A viselkedésbiológia és azon belül is a viselkedésökológia napjaink egyik dinamikusan fejlődő tudományága az egyedfeletti biológián belül. A viselkedésökológia a viselkedés adaptív értékének vizsgálatával foglalkozik: arra kérdez rá, hogy miként járul hozzá a viselkedés az adott ökológiai és szociális környezetben az egyedek túlélési és szaporodási sikerének maximalizálásához.
A könyv betekintést nyújt a viselkedésökológia mai frontvonalaiba, a problémák és eredmények ismertetése mellett ízelítőt adva a jelenleg használatos kutatási technikák némelyikéből is. Minden fejezet az érdekes, még feltárásra váró kutatási irányok és a fejezethez kapcsolódó ajánlott irodalom ismertetésével zárul.
Kapcsolódó könyvek
Bereczkei Tamás - Evolúciós pszichológia
A mai pszichológia többféle módon keresi a megújulás lehetőségeit. Az evolúciós pszichológia az egyik legígéretesebb új szintézis. Bereczkei Tamás könyve ezen irányzat első magyar nyelvű szisztematikus feldolgozása: gazdag anyagot foglal össze az emberi viselkedésről. Ugyanakkor megőrzi az evolúciós pszichológia provokatív mondanivalóját, de úgy, hogy nem valamelyik doktriner irányzat hívévé szegődik. Számára a szintézis éppen a komplexitást jelenti. Hat részre tagolódik: Evolúciós pszichológia: egy új paradigma; Egyén és csoport; Párkapcsolatok; Szülői stratégiák; Elme; Kultúra. Több mint kétszáz ábra, valamint tucatnyi táblázat teszi szemléletesebbé a szövegben kifejtett mondandót.
Miriam Fields-Babineau - A kutyakiképzés alapjai
Társalogjon sikeresen a kutyájával, és meglátja, hamarosan azt fogja tenni, amit kér. Akár szobatisztaságra, követésre, ülésre megtanítja, akár azt szeretné, hogy odajöjjön, játsszon vagy trükköket mutasson be, ebben a könyvben megtalálja majd a megfelelő kiképzési módszereket. A gyors és hosszan tartó eredményesség kulcsa a dicséret, nem pedig a kutya játékokkal vagy jutalom falatkákkal történő elkényeztetése. Tanulja meg hatékonyan alkalmazni beszédét és testbeszédét, és sajátítsa el a kutya testbeszédét is. Lelje örömét abban, hogy feltárja kedvence különleges személyiségét, érvelőkészségét és humorérzékét. Ez a színes útmutató mindemellett számos egyéb tudnivalót tartogat a kutya- és kölyökgondozástól, a ketreces kiképzéstől és ápolástól a testmozgáson át egészen a kutya társas fejlődéséig. Különleges meglepetésként táblázataink segítségével 75 kutyafajta eltérő ápolási és mozgásigényét tárjuk fel önöknek.
Próbálja ki ön is ezt a könnyen használható és teljességre törekvő útmutatót. Kezdje az újszülött kutyusok gondozásáról szóló ötletek olvasásával, majd térjen át a mintegy nyolchetes szabályozott kiképzési programra, ami előkészíti kutyáját az egész életen át tartó tanulásra. S ami a legnagyszerűbb, hogy kutyájának kiképzését gyakorlatilag bármely életkorban elkezdheti, mert - félretéve a régi mondást - nem igaz az, hogy "öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani".
Miriam Fields-Babineau állatkiképző szakember, valamint a Training Unlimited nevű cég tulajdonosa, amely bemutatókra képezi ki az állatokat, tulajdonosaikat pedig arra tanítja, miként kell kedvenceiket megmutatni másoknak. Az írónő számos televíziós és rádiós műsor meghívott vendégeként ismert, írásai pedig országszerte újságok és képes folyóiratok oldalain jelentek meg. Miriam családjával, két kutyájával, két macskájával és lovával Virginiában él.
Mary Warner Marien - A fotográfia nagykönyve
A FOTOGRÁFIA NAGYKÖNYVE az eddigi legteljesebb összefoglalás a kezdetektől napjainkig, szerzője fotótörténeti kánont alkotott. Közel 600 kép ismerteti meg az olvasót a fotózás történetével a művészet és technika, a szociográfia és divat, a háború és természetfotózás szemszögéből. Az olyan világfordító történelmi eseményekhez kapcsolódó fotók, mint Lincoln elnökké választása vagy MacArthur tábornok és Hirohitó császár első találkozása, meglepő részletekkel gazdagítják eddigi ismereteinket. Közelképet kaphatunk azokról az emblematikus fotósokról is, például Mathew Bradyről, Alexander Gardnerről, Edward Steichenről vagy Gertrude Käsebierről, akik egyéni szemléletükkel, technikai újításaikkal váltak e végtelen történet szereplőivé. E mozaik számtalan kockája a fotográfia teljes történetévé áll össze, melyet a kultúra lencséjén át szemlélhetünk.
David Crystal - A nyelv enciklopédiája
David Crystal könyve az angolszász ismeretterjesztés legjobb hagyományait követve, olvasmányos és magas színvonalú összefoglalását adja mindannak, amit napjainkban a nyelvről tudni lehet. A hagyományosan nyelvészetinek tekintett témák mellett (grammatika, fonetika, fonológia, szemantika, nyelvtörténet, nyelvtudomány-történet) részletesen tárgyalja a nyelv pszichológiai, társadalmi aspektusait, és foglalkozik a nyelvi viselkedés patológiás zavaraival is. Több fejezete elemzi a nyelvnek a modern világban betöltött szerepét. Kiadásunk hazai nyelvészeti szakemberek segítségével készült, s amennyire ez lehetséges, igyekezett a könyv eredeti, főleg angol nyelvterületről vett példáit, sőt nyelvi humorát, vicceit is magyar megfelelőekkel kiegészíteni. A könyv illusztrációként több száz képet, grafikont, térképet, ábrát tartalmaz.
Gilles Brochard - Michèle Carles - Christine Fleurent - Nagy tea enciklopédia
Jünnan, sencha, oolong, ceylon, assam, darjeeling - megannyi különös név, s mind a nagy teatermő vidékek világát idézi. A kínai szent teakertektől a Himalája ködében burjánzó ültetvényekig óriási területeken szüretelik, válogatják és keverik a teafélék sokaságát. És hogy az apró tealevelek nemcsak illatosak, hanem szépek is, azt Christine Fleurent nagyszerű fotói bizonyítják. E könyv, s szerzője, Gilles Brochard a tealevél történetével is megismerteti az olvasót, elmondja a teához fűződő legendákat, szertartásokat, ceremóniákat, a jó teakészítés titkait, sőt azt is, hogy milyen kitűnő lehetőségeket sugall az illatos tea a gasztronómiának.
Mérő László - Az elvek csapodár természete
Elveink nem tudnak olyan szilárdak lenni, mint naiv pillanatainkban gondolnánk, mert világunkat az érzelmek, az értelem és a hit folyton változó egyensúlya tartja össze.
Az ember hajlamos nagy titkokat sejteni ott, ahol egyszerűen csak nagyobb erők működnek, mint amiket uralni tud. Azonnal a nagy titkot keresi, amikor kiemelkedő tehetségekkel találkozik, amikor a hit alapvető kérdéseit firtatja, amikor a saját érzelmeit vizsgálja, és akkor is, amikor a tudomány eszközeivel igyekszik mélyebben megérteni a világot. Pedig: "A nagy titok az, hogy nincs titok".
Új könyvében Mérő László az elvek, az érzelmek, a hit és a tudomány erejét valamint korlátait járja körül. A csattanós, "ötperces" esszék felvillantják a témák különféle arcait a mindennapi életben, a hosszabbak pedig bemutatják, mit tett mindehhez a modern pszichológia.
Az "ötperces esszék" nagy része korábban a Magyar Narancs című lapban jelent meg, majd a szerző alaposan átdolgozta, a könyv gondolati ívéhez csiszolta őket. A hosszabb esszék ebben a kötetben jelennek meg először
Adriana Rigutti - A csillagászat képes atlasza
Napközben örökké rohanunk, esténként hipnotizáltan bámuljuk a televízió képernyőjét. Elvakítanak bennünket a nagyvárosok fényei, lassan elfelejtjük a csillagos égbolt szépségét, alig emlékszünk már a Hold változásai, a bolygók mozgása, az évszakok eljövetele mögött munkáló jelenségekre, természeti törvényekre. Ez a pazar kiállítású könyv az emberiség legősibb tudományával, a csillagászattal foglalkozik: a legfrissebb kutatási eredményeket előtárva mutatja be a Világegyetemet, jellemzi Napunkat, a bolygókat, a csillagokat és a galaxisokat. Gazdag kép- és ismeretanyaga főként azok számára szolgál érdekességekkel, akik komolyan érdeklődnek a kozmosz jelenségei iránt, de nem barátai a matematikai formuláknak.
Megjelenés: 2006.
Ismeretlen szerző - National Geographic világatlasz műholdfelvételekkel
A világ térképeken - a Föld az űrből. A világatlasz egyedülálló módon foglalja egységbe a térképeket és a hozzájuk kapcsolható csodálatos műholdfelvételeket. A kötet első felében a földrészek térképét a pontosan ugyanarról a területről készült műholdkép követi: a térkép megmagyarázza a műholdfelvételt, a műholdkép szemléletessé teszi a térképet. A második rész térképei az egész Földet 1:4500000-es méretarányban ábrázolják és minden térképlaphoz városokról és tájakról készült gyönyörű űrfelvételek kapcsolódnak. Ismertető szövegek magarázzák a műholdfelvételek újszerű, eddig ismeretlen távlatából feltáruló, lélegzetelállító látványát, új információkat nyújtva az ábrázolt régióról. Számtalan színes fénykép teszi teljessé az átfogó ismereteket közvetítő oldalakat. A nagyméretű kötet atlasz és fotóalbum egyszerre: átfogó, újszerű, izgalmas!
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Ismeretlen szerző - Magyarország növényvilága
A Pannon Enciklopédia-sorozat harmadik kötetét tartja `kezében` az olvasó. Úgy véljük, hogy a szép sikert aratott A magyarság kézikönyve és A magyarság története után, a Magyarság növényvilága is elnyeri olvasóink tetszését. A maga nemében páratlan ez a szép kötet: könyvkiadásunkban még soha nem jelent meg olyan munka, mely hasonlóan sokoldalú, modern megközelítésben, a teljesség igényével mutatta volna be hazánk növényvilágát. A sorozat jelen kötete hagyományainkhoz híven - ezúttal is kiváló szakemberek közreműködésével, több száz ritka fotóval, rajzzal, térképpel, illusztrációval mutatja be tárgyát. A könyvet készítő szakembergárda tudása a garancia arra, hogy a Magyarország növényvilága nemcsak az érdeklődő laikusoknak, gimnazistáknak, egyetemistáknak bizonyul hasznosnak, de esetenként a kutató szakember is találhat benne olyan információkat, melyekkel másutt még nem találkozhatott.
Stephen W. Hawking - A világegyetem dióhéjban
A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét.A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményét leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát.
Stephen W. Hawking - A mindenség elmélete
A mindenség elmélete hét előadást tartalmaz, amelyekben S.W.Hawking, a neves tudós, a tudomány nagy népszerűsítője fejti ki a világegyetem ismereteink szerinti történetét. Hawking felfedező utazásra hív tehát mindenkit a kozmosz világába, és arra készített, hogy megtaláljuk benne saját helyünket. Ez a könyv azoknak íródott, akik már néztek fel az éjszakai égboltra, és eltűnődtek azon, hogy mi is van odafönn, és mindaz hogyan került oda.
Martin Collcutt - Marius Jansen - Isao Kumakura - A japán világ atlasza
A japán világ atlasza az átlagos olvasókhoz és utazókhoz szól, akik szeretnének fogalmat alkotni Japán gazdag kulturális örökségéről és a közegről, melyben mindez létrejött. Megértése, élvezete nem igényel különösebb jártasságot a japán történelem, földrajz, kultúra területén. Reméljük azonban, hogy sikerül lekötni azoknak az érdeklődését is, akik már jól ismerik Japánt. Az áttekintés a történelem előtti emberek kőszerszámaitól korunk gyermekeinek számítógépeiig terjed, és hasonlóan változatos a térképek válogatása is.
Ismeretlen szerző - Az ember és szimbólumai
Álom és valóság csodás találkozását örökíti meg e kötet, mely nemcsak az önmagunkról szóló ismeretek új tartományait csatolja a már kialakult világképünkhöz, hanem lényeglátó és élvezetes összefoglalását is adja századunk egyik legnagyobb pszichológusa, Carl Gustav Jung gondolatrendszerének. Jung kapcsolódása a freudi tanokhoz közismert.
Kevesen tudják viszont, mi az a nagyon lényeges különbség, mely a két tudós mentalitása között megmutatkozik. Freud számára az álom vágyteljesítés, ezzel szemben Jung az álmokban a „tudattalan önkifejezéseit" véli felfedezni. Az álomszimbólumok véleménye szerint egy olyan psziché megnyilvánulásai, amely a tudatos lélek felügyeletén kívül esik. Az organikus és pszichés növekedés elveiben nincs különbség. „Amint a növény virágot hajt, úgy hozza létre a lélek a maga szimbólumait. Minden álom ennek a folyamatnak a bizonyítéka."
A kötet az egyes szimbólumok értelmezése, és eredetének bemutatása mellett az egyetemes kultúrtörténetet átfogó kalauzként is szolgál.
Hoppál Mihály - Szemadám György - Nagy András - Jankovics Marcell - Jelképtár
"Alapvető kézikönyv megírására vállalkozott a négy szerző: mintegy félezer címszó segítségével kalauzolják végig az olvasót - támaszkodva az összehasonlító mitológia, a néprajz, a vallástörténet és a szimbólumkutatás legfrissebb eredményeire - jel- és képvilágunk sokszor áthatolhatatlan erdejében. A lexikon közel ötszáz szócikke felöleli a legelemibb ábrázolások, a primitív kultúrák, a népművészet képnyelvét, és eligazít a nagy civilizációk művészeti, vallásos és tudományos kultúrájának - mára sokszor megfejtendő talánnyá vált - jelkészletében. A szerzők - és ez egy úttörő jellegű hazai kézikönyv esetében több mint indokolt - külön is gondot fordítottak a magyarság szellemi hagyományának, jelképi örökségének bemutatására és feltárására.
Ízelítőül néhány a címszavakból:
ÁG, ALKÍMIA, APA, ARC, ASZTROLÓGIA, BÉKA, BOR, CÉGÉR, CÍMER, CSILLAG, DICSFÉNY, DISZNÓ, EMBER, FA, FÁTYOL, FENÉKBÉLYEG, GÓLYA, HALÁL, KENTAUR, KERESZT, ÖRDÖG, RAGADOZÓ MADARAK, RÓKA, ROVÁSÍRÁS, SÁRKÁNY, SZABADKŐMŰVES SZIMBÓLUMOK, SZAMÁR, SZÁMOK, TEMPLOM, VILLÁM, VIRÁGOK, ZÁSZLÓ.
A lexikont a szócikkek világos utalásrendszere és gazdag irodalomjegyzék teszi mindenki számára könnyen forgatható kézikönyvvé, szemléletességét pedig csaknem ezer kísérő ábra biztosítja."
Richard Dawkins - A legnagyobb mutatvány
150 évvel ezelőtti megjelenésekor Charles Darwin főműve, A fajok eredete megrázó erővel hatott kora társadalmára és a vihar máig nem csitult. Miközben az evolúciót a világ vezető tudósai, sőt teológusai ma már egybehangzóan tudományos tényként fogadják el, még mindig több millióan kérdőjelezik meg a helyességét. A legnagyobb mutatványban Richard Dawkins az „intelligens tervezéssel” és azokkal a kreacionista tanokkal száll szembe, amelyek megkérdőjelezik az evolúció tényét.
A világhírű brit tudós új könyvében egy nyomozó szemével vizsgálja a természetes kiválasztás számos példáját, és tárja fel előttünk az evolúció folyamatának részleteit.
A könyv megjelenésének időzítése tökéletes, hiszen korábban soha nem látott mértékű burjánzásnak indultak azok az áltudományos nézetek, amelyek szószólói cáfolni akarják az evolúció elméletét. Dawkins merészen - gyakran ironikusan – száll szembe ezekkel a tudománytalan állításokkal, és miközben sorra veszi őket, szórakoztató bepillantást nyújt a természet világába és annak helyes értelmezésébe. A legnagyobb mutatvány az emberi törzsfejlődés, a biológia, a molekuláris genetika és a mai tudomány más területeit lebilincselő formában mutatják be az olvasónak.
Richard Dawkins angol etológus, evolúciós biológus, népszerű tudományos író. Az Oxfordi Egyetem Faculty of Public Understanding of Science vezetője. A Royal Society tagja. Számos világhírű bestseller szerzője, A legnagyobb mutatvány a 10. könyve.
Ismeretlen szerző - A Hortobágy madárvilága
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Nicholas Reeves - Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája
Az ókori Egyiptom története lenyűgöző leletek és káprázatos kincsek sorozatával tárult fel a világ előtt. Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája az összes fontos és lebilincselő felfedezést számba veszi 1799-től - amikor Napóleon expedíciója rátalált a Rosette-i kőre - egészen Zaki Hawasz nemrégi ásatásaiig az Aranymúmiák völgyében. A könyv leleteinek egy része világhírű, mint pl. a fajumi portrék, Nefertari királyné lélegzetelállító szépségű sírja, Khufu fáraó bárkái - és persze Tutankhamon. A kevésbé ismert felfedezések a meglepetés erejével hatnak: ilyenek a Ferlini-kincs csodás arany ékszerei, az egyiptomi hercegnők Dahsurban feltárt kincsei, valamint Kha, a fáraó építészének sírja.
Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A nagy terv
A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE.
Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre?
Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő.
Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett.
A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.
Jared Diamond - A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása
A legtöbb embernek első hallásra rejtély Diamond könyvének címe: "A harmadik csimpánz tündöklése és bukása". Az emberszabású majmok közül valószínűleg ismeri az orángutánt, a gorillát, de hogy háromféle csimpánz is létezne, ez különös. A tájékozottabb biológus hallott talán már a csimpánzok két jól megkülönböztethető fajáról, arról, hogy a közönséges csimpánz mellett létezik egy törpe csimpánz is. De mi vagy ki az a harmadik? Megdöbbentő, sokak számára elfogadhatatlan állítás: Mi vagyunk!
A molekuláris biológia sok meglepő eredményt produkált már. Ezek közül kiemelkedő az a megállapítás, hogy a DNS-be írt genetikai programunk 98,4%-ban megegyezik a "másik két" csimpánzéval. A szerző arra kíváncsi, hogy mi volt ez a csekély 1,6%-os genetikai változás, ami ilyen fantasztikus sikert tett lehetővé fajunknak a Föld teljes benépesítésében, meghódításában és tönkretételében is - utóbbival potenciális bukásunkat is előre vetítve.