A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fényderül a titokra.
Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…
Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival…
A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.
Értékelések 4.5/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Lakatos Levente - Bomlás
Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal.
Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak.
Lakatos Levente - Barbibébi
„Arra sem emlékezett, hogy mikor került a biliárdasztalra. A fekete bőrű srác, akit a combjaival szorított magához, már legalább tíz perce az extrém-mélyre kivágott dekoltázsát nyalogatta, s közben méretes ujjaival a feszes melleit masszírozta. Végre kezdett beindulni a buli!”
Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják.
A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz is elkíséri. Krisz nem bocsátotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát - hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek, ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal, és eldöntsék végre, mit is akarnak kezdeni az életükkel - és persze a két siófoki szépfiúval, akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól.
Lakatos Levente gossip-, és ifjúsági újságíróként közvetlen közelről ismeri a sztárok csillogó és gyakran sötét világát. Első regénye arcpirítóan szókimondó, merész és megindító.
Lakatos Levente - Szeress jobban!
Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit New Yorkig üldözte a múltja, ott kezdett új életet, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. Vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival...
Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet…
Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.
Lakatos Levente Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényeiben az erotika és a lélektani thriller izgalmasan vegyül a modern romantikával.
J. A. Redmerski - A soha határa
Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?
Nalini Singh - Vonzódás
Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselője, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzött az életéből. Sascha azonban más, mint népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell.
Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és a falkája iránti szeretet vezérli.
A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők közül. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait. Van azonban valami ebben a látszólag jéghideg lányban, ami lenyűgözi a férfiban lakó vadállatot. Csakhogy ez a vonzódás mindkettőjük vesztét jelentheti.
Figyelem: felnőtteknek szóló tartalom!
Nalini Singh írónő a paranormális romantikus regények ünnepelt és elismert szerzője. Írásaiban mindig lenyűgöző világokat, különleges hősöket, izgalmas kalandokat és csodálatos szerelmeket teremt.
Nalini Singh - Feloldozás
Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni.
Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.
Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.
Brittainy C. Cherry - Lebegés
Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény - soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém.
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!
Vavyan Fable - Sárkánykönny
Kezdetnek felhívogat. Telefonüzenget. Követ. Leselkedik rád. Meglátogat álmodban. Távollétedben betör hozzád. Tükrödre firkál, ágyadba fekszik, bemocskolja intimebb holmijaidat. Eléggé félsz már? Jól van. Akkor rád kopogtat éjszaka. Ablakaidon, idegeiden xilofonozik. Levelet kapsz tőle. Azt akarja, szeresd őt. Csak őt. Azután öltöztetésedbe fog: harisnyát, cipőt, ruhát küld. Te vagy a menyasszonya! Egy napon majd el is jön érted. Nem az első szerelme vagy. A Yardon tudnak egy másik aráról. Az a lány meghalt, mert nem kért a szörnyeteg szerelméből. A legkülönb zsaru vigyáz rád? Na és? Attól még nyugodtan halálfélhetsz. Vagy pedig derítsd ki hamar, kicsoda ő. Végtére is, pszichológus vagy. Légy trükkösebb, gyorsabb nála. Igyekezz! Az Idült már kitűzte bizarr kézfogótok dátumát!
Paula Hawkins - A lány a vonaton
Te nem ismered, de ő ismer téged
Elképesztő lélektani thiller - a _Hátsó ablak_ találkozása a _Holtodiglan_nal.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. "Jess és Jason", így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton...
Paula Hawkins első thillere azonnal a bestsellerlisták első helyezettje lett.
Tizenkét nyelvre már lefordították, vitathatatlan, hogy 2015 meglepetését tartja kezében az olvasó.
Leylah Attar - The Paper Swan - Papírhattyú
A szerelem nem halhat meg soha.
Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel.
Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.
Lakatos Levente - A tiltás gyönyöre
A népszerű e-könyv sorozat alapján
Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi?
Szentesy Igor vagy ahogy a barátai hívják, Szigor keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtói, de a női combok is sorban kitárulnak. Ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot.
Liza és Szigor őrült vágyaktól hajtva félelmetes játszmába kezd, de vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán? Mennyit érnek a titkok? Te képes lennél gyilkolni értük?
Az Aranykönyv-díjas Lakatos Levente a Bomlás, a Szeress jobban!, és számos egyéb sikerkönyv szerzője eddig e-könyvben kiadott népszerű sorozata vadonatúj részekkel kiegészítve végre papírkötésben is a rajongók kezébe kerülhet.
Figyelem, a politikai zsarolással, érzelmi játszmákkal és buja jelenetekkel fűszerezett történet néhol egészen szókimondó!
Jay Crownover - A tetovált srác
Nagy különbség van egy rosszfiú és egy olyan srác között, aki a lelke mélyéig züllött - akárcsak Shane Baxter. A szexis, kiszámíthatatlan és veszélyes Bax nem csupán rossz csillagzat alatt látta meg a napvilágot, ő maga a született bűnöző. Kocsitolvaj, verőlegény, ketrecharcos, a bajba keveredés fekete öves bajnoka, mígnem az egyik rossz döntése öt évre rács mögé juttatja. Miután visszanyeri a szabadságát, válaszokat keres, és nem érdekli, mit kell megtennie, kit kell megszorongatnia azért, hogy megtudja, ki csalta csapdába. Csakhogy beszáll mellé a játszmába még valaki, aki túlságosan ártatlan, túlságosan lágy, ráadásul nem hagyja magát lerázni. Dovie Pryce ismeri az élet sötét oldalát, a nehéz körülményekkel járó súlyos döntéseket. Mindig is jó akart maradni, önzetlenül segíteni másokon, nem hagyta, hogy a sötétség lehúzza és elnyelje őt. Az utcát azonban nehéz legyőzni, a dolgok rosszról gyorsan életveszélyesre fordulnak, és az egyetlen ember, aki mellett biztonságban lehet, a Point legfenyegetőbb, legszexisebb, legkiállhatatlanabb nehézfiúja, aki épp most szabadult. Bax közelsége eleinte rettegéssel tölti el Dovie-t, de hamarosan rájön, hogy a tetovált srác sem olyan, amilyennek a külseje alapján hinnénk.
Jamie McGuire - Gyönyörű tévedés
A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red Doorban egyedül üldögélő Camin.
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.
Monica Murphy - Három megszegett ígéret
Kötelezze el magát. Igazából ezt várom Colintól. Amióta Danny, a bátyám meghalt Irakban, Colin sokat segített nekem, például munkát adott a menő éttermében, hogy otthagyhassam végre azt a szar pincérnői állásomat a sztriptízbárban. De nekem már nem elég, hogy éjjelente ott fekszem mellette az ágyban, és próbálom elűzni a rémálmait. Tudom, hogy mardossa a bűntudat Danny halála miatt, amiért nem ment el vele Irakba, de nem bírom tovább a kettős életet. Mindennél jobban szeretem, de olyan sok démon gyötri. Ha most nem tud megnyílni előttem, akkor soha nem lehet belőle igazi társ. Egy hónapot adtam neki, és most lelépek. Ha igazán szeret, ahogy mondja, akkor tudja, hol keressen.
Bleeding Bride - A téboly kertje
_Sikolya szólított, a lelke csalogatott ide. A múltadnak ma vége._
Szeretnék halott lenni. A kertedben saját véremmel festeni. Elegem van.
_Az önsanyargatás sosem lesz megoldás. Menned kellene, míg megteheted._
Kihez beszélsz leveledben, hová tűnsz, mikor feljön a nap? Istenem, nem teheted ezt velem, fedd fel magad!
_Miért kell mindent megnehezítened, mi oly könnyű lehetne?_
Ki kell zárnom mindent a lelkemből, de a soraid nélkül már nem vagyok önmagam.
_Kértem, hogy menekülj, helyette visszavágytál a pokol ölelésébe._
Nem kereshetem tovább holmi mesékben a megoldást. Ebből már nem kaphatok választ.
_Nem sejtetted, hogy bár mögötted lépkedtem, mindig előtted jártam._
_A homokszemek pörögnek. Indulnod kell, mert lassan késő lesz..._
Cora Carmack - Színjáték
A New York Times és a USA Today bestseller, Szakítópróba szerzőjének, Cora Carmack-nak új kötete !
Mackenzie "Max" Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del.
Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét... Cade beleegyezik.
Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annál valóságosabbá válik.
Cora Carmack egy huszonegynehány éves író, aki huszonegynehány évesekről ír. Sok mindennel foglalkozott már életében. Volt unalmas munkája (pl. egy hipermarketben), izgalmas munkája (pl. színházban), stresszes állása (pl. tanárként) és álommunkája (pl. az írás). Imádja a színházat, az utazást és bármit, ami megnevetteti. Szereti a szereplőit a lehető legképtelenebb helyzetekbe hozni, és miközben segít rajtuk, megpróbálja őket összeboronálni valakivel. Hiszen a kétbalkezes embereknek is szükségük van szerelemre…
Tara Monti - Innuendo - Ellenszélben
Mindenkinek megvan a maga útja. Nolan Rianonnak, a sokat látott haditudósítónak esze ágában sincs visszatérni gyerekkora színhelyére. Finn Cormack, a festőnő (és mellesleg az FBI által jegyzett hacker) is abban a hiszemben járja saját, néha nem éppen törvényes útját, hogy örökre hátat fordított a városnak. Valaha egy dal sodorta össze őket, a két örökös kívülállót. Egy haláleset azonban mindent megváltoztat. Az utak újra keresztezik egymást - és nem csupán kettejükét. Titkok, hazugságok, barátok. Már semmi sem olyan, mint régen. Már semmi sem az, aminek látszik. Nolan és Finn válaszok után kutat gyermekkoruk regéi és szilánkjai között, ám egymással is meg kell küzdeniük. Aztán egy újabb gyilkosság után már versenyt futnak az idővel. Kiben bízhatnak ők, akik a fél világon át menekültek a sorsuk és zűrzavaros érzéseik elől, és felégettek maguk mögött minden hidat? Ne félj! A szárnyakat a szél teremti!
Monica Murphy - One Week Girlfriend - Heti csaj
Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.
Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…
Én vagyok.
Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.
Mindörökké.
J. Sterling - The Perfect Game - A hibátlan játék
Nem így és nem ezt akarták.
És mégis…
Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.
Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket…
Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna…
Darynda Jones - Második sírhant
Charley Davidson, a halál szexi angyala visszatér, hogy újabb fergeteges kalandjaival és sziporkázó poénjaival mindenkit levegyen a lábáról! Vajon sikerül megfejtenie a titokzatos körülmények között eltűnt Mimi rejtélyét? Beteljesedik forró szerelme a Sátán szívdöglesztő fiával? Na és mi történik a mennyország kapuját ostromló démonokkal? A tavalyi év legszellemesebb paranormális románcának második részét a humor és az érzékiség szerelmesei egyaránt imádni fogják!
"Sziporkázóan humoros és forró" (Kresley Cole)