Kapcsolódó könyvek
Kovács Nemere - Játék, szakkör, pódium
Ifjúsági klubtevékenység: Szervezzünk klubot; Beszélni könnyű?; Csak szóval!; Szóval és cselekedettel; Beszéd, felolvasás, versmondás; Bábszínpad; Ifjúsági színpad; Ének és zene az ifjúsági kluban; Tánc az ifjúsági klubban; stb
Török Imre - Fehér Dezső - Toldy Ferenc - Lovagoljunk - de hogyan?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Kerek egy esztendő 1955
Kedves Gyerekek! Ismét eltelt egy esztendő, s újra kézbe vehetitek a Kerek egy esztendő új kötetét, az 1955-ös esztendő évkönyvét.
Ez az esztendő nevezetes évforduló hazánk történelmében. Tíz évvel ezelőtt, 1945-ben szabadította fel hazánkat a dicsőséges Szovjet Hadsereg a német fasizmus és magyar cinkosaik uralma alól, s megtörte országunkban a földesurak és a tőkések hatalmát.
Az ezeresztendős rabságban és elnyomatásban sínylődő magyar nép felszabadult: a földesurat, "akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát" - elűzték, s a dolgozók munkájának a haszna nem a tőkéseké többé. A nép végre maga vehette kezébe sorsának intézését; megadatott, amiről a nagy forradalmár költőnk, József Attila álmodott - "a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk".
Tíz küzdelmes, de eredményekben gazdag esztendő vezetett el eddig az évfordulóig: a munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a párt nevelésével és útmutatása szerint újra felépítette, s gazdagabbá tette a német hódítók által rombadöntött drága hazánkat.
Amikor körülnézek ebben az új országban, a napfényes, szép iskolákban otthon, vagy hazánk szép tájain táborozás közben, amikor elolvassátok ebben a könyvben halott és élő íróink nektek szánt írásasit, gondoljatok szeretettel a felszabadító Szovjet Hadseregre, amely annyi véráldozattal mentette meg hazánkat a teljes megsemmisüléstől, és lehetővé tette, hogy szüleitekkel együtt ti már szabadon és boldogan éljetek, tanuljatok és hasznos szórakozással töltsétek el szabadidőtöket.
Mark Twain - Az egymillió fontos bankjegy
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Karinthy Frigyes - Holnap reggel
Amikor elhatároztam, hogy mégis közreadom az alább következő szindarabot, melyet, bár kifejezetten szinpadra szántam, eddig még nem adtak elő s ezekután, hogy nyomtatásban megjelenik, aligha is adnak már - azzal nyugtattam meg magam, hogy majd irok elébe egy terjedelmes dramaturgiai tanulmányt: egy uj és lehetséges dramaturgia összefüggő körvonalait rajzolva meg, amihez maga a dráma csak aféle illusztráció lesz, kisérleti anyag, melyen ujfajta tételeket positiv és negativ jelekből bizonyithatok. Valahogy ugy képzeltem, hogy a huszadik század irodalmának egyre növekvő kereslete s még inkább növekvő kinálata egyre fokozottabban teszi lehetetlenné, hogy egy müvel annyit foglalkozhasson az értékelő kritika, amennyi szükséges lenne ahoz, hogy kiderüljön róla, van-e joga az élethez és mennyire és mennyiben. A huszadik század irója magára marad s edzenie kell magát, hogy a maga kritikusává legyen e pontban, hacsak nem akar megelégedni azzal a szépen hangzó és kényelmes, de végignemgondolt frázissal, hogy az élethez való jogot maga az élet adja meg s hogy tehát egy dráma érétkének egyetlen természetes ismérve a siker és a tetszés. E tévedésekről is akartam irni és sok másról, amiről gondolkodtam drámám irása közben - felfedezésekről, melyekre irás közben, meglepetve bukkantam rá s melyekből, mondom érdekes elméletek rendszere következett volna. De mindez hiu és naiv képzelődése csak a müvésznek, aki a világot minden pillanatban megállitaná, mint Jozsué a hegyen, mondván a világnak: "az isten szerelmére, maradjon már veszteg egy kicsit, hogy végre-valahára egyszer már alaposan lerajzolhassam - ne mindig azok a megbizhatatlan pillanatfelvételek!" A világ azonban nem áll meg, szalad tovább s felkavart folyama magával ragadja a százszor elkezdett és százszor abbahagyott vázlatok papirszeletkéit, amik képet akarnak adni róla. Boldog, divatos irók, kik bele tudtak törődni ebbe, kiket kielégit, kiknek örömet okoz, hogy néhány jól megfigyelt vonással ábrázolni tudják a világból, ami ábrázolható: a mozdulatot...
Blaho Ede - Fotografáljunk!
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Szentgály Károly - A régipénz gyűjtése
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - A magyar birodalom ásványvizei és fürdőhelyei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Constantin Dobrogeanu-Gherea - A kritikáról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Thiery Árpád - Miközben a Jóreménység-fok felé haladtunk...
Az elbeszéléskötetet egyetlen hős, Frank személye formálja összefüggő egésszé. Frank, ez az örökké úton levő újságíró, ez az érzelmes-szerelmes, ez a múltjához és emlékeihez egyszerre hűtlen és ragaszkodó, kissé korosodó fiatalember nem ismeri a megállapodottságot. Élete állandó változás: ismerkedések és búcsúzások sorozata. Kalandjaiból megragadhatóan rajzolódik elő jelleme, természete s ezzel együtt a világhoz való viszonya is. A világ Frank értelmezésében bonyolult, és minduntalan váratlan meglepetésekkel szolgál. Egyszerre jó és rossz, szánalmas és szeretetre méltó, akárcsak az emberek, akikkel a sors Frankot összehozza. A kötet minden írásában felmerül a kérdés: az élet szakadatlan változásai közben képesek vagyunk-e hűek maradni másokhoz és önmagunkhoz? - Frank nem talál más megoldást, mint saját tiszta ítélőképességének, elfogulatlanságának őrzését, amellyel együtt jár a lelkiismeret-furdalás, a hűtlenség örökös érzése is...
Makoldi Sándorné - Magyar hímestojások
A szerző évtizedes gyűjtőmunkája eredményeképpen hitelesen számolhat be olyan tájak élő hímestojás-festéséről, ahonnan a néprajzi szakirodalom sem, vagy kevésbé közölt eddig adatokat. A gazdag tojásminta-illusztrációkból, a rajzok alapján, a technika ismertetése révén otthon is könnyedén készíthetünk hagyományos hímestojásokat, de a könyv segítségével az iskolában oktathatóvá válik Sárköz, Szatmár-Bereg és a Felvidék mai jellegzetes mintakincse.
Kárász József - Tanya
Részlet a műből:
"Alvás közben cudarul elnyomta a jobboldalát s amint a másik oldalára fordult, könyökét erősen belevágta a szűk ketrec falába.
Fölébredt.
Zsibbadt jobb karját kinyújtotta egypárszor, hogy kitornázza belőle a fáradtságot. Aztán a szemét is kinyitotta s megdörzsölte az öklével.
A hold még magasan állott. Fehér fénye bekandikált a ketrec repedésein, egyik sugara éppen a mellét szelte át. Messziről kutyák ugatását hozta a szél s megpergette a kút körül ágaskodó nyárfák levelét. az istálló mögül kakasszó harsant a nyári éjszakába, amely lágy volt, hallgatag, holdas, csillagos és fehér."
Lotharingiai Károly - Lotharingiai Károly hadinaplója Buda visszafoglalásáról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Várnai Péter - Oratóriumok könyve
Az a váratlan betörés a világ zeneáramába, amelyet Bartók Béla és Kodály Zoltán fellépése jelentett, nem maradt kettejük elszigetelt dicsősége, hanem szinte egy csapásra fegyvertársak termettek mellettük. Igaz, ők ketten tették zenéjükkel egyetemes jellegűvé és érvényűvé helyünket a nagyvilágban, de velük együtt ugyancsak nemzetközi értékű zeneesztéták és zenetudósok tették zeneéletünket szellemi életünk egészébe kapcsolódó folyamattá, szinte pillanatok alatt pótolva, feledtetve viszontagságos múltunk minden mulasztását.
Ennek az örökségnek a birtokában ugyanez a komoly, szép szándék indította szerzőnket is ennek a könyvnek a megírására. A téma: az oratórium, nemcsak műfajánál fogva vonzó, lévén igen gazdag ága a zeneirodalomnak, hanem erősen időszerű is. Napjainkban a zeneszeretők egyre fokozódó érdeklődéssel fordulnak az oratórium felé, egyre több oratóriumelőadásra van szükség.
Mit kap az oratóriumkedvelő ebben a könyvben?
Mindazt megkapja, ami őt az oratóriummal kapcsolatban érdekli.
Nem zenetörténet ez a könyv, de azért az oratórium történeti fejlődését megtalálja benne az olvasó éppen úgy, mint az egyes oratóriumok formai elemzését, anélkül, hogy egy formatani szakdolgozaton kellene átküzdenie magát.
Figyelemre méltó erénye a könyvnek az is, hogy hangsúlyozott jelentőséggel tárgyalja az egyik valóban leglényegesebb kérdését a műfajnak: a szöveg és a zene kapcsolatát az oratóriumban, a kettő viszonyát, egymásrahatását. Valóban, a szöveg és a zene viszonyán múlik nemcsak az egész oratórium formája, hanem végső mondanivalója is.
Ezen kívül és belül sok minden másról is esik szó ebben a könyvben, de ezt már bízzuk a szerzőre, aki örömest mond el mindent az oratóriumokról egészükben és részleteikben. Nemcsak éppen bemutatja őket, úgy amint vannak, hanem ismerteti családfájukat, születési körülményeiket, beszél az utódokról, és közben szép csöndesen elmondja saját élményeit, gondolatait is. A többit a kedves olvasóra bízza.
A kedves olvasó pedig forgassa figyelemmel ezt a könyvet, gondolkozzék a benne találhatókon, egészítse ki azokat saját gondolataival. Aztán tegye le, ne gondoljon semmire, csak figyeljen elfogulatlanul a zenére, nyitott füllel, nyitott szívvel. A hangverseny után fogja csak észrevenni, hogy mélyebben élte-érezte át a hallottakat: közelebb jutott a műhöz.
Ortutay Gyula - Halhatatlan népköltészet
Egy francia folyóirat felkérésére írta Ortutay Tudomány és politika című tanulmányát, mely erre a kérdésre válaszol: "Miért politizál az, aki tudományos kutató, egyetemi tanár?" A válasz jellemzi a kötet írásait, determinálja céljukat, és életrajzi hátteret ad a népköltészet- és népmesekutatás aktuális problémáit elemző tanulmányoknak. "Az első népmesét, balladát kereső úton nemcsak folklórproblémákra találtam. Meg kellett értenem a népköltészet és a társadalom összefüggéseit... Tudományom egyre több politikai gondot okozott nekem, politikai felismeréseim egyre inkább segítettek legszűkebb szakmai kérdéseim megértésében... Azt tapasztaltam, hogy a társadalmat nem lehet megváltoztatni megismerése nélkül, de azt is, hogy a magyar társadalom megismerése nyomban azzal az akarattal tölt el, hogy ezt a félig feudális, félig kapitalista társadalmat meg kell változtatni. Szét kell törni kereteit, meg kell semmisíteni vezető eszméit, s a hatalmat azoknak a kezébe kell adni, akiké a munka..." Tudomány és politika szerves összefüggése teszi jelentőssé, szakmainál szélesebb érdeklődésre számot tartóvá ezeket az írásokat, melyek nemcsak a nép kultúrájával, nemcsak a népi kultúra kutatóinak művével foglalkoznak, hanem e kultúrát megteremtő nép sorsával, múltjával és jövőjével is.
Peter Spangenberg - Hódolat Isten előtt
A napokban hazánkban járt, német evangélikus lelkész elsősorban istenkereső embereknek szóló kötetecskéjével merész dologra vállalkozott: „Alkalmatlan a szó, hogy Istent kifejezze. Elégtelen a kép, hogy Istent ábrázolja. A gondolat meg nem ragadhatja Isten lényegét. Másrészről: Nem kerülhetjük el, hogy Istenről beszéljünk. Képeket kell alkotnunk, énekeket kell énekelnünk, táncokat kell eljárnunk, mert az élet lényege után vágyakozunk.
A. Pozner - Igazságok és paradoxonok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Herman Ottó - A magyarok nagy ősfoglalkozása
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Kabán Ferenc - A természet nyomdája
Németh László arra figyelmeztet, hogy "Az élettan, Harveytől Szentgyörgyiig, mindig akkor fejtett meg valamit, ha élettani jelenségeket vegyi és fizikai jelenségekre tudott visszavezetni. Ahol a fordított utat járják, a vívmányok helyett rendesen köd, vagy legjobb esetben művészet tört be a tudományba..." A genetikai kód felfedezése ezen az "egyenes úton" nyitott új korszakot a biológia történetében. E felfedezés nyomán beszélhetünk a tudományos fejlődés új szakaszáról, amelyet joggal tekinthetünk biológiai forradalomnak; nincs kizárva, hogy a molekuláris fiziológiával és genetikával beköszöntő biológiai forradalom életünket sokkal jelentősebb mértékben változtatja meg, mint akár a XIX. század ipari forradalma, akár napjaink műszaki forradalma. E könyv célja, hogy az igényesen érdeklődő nagyközönség számára színvonalasan de közérthetően, gondolatokat ébresztően bemutassa azokat a nagy horderejű felfedezéseket, amelyek a nukleáris biológia területén s különösképpen az élő szervezetben az információátvitel mechanizmusát illetően történtek.