A ​vidám tudomány

Friedrich Nietzsche - Így ​szólott Zarathustra
Friedrich ​Nietzsche 1883 és 1885 között született, költői ihletettségű munkáját már a századelőn megismerhette a magyar olvasó - mi több, szinte egy időben két fordításban is. Bár Wildner Ödön fordítását például Ady Endre is méltatta, mára mindkét fordítás elavult. Kurdi Imre új fordításához a szerkesztők gazdag jegyzetapparátust készítettek, s ezzel a kötet nemzetközi mércével mérve is egyedülálló vállalkozásnak tekinthető.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Adolf Hitler - Mein ​Kampf
A ​Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett. Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.” Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.

Friedrich Nietzsche - A ​történelem hasznáról és káráról
Nietzsche ​vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.

Friedrich Nietzsche - A ​tragédia születése
1872-ben ​jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.

Umberto Eco - A ​rútság története
Szépség ​történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.

Hamvas Béla - Szellem ​és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szendi Gábor - A ​nő felemelkedése és tündöklése
A ​mű az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a Nő a titkos mozgató. A Nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak közt dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik. Miközben a Nő gyengének tűnik, az Erő vele van, miközben vesztesnek tűnik, mindig ő az igazi győztes. A könyv fejezetei Nő és Férfi választásainak és kapcsolatának rejtett mechanizmusait írja le. Olyan kérdésekre keresi a választ: Miért vannak nemek, miért hal ki 10 millió év múlva a férfi? Mi a női szépség és mit vár a nő a férfitől? Mi a nő „A és B terve”, miért van annyi „kakukkfióka” a családokban? Mire jó az orgazmus, mi a szerepe az emberi szimmetriának? Miről árulkodik a mutató és gyűrűsujj arányunk, honnan sejthető, hogy Michelangelo Dávidja homoszexuális? És miért küzd annyi nő a meddőséggel, s hogyan csapja be a nőt a meddőségipar? A könyv zárófejezete a freudi életmű súlyos kérdéseit feszegeti, s bepillantást enged a pszichiáter és pszichológus szakmai szexuális visszaéléseibe is. A könyv olvasmányos, népszerű stílusban mondja el a legmodernebb tudományos eredményeket, de bőséges szakirodalmi hivatkozásokkal segíti a szakmai olvasókat is. Szendi Gábor leginkább szabad gondolkodónak szereti nevezni magát, akinek a legfontosabb érték az igazság és a szabadság. Változatos életútja arról tanúskodik, hogy a megújulásban és a változásban érzi jól magát. Programozó matematikusnak indult, majd filmíró lett, írásaiból három film is készült, majd pár év könyvkötés után a pszichológus hivatást választotta. Kutatóként az agy-lélek kapcsolata és az evolúciós pszichológia, gyógyítóként az életgubancok megoldása érdekli. Az igazság helyett a gyógyszeripari érdekek szolgálatába álló megélhetési tudományból kiábrándulva fordult a tudományos újságírás felé, céljának a hiteles tájékoztatást tartja. Ezért írta meg 2004-ben a bombaként robbanó leleplező tanulmányát, a Depresszióipart, majd 2005-ben az azonos című könyvét, melyek a gyógyszeripar és a pszichiátria veszélyes összefonódását tárták fel. Létrehozta „egyszemélyes” webszájtját, ahol cenzúrázatlanul mondhatja el véleményét. Mindezekért megtorlásként kutatói állásából elbocsátották, és a Magyar Pszichiátriai Társaság beperelte.

Friedrich Nietzsche - Az ​Antikrisztus
Nietzsche ​egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.

Henri Bergson - Idő ​és szabadság
"A ​Teremtő fejlődés (Ez volt az eredeti címe a műnek) írója hatalmas feladatot tűz maga elé. Keresi azt a döntő különbséget, amely elválasztja az élőt az élettelentől, a szervezettet a szervezetlentől. Sőt megkísérli az élet kialakulásának, későbbi tagozódásának és általános törekvésének megrajzolását. Feladata annál nehezebb, mert felfogása szerint a megoldásnál nem támaszkodhatunk az értelem hathatós segítségére. Az értelem Bergson szerint a természetnek csak egy terméke a sok közül. A természetnek része lévén, nem ölelheti fel az egészet, annál kevésbé, mert tulajdonképpeni lényeges hivatása az élő hasznos cselekvéseinek előmozdítása és irányítása az anyagi világ keretei között. Az értelem igazában csak a szilárd testek honában van otthon, ahol a lényegükben rejlő geometria és az ebből absztrahált logika segítségével válik úrrá. Amint azonban mind fluensebb tartományok felé haladunk, annál bizonytalanabb lesz működésében, hogy véglegesen csődöt mondjon a szervezet, a lélek megértésénél. A múlt, mint emlékezet, állandóan a jelenbe tolul, folytonos egymásbahatolással van dolgunk, szerves növéssel. Nincs determináltság. A valóságos tartammal a szabadság világába lépünk. A fejlődés útja, fordulatai nem adhatók meg előre, meglepetésekre számíthatunk. Ha ezt a megállíthatatlan folyást megkíséreljük részekre bontani s így vizsgálni - mint az értelem teszi az anyaggal - már meg is hamisítottuk igazi valóját, anyagiasítottuk, s innen a mérhetetlen nehézségek az élet és a lélek problémáinál." Nyugat, Komjáthy Aladár

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Arthur Schopenhauer - A ​világ mint akarat és képzet
Arthur ​Schopenhauer (1788-1860) főműve A világ mint akarat és képzet a gondolkodástörténet ritka, nagy filozófiai rendszert építő alkotásai közé tartozik, mely struktúráját és nyelvezetét tekintve is eltér a hagyományos, illetve az ún. német idealista és kriticista filozófiai művektől. A kognitív megismeréstől, illetve az emberi beavatkozástól függetlenül működő és ható gonosz és kiszámíthatatlan akarat teremti és tartja a világot szenvedésekkel teli, örökös körforgásban. Közvetett objektivációi közül elsősorban az ember az, aki megpróbál szabadulni hatalmától. Ennek két módozata lehetséges: az esztétikai út, vagyis a művészetek, illetve az etikai út, ahol is az aszkézis vezethet el az akarattól független szabadsághoz. A mű voltaképpen két részből áll: az első négy könyvből, melyet most vehet kézbe az olvasó. valamint a később megjelenő második kötetből, amely az első rész mintegy másfél évtizeddel később megírt variánsa, és amelyben az öreg mester paragrafusról paragrafusra újraértelmezi az első - alapvető - filozófiai építményt. A négy könyv szisztematikusan, mindazonáltal izgalmas olvasmányként dolgozza fel a megismerés, az ontológia, az esztétika és az etika területeit.

De Sade márki - Szodoma ​százhúsz napja
Marquis ​de Sade több mint két évszázaddal ezelőtt írta híres-híredt könyvét, mely magyar nyelven most jelenik meg először. Egy előkelő társaság négy hónapját jeleníti meg: ezen a százhúsz napon régi történetek elmesélésével és a gyakorlatban is a legkülönfélébb perverzióknak élnek. Sade márki fantáziája ebben a műben olyannyira rájárt a szexuális és egyéb perverziókra, hogy az utókor az ő nevéből képezte a - történelemmel egyébként egyidős - "szadizmus" fogalmát. Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felőtt olvasóknak ajánljuk, akik pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonakoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját.

Friedrich Nietzsche - Ecce ​homo
Friedrich ​Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német - és egyáltalán - a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok. Vajon miként látja önmagát a "minden érték átértékelője"? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo - íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire. Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével - kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.

Thomas S. Kuhn - A ​tudományos forradalmak szerkezete
Kuhn ​e művével mindazt lerombolta, amit a tudományfilozófia elmúlt évszázada oly gondosan felépített, nevezetesen a tudománynak azt a mítoszát, mely szerint a tudományos megismerés az utóbbi háromszáz évben töretlenül és egyenes vonalban fejlődik, s a vitathatatlan értékmentés, a páratlan igazságok tárházává válik. Kuhn sokat vitatott vagy éppen magasztalt nézetei nyomán új határterület jött létre a szűkebben vett tudományfilozófia és a tudománytörténet között: a "tudományos közösségek" és a "tudományos paradigmák" fogalmának bevezetésével a tudományfejlődés-elmélet, a maga rohamosan bővülő, óriási szakirodalmával.

Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A ​nagy terv
A ​VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE. Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre? Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő. Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett. A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.

Erich Fromm - Menekülés ​a szabadság elől
Az ​1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját - angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett. Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította művének középpontjába. Az ember karakterét, személyiségét - mondja - nem az ösztönös szükségletek kielégítésének mikéntje határozza meg, hanem a szabadsághoz való viszony. Így például az autoriter személyiség kialakulását torz menekülési mechanizmusokként értelmezi, amelyekkel az egyén megpróbál megszabadulni az elidegenedéstől, a magánytól, a számára elviselhetetlen "negatív szabadságtól". A kétféle, negatív és pozitív szabadság megkülönböztetése olyan rendezőelvvé vált e műben, amely lehetővé tette, hogy nagy történelmi korszakokat és mozgalmakat éppúgy értelmezhessen vele, mint a személyiségzavarok, egyéni neurózisok különböző formáit. Fromm éles bírálata az emberi személyiség kibontakozását akadályozó mindenfajta belső és külső korlátozásról joggal tette művét híressé és mindenféle vulgáris világmagyarázat szemében hírhedtté. E gondolatmenetet folytatja később 1947-ben Az önmagáért való ember című munkájában. Mindkettő joggal hívta fel magára a magyar olvasóközönség kiemelt figyelmét. A szerző szenvedélyes hitvallása az ember "veleszületett és elidegeníthetetlen" jogáról a szabadságra, méltán emeli írását az el nem évülő művek kategóriájába.

Friedrich Nietzsche - Im-ígyen ​szóla Zarathustra
Az ​Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző - alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában - próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári "józan ész" ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett "felkelés" halhatatlan dokumentumának tekintik. A mai olvasóra nyilvánvalóan esztétikai értékével hathat elsősorban. Hatalmas, egyívű pátosza, tragikus lírája, önkínzó, öngyötrő vallomásossága, a legmélyebb dekadencia ellen emelt akaratetikája kétségkívül a nagy műalkotások levegőjét árasztja. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek, amely nélkül sem az elioti nagy poémákat, sem Adyt nem lehet igazán megérteni. A mű irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello