Ajax-loader

A ​villamos energia egyre szélesebb körű felhasználásának természetes következménye, hogy a fogyasztó, a különböző iparágak szakembere, az újságolvasó, a háztartásban, a közlekedésben és a termelési folyamatokban tevékenykedő ember naponta kapcsolatba kerül az erősáramú elektrotechnika eszközeivel, elnevezéseivel és fogalmaival. Nyilvánvaló, hogy tartalmukról, értelmezésükről szeretne rövid, de a lényeget magában foglaló áttekintést kapni. Gyakran azonban még az elektrotechnika más ágaiban dolgozó szakembereknek is szüksége lehet a rokon területek szakkifejezéseinek, elnevezéseinek pontos magyarázatára, az ott előforduló szerkezetek megismerésére.
___Számukra és minden érdeklődő számára kíván segítséget nyújtani az Elektrotechnikai Kislexikon, amely mintegy 5000 címszóban dolgozza fel az erősáramú elektrotechnika és a hozzá szervesen kapcsolódó határterületek legfontosabb ismeretanyagát. A lexikon címszóanyagának összeállításakor az volt a célunk, hogy a különböző képzettségű és érdeklődésű olvasórétegek megtalálják benne a számukra érdekes információkat, ezért a szócikkek a fogalom rövid – értelmező szótár jellegű – definícióján kívül, ahol az indokolt, részletesebb ismertetést adnak a jelenségről, a szerkezetről és működéséről, jelentőségéről és felhasználásáról.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók