Mint ahogy a sorozat címe – A befejezetlen múlt – is sugallja, a kötetek szerzői arra törekedtek, hogy olyan szellemű tankönyveket írjanak, melyek felénk tartó, nyitott folyamatként, jelenünk előtörténeteként láttatják a múltat.
Könyvünk egy tankönyvsorozat 6., utolsó kötete.
A 20. században rendkívüli változások mentek végbe: lezajlott az emberiség legtöbb áldozatot követelő háborúja és – világtörténelemben először – lehetségessé vált, hogy az emberiség elpusztítsa saját magát is egy esetleges atomháborúban. Ugyanakkor felbomlottak az utolsó gyarmatbirodalmak, a legembertelenebb ideológiák súlyos vereséget szenvedte, s az ember először hagyta el a bolygóját. Ráadásul ez a korszak a közelmúlt, sőt, sokszor szinte már a jelen: az itt leírt események egyik-másikáról a körülöttünk lévő embereknek – akár az olvasónak is – személyes élményei lehetnek.
Másképpen dolgozzuk fel ezeket a történéseket, mint a több száz évvel ezelőttieket; erről az időszakról hevesebb viták dúlnak, s nemcsak a történelemtudományban, hanem sokszor a politikában vagy akár a mindennapi életben is. Szerencsére a sorozat kialakult formái segítenek a különböző vélemények árnyalt bemutatására. Könyvünk azért terjedelmesebb az átlagosnál, mert számos forrásszemelvényt közöl. Igyekeztünk magukat a kortársakat ""beszéltetni"" a történelmi eseményekről – ami nem jelenti azonban azt, hogy a hátuk mögé igyekeztünk volna bújni. A szerzők véleménye szerint ez a könyv nem arra való, hogy az elejétől a végéig megtanulják, hanem hogy tanuljanak belőle. A hangsúly elsősorban a forrásszemelvényeken van, de ezen kívül a könyv tartalmazza a diákoktól a vizsgákon követelhető tételes ismereteket is.
Kapcsolódó könyvek
Dupcsik Csaba - Repárszky Ildikó - Történelem IV.
A tankönyvcsalád szerzői kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az önálló, kritikai gondolkodás kialakításának és fejlesztésének. E cél elérése érdekében fontosnak tartották, hogy elegendő információhoz juttassák a diákokat.
Céljuk, hogy azok a diákok, akik ezekből a tankönyvekből tanulnak, ne csak leegyszerűsített tudást kapjanak, hanem jól tájékozódjanak térben és időben, és képesek legyenek önálló véleményt alkotni eseményekről, személyekről, történelmi korszakokról. A tankönyv szövege három jól elkülöníthető egységből épül fel. A kiemelt, vastagon szedett részek a feltétlenül megtanulandó, lényeges tudnivalókat tartalmazzák. A normál szedésű szövegek a folyamatok megértését segítik, míg az apró betűvel szedett anyagban nagyon sok információ, háttéranyag található, amely érdekessé és könnyen érthetővé teszi az adott anyagrészt. A kötet nagyszámú forrást közöl, így gyakorlatilag forrásgyűjteményként is használható. A topográfiai ismeretek elsajátítását közel 120 térkép segíti. A képek, ábrák, táblázatok nemcsak illusztrálnak, hanem további elemzések forrásául is szolgálnak. A könyvekhez tartozó Fogalomtárban pedig a történelmi fogalmak és nevek magyarázatai találhatók.
Bihari Péter - A régi rend fénykora és válsága 1640-1815
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Dupcsik Csaba - Repárszky Ildikó - Élő történelem I.
Tankönyvsorozatunk a középiskolák 9–12. évfolyama számára készült, gimnáziumokban és szakközépiskolákban egyaránt használható. A szerzők a kötetek összeállításánál a középszintű érettségi vizsga követelményeit tartották szem előtt: a középszintű vizsgához szükséges valamennyi tudáselem beépül. a kötetekbe.
Kronologikus (pl. Róma felemelkedése) és tematikus (pl. Az antikvitás vallásai) leckék váltakoznak a könyvben, megtartva ezzel a történelmi korok linearitását, és egyben hangsúlyt helyezve a népek, kultúrák és birodalmak kölcsönhatásaira. E két szemlélet együttes alkalmazása és gondosan megtervezett egyensúlya által áll össze az ókori kelet, az antikvitás, a kora középkor, illetve hazánk korai története élő történelemmé. A kötet felépítése megfelel a kerettantervnek, és tartalmilag és metodológiailag teljes mértékben alkalmazkodik mind a közép-, mind pedig az emelt szintű érettségi rendszer követelményeihez. A főszöveg mellett rengeteg forrás, kiegészítő információ, kép, térkép, ábra kapott helyet a könyvben. A szerzők nem titkolt szándéka szerint a források bősége amellett, hogy a pedagógusnak szelektálásra és differenciálásra ad alkalmat, lehetőséget teremt arra, hogy az alapvető kompetenciákat fejlesztve a diákokat motiválja és érdeklődésüket felkeltse a régi korok iránt. A mindvégig magas szakmai színvonalon megírt tankönyv segítségével valóban élményszerű és érdekes elfoglaltság lehet a történelemmel való foglalkozás.
Dupcsik Csaba - Repárszky Ildikó - Élő történelem II.
A 10.-es kötetben egyik fő rendező elvként szintén megmaradt a kronologikus és tematikus leckék váltakozása.
Ha valaki összehasonlítja a 10.-es kötetet az Élő történelem-sorozat előző, kilencedikes kötetével, elsőként a nagyobb oldalszám tűnhet fel. Ez a növekedés azonban meg sem közelíti a követelményszint növekedését: az érettségi követelményekben 12 olyan témakör található, amellyel a kilencedik évfolyamon foglalkozunk, míg 22, amellyel tizedikben.
Mivel mindig könnyebb utánanézni egy évszámnak, mint valamilyen megbízható magyarázatot találni, arra törekedtünk, hogy a főszöveg elsősorban magyarázzon, értelmezzen, illetve az olvasót segítse a források értelmezésében. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy ha egy új fogalom, kifejezés bukkan fel, akkor azt lehetőleg még a szövegben, első előfordulásakor elmagyarázzuk (s a mutatóból könnyen kikereshető az is, hol volt ez az első előfordulás). Ugyanakkor a könyv természetesen minden, a kerettanterv és a érettségi követelmények által előírt adatot tartalmaz.
Tankönyvünk 6 fejezetből és 37 leckéből áll. Egy lecke az előző kötethez hasonlóan itt sem feltétlenül egy órán feldolgozandó anyagot tartalmaz.
A 10.-es kötetben egyik fő rendező elvként szintén megmaradt a kronologikus és tematikus leckék váltakozása. Ennél a kötetnél olyan dilemmák kényszerítették ki ezt a megoldást, hogy például az ezredforduló utáni kor eseménytörténete nem érthető, ha nem magyarázzuk el: milyen szerepe volt a keresztény egyháznak a középkori Európában; viszont ezt a szerepet nem magyarázhatjuk el úgy, hogy nem utalunk közben olyan történelmi eseményekre, mint például az invesztitúraháborúk vagy a keresztes hadjáratok. Ezért lett a két egyetemes középkori fejezet a kronológiai ( érett középkor ® kései középkor ), és a tematikus ( eseménytörténet ® társadalom, gazdaság, mindennapi élet, gondolkodás ), megközelítés ötvözete.
Bihari Péter - Polgári társadalmak és nemzetállamok (1776-1870)
Mint ahogy a sorozat címe – A befejezetlen múlt – is sugallja, a kötetek szerzői arra törekedtek, hogy olyan szellemű tankönyveket írjanak, melyek felénk tartó, nyitott folyamatként, jelenünk előtörténeteként láttatják a múltat.
A tankönyvsorozat 4. kötete a modern világ születését mutatja be. Egy olyan évszázad történetét fogja át, amelyben felgyorsult az idő. Kirobbant az amerikai és a nagy francia forradalom, kibontakozott az iparosodás, kialakultak a polgári társadalmak, új eszmék és politikai mozgalmak születtek, létrejöttek a nemzetállamok. E korszakos változások az Atlanti-óceán partjainál fekvő országokban kezdődtek el, ezért a kötet a nyugat-európai régióval foglalkozik a legalaposabban. A tankönyv átlagosnál hosszabb terjedelmét az magyarázza, hogy sok forrásrészletet közöl.
A szerző arra törekedett, hogy - ahol lehetséges - ne az ő, hanem a kortársak szavai világítsák meg az eseményeket és a folyamatokat. A választott módszerből az is következik, hogy kerülte a végleges és egyértelmű igazságok kinyilatkoztatását. Ezért elsősorban azoknak a diákoknak szól, akik hajlandók részt venni a múlt felfedezésének nehéz kalandjában, és azoknak a tanároknak, akik ebben szívesen a segítségükre vannak.
Bencsik Péter - Horváth Levente Attila - Történelem 8. - A huszadik század története
A huszadik század történetének feldolgozása, a világháborúk és békekötések megértése komoly odafigyelést igényel az olvasó részéről. A tankönyv készséges vezetője azoknak, akik érteni akarják a múlt század eseményeit.
Száray Miklós - Történelem I.
A sorozat nem azért újdonság, mert a kötetek bőséggel tartalmaznak forrásokat, hanem azért, mert a tananyag mennyisége és a tankönyvek felépítése elegendő időt és megfelelő módszereket kínál a forráselemzésre. A kötetet kiegészítő szinkron időtábla gyors tájékozódást biztosít. Tankönyvsorozatunk ösztönzi és segíti az új vizsgakövetelményeknek megfelelő szaktanári gyakorlat kialakítását, alkalmazását, a tananyag komplexebb feldolgozását.
Száray Miklós - Történelem II.
A sorozat nem azért újdonság, mert a kötetek bőséggel tartalmaznak forrásokat, hanem azért, mert a tananyag mennyisége és a tankönyvek felépítése elegendő időt és megfelelő módszereket kínál a forráselemzésre. A kötetet kiegészítő szinkron időtábla gyors tájékozódást biztosít. Tankönyvsorozatunk ösztönzi és segíti az új vizsgakövetelményeknek megfelelő szaktanári gyakorlat kialakítását, alkalmazását, a tananyag komplexebb feldolgozását.
Száray Miklós - Történelem III.
A sorozat nem azért újdonság, mert a kötetek bőséggel tartalmaznak forrásokat, hanem azért, mert a tananyag mennyisége és a tankönyvek felépítése elegendő időt és megfelelő módszereket kínál a forráselemzésre. A kötetet kiegészítő szinkron időtábla gyors tájékozódást biztosít. Tankönyvsorozatunk ösztönzi és segíti az új vizsgakövetelményeknek megfelelő szaktanári gyakorlat kialakítását, alkalmazását, a tananyag komplexebb feldolgozását.
Száray Miklós - Kaposi József - Történelem IV.
A Forrásközpontú történelem sorozat tankönyvei kísérletet tesznek a történelmi múlt forrásközpontú feldolgozására, és lehetőséget adnak a tanulói tevékenységre épülő történelemtanításra. A sorozat nem azért újdonság, mert a kötetek bőséggel tartalmaznak forrásokat, hanem azért, mert a tananyag mennyisége és a tankönyvek felépítése elegendő időt és megfelelő módszereket kínál a forráselemzésre. A kötetet szinkron időtábla egészíti ki. Tankönyvsorozatunk ösztönzi és segíti az új vizsgakövetelményeknek megfelelő szaktanári gyakorlat kialakítását, alkalmazását, a tananyag komplexebb feldolgozását.
Herber Attila - Martos Ida - Moss László - Tisza László - Történelem 1. - A kezdetektől i. e. 500-ig
A történelem tankönyv a kezdetektől i.e. 500-ig terjedi időszakot veszi át.
Kaposi József - Szabó Márta - Száray Miklós - Feladatgyűjtemény az új történelem érettségihez - 9-10. évfolyam - Írásbeli
2005-ben bevezetésre kerülő új érettségi vizsgán a tények, adatok ismerete továbbra is fontos szerepet kap, de a vizsgázónak elsősorban tudása alkalmazásáról, történelmi látásmódjáról, elemzőkészségéről kell írásban és szóban számot adnia. Képesnek kell lennie források értelmezésére, összevetésére, írásos és képi forrásokból, adatsorokból, diagramokból, térképekből történeti problémák meglátására, kifejtésére, elemzésére. Másképpen kell készülni az új érettségire, mint a régire, s különösen másként, minta jelenlegi felvételi vizsgákra. A Nemzeti Tankönyvkiadó történelem érettségi feladatgyűjtemény-sorozatát használva megérthetjük az új, kompetenciaközpontú érettségi szellemiségét, és eredményesen felkészülhetünk a történelem érettségi vizsgára. Ez a kötet a 9-10. évfolyamos tananyaghoz ad több mint 220 feladatot: ezek tartalmukban, megfogalmazásukban és értékelésükben is olyanok, amilyenekkel a tanuló az érettségi vizsgán találkozik majd. Az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott konkrét vizsgakövetelmények témaköreinek mindegyikéhez közép- és emelt szinten is található legalább öt rövid választ igénylő és két elemző, problémamegoldó feladat. Azért, hogy a képességfejlesztés tudatos szaktanári munka lehessen, piktogramokkal jeleztük, hogy a feladat elsősorban mely képességeket fejleszti.
A feladatgyűjtemény megoldókulcsa külön kötetben jelenik meg.
Kaposi József - Száray Miklós - Érettségi adattár 9-12. évfolyam
Az érettségi adattár tartalmazza mindazokat az évszámokat, neveket, fogalmakat és földrajzi neveket, amelyek ismerete fontos a történelem érettségi vizsgán. Az anyag nem csupán téma szerint tagolt, hanem évfolyamonként is. így világosan láthatjuk egy-egy középiskolai évfolyam lexikai követelményeit és követhetjük, hogy bizonyos tartalmak évfolyamonként hogyan bővülnek, gazdagodnak. Az érettségi adattár biztos hátteret ad a történelmi tanulmányokhoz és az érettségire való felkészüléshez. Azok is sok hasznos és érdekes adatot találnak benne, akik nem a vizsgára készülnek, de érdeklődnek a történelem iránt.
Terry Deary - Kőkemény kőkorszak
A Kőkemény kőkorszak fejen vág a bunkójával és visszavonszol azokba az időkbe, amikor az ember még barlangokban élt, vadállatokra vadászott és nem ismert illemszabályokat.
Terry Deary - Vérfagyasztó vikingek
Íme a vérfagyasztó vikingek története, a legelborzasztóbb részletekkel együtt! Mindent megtudhatsz ezenkívül az ádáz szászokról, a kegyetlen királyoktól kezdve a bosszúálló foglyokon át a szenvedő rabszolgákig. Kíváncsi vagy:
- Miért adtak egymásnak olyan szokatlan neveket a vikingek, mint pl. Laposorrú?
- Hogyan építettek hajót?
- Melyik viking isten öltözött nőnek?
Olvasd végig ezt a könyvecskét, és minden kérdésedre választ kapsz, megismerkedsz jámbor óriásokkal és gonosz törpékkel, válogatott kínzásokkal és a viking halleves receptjével.
A rettentő töri sosem volt még ilyen rettentő!!!
Dürr Béla - Nagy Erzsébet - Történetek a legújabb korból
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Száray Miklós - Szász Erzsébet - Történelem II.
Céljuk, hogy azok a diákok, akik ezekből a tankönyvekből tanulnak, ne csak leegyszerűsített tudást kapjanak, hanem jól tájékozódjanak térben és időben, és képesek legyenek önálló véleményt alkotni eseményekről, személyekről, történelmi korszakokról. A tankönyv szövege három jól elkülöníthető egységből épül fel. A kiemelt, vastagon szedett részek a feltétlenül megtanulandó, lényeges tudnivalókat tartalmazzák. A normál szedésű szövegek a folyamatok megértését segítik, míg az apró betűvel szedett anyagban nagyon sok információ, háttéranyag található, amely érdekessé és könnyen érthetővé teszi az adott anyagrészt. A kötet nagyszámú forrást közöl, így gyakorlatilag forrásgyűjteményként is használható. A topográfiai ismeretek elsajátítását közel 120 térkép segíti. A képek, ábrák, táblázatok nemcsak illusztrálnak, hanem további elemzések forrásául is szolgálnak. A könyvekhez tartozó Fogalomtárban pedig a történelmi fogalmak és nevek magyarázatai találhatók.
Ismeretlen szerző - Középiskolai történelmi atlasz
Az érettségin hivatalosan engedélyezett tankönyv.
Középiskolák 9-12. évfolyama számára, érettségihez, felvételihez, egyetemi tanulmányokhoz is.
Tankönyvfüggetlen. A művelődéstörténeti térképeket számos, információszerzésre alkalmas grafika egészíti ki.
OM kerettanterv 28/2000 (IX. 21.)
A középszintű érettségi vizsga teljes menetében használható, az emeltszintű érettségi vizsga írásbeli részének 70%-án, és a teljes szóbeli vizsgán használható Az atlasz nem csak a térképes feladatok megoldásában segít.
Felépítés:
Részletes, adatokban gazdag térképei átfogják a teljes magyar- és világtörténelmet az őskortól napjainkig.
Jelenségeket, folyamatokat bemutató tematikus térképei könnyen érthetővé teszik a gazdaság-, a népesség-, a vallás-, a művelődés- és kultúrtörténet eseményeit.
A kultúra, a tudomány és a művészetek fejlődését bemutató művelődéstörténeti térképek kiegészítő adatai és a hozzájuk tartozó grafikák százai a lexikális ismereteket erősítik.
A több száz eseményt tartalmazó, a földrészek és Magyarország történéseit összehasonlító időrendi táblázat segít a tér- és időbeli összehasonlításokban.
A több mint 10 000 földrajzi, történelmi és népnevet tartalmazó névmutató megkönnyíti a gyors tájékozódást az atlaszban. Utalórendszere eligazít a történelmi nevek tér- és időbeli kapcsolódásai között.
Az atlasz komplex módon nyújt segítséget mindenfajta feladat megoldásában.
Gyapay Gábor - Ritoók Zsigmond - Történelem a középiskola I. osztálya számára
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Dr. Besnyő Miklós - Történetek a középkorból
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.