Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában
az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének
lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített
elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen
aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban – a részes országok
gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve – kivételes felelősséget és
multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben
ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű
és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy
vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra.
Berczik Árpád
az MTA rendes tagja
MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet
Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója.
Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi,
történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás,
terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés
emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet.
Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja,
milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben.
Rechnitzer János
a Széchenyi István Egyetem professzora
a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke
Kapcsolódó könyvek
Szentes Tamás - World Economics 1.
Professor Tamás Szentes, member of the Hungarian Academy of Sciences was the author of The Political Economy of Underdevelopment (published first in 1971 by Akadémiai Kiadó, translated also in 11 other languages and republished in 12 countries, altogether in 16 editions until 1988, for a long time widely used in great many universities all over the world) and of the Theories of World Capitalist Economy: A Critical Survey of Conventional, Reformist and Radical Views (published in 1985 by Akadémiai Kiadó, also appearing in other languages) and among others of the Transformation of the World Economy. New Directions and New Interests (UNU-ZED, London 1988). In view of the great many recent changes in the world economy (such as the acceleration of globalization, transnational networking, rise of regional blocs, system transformations, "revolution" of information and communication technologies, a wave of liberalization, etc., along with the aggravating problems of international development gap, deepening disequilibria and inequalities, returning financial crises or disturbances, etc., which all shed new light on the various theoretical conceptions and call for new paradigms in international and development economics, Professor Szentes has written two new (separate but nevertheless interlinked) books, namely: World Economics: Comparative Theories and Methods of International and Development Economics and another one, following it, World Economics: The Political Economy of Underdevelopment, Globalization, International Economic Order and System Transformation.
Kudar Lajos - Turizmusunk törénete dióhéjban
"Mint tudjuk, semmi sem tökéletes. Bizonyára akadnak majd olyanok, akik hiányolják, hogy egy vagy más adat, történet miért nem kapott helyet, nagyobb hangsúlyt ebben az összeállításban. E sorok írója könyvtárnyi kordokumentumot, értekezést, visszaemlékezést olvasott át, mi több: az utóbbi öt évtizedben maga is részese volt a történéseknek. Tekintve, hogy a turizmus rendkívül összetett jelenség, annak fejlődésére különösen az elmúlt másfél században folyamatosan hatást gyakorolt a politika, a gazdaság, a közlekedési eszközök fejlődése, háború és béke. A magyar idegenforgalom ... húzóágazatává vált a nemzetgazdaságnak, ennélfogva megérdemli, hogy egyszer végre megírja valaki történetét is.
Ismeretlen szerző - Oroszország két világ között
A kötetben közölt tanulmányok bemutatják a Szovjetunió szétesése nyomán létrejött új orosz állam első húsz évének sikereit és kudarcait, demográfiai viszonyait, iparának, mezőgazdaságának és tudományos fejlődésének fontosabb tényezőit. Hangsúlyosan foglalkoznak a változások társadalmi, politikai és gazdasági hátterével, kedvező és kedvezőtlen következményeivel, Oroszország világgazdasági és világpiaci reintegrálódásával, formálódó globális szerepével a multipolárissá váló hatalmi rendszerben. Az Orosz Föderáció és a jelentősebb partnerek érdekviszonyai alapján is elemzik a kapcsolatok alakulását a világ főbb államaival, az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Kínával és más ázsiai országokkal. Részletesen vizsgálják a nemzetközi társaságok befektetéseinek alakulását Oroszországban és az orosz vállalatok külföldi expanzióját. Kiemelt hangsúlyt kap a kötetben két további téma: Oroszország szerepe a globális energiagazdaságban, valamint az Orosz Föderáció és Magyarország nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatait formáló tényezők áttekintése a kezdetektől napjainkig.
Benczes István - Kengyel Ákos - Kutasi Gábor - Nagy Sándor Gyula - Palánkai Tibor - A globális és regionális integráció gazdaságtana
A könyv a globális és a regionális integrációt komplex módon tárgyalja. Az utóbbi időszakban az integrációkutatás új irányaként jelentek meg az "összehasonlító regionális integrációs tanulmányok", tankönyvünk célja a témakör magyarországi bevezetése. Az integráció gazdaságtanának egyik alapkérdése az integráció előnyeinek és hátrányainak (cost-benefit) azonosítása és mérése, de ezen túlmenően kísérletet teszünk az integráció folyamatának, az integráltságnak, az integrációs politikák hatékonyságának, valamint az integrációérettségnek az elemzésére és mérésére is. A tankönyvet a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a nemzetközi tanulmányok mesterszakos, valamint doktori hallgatóinak ajánljuk valamennyi magyar egyetemen. Nemcsak közgazdasági, hanem más karokon is használható, s remélhetően szélesebb szakmai és olvasói érdeklődést is.
Nagy Sándor Gyula - Heil Péter - A kohéziós politika elmélete és gyakorlata
A könyv megjelenése különösen időszerű, tekintettel az EU többéves pénzügyi keretéről az Európai Parlament és a Tanács között jelenleg is zajló tárgyalásokra, valamint a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó tagállami és regionális finanszírozási programok előkészítő munkálataira.
Reméljük, hogy az olvasó a könyv alapján jobban megérti majd a kohéziós politika kihívásait és működését, ezen keresztül pedig betekintést kap az Európai Unió gazdaságfejlesztő szerepébe.
Az egyes fejezetek segíthetik azok munkáját is, akik a konkrét programok kialakításán és megvalósításán dolgoznak, vagy azok eredményeit próbálják majd a jövőben nyomon követni.
Andor László
az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért
és társadalmi összetartozásért felelős biztosa
Muraközy László - Államok kora
Akit nem elégítenek ki az állam szerepéről szóló hangzatos frázisok, hanem meg akarja ismerni a tényeket - számszerű adatok impozáns tömegét találhatja meg Muraközy László könyvében, jól áttekinthető táblázatokba és ábrákba rendezve. Aki viszolyog az előítéletek által sugalmazott retorikák közötti süket vitáktól - tárgyilagos és pártatlan eligazítást kaphat az eszmei áramlatokról ebben a műben. Aki nem elégszik meg egy kis ország problémáinak befelé forduló, provinciális vizsgálatával, vegye kézbe az Államok korát, amely a nagy történelmi folyamatokba, az egész világra ható tendenciákba beleágyazva világítja meg az állam szerepének változásait. A könyv a legjobb pillanatban jelent meg.
Kornai János, a Harvard és a Corvinus egyetem emeritus professzora
Muraközy László távolságtartó, tudományos igényességgel bizonyítja, hogy a fenntartható fiskális fejlődési pálya az állam szerepfelfogásában, s e szerep betöltése minőségében, a kormányzás valós teljesítményében ragadható meg. A könyv megérteti, hogy a tartalom harmóniájának a célok megválasztásában és az elérésüket szolgáló eszközök alkalmazásában is érvényesülnie kell. Nem lehetséges jó célokat megvalósítani úgy, hogy az eszközök egymásnak ellentmondóak, az adott társadalmi-gazdasági közegben teljesíthetetlenek. A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érteni akarják, hogy mi és miért történik ma körülöttünk és velünk, s éppen úgy, ahogy.
Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
Enyedi György - Városi világ
„Amit Enyedi nem tud a városról, azt nem érdemes tudni”. Gondolhatják: baráti elfogultság, szakmai tisztelet mondatja velem. De aki e könyvet elolvassa, talán elfogadja kijelentésemet. Nemcsak kritikai áttekintést kapunk a városkutatás szakirodalmáról, a szakirodalomban használt alapfogalmakról, a városok típusairól, hanem betekinthetünk a várost mint települést alakító tényezők egymásra hatásába. Működésében láthatjuk a várost mint lakhelyet, mint emberi közösség életkeretét, mint a térséget szervező települést. Elgondolkodhat az olvasó Enyedi szellemi vezetésével a nemzetállam és városok gazdasági-politikai, kulturális szerepéről, a városias életmód, épített és természeti környezet viszonyáról a történelemben, és a könyv végén a szerző kérdéseire maga keresheti a választ: milyen is lesz a jövő városa? Ahogy a szerző mondja: „meglátja, aki megéri”. Mert a szerző - tudottan nagybetegen, mondja is - utolsó könyvének szánta ezt az összefoglalót. Nem hattyúdalnak, mert mint mondja „a hattyúnak szerfölött ronda a hangja, s talán kötetemre ez nem érvényes”. Ez Enyedi. Bölcs ember, csodálatos szellemi és érzelmi erővel és immáron egy remekbe szabott életmű-összefoglalóval. Megérdemelte a szerencsét a sorstól. Köszönjük, mi, olvasók, kollégák, barátok.
Glatz Ferenc akadémikus,
az MTA volt elnöke
Enyedi György összegzett. Összegezte mindazt a hatalmas ismeretanyagot, amelyet a városokról, azok fejlődéséről hosszú és gazdag tudományos munkássága során felhalmozott. Briliáns summázat ez a könyv, hiszen nemcsak egy életmű áll mögötte, hanem minden olyan új ismeret, amely a világ városföldrajzában és regionális tudományában napjainkban elérhető és érdemlegesen feldolgozható, vagy mondjuk úgy: maradandó. Ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek az emberi élettér legizgalmasabb formája, a város iránt, s azoknak, akik elmélyülni kívánnak a hazai társadalomtudomány egyik nagy egyéniségének élvezetesen előadott bölcs gondolataiban.
Rechnitzer János,
a Széchenyi István Egyetem professzora,
a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke
Dr. Burkáné Szolnoki Ágnes - Vendéglátó gazdálkodási ismeretek
A vendéglátóipari gazdálkodás legfontosabb elemeinek kapcsolatát mutatja be a korszerűsített tankönyv. A vállalkozások általános gazdasági környezete, a pénzforgalom, a hitelezés, a vagyon- és készletgazdálkodás, a munka- és bérügyek alkotják a téma gerincét. A tananyag az eredmények elemzése, a sajátos szállodai gazdálkodás, a vezetés, az üzleti terv készítés módszereinek bemutatásával válik teljessé.
David Cotton - David Falvey - Simon Kent - Market Leader, Pre-Intermediate Business English Course Book
Market Leader brings today's business issues straight into your classroom. Created with the Financial Times newspaper, Market Leader has Case Studies that really work, authentic articles from the FT and lots of additional components. Now with new editions and a new Advanced level, Market Leader...
Dr. Burkáné Szolnoki Ágnes - Vendéglátó ismeret
A könyv a vendéglátás tevékenységét a vállalkozás oldaláról közelíti meg: a tanulók a szakképesítés birtokában vállalkozásra kész és alkalmas szakemberként jelennek meg a munkaerőpiacon. Világosan és áttekinthetően ismerteti a vendéglátó üzlet nyitását megelőző tevékenységeket, a környezetvédelmi és munkavédelmi szempontokat, az üzlet létrehozásához szükséges engedélyeket, a raktározás, tárolás körülményeit, higiéniai követelményeit, az értékesítés módjait, formáit, a munkaszervezés feladatait, valamint a rendezvény fogalmát, típusait, megszervezésének elemeit. A Mellékletben szemléltető anyagok szerepelnek, pl. jogszabályok, nyomtatványok, kategóriába sorolási feltételek stb.
Voleszák Zoltán - Gazdasági alapismeretek
A vendéglátás-idegenforgalmi szakmacsoport részére készült ez a könyv a Gazdasági környezetünk tantárgyhoz. A tankönyv célja, hogy a tanulók az alapvető gazdasági ismeretek elsajátítása után ismerjék és értsék a gazdasági élettel kapcsolatos legfontosabb alapfogalmakat, összefüggéseke.
Drábik János - Örvénylés - A globalizmus viharzónájában az emberiség
A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az úgynevezett támogatás nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének keserves visszapályázgatása.
A magyar költségvetési hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója tehát az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye a szuperbankárok útjában álló nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU fölösleges és elbürokratizálódott vízfejjé vált. Ami jót hozott - emberek és áruk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés Európa államai között - azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert. Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai és társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család és a nemzet. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő - funkciótlan - képződmény.
Olaszy Kamilla - Wirtschaftsdeutsch - Großes Testbuch
A Wirtschaftsdeutsch - Großes Testbuch szakmai gyakorlókönyv azoknak a nyelvtanulóknak szól, akik megfelelő szókinccsel és nyelvtani ismeretekkel felvértezve készülnek a közép- és felsőfokú német szakmai nyelvvizsgára.
A szaknyelvi nyelvvizsga-bizonyítványt több nyelvvizsga központban, számos vizsgahelyen lehet megszerezni. Ezeknek az akkreditált nyelvvizsgaközpontoknak a feladattípusait szem előtt tartva, kizárólag autentikus anyagok felhasználásával állítottam össze ezt a hat részből álló gyakorlókönyvet.
A legfontosabb nyelvtani jelenségeken, (igék, főnevek, melléknevek, ezek vonzatai, határozók, elöljárók, kötőszavak, szenvedő szerkezetek stb.) valamint a szókincs bővítését célzó teszt feladatokon kívül külön fejezet gondoskodik a szöveg szinten történő gyakoroltatásáról, valamint produktív feladatok megoldásáról is.
Egyedülálló a könyvben, hogy külön feladat szolgál a diagrammokhoz, ábrákhoz, gazdasági mutatók kifejezéséhez elengedhetetlenül szükséges nyelvi eszközök elsajátításáról (Redemittel zur Beschreibung von Schaubildern).
A negyedik, illetve ötödik fejezet rendkívül változatos olvasás- illetve hallott szövegértési feladatokat tartalmaz.
A megoldókulcsok, valamint a CD-n található hanganyagok transzkripciója a hatodik fejezetben található.
Milyen formában lehet dolgozni a Wirtschaftsdeutsch - Großes Testbuch című könyvvel?
- a könyv használható egyéni tanulás esetén,
- csoportos formában történő felkészülésnél,
- intenzív tanfolyamokon.
Gerse László - Tamás Gábor - Híres magyar cégek / Famous hungarian companies
Amikor a magyar vállalkozások hazai és nemzetközi esélyeiről szót ejtünk, nem hagyhatunk ki egy rendkívül fontos tényezőt, a produktumokban testet öltő kulturális-szellemi kincset, a hagyományokat és az azokat a korszerű követelményekhez igazítani képes innovációt. A könyvünkben szereplő vállalkozások mindegyike rendkívül szerencsés ebben a megközelítésben: sikerük az úgynevezett „emberi tényező" nélkül elképzelhetetlen lett volna. Bárhova lapozunk a könyvben, a bemutatott vállalkozások mindegyike mögött szilárd bázisként megjelenő szellemi tőke előtt meg kell emelnünk a kalapunkat.
Piskóti István - Rekettye Gábor - Lehota József - Berács József - Marketing Theory and Practice
This volume of the series was compiled by the heads of the marketing departments of Hungarian universities leading in the field of marketing education and research. The authors of the studies and essays that make up this 6th volume of the „Transition Competitiveness and Economic Growth" series dedicate the book to Professor Pál Tomcsányi, a member of the Hungarian Academy of Sciences on the occasion of his 80th birthday.
Professor Tomcsányi's name in Hungary is the hallmark of the creation of scientific based marketing. For Hungarian Pál Tomcsányi is what Philip Kotler is for the Americans, Heribert Meffert for the Germans, Peter Doyle for the British, and Matthew Meulenberg for the Dutch.
This volume contains thematically grouped essays from the most outstanding Hungarian representatives of marketing science. Part one deals with questions of marketing theory such as change of paradigm in the concept of marketing and the appearance of synergy and value in marketing relationships. Part two deals with regional marketing from the point of view of strategic marketing. A special emphasis is placed on small enterprises, food trade and the costs of advertising. The third part focuses on consumer behaviour with a special emphasis on wine consumption in addition to such topics as price awareness and a change of generations. Consumer satisfaction and the methods of critical cases are discussed in part four which deals with the marketing methods applied in the service sector.
The final, fifth part - agricultural marketing - is analyzed from a macro- and microeconomic point of view with an emphasis on quality assurance in the food industry, the agricultural marketing of the Hungarian community and the vertical coordination of producers' co-operatives.
Chikán Attila - Czakó Erzsébet - Zoltay-Paprika Zita - National Competitiveness in Global Economy
The Hungarian economy is on a new development path after coping successfully with challenges raised by national economic transition and the increasing globalization in the first half of the 1990s. Competitiveness has become a key issue for both macroeconomic analysts and for decision makers in business and government. Recognition of the above in 1995 led the Budapest University of Economic Sciences to start a research program titled In Global Competition - Microeconomic Factors of Competitiveness of the Hungarian Economy. A focal element of the research program was an opinion survey. 1400 executives of 325 companies completed the questionnaire that time. In 1999 the survey was repeated and 1220 executives of 319 companies completed the questionnaire. The analysis of the database of the two surveys makes it possible to provide an overview of the changes in the behavior, performance and selected operational fields of Hungarian companies between 1995 and 1999. The main findings of this analysis are published in this book. Besides the description of the Hungarian developments authors are intended to provide some more general conclusions for those interested in micro and sub-micro factors of national competitiveness. Hopefully academics and students of business studies find instructive the book and the Hungarian experiences with the market system can be interesting and instructive for business and government decision makers coping with or ahead of similar challenges.
Puczkó László - Rátz Tamara - A turizmus hatásai
A turizmus gazdasági jelentőségével valamilyen szinten ugyan sokan tisztában vannak (hiszen Magyarországon is a gazdaság egyik legfontosabb szektora), az érvényesülő hatások azonban jóval szélesebb körűek, mint azt legtöbben gondolnánk. Elemzésünkben ezért megkíséreljük a turizmus gazdasági hatásainak átfogó bemutatását, a legfontosabb területekre (fizetési mérleg, pénzfolyamatok, gazdasági teljesítmény, foglalkoztatottság) részletesen is kitérve. A turizmus társadalmi-kulturális hatásainak értékelése eddig viszonylag kevés visszhangot kapott Magyarországon, annak ellenére, hogy a kultúra az egyik legfontosabb turisztikai vonzerő, a helyi lakosságnak a turizmussal szemben tanúsított attitűdjei pedig meghatározó szerepet játszanak a turisták élményében. Az erről a témakörről szóló fejezetben ezért először bemutatjuk a társadalmi-kulturális hatások fogalmát, valamint azokat a főbb tényezőket, amelyek befolyásolhatják a turizmus következtében létrejövő társadalmi és kulturális változásokat. Ezt követően részletesen is tárgyaljuk a bekövetkező hatások típusait és tulajdonságait.
Michalkó Gábor - A városi turizmus elmélete és gyakorlata
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ludvig Zsuzsa - Oroszország és a kibővült Európai Unió gazdasági kapcsolatai
A könyv fókuszában az Oroszország és az Európai Unió között formálódó kapcsolatrendszer gazdasági megközelítésű elemzése áll attól kezdve, hogy Oroszország lépett a megszűnő Szovjetunió helyébe egészen napjainkig. Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatok új szakaszukba érkeztek. Brüsszel és Moszkva közeledése megtelt gyakorlati tartalommal, amelyen belül a gazdasági együttműködés távlatai is egyre ígéretesebbé váltak. A nagyszabású közös tervekről azonban rövidesen kiderült, hogy nem igazán megalapozottak. A könyv sorra veszi azokat az okokat, amelyek a célok és megvalósulásuk közötti ellentmondásokhoz vezettek, valamint felmutatja azokat az alternatívákat, amelyek mentén az orosz-EU kapcsolatok rövid, közép- és hosszú távon várhatóan elmozdulnak.
Sztruhár Krisztina - Vendéglátás és gazdálkodás szakiskolásoknak 2.
A kiadvány erőssége a korosztály életkori sajátosságainak és értelmi képességeinek megfelelő nyelvezet, az érdekes és változatos kompetenciaalapú feladatok, gondolkodtató kérdések, a tanulást segítő logikus összefoglalások és vázlatok.
2012-ben az aktuális gazdasági változásokhoz igazodva felújítottuk a kötetet.
A 2. kötet a gazdasági számítások témakörét tartalmazza. Az alapvető számítások ismertetése utána a vendéglátás tipikus számításait mutatja be a szerző.
Témakörök:
- Alapvető gazdasági számítások
- A gazdálkodáshoz kapcsolódó fogalmak és azok elemzése
- A vendéglátás gazdasági számításai
A következő szakképesítések alábbi tanegységeihez ajánljuk:
- Cukrász: Vendéglátó gazdálkodási és vállalkozási ismeretek 1-3.
- Szakács: Gazdákodási ismeretek 1-2.
- Pincér: Vezetés és gazdákodás ismerete 1-4.