Ajax-loader

ectori ​salutem!
Pécs, a kultúra városa – szól a közelmúltban elfogadott szlogen. Ebben a négy szóban sűrűsödik össze kétezer év történelme, a városban valaha élt emberek tudása, a jelen magabiztossága és a jövő reménysége.
Városunk egyedi arculatát a Mecsek lankáin megtelepedett népek kultúrájának egymásra rétegződése adja. Ahogyan változott az ezen a tájon élők nyelve, vallása, hiedelemvilága, úgy változott a város is. Az ókori alapokra felhúzták a középkori házakat, a templomok köveiből dzsámik épültek, amik idővel keresztény templomokká lettek, szecessziós épületeink mellett kinőttek a földből a város modern jelképei. Az új betelepülők magukkal hozták saját történeteiket, legendáikat, s beolvasztották ezekbe az itt talált népek meséit, históriáit. Erre a szellemi és épített örökségre vagyunk büszkék, és ez ró ránk egyúttal feladatokat is.
Az elődeink által létrehozott értékek ma is csodálatra késztetik a hozzánk látogatókat, s mi igyekszünk mindenkinek megteremteni a lehetőséget a csodálkozásra. Az album, amelyet Ön most a kezében tart, kóstolót nyújt Pécsből. Kalmár Lajos képei érzékletesen adják át a város hangulatát, az élettel teli terek nyüzsgését, a hétköznapok és az ünnepek forgatagát.
Bízom abban, hogy akik még nem jártak nálunk, azok a képek hatására tervezgetni kezdik a pécsi kirándulásukat, akik pedig már ellátogattak hozzánk, azok kellemes emlékeket idéznek fel a kiadványt lapozgatva, és hamarosan ismét a vendégeink lesznek.
Tisztelettel üdvözlöm Önt a pécsi kultúra bűvkörében!
Dr. Páva Zsolt,
Pécs polgármestere

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók