Ajax-loader

“Majdnem ​az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a “bár” című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelentek meg a Tiszta tűz -ben, mert… csak. Nem foglalkoztam továbbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul írtam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyományosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek.
Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam." (A Szerző)

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók