Ajax-loader

Hosszú ​hetekig vezette a bestseller listát Robert Ludlum ezzel a regényével. Ludlumnak nem ez az egyetlen regénye, amely a második világháborúban játszódik, de alighanem ez a legeredetibb, mint ahogy igazán "eredeti" az ötlet is, amely részint a titkosszolgálat, részint a Gestapo berkeiben vetődött fel, amely kétségtelenül az egész háború legcinikusabb akciójává vált.
1944-ben mind a náci hadvezetőségnek, mind az amerikai főparancsnokságnak súlyos gondjai támadtak. Egyrészt Peenemündében, a Keleti-tenger mellékén, ahol a német "csodafegyver", a V-2 közvetlenül a befejezés előtt állt, elfogyott a speciális ipari gyémántkészlet, másrészt a normandiai partraszállást előkészítő szövetséges légi főparancsnokság nem tudta megoldani egy döntő fontosságú repülőgépműszer előállítását és ez az egész inváziós hadműveletet veszélybe sodorta. Ekkor született meg a "nagy tipp".
Mivel mind a két fél rendelkezik azzal, amire a másik rászorul – cselekedjenek! Az akció üzleti bonyolítását Rhinemann, a bankár vállalta, a technikai lebonyolítást pedig az amerikai titkosszolgálat egyik legtapasztaltabb tisztjére, David Spauldingra bízták. Csakhogy sem Rhinemann, sem Spaulding nem tudott arról, hogy a nácik és az amerikaiak a csereüzleten kívül abban is megállapodtak, hogy az akciót végrehajtó személyeket egytől egyig elteszik láb alól. A mit sem sejtő Spauling egy véletlen esemény nyomán döbben rá arra, hogy valójában mi vár rá…

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók