Ajax-loader

“Orvos ​nincs beteg, bíró nincs vádlott, pap nincsen hívő nélkül, mesterségük tárgyaként a másik emberre hajló szakmák körül egymással összenőtt szerepkettősök alakulnak ki, melyeknek egyikét évtizedeken át ugyanaz a személy, párját viszont mindig másvalaki játssza. Könyvem egy ilyen szereppáros regénye, állandó tagját – a szöveg első személyben szóló alanyát – tekintsük egy gyámhatóság képviselőjének, aki az emberi kudarcoknak, a társadalmi együttélés üzemzavarainak, a normáinktól eltérő viselkedésmódoknak főképpen azzal a megszabott körével áll szemben mint anyagával, amelyek gyerekeket sújtanak. Ügyei – emberi sorsok és kapcsolatok rövidebb-tartósabb csődjei – meglehetős bőséggel és bizonyos statisztikai állandósággal újratermelődnek. A szereppár másik tagja tehát folyvást arcot cserél, mégis fájdalmasan ismerős. A regény beszélője egy zsúfolt munkanap lehetséges színhelyein végigmenetelve, rögzítve, amit épp abban a pillanatban, s értelmezve, amit általában csinál, megpróbálja némiképp világosabbá tenni helyzetének megszüntethetetlen konfliktusát: a személyes és a személytelen szolidaritás, morál és gyakorlat ütközéseit, végül is az én és a másik ember kapcsolatának néhány – számára fontos – elemét. Arcok és tárgyak, emlékek és lehetőségek járulnak közben elé, s nem tér ki a kísértés elől, hogy amennyire csak tud, odafigyeljen rájuk. Konrád György”

Értékelések
5.0/5 - 2 értékelés alapján



Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

5.3
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók