Friedrich Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német – és egyáltalán – a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok.
Vajon miként látja önmagát a “minden érték átértékelője”? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo – íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire.
Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével – kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Friedrich Nietzsche - A hatalom akarása
Ez a kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.
Friedrich Nietzsche - A vidám tudomány
Zárótétel és nyitány: e könyv alkotja a nietzschei életmű tengelyét, egyaránt nyitott múlt és jövő felé: lezárja és összegzi a Voltaire jegyében álló kritikai, felvilágosító szakaszt és megnyitja a filozófus utolsó nagy alkotó korszakát, amelyet az Értékek átértékelése címszó fémjelez. Könyvünkben villanak föl először a nietzschei filozófia jellegzetes fogalmai, az örök visszatérés, a hatalom akarása. Mindezeken túl azonban a könyv központi gondolata: Isten halott. Nietzschének e tétele az újkori ateizmus történetének legradikálisabb megfogalmazása és egyben az Értékek átértékelésének előfeltétele: ha Isten, mint az igazság, egység és a lét alapja nem létezik többé, akkor a vallásos korszakot megalapozó és kísérő ontológia, logika, grammatika és teológia metafizikai ácsolata megrendül. A nietzschei felvilágosító szabad szellem olyan játszi könnyedséggel, a fölény és a függetlenség lebírhatatlanul csapogó vidámságával kap bele kritikailag számtalan ponton a régi, elidegenedett tudatformákba, ahogy a sziporkázó napfény táncol lidércesen, állandóan változó ritmusú alakzatokban a vakítóan csillámló tenger habjain.
Georg Wilhelm Friedrich Hegel - Esztétikai előadások I-III.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Friedrich Nietzsche - Emberi - túlságosan is emberi
A görög "aphorizein" ige jelentése: körülhatárolt, körülír, elkülönít. Az aforizma tehát elválik az általánostól, a szokványostól, és szinte arcul vágja a közhelyszerűséget. Mivel egyáltalán nem felel meg a várakozásoknak, intenzív erőfeszítést követel hallgatójától és olvasójától. A gondolkodó embernek valósággal meg kell fejtenie értelmét, fel kell fednie igazságtartalmát. Az "Emberi - túlságosan is emberi" témáinak csoportosítása megfelel az igazságkeresés aforisztikus formájának, ugyanakkor a tartalom tüzetesebb szemügyre vétele azt bizonyítja, hogy nem a filozófia egyfajta zárt rendszerével állunk szemben. Nietzsche itt inkább az uralkodó "igazságokat" és gondolkodásmódot, valamint a metafizika, etika, esztétika alapjait igyekszik megtámadni, azokat legalábbis kérdésessé téve. A mű alcíme: "Könyv szabad szellemeknek" . E cím arra céloz, hogy jó volna megszabadulni a régi "igazságoktól", az idealizmustól. Hiszen a szellem felszabadulása - amelynek döntő mozzanatai mindig valami erős kötődés föloldása - csak így következhet be.
Friedrich Nietzsche - Im-ígyen szóla Zarathustra
Az Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző - alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában - próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári "józan ész" ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett "felkelés" halhatatlan dokumentumának tekintik.
A mai olvasóra nyilvánvalóan esztétikai értékével hathat elsősorban. Hatalmas, egyívű pátosza, tragikus lírája, önkínzó, öngyötrő vallomásossága, a legmélyebb dekadencia ellen emelt akaratetikája kétségkívül a nagy műalkotások levegőjét árasztja. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek, amely nélkül sem az elioti nagy poémákat, sem Adyt nem lehet igazán megérteni.
A mű irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.
Friedrich Nietzsche - Így szólott Zarathustra
Friedrich Nietzsche 1883 és 1885 között született, költői ihletettségű munkáját már a századelőn megismerhette a magyar olvasó - mi több, szinte egy időben két fordításban is. Bár Wildner Ödön fordítását például Ady Endre is méltatta, mára mindkét fordítás elavult. Kurdi Imre új fordításához a szerkesztők gazdag jegyzetapparátust készítettek, s ezzel a kötet nemzetközi mércével mérve is egyedülálló vállalkozásnak tekinthető.
Georg Wilhelm Friedrich Hegel - A szellem fenomenológiája
Hegel művei a filozófiatörténet legnehezebb olvasmányai közé tartoznak. Absztraktsága és elvontsága néha olyan szinten mozog, hogy filozófiájáról beszélni nem lehet másként, mint szó szerint idézni a szerzőt, mert az az érzésünk támad, hogy egy szó megváltoztatása vagy kihagyása is végzetes lehet. _A szellem fenomenológiája_ című munkáról maga Hegel írja azt, hogy igazán csak akkor érthetjük meg az első mondatokat, ha már az egész művet értjük - ez a sajátos paradoxon, körbenforgás gyakran lehet élményünk Hegel olvasásakor.
Jean-Paul Sartre - A lét és a semmi
Bővített, javított kiadás
A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.
Friedrich Nietzsche - Bálványok alkonya
Nietzsche egyik utolsó munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta tanítását. A kötetet a fordító rövid tanulmánya kíséri és jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Friedrich Nietzsche - A történelem hasznáról és káráról
Nietzsche vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.
Bertrand Russell - Miszticizmus és logika
"Bizonyos dolgok, úgy látszik, kívül esnek az emberi életen, és méltók rá, hogy áhítatos tisztelettel viseltessünk irántuk. Mindig mohón kerestem az igazolást az általuk keltett érzelmekre. Részint nagyon nyilvánvaló dolgokra gondolok, amilyen a csillagos ég és a viharos tenger; részint arra, hogy milyen hatalmas, térben és időben, a tudomány univerzuma az emberiség életéhez képest; részint a személytelen igazságnak az épületére, és különösen az olyan igazságokra, melyek, miként a matematikai igazságok, nem pusztán leírják a világot, ahogyan az történetesen létezik. Akik a humanizmusból igyekeznek vallást csinálni, nem elégítik ki érzelmeimet, mert nem ismernek el semmi nagyobbat, mint az ember. És mégis, képtelen vagyok azt gondolni, hogy az emberi lényeken kívül bármi létezik a világon, amit értékesnek tudnék tartani. Értelmem tehát a humanistákkal tart, bár érzelmeim lázadoznak."
Russell kései intellektuális önéletrajzában olvashatjuk ezt a vallomást. Az őszintén feltárt gondolati és érzelmi kettősség talán a szerző egyetlen könyvében sem nyilvánul meg olyan tisztán, mint ebben az 1917-ben összeállított tanulmánykötetben. A misztikus érzelem áradásának gátat vet a szigorú logikai elemzés, de az olvasó egy pillanatra sem felejti el, hogy a filozófia több, mint az emberi ismeretek logikai elemzése.
Hamvas Béla - Szellem és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Friedrich Nietzsche - Az értékek átértékelése
Friedrich Nietzsche születésének 150. évfordulóját ünnepli 1994. október 15-én a világ. Ebből az alkalomból adjuk közre posztumusz töredékeinek filológiailag hiteles válogatását, amelynek még egyetlen sora sem látott magyarul napvilágot. A válogató-fordító - Romhányi Török Gábor - két Nietzsche-kiadást vett alapul: az először 1906-ban Wille zur Macht címen kiadott, és azóta is rengeteget vitatott aforizmagyűjteményt, amelyet a filozófus húga rendezett - meglehetősen önkényesen - sajtó alá. Kötetünk másik forrása két világszerte ünnepelt olasz Nietzsche-kutató - Giorgio Colli és Mazzino Montinari - műve: Kritische Studienausgabe (1980), amely több ezer oldalon dolgozza fel a beláthatatlanul hatalmas Nietzsche-hagyatékot, mindenre kiterjedő figyelemmel és abszolút kritikai hitelességgel. Kötetünk olyan jellegzetes nietzschei fogalmakra világít rá, mint az a "nihilizmus", "Isten halála", a "hatalom akarása", az "örök visszatérés"; olyan témaköröket fogva át, mint vallás, erkölcs, hatalom és igazság, társadalom-állam-egyén, művész és művészet, a filozófia.
Friedrich Nietzsche - Az Antikrisztus
Nietzsche egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Mannheim Károly - Ideológia és utópia
"Gottfried Keller jóslata szerint 'a szabadság végső győzelme száraz lesz'...
Az utópia eltűnése statikus tárgyiasságot hoz létre, amelyben az ember maga is dologgá válik...
Az ember, miután eljutott a tudatosság legmagasabb fokára - ahol a történelem immár nem vak sors, hanem saját alkotása -, elveszti történelemformáló akaratát és ezzel betekintését a történelembe."
A tudásszociológia atyjának főműve - csonkított és titkos kiadása után - először jelenik meg magyarul.
Immanuel Kant - A gyakorlati ész kritikája
"Két dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el.
*
Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.
Friedrich Nietzsche - Jón és gonoszon túl
Nietzsche egyik újabb főműve, melyben kiteljesíti támadását az újkor morálja ellen, s máig ható érvénnyel elemzi a modern kort. A kötetet a fordító tanulmánya kíséri és jegyzetapparátus is segíti az olvasót.
Georg Simmel - A kacérság lélektana
"A kacérságnak az igen és a nem ingatag játékát kell éreztetnie címzettjével, az elutasítást, ami az odaadás kerülőútja lehet, s az odaadást, amely mögött mint háttér és lehetőség, a visszavonás fenyegetése rejlik. Bármely végérvényes döntés véget vet a kacérságnak. A férfi pedig belemegy ebbe a játékba, s nem csak azért, mert nincs más választása, lévén vágya a nő kegyéhez láncolva. Gyakran mintha külön vonzaná és élvezetet okozna számára ez a megengedő - eltaszító bánásmód."
E. M. Cioran - Füzetek 1957-1972
Cioran 1957 és 1972 között afféle naplót vezetett. A harmincnégy füzetben, amelyeket soha senkinek sem mutatott meg és amelyeket halála után az íróasztala fiókjában találtak meg, alkalomszerűen rögzítette reflexióit a rá jellemző aforisztikus tömörséggel. A feljegyzésekben szó esik filozófiákról és filozófusokról, írókról, politikáról, zenéről és persze Cioran közismert obszesszióiról: a nyugati civilizáció hanyatlásáról, az álomtalanságról-álmatlanságról, a haladás káros rögeszméjéről, a "román átokról", hitről s hitetlenségről, egyszóval a világ és az ember minden dolgairól. És mindez tömör, megragadóan tiszta, gondosan árnyalt, szellemes, sziporkázó stílusban megírva.
Morus Tamás - Utópia
_„Valódi aranykönyvecske, nem kevésbé üdvös, mint amilyen mulattató a LEGJOBB ÁLLAMFORMÁRÓL és az újonnan fölfedezett Utópia, azaz Sehol nevezetű szigetről. Írta a híres és ékes szavú MORUS TAMÁS, nemes London városának polgára és főbírája.”_
E szavakkal kezdődik Thomas More (1478–1535), azaz Morus Tamás 1516-ban kiadott, műfajteremtő _Utópiá_ja. A szerző fenti témamegjelölése azonban – nyilván szándékosan – meglehetősen pontatlan, hiszen az _Utópia_ mindenekelőtt a Morus korabeli Angliáról szól, s benne a XVI. századi angol társadalmi és politikai viszonyok kritikája éppoly hangsúlyosan jelenik meg, mint az ideális államnak lefestett, példaképként ajánlott Sehol sziget leírása.
Számos jel árulkodik Utópia és Anglia „azonosságáról”: mindkettő szigetország, Utópia 54 városa Anglia 54 grófságának felel meg, az utópiabeli Szárazfolyó leírása pontosan ráillik a Temzére is, stb. A hasonlóságok azonban itt – a földrajznál – véget is érnek, hiszen a seholszigetiek társadalmi berendezkedése messze fölötte áll annak a Morus korabeli Angliáénak, amelyek a feudális abszolutizmus és a tőkés termelés korai formáinak együttélése jellemzett.
Az Erasmusszal szoros baráti kapcsolatot ápoló Morus, akinek már az apja is kiváló ügyvéd, majd bíró volt, előbb ügyvédként, később pedig magas rangú politikusként tevékenykedett hazájában, de mindvégig, még a vérpadon is hű maradt elveihez, a humanizmus értékeihez. A humanisták tagadták az eredendő bűn dogmáját, és hittek az ember és a világ korlátlan tökéletesedésének eszméjében. Ezért született meg Morus _Utópiá_ja is, jóllehet maga a szerző úgy vélte, egyelőre nincs sok esély az ideális társadalom megvalósulására: _„Sok olyan dolog van a seholszigetiek államában, amit mifelénk is szeretnék látni. De alig remélem!”_