2013 szépirodalmi szenzációja – Khaled Hosseini új regénye a világ bestseller-listáinak élén! A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már az első hetekben világszerte többszázezren olvasták.
Hosseini mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatok mögött rejlő, mélyen emberi érzéseknek. Új regényében arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. Hogy milyen gyakran lepnek meg bennünket döntéseikkel és tetteikkel a hozzánk legközelebb állók amikor a leginkább számítanánk rájuk. Miközben lap, lap után, a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket – Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig -, az érzelemgazdag és magával ragadó történet belénk költözik és életre kel.
“Mit is mondhatnék nektek, miféle kínokat állt ki Baba Ajub és a felesége azon az éjszakán? Egyetlen szülőt sem szabadna ilyen választásra kényszeríteni. Baba Ajub és felesége úgy tanácskozták meg, mi a teendő, hogy a gyerekek meg ne hallják. Beszéltek, sírtak, beszéltek, sírtak. Egész éjjel csak újra és újra átbeszéltek mindent, és bár már közeledett a hajnal, eldönteni mégsem tudták – lehet, hogy a div épp ezt akarta, mert ha nem döntenek, akkor öt gyereket vihet el egy helyett. Végül Baba Ajub a ház ajtaja elől behozott öt ugyanolyan méretű és alakú követ. Mindegyikre ráírta egy gyermeke nevét, s mikor megvolt vele, bedobta őket egy vászonzsákba. De mikor odanyújtotta a zsákot a feleségének, az úgy ugrott hátra, mintha mérges kígyó lenne benne.
- Nem tudom megtenni! – mondta a férjének a fejét rázva. – Nem tudom én kiválasztani. Nem bírnám elviselni!
- Én sem – kezdte Baba Ajub, de az ablakon kinézve látta, hogy már csak néhány pillanat, és kibukkan a Nap a keleti dombok mögül. Egyre fogyott az idejük. Gyászosan bámult az öt gyerekére. Le kell vágni egy ujjat, hogy megmentsük a kezet! Lehunyta a szemét, és kihúzott egy követ a zsákból.
Gondolom, már ti is tudjátok, melyik követ találta kihúzni Baba Ajub. Amikor meglátta a rá írt nevet, az ég felé fordította arcát és felkiáltott. Megtört szívvel karjába vette legkisebb fiát, Qais pedig, aki vakon megbízott az apjában, a nyaka köré fonta a két kezét. Csak akkor értette meg, mi a baj, amikor az apja letette a földre kint, majd becsukta az ajtót; Baba Ajub ott állt bent, hátát az ajtónak vetve, két szemét szorosan lehunyta, de még így is folytak belőlük a könnyek, az ő drága Qais-e meg picike öklével verte kívülről az ajtót, és sírt, hogy Baba engedje be. Baba Ajub pedig csak állt, állt, azt motyogta, bocsáss meg, bocsáss meg!, s a div lépteitől megremegett a föld, a fia felsikoltott, és a föld újra és újra megrendült, ahogy a div távozott Maidan Sabzból, míg végül eltűnt, és a föld is megnyugodott; néma csend volt, csak Baba Ajub zokogott és kérte Qais-t, bocsásson meg neki.”
Értékelések 3.0/5 - 4 értékelés alapján
A Papírsárkányok után sajnos csalódás volt a könyv. Nem volt olyan lendületes és lebilincselő, mint az említett könyv. Ha ezt olvasom előbb, biztosan jobban tetszett volna.
Kapcsolódó könyvek
J. K. Rowling - Bogar bárd meséi
Ki ne ismerné Bogar bárd meséit? Hiszen e könyv minden valamirevaló varázslócsaládban ott van a gyerekek könyvespolcán, ugyanúgy, ahogy a mugliknál (vagyis a varázstalan népeknél) a Grimm mesék.
Bogar bárd itt olvasható öt meséjének mind megvan a maga mágusa, varázslója, s mindegyik más-más módon szórakoztat, nevettet vagy emlékezik meg halálos veszedelmekről.
Albus Dumbledorenak - A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola legendás igazgatójának - a mesékhez fűzött kommentárjai még élvezetesebbé teszik az olvasást, varázslók és muglik számára egyaránt.
_Egy különleges és varázslatos kötet a szerző, J.K. Rowling rajzaival._
F. Scott Fitzgerald - A nagy Gatsby
Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?
Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.
J. R. R. Tolkien - A szilmarilok
A Gyűrűk Urá-nak rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel - ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e egyáltalán ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe.
Kötetünk első és második része ("Ainulindale" és "Valaquenta") a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Fëanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által - s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe.
A kötet harmadik része, az "Akallabêth" pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé.
A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urá-ban, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.
Nyáry Krisztián - Így szerettek ők
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Ray Bradbury - Fahrenheit 451
"Fahrenheit 451 fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég..." A könyveket el kell pusztítani, mert ártalmas fegyverek: sosem lehet tudni, ki ellen fordul egy olvasott ember. Guy Montag a tűzőrségen dolgozik, hivatása a könyvégetés, a fellobbanó lángok mindig gyönyörűséggel töltik el. Életében a munka, a nyugtató tablettákhoz menekülő feleség, és három óriási tévéfal a főszereplők. Új szomszédja egy kedves lány, aki furcsa dolgokról mesél: hogy családja esténként leül az asztal köré, és beszélgetnek, hogy a tűzőrök valamikor régen még oltották a tüzet, hogy szép a hajnal, amikor harmat telepszik a fűre, és felkel a nap... Érthetetlen. Egy napon aztán beleolvas egy halálra ítélt könyvbe, az események ettől kezdve megállíthatatlanok...
Kazuo Ishiguro - Ne engedj el...
Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.
Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.
A _Napok romjai_ szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.
A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a _Time_ magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé.
George R. R. Martin - Kardok vihara
Ritkán született még olyan történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét és szívét, olyan lebilincselő mese, mint George R. R. Martin hatalmas fantasy-sorozata. A Trónok harcában megismertünk egy ősi királyságot, amelyet könyörtelen férfiak és nők hatalomvágya marcangolt. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig a birodalmon a háború, a mágia és az őrület. Most pedig, ahogy a hatalomért folytatott embertelen küzdelem viharos tetőpontjához közeledik, a megtépázott és megosztott királyság kénytelen szembenézni legszörnyűbb ellenségével, egy ellenséggel, amely a síron túlról érkezik...
A hatalomért versengő öt király közül egy halott, egy pedig meggyengült, a harcok mégis változatlan hevességgel tombolnak. Szövetségek születnek és hullanak szét. A Vastrónuson a Lannister-házból való Joffrey, a Hét Királyság ingatag uralkodója ül. Legengesztelhetetlenebb ellenfele, a legyőzött és megalázott Lord Stannis egy féltékeny boszorkány hálójába keveredett. Északot azonban még mindig az ifjú Robb Stark kormányozza Zúgó várából. Robb haditervet készít megvetett ellenségei, a Lannisterek ellen nem törődve azzal, hogy a húgát túszként tartják fogva Királyvárban, a Vastrónus fővárosában.
A száműzött Daenerys királynő, a világ utolsó három sárkányának úrnője eközben egy távoli földrész véráztatta vidékein kel át. A pusztító dinasztiaháború dögletes, halált hozó bűzében Daenerys szövetségeseket keres és erőt gyűjt a Királyvár elleni támadáshoz, amellyel visszanyerheti a meggyőződése szerint törvényesen őt illető koronát.
Ahogy a szembenálló erők a végső, gigászi összecsapásra készülnek, a civilizáció peremén barbár horda tűnik fel, amelynek célja a Hét Királyság leigázása. Rajtuk kívül azonban megjelenik a mesebeli Mások előőrse is, a feltámasztott élőhalottak természetfeletti, megállíthatatlan hadserege is. A világ jövője egy hajszálon függ, és senki sem adja fel végső győzelemre törő küldetését, míg a Hét Királyságban ki nem robban a kardok csillapíthatatlan vihara...
George R. R. Martin - Sárkányok tánca
Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?
Paula McLain - A párizsi feleség
A több mint 700 000 példányban eladott könyv Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története. Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak - köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald - színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük. A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti. "Milyen hihetetlenül naivak voltunk mindketten azon az estén. Szorosan kapaszkodtunk egymásba, betarthatatlan ígéreteket tettünk, amelyeket nem lett volna szabad hangosan kimondanunk. Néha ilyen a szerelem. Már akkor jobban szerettem őt, mint addigi életem során bárkit vagy bármit. Tudtam, hogy feltétlen szüksége van rám, és azt akartam, hogy ez örökké így legyen." A könyvhöz készült ajánló füzetet itt letöltheti: A párizsi feleség - részlet
Malala Juszufzai - Christina Lamb - Én vagyok Malala
A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib katona.
Amikor a tálibok elfoglalták a Szvát-völgyet, egy kislány kiállt saját jogaiért.
Malala Juszufzai nem tűrte, hogy el akarják némítani, és harcba szállt azért, hogy tanulhasson. 2012. október 9-én mindezért kis híján az életével fizetett.
Ezen a napon Malala épp az iskolából hazafelé tartott, amikor megtámadták és közvetlen közelről fejbe lőtték. Nem sokan bíztak felépülésében. Malala mégis talpra állt.
Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt legfiatalabb hős, akit Nobel-békedíjra jelöltek.
Az Én vagyok Malala nem csupán egy magával ragadó történet a családról, melynek életét felforgatta a terrorizmus, hanem megható példázat a szülők rendíthetetlen szeretetéről egy olyan kultúrában, ahol csak a fiúkat veszik emberszámba.
Ez a könyv megmutatja, hogy egyetlen ember is elég ahhoz, hogy jobbá tegye a világot.
Malala Juszufzai akkor került a figyelem középpontjába, amikor a BBC urdu nyelvű honlapján naplót kezdett írni az életéről a tálib megszállás idején. A Gul Makai álnéven közölt írásaiban gyakran beszél arról, családja mennyit küzd azért, hogy a Szvát-völgyben a Malalához hasonló korú lányok tanulhassanak.
2012 októberében egy tálib katona megtámadta a lányt: közvetlen közelről lőtte fejbe. Malala azonban a csodával határos módon felépült, és tovább folytatja a lányok tanuláshoz való jogáért vívott harcát.
Malala bátorságát és állhatatosságát 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, majd ugyanebben az évben a Nemzetközi Gyermek Békedíjra is jelölték. Ő lett 2013-ban minden idők legfiatalabb Nobel-békedíj várományosa.
Egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, másodjára azén a lapszámén, amelyben a Világ 100 Legbefolyásosabb Embere listáját közölték. Ugyancsak a befutók közt szerepelt Az Év Embere-díj várományosai közt 2012-ben.
A Malala Alapítvány segítségével amelynek Angelina Jolie az egyik szóvivője, aki 200.000 dollárral támgatta az alapítvány működését Malala továbbra is a lányok tanuláshoz való jogáért folytatott küzdelem élharcosa. Ez a nonprofit szervezet a közösségi szinten megszervezett oktatást és világszerte az oktatásügyért küzdők támogatását tűzte ki céljául.
A könyv társszerzője, Christina Lamb a világ egyik legismertebb külügyi tudósítója, aki 1987 óta tudósít Pakisztánról és Afganisztánról. Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait, öt könyv szerzője, öt alkalommal nyerte el az Év Brit Külügyi Tudósítója-díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat is. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazír Bhuttó kampánykörútján, ahol több tucat ember lett öngyilkos bombamerénylők áldozata. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.
Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert
A magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák...
A varázslatos Waverley-kert
A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is.
Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban.
Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll - a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban.
Lois Lowry - Valahol, messze
A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? - ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében.
A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.
Schäffer Erzsébet - Káprázat az élet!
Vallomásos írásai után Schäffer Erzsébet legújabb könyvében kinéz a világba. Kötete, a tőle megszokott izgalmas válogatásban, ismert és ismeretlen emberek életmeséinek fűzére. Ajánlása személyes találkozásaitól átfűtött üzenet. Kincsemberek között élünk. Ha elveszíted a kedved, ha reggel nem akarsz felkelni, gondolj rájuk. Sokszor mesének is beillik a történetük. Pedig egyiküké sem mese. Exupéry írja valahol: "Mily kevés zajt csapnak az igazi csodák!" Találjanak rá a csodákra. A könyvben És önmagukban is. Részlet az egyik beszélgetésből: "Sétálunk a nyíregyházi kiserdőben, a gyerekek most szanaszét vannak. Orosz Anikó rám néz: A megoldások az egyszerűségben vannak. Egyszerűen kellene élni. Ha bajod van, menj ki az erdőre, ne akarj semmit, a fák lehajolnak és elveszik a gondjaidat. Hallgatod egy patak csörgedezését. Csak úgy. Megtisztulsz. Amit nézel, azzá leszel. Ha óriásplakátot nézel, plázába jársz, üres leszel. Ha erdőben jársz, ha mozogsz, keringeted az energiáidat, táncolsz, úszol, szeretkezel, jól leszel. Ha begubódzol, rosszul leszel. Eredj ki a természetbe, dörzsöld át magad, válts hideget, meleget, jól leszel. Nem bonyolult, egyszerű."
Schäffer Erzsébet - Ómama és a főpincérek
"Jó itt látni az arcodat, ómama. A fiatalasszonyarcodat. Messze nézel, olyan messze, ahová már csak te látsz el. Te voltál most a kapaszkodóm. Te, aki álltad a sarat. Akinek soha nem hunyt ki a huncut fény a szeméből. Aki nem tudott egyedül maradni, ezért választott mindig társat magának... Egy hölgyfodrászt és három főpincért... Ok voltak sorban a társaid. A te életed foglalja keretbe ennek a könyvnek a sokarcú üzenetét. Mind ugyanarról szól: hogyan tudunk hazatalálni..." (A Szerző) Nagy szájjal szoktam elmesélni: az én temesvári ómamámnak négy férje volt. Hölgyfodrász és főpincérek... Hát ez remek! Nem is kell tovább mondanom... Most elcsöndesedtem. Elővettem a régi fényképeket, fölidéztem, milyen lehetett Karola, az ómamám. Gyűjtögetett, mint én... Így lett az ő félszavakban elmesélt élete a kerete annak a sok találkozásnak és élettöredéknek, ami most ebbe a kötetbe elfér. Polcz Alaine, Törőcsik Mari, Závada Pál. A gyimesi furulyás, az alföldi rózsakertész, a galambász, a vándorfotográfus, a suszter és az állomásfőnök. És még hányan, ismerősök és ismeretlenek nyújtanak kapaszkodót. Nekem is... Fogadják el a kezüket.
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
J. R. R. Tolkien - A hobbit
Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) - ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat - egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt.
Kate Morton - Az elfeledett kert
Egy kislányt magára hagynak 1913-ban egy Ausztráliába tartó hajón.
Lélek egyedül érkezik, csak egy kis bőrönd van vele, benne néhány ruhadarab meg egyetlen könyv - egy gyönyörű mesekönyv. A gyermeket befogadja a kikötőmester és felesége, és mint a magukét nevelik fel. Huszonegyedik születésnapján elmondják neki az igazságot, és "Nell", aki úgy érzi, hogy kicsúszott alóla a talaj, nekivág, hogy megtudja, ki is ő valójában. Kutatása során eljut a Cornwall partján álló Blackhurst Udvarházba, és nyomára jut a Mountrachet család titkainak. De csak Nell halála után folytatja a kutatást az unokája, Cassandra, és akkor áll össze a kirakós rejtvény valamennyi darabja.
Diane Setterfield - A tizenharmadik történet
Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapjával egy antikváriumban dolgoznak. Egy nap furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri írja meg az ő életrajzát. Margaret kideríti, hogy bár sokan írtak már az életéről, karrierjéről, úgy tűnik mindannyiszor más változattal lepte meg a közönséget. A lány elindul a nő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá.
Kádár Annamária - Mesepszichológia
Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és - ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.
A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.
Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.
Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője. Többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián - kirobbanó temperamentumát, ízes erdélyi beszédét, derűs, szeretetteljes lényét és humánus gondolatait vastapssal jutalmazta a közönség.
Szerb Antal - Utas és holdvilág
Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.
Értékelések
Statisztika
Címkék
Kollekciók
- Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.