Ajax-loader

A ​modern korban a technika ugrásszerű fejlődése a kontroll illúzióját is megteremtette a civilizált ember számára. A fejlett eszközök, az információk és a lehetőségek tengerében úgy tűnhet, magabiztosan uraljuk, irányítjuk életünket – egészen az első komolyabb krízishelyzetig, ami “kifordítja sarkaiból a világot”.
Ezekben az átmeneti, de annál ijesztőbb és fájdalmasabb periódusokban a mindennapok addigi rendje felborul, a megszokott és biztonságosnak hitt keretek leomlanak. Ilyenkor még a legerősebb, legöntudatosabb emberen is eluralkodik a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése. A valódi válság mindig új időszámítást nyit az egyéni történelemben: utána már sohasem lesz pontosan úgy, ahogy előtte volt.
Ez a folyamat azonban nem csak tragédiát hozhat, hiszen a megoldott krízisek hatására jönnek létre a legnagyobb és legelőnyösebb változások. A krízis – esély azok számára, akik kreatív eszközökkel tudnak élni a megújulás érdekében. Még a legszörnyűbb helyzet is orvosolható valamiképpen, ehhez pedig minden segítséget igénybe kell venni.
E kötet tanulmányai is ezt a célt kívánják szolgálni, az élet legkülönbözőbb területeiről vett példákon keresztül szemléltetve a megoldás lehetőségeit.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

9.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók