihasználják az ölükbe hullott kincseket.

Lise Adams tizenkét évvel korábban eltűnt apja után nyomoz. Török Findley világcsavargó ex-matróz. Kettőjüket egy üstököspor-eső hozza össze, amely meglepő módon apró gépezetekkel szórja tele a bolygót. Most Lise, Török, egy marsi nő és egy fiú, akit arra szántak, hogy fölvegye a kapcsolatot a Feltételezettekkel, a sivatag egy pontja felé igyekeznek, mely a hírek szerint hirtelen szörnyen idegenné vált… És rá kell döbbenniük, hogy valaki már megint manipulálja az időt.

A kanadai Robert Charles Wilson első magyarul megjelent regényével, a Pörgéssel egy csapásra berobbant a köztudatba. A Hugo-díjas műnek íme, elkészült a folytatása, hogy ismét magával ragadja az olvasót egy bizarr, apokaliptikus technothrillerbe, amely legalább annyira kozmológiai meditáció is.

“A precíz tudományosság szépirodalommal párosul, és az eredmény kalandregénybe
oltott mély karakterdráma.”
- The Washington Post

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

18.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók