Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.
Tessára.
Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.
Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.
Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.
Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?
Értékelések 5.0/5 - 3 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Cassandra Clare - Az angyal
A mágia veszélyes - de a szerelem még veszélyesebb!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nemsokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
"A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos"
Stephenie Meyer, a Twilight szerzője
Cassandra Clare - Hamuváros
Hát lehetetlen?!
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen.
De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz - ráadásul az édesapja.
Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?
Cassandra Clare - Csontváros
Gyilkosság tanúja lesz - a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a _Pandemonium_ nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják...
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra visz. Azt fogod kívánni, bárcsak sose érnél az út végére.
Veronica Roth - A beavatott
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.
Cassandra Clare - Üvegváros
Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron?
A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.
Cassandra Clare - Clockwork Princess
In Clockwork Princess, Tessa and her companions travel all over the world as they race to stop the clockwork army before it’s too late. As Jem’s health worsens alarmingly and his friends search desperately for a cure, can Tessa choose between the two boys she loves - even if it means never seeing the other one again?
Rick Riordan - Az utolsó olimposzi
A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett.
Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt.
A világszerte sikeres sorozat izgalommal várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd.
_"Magával ragadó történet. Egyszerre izgalmas, gondolatébresztő és könnyfacsaró... A regénysorozat méltó befejezése."_ - Kirkus Reviews
P. C. Cast - Kristin Cast - Megjelölve
Te vajon mit tennél…
…ha egy élőhalott hirtelen a vámpírok félholdját rajzolná a homlokodra?
…ha az ex-pasid vérének szagától egyszerre összefutna a nyál a szádban?
…ha a napsugarak égetni kezdenék a bőröd, és már csak éjszaka éreznéd jól magad?
…ha olyan erő birtokába kerülnél, amelyről korábban álmodni sem mertél?
Zoey Redbird egy nap vámpírjelöltté válik, amikor középiskolájában váratlanul felbukkan egy élőhalott Nyomkereső, és a vámpírok zafírkék Jelét rajzolja a homlokára. Attól a pillanattól fogva az egész élete megváltozik. Alig néhány órája marad, hogy beköltözzön az Éjszaka Házába, a vámpírjelöltek bentlakásos iskolájába, a teste ugyanis azonnal megkezdi az Átváltozást. Az Éjszaka Házában azonban újabb nehézségekkel kell szembesülnie. Kiderül, hogy a homlokán lévő Jel más, mint a többieké, és ezzel akarata ellenére azonnal ellenségeket szerez magának. És amikor rádöbben, hogy a vámpírok istennője különleges képességekkel ajándékozta meg, nem marad más választása, mint beszállni az Éjszaka Házának könyörtelen hatalmi játszmáiba…
"Esküszöm, hogy a lélegzetem is elakadt a rémülettől. Egy szellem állt velem szemben, mégis olyan szilárdnak, olyan valóságosnak tűnt. Ha nem a saját szememmel látom, ahogy a teste elutasítja az Átváltozást, azt hittem volna, hogy csak beteg, azért olyan halálosan sápadt… és… furcsa. Szinte teljesen fehér volt, de nem csak ez volt vele a baj. A tekintete is megváltozott. A sötétség ellenére is jól láttam, hogy a szeme vörösen izzik, mintha véres lenne. Akkor éreztem meg a szagot. Dohos, száraz, oda nem illő szag volt, mint egy szekrény vagy egy pince, amit évek óta nem nyitottak ki.
Ahogy kivillant a fogsora, észrevettem, hogy megnőttek a szemfogai! Tett egy lépést Nala felé, mintha meg akarná támadni. Ösztönösen cselekedtem.
– Hagyd békén! Takarodj innét! – Engem is meglepett, milyen magabiztosnak tűnt a hangom, mintha csak egy vicsorgó kutyával állnék szemben, pedig az igazság az, hogy majd’ elájultam a félelemtől.
Felém kapta a fejét, és vörösen izzó tekintete az enyémbe fúródott. Ne! Kiáltotta a már ismerőssé vált belső hang. Ez maga a borzalom!
– Téged… – A hangja rettenetes volt. Reszelős, mélyről jövő hörgés, mintha valami baj lenne a torkával. – Elkaplak! – Azzal elindult felém."
Stephenie Meyer - A burok
A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…
Alyson Noël - Evermore - Mindörökké
Fordul a kocka. Rajtad a sors! A családból egyedül Ever élte túl a szörnyű balesetet. A lány arra eszmél a kórházban, hogy látja az emberek auráját, hallja a gondolataikat és egyetlen érintésből kiolvassa élettörténetüket. Egy másik városba, új iskolába, idegen társak közé kényszerül. Retteg minden érintkezéstől, nehogy fény derüljön különös adottságaira, így aztán hamarosan ki is közösítik, mint afféle magának való csodabogarat. Aztán egy napon Damen mellé sodorja a sors szeszélye. Ever döbbenten észleli, hogy nem látja a fiú auráját, nem hallja a gondolatait, és hiába érinti meg, Damen őrzi titkait. Márpedig titka rengeteg van. Valaki megpróbálja megölni Evert. Mi köze az ármányhoz Damennek? Mióta jár a fiú a fény és a sötétség határvonalán? Mitől olyan sorsszerű a köztük kibontakozó szerelem? Tudd meg a titkukat! Örökké emlékezni fogsz rá. "Szellemeket látok. Mindenütt. Az utcán, a strandon, az áruházban, az étteremben, a suli folyosóján, a postán sorbanállás közben, az orvosi rendelőben, bár a fogorvosnál még sosem. De nem zavarnak, mint azok, akiket a tévében meg a moziban látni, nem kérnek segítséget, nem állnak le cseverészni Leginkább csak mosolyogva integetnek, amikor rájönnek, hogy látom őket. Mint az emberek általában, ők is szeretik, ha észreveszik őket." Van, aki különleges akar lenni. Van, aki mindent megtesz azért, hogy beleolvadjon a tömegbe, de nem teheti. Evernek sem sikerül. Egy autóbaleset egyetlen túlélőjeként nem csak a gyászával, hanem egy új élettel, új gondokkal és újonnan szerzett képességeivel is szembe kell néznie. Aurákat lát, gondolatokat hall és egyetlen érintésből kiolvassa az emberek élettörténetét. Amikor megismeri Dament, minden felkavarodik körülötte. A fiúval nem csak a szerelem érkezik meg a tizenhat éves Ever életébe, hanem a hangok is elhallgatnak a fejében. Damen Auguste tökéletes: jóképű, okos, titokzatos és gazdag. A lány nem tudja, kibe szeret bele, de egy biztos: Damennek rengeteg különös titka van. Elvarázsolt világban jár, a fény és a sötétség mezsgyéjén, ahová magával viszi Evert is.
Karen Marie Moning - Keserű ébredés
MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.
George R. R. Martin - Királyok csatája
Hogyan veszi fel a küzdelmet a világ másik végére száműzött királynő a szétesett és megosztott birodalom felett uralkodó gonosz démonok és gyilkosok ellen? Ki is valójában a titokzatos, álruhában rejtőző kisfiú? A Jó vagy Rossz képviselői nyerik meg végül a legöldöklőbb, legkegyetlenebb csatákat? Sikerül-e a szörnyű káoszt újra békévé varázsolni?
A Királyok csatája a vad mulatságok és véres megtorlások világába repít el bennünket. Ebben a mesében fivér fivér ellen támad, éjszakánként pedig félelmetes kísértetek suhannak át a lombok közt. A káprázatos Holdhegység sziklái közt vademberek, veszedelmes boszorkányok és méregkeverők ereszkednek le, hogy feldúlják az addig békés vidéket.
Vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet - e kegyetlen világ dicsőségének ára csak a vér lehet.
A Királyok csatája merész, ötletes és bámulatos képzelőerővel megalkotott regény, kápráztató szépség és határtalan bűvölet hajtja át. Hamisítatlan és felejthetetlen izgalom - elejétől a végéig.
Catherine Fisher - Incarceron
Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, és készülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nem egy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni a bentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él… És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellában tért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakint született, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek. De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda az egész?
Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzd a maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogy akar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világot teremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendje szerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majd valamikor esetleg átvegye a Királynő helyét.
Cassandra Clare - Mennyei tűz városa
A Végzet Ereklyéi zárókötete
_"Erchomai - mondta Sebastian. - Jövök."_
A sötétség visszatér az árnyvadászok világába.
Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.
Sebastiant a világon semmi sem győzheti le – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik ebben a pazar befejező kötetben.
Ann Aguirre - Menedék
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!
Spirit Bliss - A múlt árnyai
A Nap fénye elhalványult,
a Földre örök sötétség borult,
a korábban mítosznak hitt démonok pedig előbújtak rejtekhelyeikről.
Minden vámpírok atyja, Véreskezű Casimir irányításával a vérszívók átvették az uralmat a világunk felett. Az emberek többségére azonnali halál várt, akik életben maradtak, azok vagy a vámpírokat szolgálják, vagy űzött vadként élnek a csatornákban.
Az emberi lázadók vezetője őrült tervet eszelt ki. Hogy megmentse a világot, hosszú évek munkája során feltalált egy időgépet. A küldetés célja: visszautazni a középkorba, felkutatni Véreskezű Casimirt, mielőtt vámpírrá változott volna, és még emberként végezni vele.
A végzetnek köszönhetően Katherine Glanville lesz a szerencsétlen kiválasztott. Visszaküldik őt a múltba, ahol férfiruhája és furcsa viselkedése miatt azonnal el is könyvelik boszorkánynak. Csak a véletlenen múlik, hogy megmenekül végül, mivel összekeverik Casimir úrfi sosem látott unokahúgával, Roderica Galahaddel.
A feladat végrehajtása innentől egyszerűnek tűnik, csak kettesben kell maradnia a férfival, hogy egy óvatlan pillanatban megölhesse. De mi van, ha az emberi Casimir kedves, önfeláldozó és jó lélek? Ha a valódi gonosz egy az egyházon belül működő szekta, a Vérző Rózsa Rend? Vagy ez csak a látszat? Katherine-nek rá kell jönnie, hogy egy ember életét elvenni még a jövő ismeretében sem olyan egyszerű, mint azt gondolta…
Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem… A démon érintése téged is megborzongat!
Joss Stirling - Lélektársak - Sky
Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt...
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.
Joss Stirling - Lélektársak - Phoenix
A tizenhét éves Phoenix egy bűnözőkből álló savant banda tagja Londonban. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát blokkolni, az időt "lefagyasztani". Ezt a képességét zsebtolvajként kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont ...Ő a lélektársa, de az egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség a hatalmában tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs?
Természetfeletti képességek, szövevényes kalandok, szerelem - a Lélektársak trilógia második része végre magyarul is!
Maggie Stiefvater - Forever - Örökké
akkor...
Amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végül megtudta, hogyan lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közös élet intenzív közelségévé változott.
most...
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő a farkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti.
örökké...
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelem megváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövő összeomlani készül, egyetlen pillanatban - élet és halál pillanatában. A búcsú vagy az öröklét pillanatában.
P. C. Cast - Kristin Cast - Ébredés
Neferet visszatér Tulsába, hogy beteljesítse bosszúját, de addig nem tudja megvalósítani nagyra törő terveit, míg egyszer és mindenkorra meg nem szabadul Zoey-tól. A Túlvilágon kudarcot vallott Kalona most már a rabszolgája, de nem csak ő az egyetlen fegyvere Zoey ellen.
Zoey eközben Skye szigetén élvezi a Sgiach vendégszeretetét, kapcsolata mind jobban elmélyül Starkkal, és komolyan felmerül benne: mi lenne, ha soha többé nem térne vissza az Éjszaka Házába?
Stevie Rae és Rephaim viszonya egyre tarthatatlanabbá válik, és a Hollómásnak hamarosan választania kell. Kit áruljon el: az apját vagy a saját érzéseit?
„- A Sötétséget? - mennydörögte Neferet. - Ez nem a Sötétség, hanem egy istennő jogos bosszúja. Ezért tudom megszüntetni a védővarázslatot. Sárkány! Mutasd meg ennek a szörnyetegnek, milyen következményekkel jár, ha valaki szembeszáll az Éjszaka Házával!
Stevie Rae ismét felnyögött, és térdre rogyott. A zöld fény kihunyt körülöttük. Rephaim Stevie Rae fölé hajolt, így a háta teljesen védtelenné vált. Sárkány meglendítette a kardját.
Felemeltem az egyik kezemet, de nem tudtam, mit tegyek. Támadjam meg Sárkányt? Védjem meg a Hollómást, aki megölte a feleségét? Dermedten álltam. Nem hagyhattam, hogy Sárkány bántsa Stevie Rae-t, de nem is őt akarta leszúrni, hanem az ellenségünket - az ellenségünket, aki megbélyegezte a legjobb barátnőmet. Úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilmet néznék, ahol tudom, hogy mindjárt lefejeznek, megcsonkítanak vagy kibeleznek valakit, és semmit nem tehetek, hogy megakadályozzam. Csak ez most nem egy film volt, hanem a valóság.
Hirtelen süvítő hang hallatszott, mintha feltámadt volna a szél, és a következő pillanatban Kalona szállt alá az égből, pontosan Sárkány és Rephaim között érve földet. A kezében egy félelmetes fekete lándzsát tartott, ugyanazt, amelyik a Túlvilágon is nála volt, és olyan erővel védte ki a Kardok Urának csapását, hogy Sárkány térdre rogyott.
Erebosz Fiai ekkor léptek akcióba. Tucatnyian siettek a Kardok Urának védelmére. Kalona olyan volt, mint egy gyilkos forgószél, de még neki is nehezére esett ennyi harcossal vívni egyszerre.
- Rephaim! Fiam! - kiáltotta Kalona. - Hozzám! Védj meg!"
Az Éjszaka Háza-sorozat nyolcadik kötete komor és szenvedélyes, mint egy vámpír csókja. Kihagyhatatlan olvasmány!