Új vitaminforradalom zajlik – bár egyelőre még csak a kutatás zárt világában. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a tudomány olyan felismerések birtokába jutott a vitaminok kapcsán, amelyek szó szerint életbevágóan fontosak lehetnek számunkra. Ám SZENDI GÁBOR új kötetének aktualitását nem csupán e forradalmi helyzet adja. Az új ismeretek fényében ideje újragondolnunk a vitaminok körül kialakult babonákat és mesterségesen gerjesztett mítoszokat is, amelyek az utóbbi évtizedekben sajnálatos módon kialakították az elvakult vitaminhívők és a konok vitaminellenesek táborát. A vitaminguruk és -próféták által keltett ködben fontos végre tisztán látnunk, mik a vitaminok valódi hatásai, mi tarthatunk igaznak és mit idejétmúlt illúziónak a vitaminokkal kapcsolatban.
Szendi Gábor könyve vállaltan nem enciklopédia: nem sorolja fel, melyik vitamin “mire jó”, vagy éppen “mit okoz” a hiányuk. Ehelyett a vitaminkutatás legújabb eredményei alapján bemutatja a legfontosabb vitaminok, valamint a kalcium és magnézium hatásmechanizmusát, és igyekszik ráébreszteni az olvasókat arra, hogy ezek a vitaminok és ásványi anyagok csak egymással komplex kölcsönhatásban működnek megfelelően. Következésképp ahhoz, hogy a szervezetben kifejthessék kívánatos hatásukat, az egyikből beszedendő mennyiséget célszerű a vele kölcsönhatásban lévő másikkal összhangba hozni. Ahogy a szerző fogalmaz: “Olyan az egész, mint egy szimfónia. Csak akkor áll össze egységes élménnyé, ha játékával minden zenész a nagy egészet szolgálja.”
Kapcsolódó könyvek
Mezei Elmira - Paleolit finomságok gyerekeknek
Sok mozgás, friss levegő, napfény és paleolit finomságok – ezekre van szüksége gyermekünknek, hogy egészséges és boldog legyen. Mezei Elmira régóta várt, új szakácskönyve változatos, ötletes és egyszerű receptekkel segít a paleo iránt elkötelezett szülőknek összeállítani az ideális étrendet gyermekük számára. Az életmódváltást fontolgató családok is számtalan hasznos tanácsot kaphatnak, remek ötleteket meríthetnek a könyvből, hogy miként kerülhetik el a modern nyugati táplálkozás csapdáit és buktatóit, és hogyan nyújthatnak egészségesebb alternatívát gyermekeiknek s önmaguknak egyaránt. Ez a kifejezetten gyermekek számára összeállított, hiánypótló receptkönyv segítséget nyújt a paleolit étrend híveinek, hogy minél egészségesebb és finomabb ételek kerüljenek gyermekeink asztalára, és azok is tanácsot/útmutatást kapnak, akik szeretnék már gyermekkorban megalapozni a természetes ízek és ételek szeretetét. Receptkönyvünkben a legapróbbaktól a tizenévesekig minden korosztály megtalálhatja a neki való finom és tápláló paleolit ételeket, melyeknek tápanyagtartalma hozzájárul a gyermekek egészséges fejlődéséhez.
Szendi Gábor - Napfényvitamin
A D-vitamin egy olyan speciális hormon, amelyre szervezetünk minden szövetének szüksége van. Megfelelő mennyiségben csak akkor állna rendelkezésünkre, ha az Egyenlítő környékén élnénk, és mindennap félmeztelenül a napon tartózkodnánk. De hála a modern kutatás eredményeinek, mai viszonyaink közt is lehetővé vált, hogy kialakítsuk az evolúciósan optimális D-vitamin-szintünket. A mai kor emberénél ugyanis - hasonlóan a folyamatos C-vitamin-hiányban szenvedő középkori tengerészekhez - a D-vitamin fel nem ismert hiánya a legkülönbözőbb súlyos betegségek kialakulásához vezethet, amelyeket aztán a nyugati orvoslás méregdrága gyógyszerekkel és beavatkozásokkal próbál - meglehetősen sikertelenül - kezelni. Vitaminhiányt azonban csak vitaminbevitellel lehet megszüntetni!
Az egészség - ahogy mondani szokás - bármennyit megér. Ehhez képest a D-vitamin filléres tétel. Ám amíg erre nem ébred rá az egészségügyi kormányzat és az orvoslás, nem tehetünk mást, mint hogy a saját kezünkbe vesszük egészségünk védelmét.
Buda László - Mit üzen a tested?
Bár saját testünk a leghűségesebb társunk életünk folyamán, a vele való kapcsolatunk gyakran megromlik, ellentmondásossá válik. Bizonyos részeinket talán kedveljük, büszkék vagyunk rájuk, más részeinket azonban elutasítjuk, utáljuk, sokszor egyenesen undorodunk tőlük. Ha pedig ez a test "elromlik", értetlenséggel, ijedelemmel vagy haraggal reagálunk, és - ha a panasz nem múlik magától - külső megoldásokat keresünk, esetleg elvisszük egy "szerelőhöz".
Viszonylag ritka, hogy valaki a hála, a szeretet, a gyengédség, az elfogadás, a tisztelet, a csodálat érzéseit a saját testével kapcsolatban rendszeresen megélje, ennek megfelelően gondoskodjon róla, és igyekezzen megérteni, komolyan venni jelzéseit, érkezzenek azok akár apróbb kellemetlenségek, testsúlyproblémák, kimerültség vagy súlyosabb betegségek formájában.
Tested tükrözi érzelmeidet, gondolataidat, emlékeidet, kapcsolataidat, konfliktusaidat. Feltárul benne egész élettörténeted sőt, gyakran szüleidé, felmenőidé is. Ha meg akarod fejteni, mit üzennek a tüneteid, ha szeretnél meggyógyulni, fontos, hogy képes legyél kommunikálni testeddel, élményed legyen arról, hogyan szólíthatod meg, és miként válaszol neked a maga sajátos "nyelvén". A test ugyanis sohasem hazudik. Közlésmódja tiszta, erőteljes, maximálisan személyes és igen, sokszor fájdalmas, kíméletlen. Ugyanakkor, minden pillanatban készen áll arra, hogy segítsen valami lényegeset megérteni és megváltoztatni.
Ebben a könyvben összefoglalom mindazt, amit az elmúlt két évtized során a testtel való gyógyító kommunikációról megtanultam, megtapasztaltam. Szeretnélek megtanítani arra, hogy miként derítheted fel tüneteid mélyebb jelentését, hogyan alakíthatsz ki bensőségesebb, szeretetteljesebb kapcsolatot testeddel, és bemutatom az általam megalkotott SzomatoDráma nevű módszert, melynek segítségével mindez a gyakorlatban megvalósítható.
Brooks Palmer - Rakj rendet az életedben!
"Az ember bámulatos lény, amikor azonos a valódi énjével,
s nem próbálja elrejteni hibáit és fájdalmait.
Egy valódi ember sokkal vonzóbb, mint valaki,
aki úgy tesz, mintha minden tökéletes lenne."
Mi tagadás, hajlamosak vagyunk megtestesíteni a bennünk lévő zűrzavart az életterünkben: a papírkupacokkal borított íróasztalok, a rendetlen fiókok, a gyűlölt kanapé, amelytől képtelenek vagyunk megválni, a teletömött ruhásszekrény, a pince, ahova már évek óta félünk belépni - mindezek belső életünk valamilyen zűrzavaros aspektusát jelképezik.
Felesleges kacatot jelent minden, ami többé nem szolgál minket, s ez nem csupán az élettelen tárgyakra vonatkozik. Ócskaság lehet egy tevékenység, amely ellenünk hat és lefáraszt, valamilyen kimerítő vagy lehangoló meggyőződés, sőt azok az emberek is, akiktől kellemetlenül érezzük magunkat.
A szerző által vázolt lomtalanítás fő célja, hogy jóban legyünk önmagunkkal, mert így könnyebben megértjük majd másokhoz fűződő kapcsolatainkat is. Először is tehát megvizsgáljuk, milyen tárgyak segítségével próbáljuk leplezni összekuszálódott érzéseinket. Önmagukban nem rosszak azok a dolgok, amelyektől okosabbnak, szebbnek, hatalmasabbnak vagy gazdagabbnak érezzük magunkat, de ha védőpáncélként használjuk ezeket, akkor végül elveszítjük a kapcsolatot valódi énünkkel, ami kulcsfontosságú a lelki békénk és a boldogságunk szempontjából.
Miután rendet raktunk a saját házunk táján, fontolóra vesszük emberi kapcsolatainkat. Ugyanúgy, ahogyan egy szoba terét elfedik a benne lévő tárgyak, a kapcsolatainkat is érzelmi kacatok homályosítják el. Amikor pedig megkezdjük a lomtalanítást, hirtelen rengeteg megoldatlan érzést kell feldolgoznunk. A könyvben ajánlott szelíd módszerekkel könnyebben túljuthatunk ezen a viharon, hogy bekövetkezzen a gyógyulás.
Az ember társas lény, az összetartozás tehát elengedhetetlen, és az egyik legörömtelibb élmény számunkra. A Rakj rendet az életedben segíteni fog, hogy megszabaduljunk mindentől, ami akadályoz ebben.
Szendi Gábor - A nő felemelkedése és tündöklése
A mű az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a Nő a titkos mozgató. A Nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak közt dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik. Miközben a Nő gyengének tűnik, az Erő vele van, miközben vesztesnek tűnik, mindig ő az igazi győztes. A könyv fejezetei Nő és Férfi választásainak és kapcsolatának rejtett mechanizmusait írja le. Olyan kérdésekre keresi a választ: Miért vannak nemek, miért hal ki 10 millió év múlva a férfi? Mi a női szépség és mit vár a nő a férfitől? Mi a nő „A és B terve”, miért van annyi „kakukkfióka” a családokban? Mire jó az orgazmus, mi a szerepe az emberi szimmetriának? Miről árulkodik a mutató és gyűrűsujj arányunk, honnan sejthető, hogy Michelangelo Dávidja homoszexuális? És miért küzd annyi nő a meddőséggel, s hogyan csapja be a nőt a meddőségipar? A könyv zárófejezete a freudi életmű súlyos kérdéseit feszegeti, s bepillantást enged a pszichiáter és pszichológus szakmai szexuális visszaéléseibe is. A könyv olvasmányos, népszerű stílusban mondja el a legmodernebb tudományos eredményeket, de bőséges szakirodalmi hivatkozásokkal segíti a szakmai olvasókat is. Szendi Gábor leginkább szabad gondolkodónak szereti nevezni magát, akinek a legfontosabb érték az igazság és a szabadság. Változatos életútja arról tanúskodik, hogy a megújulásban és a változásban érzi jól magát. Programozó matematikusnak indult, majd filmíró lett, írásaiból három film is készült, majd pár év könyvkötés után a pszichológus hivatást választotta. Kutatóként az agy-lélek kapcsolata és az evolúciós pszichológia, gyógyítóként az életgubancok megoldása érdekli. Az igazság helyett a gyógyszeripari érdekek szolgálatába álló megélhetési tudományból kiábrándulva fordult a tudományos újságírás felé, céljának a hiteles tájékoztatást tartja. Ezért írta meg 2004-ben a bombaként robbanó leleplező tanulmányát, a Depresszióipart, majd 2005-ben az azonos című könyvét, melyek a gyógyszeripar és a pszichiátria veszélyes összefonódását tárták fel. Létrehozta „egyszemélyes” webszájtját, ahol cenzúrázatlanul mondhatja el véleményét. Mindezekért megtorlásként kutatói állásából elbocsátották, és a Magyar Pszichiátriai Társaság beperelte.
Brené Brown - Élj szívvel-lélekkel
Nagyon sokan nem merjük megmutatni, kik is vagyunk valójában, mert tartunk mások véleményétől, ítéletétől, félünk, hogy nem vagyunk elég jók. Ugyanakkor mindannyian ismerünk olyan sikeres embereket - ha csak hallomásból is -, akik csodálatos és inspiráló életet élnek. Az ő történetük általában arról szól, hogy teljes egészében elfogadták önmagukat saját tökéletlenségükkel és sérülékenységükkel együtt.
Brené Brown könyve segít eljutnunk a szívvel-lélekkel élt, önmagunk teljes elfogadásán alapuló életig. A könyvet olvasni olyan, mintha hosszas és felemelő beszélgetést folytatnánk egy bölcs baráttal, akitől együttérzést és hasznos tanácsokat kapunk.
Mit jelent az, hogy valaki önbecsüléssel közelít a dolgokhoz? Hogyan fogadhatjuk el tökéletlenségünket? Hogyan tehetünk szert mindarra, amire szükségünk van, és hogyan engedhetjük el mindazt, ami visszatart minket? Miért teszi lehetetlenné a valahová tartozást a beilleszkedés kényszere? Szerethetünk-e valakit úgy, hogy közben eláruljuk? Szerethetünk-e jobban másokat - például a párunkat és a gyermekeinket -, mint saját magunkat?
Többek között ezekre a kérdésekre keres és ad olyan válaszokat a könyv, amelyek föltárják, miért is nem működött eddig életünk adott területe úgy, ahogyan szerettük volna. Ha pedig megkerestük és beazonosítottuk az akadályokat, a szerző által nyújtott tíz "útjelző" segítségével eljuthatunk az önbecsüléssel élt életig. Ezek olyan mindennapi gyakorlatok, amelyek kijelölik számunkra az utat, és segítenek, hogy irányban maradjunk. Bármennyire félünk is a változástól, előbb-utóbb meg kell válaszolnunk maguknak a kérdést: Mi a nagyobb kockázat: elengedni, hogy mit gondolnak mások, vagy elengedni, amit érzek, amiben hiszek, aki vagyok?
Kurt Tepperwein - Egészségesen egy életen át
Nagyon sok emberhez jutottak már el Kurt Tepperwein gondolatai. A Egészségesen egy életen át c. könyv egy komplett egészségmegőrző programot tár elénk. Jó néhány egyszerű, de nagyon hatásos módszert mutat be, amitől nemcsak az egészségünk javulhat nagymértékben, hanem az általános közérzetünk is. Olvashatunk a mozgásról, a vízháztartásról, a táplálékkiegészítésről csakúgy, mint a lazító technikákról, és arról, hogy hogyan kell helyesen értelmezni a test jelzéseit annak érdekében, hogy idejében tudjunk reagálni rájuk, és nem csak akkor, amikor testünk valamilyen betegséggel sztrájkba lép.
Szendi Gábor - Paleolit táplálkozás kezdőknek
A "Paleolit táplálkozás kezdőknek" azoknak szól, akiknek eddig nem állt módjukban vagy nem volt idejük alaposan elmélyedni a paleolit táplálkozás rejtelmeiben. Szendi Gábor könyve arra vállalkozik, hogy röviden és lényegre törően az ő számukra is bemutassa a legfontosabb, legalapvetőbb paleo ismereteket. Hiszen rendkívül sokan vannak, akik elfoglaltságaik, rohanó életük mellett is szeretnének lehetőséget kapni arra, hogy a természet rendje szerint táplálkozva megőrizhessék vagy visszanyerjék egészségüket.
A "Paleolit táplálkozás kezdőknek" kedvcsináló egy sorsfordító étrend bevezetéséhez és a témában való további elmélyüléshez. Megtudhatjuk, miért és hogyan okoznak a nyugati életmód által átalakított táplálkozási szokások olyan civilizációs betegségeket, amelyek a természeti népeknél ismeretlenek, hogyan okoz a túlzott szénhidrátfogyasztás szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hogyan győzhetjük le könnyűszerrel a paleolit étrend segítségével a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint hogy miként vezet a paleolit táplálkozás elveinek követése koplalás nélkül is gyors fogyáshoz és az egészséges testsúly folyamatos fenntartásához.
Szendi Gábor legújabb könyvében is a tőle megszokott tudományos alapossággal foglalja össze kutatásainak eredményeit, hogy megértsük ezt a forradalmian új, minden tekintetben tudományosan megalapozott, az ember evolúciójára épülő táplálkozástant.
Kurt Tepperwein - Savtalanítás - A fiatalság forrása
A savak okozta megbetegedések listája igen hosszú - az AIDS-től a rákon át egészen a cellulitiszig terjed. A közismert terapeuta, életvezetés-oktató és természetgyógyász, Kurt Tepperwein könyvében megnevezi a túlsavasodás legfőbb okait. Kurt Tepperwein, aki évtizedek óta a különböző betegségek okaival foglalkozik, könyvében elmagyarázza, miért olyan veszélyes a test túlsavasodása, és mit tehetünk annak érdekében, hogy megint harmonikussá váljon testünkben a savak és bázisok aránya. A könyv bőséges mennyiségű információval szolgál az egészséges táplálkozásra és életmódra vonatkozóan is, továbbá tartalmaz egy összeállítást, amelyből megtudhatjuk, milyen bázikus hatású termékek kaphatók kereskedelmi forgalomban.
Posta Renáta - Paleolit konyha hedonistáknak
A paleolit étrendről a többségnek a diéta és a lemondás jut az eszébe. Nekem a fittség, az életerő és a tartós karcsúság mellett a jóllakottság és az élvezetes étkezések.
Ebben a könyvben megosztom veled saját történetemet. Gyakorlati tippeket, alapvető tudnivalókat, hasznos bevásárlólistát adok a kezedbe a közel 100 étvágygerjesztő és gyorsan, egyszerűen elkészíthető ételrecept mellett.
Megtanítalak ízletes paleo kenyeret, pompás steaket és mandulás pisztrángot, kívül ropogós, belül omlós kacsacombot sütni. Megmutatom, hogyan kell kókuszdiót feltörni. Tejszín és habarás nélküli krémleveseket főzhetsz, karfiolrizst piríthatsz, bűntudatmentes csokoládéparfét, karamellkrémet és jégkrémeket keverhetsz. 15 perc alatt gofri- és palacsintahegyeket gyárthatsz, a már megunt sültekből partihúsgolyókat gyúrhatsz, és paleotzatzikivel párosíthatod őket. Házilag készíthetsz friss kókusz- és mandulatejet, lazactatárt, mustárt.
Szeretném, ha neked már sokkal könnyebb dolgod lenne, mint nekem volt négy évvel ezelőtt, amikor áttértem a paleo étrendre. Könnyen alkalmazható böjttippekkel is szolgálok. Nem fogsz éhezni, mégis eredményesen méregteleníted a szervezeted.
Gusztusos, finom és közben egészséges ételek kerülhetnek az asztalodra.
Ez a hedonizmus a koplalást meghagyjuk másoknak!
Győződj meg róla te is, hogy ez mennyire így van!
Lenkei Gábor - Egészségre ártalmas!
Egészségre ártalmas! Mi az, ami erről a legtöbb embernek eszébe jut? Feltehetőleg a dohányzás, a zsíros ételek, a koleszterin, a szennyezett levegő, a tartósítószerek és így tovább. Nos, naivak. Semmit sem tudnak arról, hogy az egészségüket leginkább fenyegető tényezőket elrejtették a szemük elől. A könyvből megtudhatja, milyen módszerekkel próbálnak beterelni minket a gyógyszermaffia "koncentrációs táborába". Nem valahol máshol, a világ egy távoli táján. Itt, Magyarországon, a XXI. században. Tudja meg mi az, ami igazán ártalmas az Ön egészségére. A bizonyítékokat a könyvben találja. Jó "szórakozást".
Dr. Lenkei Gábor
Mezei Elmira - Paleolit receptek hétköznapokra
A paleolit diéta - nem is igazi „diéta”. Legalábbis ez derül ki MEZEI ELMIRA legújabb szakácskönyvéből, amellyel eloszlatja a paleo elvek szerinti sütéssel-főzéssel kapcsolatos, szokásos tévhiteket. Nem kell éheznünk, nem kell megvonnunk magunktól a finom falatokat, még véletlenül sem kell mindig ugyanazt fogyasztanunk, sőt, drágán és nehezen beszerezhető alapanyagokra sem lesz szükségünk. Ehelyett, ha megfogadjuk a szerző tanácsait, igen változatos, ízletes, és nem utolsósorban költséghatékony módját próbálhatjuk ki az egészségtudatos táplálkozásnak. Az ötletes levesek, hal-, hús- és zöldségételek, saláták receptjeit ebben a kötetben az évszakok szerint csoportosítva találja meg az olvasó, és - jó hír az édesszájúaknak - a fejezetekből a desszertek sem maradhattak ki. Akár hétköznapi, akár különleges ételt szeretnénk elkészíteni, ebből a szezonális szakácskönyvből ötleteket meríthetünk, és közben magunknak is bizonyíthatjuk: sütni-főzni csakis ilyen kreatívan érdemes.
David Kessler - Muszáj annyit enni?
Mi az oka annak, hogy nem bírunk gátat szabni étvágyunknak? Miért válik az evés sokszor szenvedéllyé? Vannak-e az ételben olyan anyagok, amelyek elősegítik az effajta függőség kialakulását? David A. Kessler beszédes és olykor döbbenetes példákkal mutatja be, hogy a modern élelmiszeripar úgynevezett hiperízletes ételei miképpen alakítják át az agy biokémiai folyamatait úgy, hogy kimondottan vágyjunk a zsíros, cukros és sós ételekre, noha ezek fogyasztása elhízáshoz és különféle anyagcsere-betegségekhez vezet. A szerző megszívlelendő tanácsai segítenek abban, hogy egészségünk érdekében újra átvehessük az irányítást evési szokásaink felett.
Szendi Gábor - Paleolit táplálkozás és korunk betegségei
A múlt század derekán kezdett világossá válni, hogy valami nagy baj van a nyugati világ egészségével. A probléma előtt értetlenül állt a tudomány: a látszólagos fejlődés ellenére olyan veszedelmes kórok jelentek meg világunkban, amelyek pár évtizeddel korábban még ritkák vagy ismeretlenek voltak.
Szendi Gábor legújabb könyvében fejezetről fejezetre bontakoznak ki a nyugati civilizáció és egyes betegségek összefüggései. Ezek a bajok oly réginek tűnnek, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni: mindig is velünk voltak, és nem új fejlemények az emberiség történetében. Ám a gyökereket kutatva szinte kivétel nélkül azt tapasztaljuk, hogy történetük nem is oly régen kezdődött...
A paleolit táplálkozással foglalkozó kutatások és az evolúciós orvoslás újszerű felismerései teljesen átrendezik az emberről alkotott képünket: merőben új betegségelméletük érthetővé és sikeresen kezelhetővé teszi a nyugati civilizáció betegségeit. Szendi Gábor e tudományos eredményekre támaszkodva állítja: mivel a betegségek keletkezésének a táplálkozás az egyik sarkalatos pontja, ezért a paleolit étrend rendkívül hatásosnak bizonyulhat a kezelésükben.
A paleolit táplálkozás nem az élet vize és nem a bölcsek köve. Ám szemben más divatos fogyókúrás irányzatokkal - amelyeknek kritikája is helyt kapott e kötetben - nem is zavaros prófécia, hanem az ember tudományos alapokon nyugvó, újra felfedezett étrendje és életmódja.
Kurt Tepperwein - Nagy egészségkönyv testnek és léleknek
Függetlenül attól, hogy mennyi idős és éppen milyen az erőnléte, a könyv segítségével a legjobb formába hozhatja testét és egészségét. Kurt Tepperwein összegyűjtött tudását tartalmazza a kötet, amely tulajdonképpen egy örök érvényű naptár, egy tanácsadó könyv és egy gyakorló munkafüzet inspiráló keveréke. A legjobb módja annak, hogy aktiváljuk saját energiáinkat, megelőzzük a betegségeket, fittek maradjunk és tökéletesen érezzük magunkat, hogy naponta használjuk ezt a kincsestárat.
William Dufty - Cukor blues
A cukor megédesíti mindennapjainkat, szeretjük az édeset, képesek vagyunk akár 60 kg-ot is elfogyasztani belőle egy évben. Hiszen szinte mindenben van cukor, és nem is kevés: a mustárban, a ketchupban, az üdítőitalokban, de még a cigarettában is.
Nem mindig volt ez így. A cukrot az emberiség évezredeken át nem ismerte, és csak az időszámításunk utáni hatodik században sikerült a "méhek nélküli mézet" kikristályosítani úgy, hogy szállíthatóvá vált. A cukornád, az "indiai só" eredeti alapanyaga csak a trópusokon termett meg, ezért a cukorhoz évszázadokon át mindössze igen kis réteg tudott hozzájutni. Mígnem a gyarmatosítás lehetővé tette a cukornád "európai területeken" történő termesztését. Ennek persze ára volt. A cukornádültetvényeket a trópusi klímához szokott afrikai rabszolgákkal kellett megműveltetni. Noel Deer angol történész szerint: "Nem túlzás azt állítani, hogy a rabszolga-kereskedelem során húszmillió afrikai pusztult el, s kétharmaduk a cukor miatt."
A cukor terjedésével párhuzamosan megjelentek az első figyelmeztető jelek: az édes életnek ára van. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, de a kamaszkori pattanásos arcbőr vagy koncentrálóképességünk romlása mind a cukor nehezen tetten érhető következményei. Mi több, a cukor iránt - csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kávé és a valódi kábítószerek iránt - függőség alakul ki. Ezért tudjuk olyan nehezen elfogadni, hogy bármi baj is lehet a finomított cukorral.
"A világegyetem örök rendjében a mesterségesen finomított cukornak, mint minden másnak, megvan a maga szerepe - írja Dufty. - Lehetséges, hogy a cukoripar maga a gonosz, aki kísértésbe visz minket, és egy olyan emberirtót terjeszt közöttünk, amely pusztításba dönti az édes élet falánk megszállottjait, és természetes kiválasztódásra ítéli őket: kik az alkalmasak a túlélésre, s kiket sodor el a bibliai vízözön (vagy stílszerűen: kólaözön) - ily módon tisztítva meg az emberi fajt egy eljövendő új kor számára."
A Cukor blues a cukor több évszázados történetének megdöbbentő dokumentációja. A cukor története törvényszerűen összefonódott az orvoslás történetével. Az orvostudomány azonban máig nem hajlandó elfogadni - különböző gazdasági és politikai érdekektől vezérelve -, hogy a cukor civilizációs betegségeink egyik első számú okozója.
Dufty a Cukor blues bevezetőjében leírja első találkozását az amerikai némafilmek koronázatlan királynőjével, Gloria Swansonnal. Miss Swanson, aki kortalan szépségéről és reformtáplálkozásáról egyaránt híres volt, kedvesen figyelmezteti Duftyt, amikor feketekávéját egy szem kockacukorral akarja megédesíteni: "Előttem ehet bárki akár darált üveget is, a szemem se rebben. Vegye csak el, ... egye meg a fehér cukrot, és legyen csak öngyilkos. ... ezt mindenkinek magának kell megértenie, mégpedig a saját kárán." Dufty megtanulta a saját kárán, megírta a Cukor bluest, és feleségül vette Miss Swansont, akinek hatodik férje lett. És Gloria Swanson iránti tiszteletből ezentúl hatodik William Duftynak nevezte magát.
"Amikor ma azt látom, hogy valaki megfog egy kockacukrot, megrándulok, ahogy Gloria Swanson is megrándult azon a bizonyos sajtótájékoztatón. Szeretnék az illetővel egy csendes sarokba húzódni, és elmondani, milyen könnyű legyőzni a cukor bluest.
Tekintsék most úgy, hogy egy csendes sarokba húzódtunk. Mit veszíthetnek?"
Brendon Burchard - Töltődj fel!
Hogyan élhetünk ilyen alacsony energiaszinten?
Brendon Burchard napjaink egyik legsikeresebb személyiségfejlesztő trénere támadást indít a fásult, középszerű, túlterhelt és stresszes élet ellen.
Súlyos autóbalesete után rájött, három kérdést érdemes lenne gyakrabban feltennünk magunknak: Éltünk-e? Szerettünk-e? Számítottunk-e?
Saját élettapasztalata és tanácsadói munkája alapján meggyőzően fejti ki, hogyan aktivizálhatjuk a bennünk rejlő tíz motiváló elemet, amely energiát ad, hogy ne pusztán leéljük az életünket, hanem valóban élvezzük minden pillanatát.
Farkas Lívia - Ennél zöldebb nem lesz!
Farkas Lívia, a legsikeresebb független női blogger, az Urban:Eve blog gazdája. 2008 óta nők tízezreit látta el tippekkel, tanácsokkal: hol segítő posztjaival, hol személyes levelekben. A blogról jól ismert életszeretetével és az évek alatt összegyűjtött tapasztalatával írta meg ezt a könyvet, amelyben megpróbálja átadni azt a hétköznapi filozófiát, amely sikeressé és boldoggá tette.
A kézikönyvként használható kötet több tucat praktikus gyakorlattal segít:
- megtalálni, mi az, ami téged boldoggá tesz
- hogyan lépj túl a kifogásokon és félelmeken
- hogyan tudod elérhető szakaszokra felosztani a célodat
- hogyan oszd be az idődet és teremts megfelelő körülményeket a munkához
- hogyan tudj súlyozni, mérlegelni, reagálni a változó tényezőkre
- hogyan tudod kezelni a külső befolyásokat, feszültségeket, mélypontokat, sikereket és kudarcokat
- hogyan tudod megőrizni azt a nyitottságot, kíváncsiságot és örömet, ami már a célodhoz vezető utat is fantasztikussá teszi!
Az induláshoz pedig már most mindened megvan. A lámpa átváltott. Indulj el! Ennél zöldebb nem lesz!
Dr. Filippo Ongaro - Úgy egyél, hogy jól legyél
Eszébe jutna valakinek homokot tölteni autója benzintartályába? Valószínűleg nem. Pedig majdnem ezt tesszük nap mint nap saját testünkkel. Életünk során átlagosan 30–60 tonna élelmet fogyasztunk el, ezért nem szabad alábecsülni, hogyan hatnak táplálkozási szokásaink az egészségünkre. De mit, mikor és hogyan együnk? Nehéz jól döntenünk a rengeteg tévhit, közhely és hamis vélekedés mellett.
Űrorvosi tapasztalatai alapján a szerző egészen merész, forradalmian új, személyre szabott programot javasol: Táplálkozzunk génjeinknek megfelelően! A legújabb kutatások alapján meggyőzően érvel arról, hogy a különböző élelmiszerek hogyan hatnak génjeinkre és szervezetünk természetes egyensúlyára, s ennek megfelelően miért és hogyan kell megváltoztatnunk eddigi helytelen életmódunkat, étrendünket és életfilozófiánkat. A váltás természetesen nem mehet egyik napról a másikra, hiszen a betegségek leküzdésére orientált, a gyógyszeres kezelést előtérbe helyező orvostudomány is csak nagyon lassan adja át a helyét a megelőzésre koncentráló, az egészséges életmódot és az emberi szervezet természetes egyensúlyát fenntartó orvoslásnak.
A könyv elméleti megalapozottsága mellett rendkívül sok tanáccsal szolgál arra, hogy egészségünk megőrzése és életünk meghosszabbítása érdekében hogyan változtassunk helytelen táplálkozási szokásainkon, hogyan mondjunk le az élelmiszerkereskedelem és fogyasztói társadalom csábító, de egészségre káros ajánlatairól, hogyan alakítsuk ki fokozatosan a génjeinknek megfelelő étrendünket, és mindebben hogyan segíthetünk másoknak.
Szendi Gábor - Párbajok nélkül
Szendi Gábor új kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondolkodásunk paradoxonairól, a szokások kialakulásáról és elhagyásának módjairól, valamint mindennek fényében a kapcsolati konfliktusokról és lehetséges, "másodfokú" megoldásaikról. Szendi az evolúciós gondolkodás mellett ezúttal a modern viselkedésterápiás szemléletet hívja segítségül, és állítja: cselekedeteinket folyamatosan általunk nem ismert és nem is megismerhető tényezők - rejtett tanulás, genetikailag örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, hamis emlékek, önigazoló értelmezések, téves észlelések stb. - irányítják. Vagyis a problémákat maga az ember teremti, az emberi gondolkodás hozza létre azáltal, hogy értelmezi önmagát, sorsát, környezetét.
A szerző szerint az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk sokkal szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ilyenkor általában túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az okoknak, és a magyarázatokhoz az emberi tudatból és emlékezésből nyert információk rendszerint kevésnek bizonyulnak.
Szendi Gábor gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyvében ugyanakkor rámutat: ha nem az okokat akarjuk tisztázni, hanem a megoldást keressük, sokkal hatékonyabban kezelhetjük egyéni és társas problémáinkat is.