Akit nem elégítenek ki az állam szerepéről szóló hangzatos frázisok, hanem meg akarja ismerni a tényeket – számszerű adatok impozáns tömegét találhatja meg Muraközy László könyvében, jól áttekinthető táblázatokba és ábrákba rendezve. Aki viszolyog az előítéletek által sugalmazott retorikák közötti süket vitáktól – tárgyilagos és pártatlan eligazítást kaphat az eszmei áramlatokról ebben a műben. Aki nem elégszik meg egy kis ország problémáinak befelé forduló, provinciális vizsgálatával, vegye kézbe az Államok korát, amely a nagy történelmi folyamatokba, az egész világra ható tendenciákba beleágyazva világítja meg az állam szerepének változásait. A könyv a legjobb pillanatban jelent meg.
Kornai János, a Harvard és a Corvinus egyetem emeritus professzora
Muraközy László távolságtartó, tudományos igényességgel bizonyítja, hogy a fenntartható fiskális fejlődési pálya az állam szerepfelfogásában, s e szerep betöltése minőségében, a kormányzás valós teljesítményében ragadható meg. A könyv megérteti, hogy a tartalom harmóniájának a célok megválasztásában és az elérésüket szolgáló eszközök alkalmazásában is érvényesülnie kell. Nem lehetséges jó célokat megvalósítani úgy, hogy az eszközök egymásnak ellentmondóak, az adott társadalmi-gazdasági közegben teljesíthetetlenek. A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érteni akarják, hogy mi és miért történik ma körülöttünk és velünk, s éppen úgy, ahogy.
Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
Kapcsolódó könyvek
Benczes István - Kengyel Ákos - Kutasi Gábor - Nagy Sándor Gyula - Palánkai Tibor - A globális és regionális integráció gazdaságtana
A könyv a globális és a regionális integrációt komplex módon tárgyalja. Az utóbbi időszakban az integrációkutatás új irányaként jelentek meg az "összehasonlító regionális integrációs tanulmányok", tankönyvünk célja a témakör magyarországi bevezetése. Az integráció gazdaságtanának egyik alapkérdése az integráció előnyeinek és hátrányainak (cost-benefit) azonosítása és mérése, de ezen túlmenően kísérletet teszünk az integráció folyamatának, az integráltságnak, az integrációs politikák hatékonyságának, valamint az integrációérettségnek az elemzésére és mérésére is. A tankönyvet a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a nemzetközi tanulmányok mesterszakos, valamint doktori hallgatóinak ajánljuk valamennyi magyar egyetemen. Nemcsak közgazdasági, hanem más karokon is használható, s remélhetően szélesebb szakmai és olvasói érdeklődést is.
Ismeretlen szerző - Az Európai Unió közös politikái
A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai vagy tudományos intézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv.
Ismeretlen szerző - Oroszország két világ között
A kötetben közölt tanulmányok bemutatják a Szovjetunió szétesése nyomán létrejött új orosz állam első húsz évének sikereit és kudarcait, demográfiai viszonyait, iparának, mezőgazdaságának és tudományos fejlődésének fontosabb tényezőit. Hangsúlyosan foglalkoznak a változások társadalmi, politikai és gazdasági hátterével, kedvező és kedvezőtlen következményeivel, Oroszország világgazdasági és világpiaci reintegrálódásával, formálódó globális szerepével a multipolárissá váló hatalmi rendszerben. Az Orosz Föderáció és a jelentősebb partnerek érdekviszonyai alapján is elemzik a kapcsolatok alakulását a világ főbb államaival, az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Kínával és más ázsiai országokkal. Részletesen vizsgálják a nemzetközi társaságok befektetéseinek alakulását Oroszországban és az orosz vállalatok külföldi expanzióját. Kiemelt hangsúlyt kap a kötetben két további téma: Oroszország szerepe a globális energiagazdaságban, valamint az Orosz Föderáció és Magyarország nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatait formáló tényezők áttekintése a kezdetektől napjainkig.
Szentes Tamás - World Economics 1.
Professor Tamás Szentes, member of the Hungarian Academy of Sciences was the author of The Political Economy of Underdevelopment (published first in 1971 by Akadémiai Kiadó, translated also in 11 other languages and republished in 12 countries, altogether in 16 editions until 1988, for a long time widely used in great many universities all over the world) and of the Theories of World Capitalist Economy: A Critical Survey of Conventional, Reformist and Radical Views (published in 1985 by Akadémiai Kiadó, also appearing in other languages) and among others of the Transformation of the World Economy. New Directions and New Interests (UNU-ZED, London 1988). In view of the great many recent changes in the world economy (such as the acceleration of globalization, transnational networking, rise of regional blocs, system transformations, "revolution" of information and communication technologies, a wave of liberalization, etc., along with the aggravating problems of international development gap, deepening disequilibria and inequalities, returning financial crises or disturbances, etc., which all shed new light on the various theoretical conceptions and call for new paradigms in international and development economics, Professor Szentes has written two new (separate but nevertheless interlinked) books, namely: World Economics: Comparative Theories and Methods of International and Development Economics and another one, following it, World Economics: The Political Economy of Underdevelopment, Globalization, International Economic Order and System Transformation.
Ludvig Zsuzsa - Oroszország és a kibővült Európai Unió gazdasági kapcsolatai
A könyv fókuszában az Oroszország és az Európai Unió között formálódó kapcsolatrendszer gazdasági megközelítésű elemzése áll attól kezdve, hogy Oroszország lépett a megszűnő Szovjetunió helyébe egészen napjainkig. Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatok új szakaszukba érkeztek. Brüsszel és Moszkva közeledése megtelt gyakorlati tartalommal, amelyen belül a gazdasági együttműködés távlatai is egyre ígéretesebbé váltak. A nagyszabású közös tervekről azonban rövidesen kiderült, hogy nem igazán megalapozottak. A könyv sorra veszi azokat az okokat, amelyek a célok és megvalósulásuk közötti ellentmondásokhoz vezettek, valamint felmutatja azokat az alternatívákat, amelyek mentén az orosz-EU kapcsolatok rövid, közép- és hosszú távon várhatóan elmozdulnak.
Hardi Tamás - Duna-stratégia és területi fejlődés
Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában
az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének
lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített
elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen
aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban - a részes országok
gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve - kivételes felelősséget és
multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben
ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű
és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy
vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra.
Berczik Árpád
az MTA rendes tagja
MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet
Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója.
Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi,
történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás,
terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés
emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet.
Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja,
milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben.
Rechnitzer János
a Széchenyi István Egyetem professzora
a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke
Hetesi Erzsébet - Veres Zoltán - Nonbusiness marketing
A marketingkoncepció üzleti szférán kívüli alkalmazási lehetőségeiről és az alkalmazás területeiről szóló viták viszonylag új keletűek, a huszadik század derekáig nyúlnak vissza. Mégis, mára a köz- és civilszféra marketingje megszilárdult, a köz- és társadalmi intézmények stratégiai tervezésének és működésének oktatása a képzésekben speciális kurzusként jelenik meg. A nem profitorientált marketing kapcsolódik a vállalati felelősségvállaláshoz is, és hozzájárul a fogyasztók magatartásának és elégedettségének pontos meghatározásához, értékeléséhez. A nem üzleti jellegű marketing fejlődésében egyidejűleg jelenik meg a kiterjesztés és a specializáció. A köz-és civilszféra marketingjének területén olyan különböző alcsoportok léteznek, amelyek mindegyike külön sajátosságokkal jellemezhető. Ez a sokszínűség jelenik meg ebben a könyvben, Hetesi Erzsébet és Veres Zoltán, a téma elismert szakértőinek művében.
A szerzőpáros az elméleti tartalmat a praktikus nézőponttal ötvözi, és ettől a szöveg olyannyira élvezetes, hogy az oktatás és a gyakorlat igényeit egyaránt kielégíti. Röviden: a könyv egy újabb példája a szerzőktől már megszokott jó teljesítményeknek. - José Luis Vázquez Burguete a Nemzetközi Nonbusiness Marketing Szövetség (International Association on Public and Nonprofit Marketing) elnöke.
Piskóti István - Rekettye Gábor - Lehota József - Berács József - Marketing Theory and Practice
This volume of the series was compiled by the heads of the marketing departments of Hungarian universities leading in the field of marketing education and research. The authors of the studies and essays that make up this 6th volume of the „Transition Competitiveness and Economic Growth" series dedicate the book to Professor Pál Tomcsányi, a member of the Hungarian Academy of Sciences on the occasion of his 80th birthday.
Professor Tomcsányi's name in Hungary is the hallmark of the creation of scientific based marketing. For Hungarian Pál Tomcsányi is what Philip Kotler is for the Americans, Heribert Meffert for the Germans, Peter Doyle for the British, and Matthew Meulenberg for the Dutch.
This volume contains thematically grouped essays from the most outstanding Hungarian representatives of marketing science. Part one deals with questions of marketing theory such as change of paradigm in the concept of marketing and the appearance of synergy and value in marketing relationships. Part two deals with regional marketing from the point of view of strategic marketing. A special emphasis is placed on small enterprises, food trade and the costs of advertising. The third part focuses on consumer behaviour with a special emphasis on wine consumption in addition to such topics as price awareness and a change of generations. Consumer satisfaction and the methods of critical cases are discussed in part four which deals with the marketing methods applied in the service sector.
The final, fifth part - agricultural marketing - is analyzed from a macro- and microeconomic point of view with an emphasis on quality assurance in the food industry, the agricultural marketing of the Hungarian community and the vertical coordination of producers' co-operatives.
Kudar Lajos - Turizmusunk törénete dióhéjban
"Mint tudjuk, semmi sem tökéletes. Bizonyára akadnak majd olyanok, akik hiányolják, hogy egy vagy más adat, történet miért nem kapott helyet, nagyobb hangsúlyt ebben az összeállításban. E sorok írója könyvtárnyi kordokumentumot, értekezést, visszaemlékezést olvasott át, mi több: az utóbbi öt évtizedben maga is részese volt a történéseknek. Tekintve, hogy a turizmus rendkívül összetett jelenség, annak fejlődésére különösen az elmúlt másfél században folyamatosan hatást gyakorolt a politika, a gazdaság, a közlekedési eszközök fejlődése, háború és béke. A magyar idegenforgalom ... húzóágazatává vált a nemzetgazdaságnak, ennélfogva megérdemli, hogy egyszer végre megírja valaki történetét is.
Szanyi Miklós - Válság és megújulás
Ebben a jubileumi kötetben máig tartó időutazásra teszünk kísérletet. A világgazdaság néhány kiválasztott területének kutatási eredményeit követjük nyomon az 1970-es és 1980-as évektől napjainkig. A kötetben szereplő nyolc tanulmány egy-egy korabeli kutatási jelentés rövid bemutatásával indul, kiemeli ezeknek az elemzéseknek a mai napig helytálló megállapításait, értékeit. Ezt követően ugyanannak a témának egy mai viszonyokra vonatkozó elemzése következik, amely arra is törekszik, hogy bemutassa a mai folyamatok és a megelőző évtizedek jelenségei közötti összefüggéseket. Ezzel a módszerrel konkrét példákon keresztül tudjuk bemutatni egyrészt a világgazdasági folyamatokban megfigyelhető hosszabb távú tendenciák érvényesülését, másrészt azt is, hogy ezek feltárásában, a folyamatok jövőbeli várható továbbfejlődésének előrejelzésében a VKI kutatói milyen eredményeket tudtak elérni.
A kötetben helyet kapott tanulmányok nyolc témakörhöz kapcsolódnak. Az első blokkban a globalizáció folyamatai által megváltozó világgazdaság átfogó kérdései, problémái, a világgazdasági válságok, a centrum és periféria viszonya, a globalizálódó vállalati működés kérdései kaptak helyet. A második rész a világgazdasági kihívásokra adott különböző szintű gazdaságpolitikai válaszokkal foglalkozik. Miként lehet sikeresen alkalmazkodni, integrálódni a globális világgazdaságba? A globalizációval párhuzamosan kibontakozó regionalizáció, a sikeres világgazdasági integrációt elősegítő állami szerepvállalás, a mezőgazdaság problémái kapnak itt helyet. Egy fejezet pedig Közép- és Kelet-Európa rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi fejlődésének modellszerű sajátosságait tárja fel. A tárgyalt, aktuális világgazdasági kérdések a szakmai közvélemény érdeklődésére tart számot, de emellett a világgazdaság és a nemzetközi gazdaság témáinak mesterszintű oktatásához is hasznos tudásanyagot nyújt.
Voleszák Zoltán - Gazdasági alapismeretek
A vendéglátás-idegenforgalmi szakmacsoport részére készült ez a könyv a Gazdasági környezetünk tantárgyhoz. A tankönyv célja, hogy a tanulók az alapvető gazdasági ismeretek elsajátítása után ismerjék és értsék a gazdasági élettel kapcsolatos legfontosabb alapfogalmakat, összefüggéseke.
Chikán Attila - Czakó Erzsébet - Zoltay-Paprika Zita - National Competitiveness in Global Economy
The Hungarian economy is on a new development path after coping successfully with challenges raised by national economic transition and the increasing globalization in the first half of the 1990s. Competitiveness has become a key issue for both macroeconomic analysts and for decision makers in business and government. Recognition of the above in 1995 led the Budapest University of Economic Sciences to start a research program titled In Global Competition - Microeconomic Factors of Competitiveness of the Hungarian Economy. A focal element of the research program was an opinion survey. 1400 executives of 325 companies completed the questionnaire that time. In 1999 the survey was repeated and 1220 executives of 319 companies completed the questionnaire. The analysis of the database of the two surveys makes it possible to provide an overview of the changes in the behavior, performance and selected operational fields of Hungarian companies between 1995 and 1999. The main findings of this analysis are published in this book. Besides the description of the Hungarian developments authors are intended to provide some more general conclusions for those interested in micro and sub-micro factors of national competitiveness. Hopefully academics and students of business studies find instructive the book and the Hungarian experiences with the market system can be interesting and instructive for business and government decision makers coping with or ahead of similar challenges.
Vörös József - Termelés- és szolgáltatásmenedzsment
A termelési stratégia és az ellátási lánc napi működésének optimalizálása alapvetően befolyásolja a vállalat nyereségességét. Mindkettő olyan feladatot jelent, mely a régióban a legtöbb helyen gyerekcipőben jár. A könyv abban segíti a mai termelésirányításért felelős generációt, hogy versenyelőnnyel járó tudást szerezzen.
Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója
Egy termelő vagy szolgáltató rendszer sikeres működéséhez nélkülözhetetlen a termék-előállítás és szolgáltatásnyújtás rendszerének ismerete. Olyan magyar nyelvű szakkönyv, amely átfogóan, a terület ismeretéhez nélkülözhetetlen kvantitatív alapokkal is tárgyalná a témakört, ez idáig nem állt az olvasók rendelkezésére. Vörös József könyve most e hiányt pótolja.
Dr. Koltai Tamás egyetemi tanár, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék
John W. Boudreau - HR újratöltve
A HR újratöltve felépítette azt a szemléletet, mely mind a HR területén dolgozók, mind vezetőik számára alapvető és átszabja a hagyományos elemző módszereket. Boudreau példái többek közt olyan cégekről szólnak, mint a Google, a Disney, az IBM és a Microsoft. A szerző saját kutatásai alapján mutatja be, hogy ezek az alkalmazások miként tudják optimalizálni a munkaerőről hozott döntéseket.
A HR újratöltve Boudreau bestsellere. Azoknak a HR-szakembereknek szól, akik tudatosabban szeretnének dönteni és innovatív utat keresnek szakterületük kiteljesítéséhez.
John W. Boudreau a University of Southern California Marshall School of Business karának szervezeti irányítás professzora és a USC Center for Effective Organization intézetének kutatási igazgatója. Több mint hatvan könyve és cikke jelent meg, szakértőként már számos iparágban dolgozott.
„A munkaerő-gazdálkodás sok szervezet Szent Grálja marad örökre. John Boudreau legújabb meglepetése a legjobb cégeknek is feladja a leckét: haladni kell a korral, és változtatni kell a munkaerő-politikánkon!”
Kevin Cox
elnökhelyettes vezérigazgató,
Emberi Erőforrás Osztály, American Express Company
„John mindig is veszélyes vizeken kalózkodott a HR irányában, és a HR újratöltve továbbra is kétségtelenül a zavarosban halászik. A »hatékonyságnövelésből származó megtérülés« képzete végigvonul a könyvön, és szerintem korszakalkotó ötlet.”
Sandy Ogg
az Unilever Emberi Erőforrás Osztály vezetője
Nemeslaki András - Vállalati internetstratégia
A termelési tényezők fogalomköre egyre bővült a közgazdaságtan fejlődése során. Először csak a földet, majd a munkát és a tőkét, a 20. század végétől pedig már az információt is közéjük sorolták. Nemeslaki András könyve meggyőzően bizonyítja, hogy ma már az internet is kulcsfontosságú erőforrás, termelési tényező a gazdaság szereplői számára. Felhívja a figyelmünket arra is, hogy a társadalom egyre inkább aszerint is rétegződik, hogy tagjai miként tudják céljaik szolgálatába állítani az internetet, és hogy az internet használatának képessége már nem csupán életkor szerint alakítja a jövedelmi és szociális pozíciókat.
Török Ádám, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár
A szerző bemutatja azokat az ismereteket, amelyek a technikai rendszerektől a társadalmi rendszerekig, illetve a valós világoktól a virtuális világokig alapvetővé váltak. Mindezek tárgyalása során példák és minták jól elhelyezett kifejtésével vezeti be az olvasót ezen új ismeretek világába.
Szintay István, egyetemi tanár, Miskolci Egyetem
Az infokommunikációs technológiák a közigazgatás több területén is komoly innovációs erőforrást jelentenek. A könyv témakörei így nemcsak az üzleti stratégiai gondolkodásban, hanem a közszolgálat területén dolgozó vezetők számára is nélkülözhetetlenek.
Kis Norbert, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapításáért felelős miniszteri biztos, a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Tasnádi József - A turizmus rendszere
A turizmus politikai, társadalmi, kulturális, egészségvédelmi és nem utolsó sorban gazdasági jelentősége közismert. Magyarország számos olyan egyedi adottsággal, vonzerővel rendelkezik, amelyek alapján reális célkitűzés lehet a turizmus bevételeinek növelése. Ez nemcsak a fejlesztés pénzügyi feltételei megteremtésének függvénye, hanem fel kell számolni a magas hegyek, a tengerpart hiányából adódó "kishitűségi szemléletet" és gyorsítani kell a turizmussal összefüggő ismeretanyag széles körű elsajátítását is. Ehhez az ismeretfejlesztő folyamathoz kíván e könyv is hozzájárulni.
Al Gore - A jövő
Korunk olyan forradalmi változást tartogat, amely példa nélküli a történelemben. Ha újra kezünkbe akarjuk venni sorsunk irányítását, és magunk kívánjuk alakítani jövőnket, szembe kell néznünk a globális változásokat mozgató erőkkel.
Föld Rt.
Globális elme
Hatalmi átrendeződés
Túlnövekedés
Újraértelmezett élet és halál
Kiéleződött helyzet
Föld Rt. A fokozódó globalizáció olyan új, átfogó, integrált gazdasági egységet hoz létre, amely az eddigiekhez képest egészen más módon viszonyul a tőkéhez, a munkához, a fogyasztói piacokhoz és a nemzeti kormányokhoz.
Globális elme. A digitális kommunikáció, a világháló és a számítógépes forradalom által olyan agyközpont jön létre, amely emberek millióinak érzéseit és gondolatait köti össze intelligens gépekkel, robotokkal, mindenhol jelen lévő érzékelőkkel és adatbázisokkal.
Hatalmi átrendeződés. Az elmúlt ötszáz évben soha nem tapasztalt módon alakul át a globális politikai, gazdasági és katonai erőegyensúly: az amerikai hegemónia egy többpólusú hatalmi középpont, a nemzetállamok a magánszféra, a politikai rendszerek a piac felé tolódnak el.
Túlnövekedés. A gazdaság elromlott iránytűje vészesen rossz irányba, a fogyasztás, a környezetszennyezés fenntarthatatlan növekedéséhez, valamint a termőtalaj, a vízkészletek és az élővilág kimerítéséhez vezet.
Újraértelmezett élet és halál. A genomikai, biotechnológiai, az ideg-, valamint az élettudományi forradalmak drasztikus hatást gyakorolnak az orvostudományra, a mezőgazdaságra és a molekuláris tudományokra, még az evolúció is emberi irányítás alá kerül.
Kiéleződött helyzet. Az energiarendszerek, a mezőgazdaság, a közlekedés és az építőipar forradalmi átalakulásával együtt az emberi civilizáció és a Föld ökoszisztémái közötti kapcsolat radikálisan megbomlik.
Enyedi György - Tózsa István - The Region
This 5th volume of the series is concerned with the regional aspect of the social and economic development, emphasising the role of public administration in the post communist region of Europe, especially in Hungary, with a few comparative outlooks onto Slovakia, the Czech Republic and Poland. The chapters contain surveys and case studies that can be recommended to anyone interested in the regional development of this huge region of Europe that is joining the Union in 2004. The studies in Chapter1, entitled Regional Development, describe the changes of the regional structure and the regional processes undergoing in the Eastern half of Europe and in Hungary particularly, brought about by the emergence of the multiparty democracy, the market economy and the integration to the globalising world. The studies included in Chapter 2 intend to present how the governments in different levels like local, regional and national, try to react the above changes and processes in the form of Regional Policy, in Hungary and in the Eastern Central European Region in general. The studies of Chapter 3, entitled Regional Administration, present the institutions of the regional public administration resulting from the above governmental reaction to the territorial changes of regional development. Finally, the studies in Chapter 4 aim at showing how the above institutions are influenced by the penetration of information society and the information communication technologies of E-Government, as part of a modernisation process.
Olaszy Kamilla - Wirtschaftsdeutsch - Großes Testbuch
A Wirtschaftsdeutsch - Großes Testbuch szakmai gyakorlókönyv azoknak a nyelvtanulóknak szól, akik megfelelő szókinccsel és nyelvtani ismeretekkel felvértezve készülnek a közép- és felsőfokú német szakmai nyelvvizsgára.
A szaknyelvi nyelvvizsga-bizonyítványt több nyelvvizsga központban, számos vizsgahelyen lehet megszerezni. Ezeknek az akkreditált nyelvvizsgaközpontoknak a feladattípusait szem előtt tartva, kizárólag autentikus anyagok felhasználásával állítottam össze ezt a hat részből álló gyakorlókönyvet.
A legfontosabb nyelvtani jelenségeken, (igék, főnevek, melléknevek, ezek vonzatai, határozók, elöljárók, kötőszavak, szenvedő szerkezetek stb.) valamint a szókincs bővítését célzó teszt feladatokon kívül külön fejezet gondoskodik a szöveg szinten történő gyakoroltatásáról, valamint produktív feladatok megoldásáról is.
Egyedülálló a könyvben, hogy külön feladat szolgál a diagrammokhoz, ábrákhoz, gazdasági mutatók kifejezéséhez elengedhetetlenül szükséges nyelvi eszközök elsajátításáról (Redemittel zur Beschreibung von Schaubildern).
A negyedik, illetve ötödik fejezet rendkívül változatos olvasás- illetve hallott szövegértési feladatokat tartalmaz.
A megoldókulcsok, valamint a CD-n található hanganyagok transzkripciója a hatodik fejezetben található.
Milyen formában lehet dolgozni a Wirtschaftsdeutsch - Großes Testbuch című könyvvel?
- a könyv használható egyéni tanulás esetén,
- csoportos formában történő felkészülésnél,
- intenzív tanfolyamokon.
Nagy Sándor Gyula - Heil Péter - A kohéziós politika elmélete és gyakorlata
A könyv megjelenése különösen időszerű, tekintettel az EU többéves pénzügyi keretéről az Európai Parlament és a Tanács között jelenleg is zajló tárgyalásokra, valamint a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó tagállami és regionális finanszírozási programok előkészítő munkálataira.
Reméljük, hogy az olvasó a könyv alapján jobban megérti majd a kohéziós politika kihívásait és működését, ezen keresztül pedig betekintést kap az Európai Unió gazdaságfejlesztő szerepébe.
Az egyes fejezetek segíthetik azok munkáját is, akik a konkrét programok kialakításán és megvalósításán dolgoznak, vagy azok eredményeit próbálják majd a jövőben nyomon követni.
Andor László
az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért
és társadalmi összetartozásért felelős biztosa