A ​szexualitás története I-IV.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Michel Foucault - A ​fantasztikus könyvtár
A ​kötet rövidebb írásokat tartalmaz, ezeken keresztül kívánja bemutatni nemcsak a teljes Foucault-i életművet, de azokat a fordulatokat is, amelyeket viszonylag rövid pályáján megtett. Természetesen a válogatók a mai, posztmodern Foucault-ból indultak ki, a korábbi művekből is azokat hozzák, amelyek a ma "érvényes" Foucault-képet meghatározzák. Így nagyobbrészt kimaradtak az összeállításból az irodalmár és a művelődéstörténész esszéi, annál nagyobb nyomatékkal szerepelnek azok az írások (Végtelenbe tartó nyelv; A történetírás módjairól; A diskurzus rendje; Szexuális választás, nemi aktus; Az etika genealógiájáról stb.), amelyek a "gyanú filozófusát" reprezentálják. Foucault ugyanis elsősorban leleplezésre törekszik, annak kimutatására, hogy az átlagos, normális, mindennapi cselekvésstruktúrák, a "szabályos" pszichék és a sematikus történések mélyén valami egészen más rejtőzik. E mélystruktúra kutatásában és "leleplezésében" áll Foucault legnagyobb tette, és ez közvetíti világméretű hatását is. Foucault a mélystruktúrában elsősorban az "uralmi vágyra" lel, ennek hatásait, indiciumait, szegmenseit mutatja ki a nyelvben, a történetfelfogásban, a szexben és az etikában is, de ennek figyelembevételével konstruálja meg antropológiáját és ontológiáját is. A kötet írásai nélkülözhetetlenek korunk filozófiájának alaposabb megismeréséhez, de Foucault nehéz szerző, olvasása komoly előismereteket feltételez.

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Michel Foucault - Nyelv ​a végtelenhez
Michel ​Foucault munkássága kétségkívül a század legnagyobb hatást kiváltó szellemi teljesítményei közé tartozik. Az utóbbi években Magyarországon is jól láthatóan megélénkült a Foucault iránti érdeklődés; a mind nagyobb számban megjelenő fordítások és értelmezések egyértelműen jelzik, hogy a francia gondolkodó munkái témájává és ösztönzőjévé váltak a honi szellemtudománynak. A Nyelv a végtelenhez című válogatás átfogja Foucault harmincéves kutatói pályának az egészét, kezdve az 1954-es híres Binswanger-előszóval, egészen A szexualitás története 1984-ben megjelent második és harmadik kötetének programját meghatározó tanulmányokig.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.

Friedrich Nietzsche - A ​tragédia születése
1872-ben ​jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.

Umberto Eco - A ​Foucault-inga
Három ​kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak... Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának... Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.

Roland Barthes - Beszédtöredékek ​a szerelemről
A ​nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó. Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. "A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt." A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Umberto Eco - Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…

Michel Foucault - A szexualitás története II.
Minden gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Montaigne - Esszék
"Ez ​itt egy őszinte könyv, olvasó" - e szavakkal kezdődik Montaigne esszéinek gyűjteménye. S mire vágyna inkább a ma embere, mint őszinte, valóban szivből jövő és szivhez szóló, bölcs emberi beszédre? Ezt a kis gyűjteményt - melyet a nagy francia iró, André Gide válogatott össze szerzőjük legszebb és legokosabb passzusaiból - egy csöndes délutánon, karosszékben ülve fogjuk legszivesebben föllapozni, vagy elalvás előtt olvasgatunk pár oldalt belőle, elgondolkodva az emberi élet sokszinűségén, sajátos gazdagságán. Montaigne - Gyergyai Albert jellemzése szerint - az esszé műfajának "tulajdonképpeni feltalálója és patrónusa". Franciaországi diplomata és politikus pályája után aránylag biztonságban, egy délvidéki kastély toronyszobájának mélyén olvasgatott. A eközben leirta gondolatait, hogy vigasztalódjék kissé a maga sorsa és a világé felett...

Michel Foucault - A szexualitás története III.
"Rufosz szerint a szexuális tevékenység időszakában - hogy megőrizhessük a nemi érintkezés veszélyeztette egyensúlyt - szigorú életmódra kell kényszerítenünk magunkat: jót tesz, ha aszúbort iszunk, ha otthoni kemencében sütött kenyeret eszünk; ha kecskebakot, bárányt, tyúkot, fajdkakast, fogolymadarat, libát vagy kacsát..., polipot, vagy puhatestűt fogyasztunk...; hasznosak a gyalogosan vagy lóháton tett séták, valamint a futás, de ez ne legyen se túl gyors, se túl lassú. Őrizkedni kell a túl forró fürdőtől, a kimelegedéstől, a lehűléstől; tartózkodni kell a kemény munkától s mindattól, ami növeli a test fáradtságát..." E könyv Foucault halála előtti nagy művének utolsó kötete.

Carlo Maria Martini - Umberto Eco - Miben ​hisz, aki nem hisz?
Ez ​a kötet Milánó érseke, Carlo Maria Martini és Umberto Eco egymásnak írott és a liberal című folyóirat lapjain 1995/96-ban publikált nyílt leveleit, valamint néhány felkért jeles írástudó - az olasz tudomány és közélet kiválóságai - kommentárjait tartalmazza. A nagynevű jezsuita hittudós és a világhírű nyelvfilozófus-regényíró párbeszéde méltán váltott ki nemcsak puszta tényével, hanem tartalma okán is óriási visszhangot. Az első három kérdést - a laikus gondolkodókat is kényszeresen foglalkoztató világvége-gondolatokról, az emberi élet kezdetéről, férfi és nő egyházi megkülönböztetéséről - Eco teszi fel Martininak Eco kérdései tisztelettudóak, egyúttal kézenfekvőek és szellemesek Martini válaszai a laikus világ iránti rendkívüli megértésről és türelemről tanúskodnak. Az alapkérdést, mely mindvégig ott bujkál a Martini-Eco-dialógus hátterében (s tegyük hozzá: az egész ecói életműben is), végül Carlo Maria Martini teszi fel. Miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? Mi készteti a hitetlent az erkölcsös életre? Lehet-e fundamentuma Isten nélkül az erkölcsnek? Miben hisz, aki nem hisz? Eco válasza "laikus", ám - s erre több hozzászóló is figyelmeztet - nem teljességgel "hitetlen" válasz. Amiképpen a kommentátorok vélekedésében is visszatérő elem a hit, valamiféle, akár e világi hit végső soron való megkerülhetetlensége.

Gilles Deleuze - A ​mozgás-kép - Film 1.
A ​filmművészet nagy alkotói egyenrangúak nemcsak a festőkkel, építészekkel és zenészekkel, de olyan gondolkodókkal is, akik fogalmak helyett mozgás-képekben és idő-képekben gondolkodnak. A jelentéktelen művek hatalmas aránya a filmgyártásban nem mond ennek ellent: nem rosszabb ez az arány, mint másutt, igaz ugyan, hogy gazdasági és ipari következményei összehasonlíthatatlanok más területekéivel. A film a művészet és a gondolkodás történetének szerves része.

Mircea Eliade - Az ​örök visszatérés mítosza
Az ​1949-ben írott mű az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek "történelmét" végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér.

Ottlik Géza - Iskola ​a határon
Az ​író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.

Platón - Platón összes művei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Julius Evola - Lázadás ​a modern világ ellen
Egy ​ideje közhellyé vált a »Nyugat alkonyáról«, a jelenkori civilizáció válságáról, e civilizáció veszélyéről, rombolásáról és elidegenedéséről beszélni. Ezzel összhangban Európa és a világ jövőjéről jóslatok hangzanak el, és bizonyos »defenzíva« érdekében felhívások tétetnek közzé. Általában véve, mindez alig tanúskodik többről, mint egyfajta értelmiségi dilettantizmusról. Túl könnyű lenne kimutatni, hogy e megnyilvánulásokból mily gyakran hiányoznak az igazi princípiumok, hogy az ellenállást kifejtők milyen sokat elfogadnak abból, amit tagadni szándékoznak, hogy mily kevesen tudják, mit akarnak. Kitűnik az is, mennyire vezérlik őket irracionális impulzusok - különösen amikor a gyakorlat területére lépnek át egyfajta »ellenállás« khaotikus és erőszakos kifejtésével, amely - bár többszörösen átfogónak mutatkozik - csak a jelen civilizáció efemer és legutolsó formáiból meríti ihletét.