Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Youditta
4.0/5

Nem ​ez Dumas legkidolgozottabb regénye,mintha ő sem tudná, hogy mi köré is akarná építeni a történetet. Van a nyakékünk, ami a cím is, de mégsem tudunk meg mindent róla illetve az egész írás kicsit nyögvenyelős. Az hogy túlírt, az hagyján, de mintha nem ő fejezte volna be az elkezdett történetet. Azért Dumas hozta a formát egyébként, minden ami nála előfordul, itt is megjelent. De a végével voltak gondjaim, ettől nem tudok eltekinteni, ezért kicsit savanyú a szám íze.


bordeaux
4.5/5

Továbbra ​is tartom, hogy bárki boldogan szaladgálna a világban, ha úgy tudna írni, mint Dumas. És bár ez a sztori nem nekem tartozik a legérdekfeszítőbb, legnagyobb erkölcsi mélységeket és magasságokat felvonultató munkái közé (szóval nem egy Monte Cristo grófja), remekül visznek magukkal az egymással megfelelően szövevényes viszonyba állított események. Olyan remekül, hogy hosszas töprengés után tűnik csak fel némely szereplő enyhén ellentmondásos volta, vagy az, hogy tulajdonképpen egészen nagy mennyiségű idealizált karakterrel találkozunk. (Ez utóbbi valójában nem is zaklat fel, annyira jól illik mindenki oda, ahol helyet kapott.)
Mindemellett végig egyfajta bennfentesség érzésével ámít/ejt ámulatba a regény: bár a szereplőink aktuális világismereténél csak néha kapunk többet, olyan sokak fejébe (és szalonjába, hintójába, titkos esti sétájába ésatöbbi) kukkanthatunk bele, hogy olvasóként egészen jól informáltnak véljük magunkat. Pont addig, amíg benne nem találjuk hőseinket valami olyan guzmiban, amiből a temérdek infónk birtokában se igen tudnánk kibúvót találni… És ekkor lebben fel a lepel valami olyasmiről, amit egy regényhős még akkor se sejthet, ha történetesen Mária Antóniának hívják, mi pedig a legvadabb kombinálások közepette se gondoltuk volna. Ezek dolgok jól meg vannak csinálva 700+ oldalon keresztül, és én bizony nagyra értékelem az ilyesmit.


Dana
4.0/5

Dumas ​eddigi legvontatottabb regénye, de még így is négy csillagos. Ármány, cselszövés, intrika, és olyan sötét, kiábrándult, keserű vég, amiből baljós pesszimizmus árad a francia történelemre vonatkozóan. A legjobban a korabeli Párizs megfestése tetszett, pl. a Mesmer magnetizmusáról szóló érdekes híradások, vagy a párizsi Opera története. Mária Antónia természetesen ártatlan, mint a ma született bárány, Dumas inkább ábrázolja saját szépségének áldozataként, mint csábító asszonyként, Charny iránti szerelmét pedig az őszinte szenvedély lángjainak tisztaságában mutatja be. Maria Antónia ellenpólusa kidolgozottabb karakter, de la Motte-né a nyomorból jön, olthatatlan düh emészti az uralkodó ház iránt, fifikás, szenvedélyes, okos, de azért a vég eléri. Jó könyv, de kevesebb, több lett volna.


lizzizi
4.0/5

Jajj ​ne már… és akkor mi lett a nyakékkel? Voltak benne számomra felesleges részek (pl. Mesmer dézsája) de összességében tetszett.
Az a baj, hogy amikor a velejéig gonosz megbűnhődik, mégis elkezdem sajnálni. Gyenge vagyok.. :)


kiki_roller
4.0/5

Dumas ​könyveit úgy olvasom (újra), mintha TV sorozatot néznék, melynek alapja a történelem és a fondorlat. Mesterien megírt történet, miközben tudjuk, hogy valahol egy egyszer volt, hol nem volt, tán igaz sem volt mesét olvasunk, de pontosan ezért izgalmas, fordulatos történetbe feledkezhetünk bele. Nem bánom én a logikai bukfenceket, (pl. Rohan bíboros szinte első látásra palotácskáját bocsájtja a lepukkant de La Motte gonosz hölgynek, aki inkább csak az utolsó harmadban fejlődik igazán gonosszá, és a regény végére igazi hisztérikává, és bár a történet kissé csapong az első 2/3-ban de a végére izgalmas, zseniális szembesítések, helyzetek, párbeszédek tanui lehetünk. Szóval folytatom Dumas összes reloaded.


kvzs
3.5/5

Ármány, ​cselszövés, szerelem, udvari intrikák, féltékenység, becsület, önfeláldozás, tisztesség, nagyravágyás, szenvedély. Igazi szappanopera szerű Dumas, kikapcsolódásnak tökéletes.


zsofi017
4.5/5

Nagyon ​szeretem Duma írásait. Annyira élvezhető még ma is… :)
A cselekmény Mária Antónia/Marie Antoinette udvarában játszódik. A történet szerint a királyné ajánlatot kap egy csodálatos nyakláncra, de nincs rá pénze, így visszautasítja az ajánlatot. Ám egy cselszövő nőnek “hála” – akit pont a királynő emelt ki a nyomorból – mégis belebonyolódik a nyakláncbotrányba. Nagyon-nagyon vártam, hogy a könyv végén {{ kivégezzék Jeanne de la Motte-nét… de hát sajnos nem. }}
Annyira jó, hogy egy francia ad ezzel a könyvvel utólag is feloldozást a királynénak.


sydney5
5.0/5

Imádom ​Dumast. Mozgalmas történet, érdekes szereplők, megannyi fordulat. Könyv lején azt vártam, hogy az első két fejezet szereplői is azért feltűnnek. Végén még kicsit olvastam volna a királyi palota szereplőiről, és arról hová is került a nyakék. Nagyszerű könyv, de Monte Cristot sajnos nem tudta felülszárnyalni.


Habók
5.0/5

Olyan, ​mint a többi. Kicsit bőbeszédű, de élveztem az ármányt, cselszövést, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a vége.


szikszai_2
4.5/5

Fordulatos ​regény volt! Amikor már azt hittem, hogy kiderül valami, jött egy újabb fordulat. Ettől függetlenül zseniális regény! A szerelem és az összeesküvés ugyanúgy megjelenik, mint másik Dumas regénybe. Remek korrajz, remek karakterek!


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

10.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók