Hajótöröttek ​könyve

Adolf Hitler - Mein ​Kampf
A ​Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett. Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.” Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.

Ismeretlen szerző - Tolnai ​Világlapja 1901-1944
Összeállításunk ​a teljes Tolnai Világlapja negyvennégy évi anyagából készült. Az évtizedek alatt változott néhányszor a lap mérete, romlott-javult a lap minősége és a nyomdai technika. Az idő is megkoptatta a munkám során felhasznált eredeti példányokat. A képeknek és a szövegnek ezt a patináját, elhasználtságát a nyomat színerősségén itt-ott az olvasó is érzékelheti. Több mint nyolcvanezer oldal átböngészése után választottam azt a megoldást, hogy minden évfolyamból szerkesztek egy-egy olyan nyolcoldalas képes újságot, mely híven és a lap felfogása szerint tükrözi az év legfontosabb, legérdekesebb híreit. Ily módon az egymás mellé került képek és szövegek bár annak idején nem mindig együtt vagy egyazon időn belül szerepeltek , de ugyanabban a naptári évben számítottak eseménynek. A képes hetilapok mindmáig kedvelt visszapillantása szerint bemutatjuk: "mi történt az elmúlt évben?"

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello

Arthur Schopenhauer - Az ​akarat szabadságáról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Niederhauser Emil - Szvák Gyula - A ​Romanovok
Egy ​több mint háromszáz éven át megszakítás nélkül uralkodó dinasztia története minden korban figyelmet érdemel. Hát még akkor, ha egy nagy birodalom élén áll, amely a világ sorsát és az egyetemes fejlődést hatékonyan képes befolyásolni, gátolni vagy előmozdítani, hiszen a földkerekség egyhatodán terpeszkedik. Az 1613-tól 1917-ig regnáló Romanovok nem voltak se rosszabbak, se jobbak, se műveltebbek, se kulturálatlanabbak, se tehetségesebbek, se tehetségtelenebbek, mint koronás kollégáik a világtörténelem forgószínpadán. Tizennyolcan uralkodtak ez idő alatt: többségük vagy jelentéktelen, vagy léha, vagy bornírt despota volt. Azért néhány jelentős személyiséget is adtak a történelemnek: I. Péter és II. Katalin nem érdemtelenül kapta meg a "Nagy" előnevet, de Alekszej Mihajlovicsot, I. és II. Sándort is jelentékeny államférfiként tartjuk számon. Uralkodásuk az orosz történelem addigi legnagyobb anarchiájából nő ki, és abba is torkollik. Azalatt azonban egy periferiális országból világbirodalmat kovácsoltak. Tűzzel-vassal.

Hamvas Béla - A ​láthatatlan történet / Sziget
A ​láthatatlan történet Valamely szempontból egymáshoz rendelt események soráról azt mondjuk: történet. Van története az univerzumnak, a természetnek, az emberi társadalomnak, a kultúrának. Mindannak, ami a tér-idő kozmikus színpadán a keletkezés-elmúlás törvényének alá van vetve. Hamvas Béla történetei azonban aligha sorolhatók a történetírás színpadi eseményei közé. Ami őt foglalkoztatja, mindig és szükségképpen a színjátszás kulisszái mögé vezet, abba világba, amelyről alig tudunk valamit, amely nélkül azonban a történelem sem lenne más, mint a megjelenés-elmerülés véletlenszerű eseményeinek hömpölygő áradata. "A történetnek önmagában értelme nincs" - mondja Hamvas. Amit mi itt látunk, már csak végkifejlete annak a küzdelemnek, amit a létezés magasabb hatalmai: a léttisztitó erők vívnak a "létrontás démoni anarchiája" ellen. A láthatatlan történet 1943-ban jelent meg először az Egyetemi Nyomda kiadásában. A kötet Hamvas Béla (1897-1968) egyetlen, még életében kiadott esszégyűjteménye. Sziget "Ez a tanulmánykötet úgy keletkezett, hogy néhány magyar íróban, gondolkodóban, költői, kutatói, filozófikus elmékben (természetük leírásául mondjuk ezt róluk) megértek élmények, amelyeknek kifejezése ebben az egymással alkotott együttesben van a legjobban a maga helyén."

Mannheim Károly - Ideológia ​és utópia
"Gottfried ​Keller jóslata szerint 'a szabadság végső győzelme száraz lesz'... Az utópia eltűnése statikus tárgyiasságot hoz létre, amelyben az ember maga is dologgá válik... Az ember, miután eljutott a tudatosság legmagasabb fokára - ahol a történelem immár nem vak sors, hanem saját alkotása -, elveszti történelemformáló akaratát és ezzel betekintését a történelembe." A tudásszociológia atyjának főműve - csonkított és titkos kiadása után - először jelenik meg magyarul.

Hamvas Béla - A ​magyar Hüperion I-II.
Kilencedik ​levél Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperioni volt. Olyan nyelven beszéltem ott, mint azelőtt senki és soha. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a Bessenyeik. Egyedül lenni, és nem dadogni, és nem a Nagy Árnyékban ülni. Hüperion a magányos isten, aki önmagának teremt világot, mivel itt senkinek a magasság és az isteni nem kell. Én váltam teljesen függetlenné attól, ami környezet. S amíg azok elvesztek a szánalmas nyögésben, mert szavuk még önmaguk előtt is kétséges maradt, én tudtam beszélni. Az én kezem először teremtett itt olyan világot, amelyben nem szégyen élni. Mindenkinek, akinek megvolt a szándéka hozzá, nem volt meg az ereje. Nem volt egészen Hüperion – még Bessenyei sem, aki hozzá a legközelebb állott, és ezért a legtávolabbra esett. Minél királyibb volt itt valaki, annál kevésbé jutott a szellem teremtő anyagához, és minél jobban lesüllyedt, a nyilvánosság előtte annál jobban kinyílt. Én adtam vissza a szót a királyoknak. De nem áltatom magam. Nem lesz ebből semmi, mint ahogy nem is volt soha. Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életem szépíti meg. Senkinek sem kellettek. Elalvás előtt mosolygok a fa lombjai alatt, ha arra gondolok, hogy azt hiszed, bánt. Milyen kevéssé ismered az isteneket! Amit alkottak, olyan szép, hogy a mű nem veszít vele, csak az, aki nem látja. Sápadtabb lesz az ég, ha nem nézik? Mit gondolsz, mi lett volna belőlem, ha beálltam volna közéjük tajtékzani minden magas ellen? El tudsz képzelni engem mint önmagam ügynökét? Ha valaki nem fogadott el, az el nem fogadó helyett szégyelltem magam, bántott, hogy olyan mélyen megalázta magát. És még csak nem is tudott róla. Elutasított, és nem vette észre, hogy lehetetlenné vált önmaga előtt. Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók. De az istenek nem igazolnak senkit és semmit, legkevésbé önmagukat. Ha félnék attól, hogy valaki belenyúl a műbe, megtiltanám. Senkinek sincs joga ezt magáénak tartani. De nem félek. Nem lesz több Hüperion.

José Ortega y Gasset - Az ​"emberi" kiesése a művészetből
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

José Ortega y Gasset - Elmélkedés ​a vadászatról
A ​nagy spanyol filozófusnak e műve is a bölcseletnek és a közvetlen életvalóság színes, mediterrán színekben tobzódó ábrázolásának ragyogó elegye. Ortega y Gasset számos nézőpontból elemzi az egyik legrégibb emberi foglalatosságot; vizsgálja a vadászat és az etika kapcsolatát, és megmutatja, hogy az ember miképpen szorítja korlátok közé értelmét, hogy a vadászat során visszatalálhasson a természethez. A pompás esszé, miközben élvezetes történeteket mesél el a vadászat kultúrhistóriájából, szinte észrevétlenül avatja be az olvasót a egzisztencialista filozófiai gondolkodás alapjaiba, következetesen képviselve azt az alapelvet, hogy minden erkölcsi ítéletnek a valóságban kell gyökereznie.

Szerb Antal - Hétköznapok ​és csodák
2002-ben ​a Magvető Kiadó három kötetben gyűjtötte össze Szerb Antal rövidebb terjedelmű, tudományos írásait. Ezek közül az első, és legterjedelmesebb a világirodalmi témájú tanulmányokat tartalmazza. A kötetet két hosszabb írás vezeti be: az első, a könyv címadója, egy alapos és szellemes áttekintés a huszadik század első negyedének legfontosabb nagyregényeiről, különös tekintettel a francia, angol, amerikai és német nemzetiségű szerzők műveire. A másik monografikus jellegű esszé az Angol irodalom kis tükre címet viseli, és a kezdetektől, az óangol nyelven született Beowulftól egészen az 1920-30-as évek legnépszerűbb szerzőiig (pl. H. G. Wells vagy John Galsworthy) nyújt áttekintést; majd az írás rövid kitérővel zárul, amely során betekintést nyerhetünk a korabeli ír és Egyesült Államokbeli irodalomba (W. B. Yeats, W. Whitman, Henry James). A kötet legnagyobb része rövid, néhány oldalas tanulmányokból áll, a lehető legkülönfélébb irodalmi munkák, korstílusok és művészek hatalmas csoportját fogva át, Szerb Antal érdeklődésének egységébe fogva. Végezetül könyvismertetőket és kritikákat olvashatunk, amelyek közül jó néhány korábban még nem volt hozzáférhető nyomtatásban. (Montcalm)

József Attila - Szabad-ötletek ​jegyzéke
A ​modern magyar irodalomtörténet és kulturális emlékezet és olvasói szeretet egyik legnagyobb dilemmája, hogy kiadható és olvasható-e a Szabad-ötletek jegyzéke. Hol húzódik a határ az intim, személyes és a nyilvános, közös között? Egy zseniális költő fullasztó képekben, delejező metaforákban tomboló szövege lehet-e csupán orvosi dokumentum, patologikus kórisme, vagy szükségszerűen műalkotás, szürreális stílusjegyekkel, fontos életrajzi információkkal, amelyet jogunk van olvasni. Kik vagyunk mi olvasók? Lélek-kukkolók vagy megértő távoli barátok? Ha kezünkbe kulcsot is kapunk, benyithatunk-e ama "héttoronyba"? Akárhogyan is: ez az egyik legfelkavaróbb szöveg, amit valaha papírra vetettek. Ezt az érzést Felvidéki András feszült és pontos illusztrációi fel is erősítik.

Carl Gustav Jung - A ​szellem jelensége a művészetben és a tudományban
C. ​G. Jung Összegyűjtött Munkái 15. A kiváló személyiségek teljesítménye többféle módon szemlélhető. Az egyik ezek közül, amikor egyéni fejlődésük, az őket befolyásoló történelmi, illetve a nehezen meghatározható kollektív hatások – más szóval a korszellem – fényében nézzük őket. Jung figyelme mindenekelőtt a korszellemet kompenzáló vagy abból fakadó nagy kulturális mozgalmak – kiváltképpen az alkímia –, valamint az egymástól oly különböző területeken, mint a medicina, a pszichoanalízis, az orientalisztika, a képzőművészetek és az irodalom, úttörő elméleteket hozó, teremtő emberi szellem felé irányul. Jung ezúttal nem a gyakorlatról, a gyógyításról ír, hanem Paracelsus, Freud, a Ji Csinget németre fordító Richard Wilhelm, Joyce és Picasso kapcsán gondolkodik az archetipikus struktúrákból előáramló tudományos és művészi kreativitásról, a „szellem-archetípus” dinamikájáról. Esszékötet: középkori orvoslásról, alkímiáról, pszichoanalízisről, keleti kultúráról, művészetről. Noha tudós ember írja, nem „tudományos”. Olykor személyes vallomás. Lebilincselő.

Mircea Eliade - Képek ​és jelképek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Benjamin Constant - A ​régiek és a modernek szabadsága
Mondhatjuk-e ​azt, hogy csak akkor kell engedelmeskednünk a törvényeknek, ha igazságosak? Ezáltal felhatalmazást adunk a legesztelenebb vagy legbűnösebb törvényszegésekre: anarchia lesz úrrá mindenütt. Mondhatjuk-e azt, a törvényeknek, mint törvényeknek kell engedelmeskedni, függetlenül tartalmától vagy jogforrásától? Ezáltal a legkegyetlenebb rendeleteknek, a legjogtipróbb hatalmaknak való engedelmeskedésre ítélnénk magunkat... A szabadság klasszikus filozófusa legfontosabb írásainak gyűjteményére kétszáz éve vár a magyar olvasó.

Balogh Arthur - Constant ​Benjámin és az alkotmányos állam tana
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Edward W. Said - Orientalizmus
`Az ​orientalizmus fogalmának legáltalánosabb meghatározása a tudomány egy bizonyos ágára vonatkozó definíció. Orientalistának számít mindenki, legyen bár antropológus, szociológus, történész vagy filológus, aki egy-egy résztémában vagy nagy általánosságban a Kelettel kapcsolatos tárgyakat tanít, a Kelettel foglalkozó írásokat tesz közzé, a Keletet kutatja; a tevékenység, melyet végez: az orientalizmus. A tudományos kutatáshoz szorosan kapcsolódva létezik az orientalizmus fogalmának egy másik jelentéstöltete is. Eszerint az orientalizmus a Kelet és a Nyugat közötti ontológiai és episztemológiai különbségeken alapuló világlátás. Költők, regényírók, filozófusok, politikai gondolkodók, közgazdászok és birodalmi bürokraták egész sora tette ezt magáévá, s alapozta rá a Kelettel, népeivel, szokásaival, jövőjével kapcsolatos elméleteit. Az orientalizmusnak ez a fajta meghatározása magába foglalhatja Aiszkhüloszt, Dantét, Victor Hugót, de akár Karl Marxot is. Az orientalizmus fogalmának e két tartalma egymással folyamatos kölcsönhatásban áll, s a 18. század vége óta meglehetősen nagy, sőt talán irányított forgalom zajlik közöttük. Ily módon az orientalizmus jelenségét értékelhetjük úgy is, mint a Keletről való gondolkodás intézményesült formáját: a határozott kijelentésekben, a megcáfolhatatlan nézetekben, a keleti világ pacifikálásában és leigázásában testet öltő gondolkodásét. Az orientalizmus tehát nem egyéb, mint a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta. A palesztin származású Edward Said, a Columbia University összehasonlító irodalomtudományi professzora, a Modern Language Association elnöke ebben a híressé és hírhedetté vált polemikus művében a fenti szempontok szerint elemzi és bírálja a mifelénk inkább orientalisztikának nevezett tudományágat és művelőit (Sacy, Renan, Lane, Goldziher Ignác), valamint a saját (Közel-) Kelet- képükkel közízlést-véleményt alakító szépírók `orientalizmusát` (Goethe, Flaubert, Nerval, Kipling stb.) - elismerve ugyan a művek esetenkénti nagyságát, de kárhoztatva a bennük tetten érhető (s Európa 19. századi japonaiserie- vagy chinoiserie- mániájához hasonló) torzításokat.

Umberto Eco - Ellenséget ​alkotni
Önmaga ​jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor - tűrhetetlen faji érveléssel - rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók "másságában" lelnek ellenségre. Ezzel a kritikus és antiideologikus reflexióval kezdődik és egy sor alkalmi írással folytatódik Umberto Eco új esszégyűjteménye. A szerteágazó tartalom nagyon is jellemzi Eco sokrétű világát: szó esik ismét a médiáról, tudomány és politika "perverz" viszonyáról éppúgy, mint Eco kedvenc témáiról (abszolútum, tűz, listák), és persze, mint mindig, irodalomról és tömegkultúráról. Az írásokat már-már rögeszmés szenvedély és kíváncsiság hatja át. Szerzőjük nemcsak korunk kultúrájának egyik vezető tekintélye és világszerte megbecsült értelmiségi, hanem olyan ember is, aki minden sorával bizonyítja: szereti, amit csinál. Alkalmasint őt is ezért szeretik az olvasói.

Paul de Man - Olvasás ​és történelem
A ​belga származású amerikai irodalomtudós, Paul de Man (1919-1983) egyike a legtöbbet hivatkozott szerzőknek Magyarországon, s két könyve, Az olvasás allegóriái és az Esztétikai ideológia már magyarul is hozzáférhető. Jelen kötet átfogó válogatást ad életművéből, az ötvenes évekből származó recenzióktól egészen a nyolcvanas évek elejének nagy hatású tanulmányaiig. Hiánypótlónak számítanak a romantika szakirodalmához kapcsolódó tanulmányok, amelyek Hölderlin, Wordsworth, Keats (illetve később Baudelaire és Yeats) kapcsán a romantikakutatás nemzetközi megújulásának kezdeményező szövegeivé váltak, és az irodalomelméleti gondolkodás számára is kihívást jelentettek. Megjelenésükkel az utóbbi évtized intenzív magyarországi de Man recepciója valóban teljessé válhat, hiszen majd minden lényeges szöveg olvasható lesz magyarul.

Hamvas Béla - Silentium ​/ Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
"E ​könyvnek sokáig azt a címet akartam adni, hogy a Hallgatás Őre. Úgy gondoltam, hogy az ismeretlen határán, a sötétség és a fény között, a titkok országának kapujában álló őrről szól. A misztikus szó iránt bizalmatlan vagyok, és annak csak a misztérium kedvéért bocsátok meg. De a könyv éppen a misztériumról szól, a meghatározhatatlanról, vagyis arról, ami az egyetlen valóság és az egyetlen tapasztalható. Végül az Unicornis címet választottam. Az Unicornis az egyszarvú állat. A két szarv a két szem, a két kéz, a két nem, a kettősség, a két here, a két méhkamra jele. Az egy szarv a homlokszem, az egy, a lingam, a joni, a szív, az androgün. Az egyszarvú a szent erdőben a szürracionális állat. Kínában Ki-linnek hívták. Kung-ce anyjának, mielőtt fia megszületett, álmában megjelent. Az első egyszarvú a föld középpontjából ugrott ki. Elevenen alig látták. Tyanai Apolloniusról mondják, hogy egyszer találkozott vele. Mózes azt írja: Az Úr kivitte őket Egyiptomból, olyan az ő ereje, mint az egyszarvúé. Az egy a megismételhetetlen. Egyszer van. Egyetlenegyszer. Először és utoljára. Megfoghatatlan és meghatározhatatlan. A misztérium. A hallgatás őre a néma szent erdőben élő hangtalan egyszarvú, a tilalmak küszöbén, az utolsó lény, a lét legvégső alakja, az Egy. De hiába egy és egyetlen. Ha vele vagy, tudod, hogy ez az egy az egész és az egyetlen, a minden. Hiába van először és utoljára. Mindig volt és van és lesz. És hiába megfoghatatlan. Ő az egyetlen megfogható, ő a valóság, a realitás, a tapasztalat és a konkrétum, és ami rajta kívül van, az káprázat. Hiába ő a misztérium, ez a misztérium van bennem és benned, és ez vesz bennünket körül, és ez az, amit megérintünk, s amit megeszünk s amit látunk és orrunkkal beszívunk, s hiába titok, ez az, amit mindenki tud, és hiába tilalom, ez az, amiből vagyunk. Ez az egyszarvú. Az egyszarvúval találkozni lehet a városok utcáin, s akkor a sorsdaimón arcát viseli. Ilyenkor az ember nyakában ül, kezében korbács, és az embert űzi. Az emberek az utcán azért rohannak, mert ő hajtja őket. Találkozni lehet vele gyermekek, leányok, szentek arcán, akkor ő az angyal. Ilyenkor az embert kezénél fogva vezeti szelíden. Amikor az ember a földet elhagyja, a lélek vezetője lesz, elöl megy, és az utat mutatja. Egy szarva világít, mint a csillag. Vannak lelkek, akik felülnek reá, s az egyszarvú viszi őket hátán, a túlvilág birodalmain át, erdőkön, hegyeken, folyókon át, szarva egyre jobban és jobban ragyog, előre mered a térbe, és az utat mutatja."