A szerző legújabb világsikere. Kitty Logan újságírónő karrierjét egy csúnya botrány kettétöri, ráadásul akihez segítségért fordulhatna a nehéz időkben, legjobb barátnője és mentora akkor tudja meg, hogy halálos beteg. Constance utolsó kívánsága, hogy Kitty írja meg helyette élete regényét, amire már nem maradt ideje. Az egyetlen sorvezető, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista, semmi több. Kik ezek az emberek? Valóban léteznek vagy csak a fantázia szülöttei? Milyen kapcsolatban állnak egymással, és mi lehetett a sztori, amit Constance hétpecsétes titokként őrzött? Kitty mindent feladva elindul, hogy beteljesítse barátnője végakaratát, és a rejtélyekkel teli, fordulatokban gazdag nyomozás során nem csak annak a száz embernek a meglepő és torokszorító történetét érti meg, akik a listán szerepelnek, de a nem mindennapi küldetés a saját életében is megannyi pozitív változást hoz.
Kapcsolódó könyvek
Cecelia Ahern - Talált tárgyak országa
Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket.
Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta.
Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat.
A mindössze 28 éves Cecelia Ahern e regényében is kiválóan ötvözi a mesét és a valóságot.
Jay Asher - Tizenhárom okom volt...
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, ...ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat...
...és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.
Abbi Glines - Ha az enyém lennél
„Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…
Ruta Sepetys - Kalitkába zárt álmok
1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.
Ken Follett - A Titánok bukása
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.
A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül.
Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával.
Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.
A titánok bukása – Ken Follett többi regényéhez hasonlóan – izgalmas, mesterien felépített cselekményű regény, amely megmutatja, hogyan sodródott bele Európa és Amerika az első világégésbe.
Ken Follett legújabb nagyszabású regénytrilógiájának címe: Évszázad.
A három kötetben az író arra vállalkozik, hogy elmesélje a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik, összefonódik.
Az 1. kötet, A titánok bukása a 20. század első éveitől az első világháború végéig, a Párizs környéki békekötésekig terjedő időszakban játszódik.
A 2. kötet (megjelenés 2012) a két világháború közti időszakról és a második világháborúról szól, szereplői az 1. kötet hőseinek gyermekei.
A 3. kötet pedig (megjelenés 2014) a következő generáció életét mondja el a hidegháború időszakában.
KEN FOLLETT
(Cardiff, Wales, 1949. június 5.)
Brit író, aki történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket ír. Világszerte több mint 100 millió példányban adták el köteteit. Művei rendszeresen a bestsellerlisták élére kerülnek. A kritikusok egyöntetűen állítják, hogy az Évszázad-trilógiájával újabb mestermű született.
Markus Zusak - A könyvtolvaj
1939, a náci Németország
A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki.
És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.
2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében.
Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.
Kiera Cass - The Elite - Az Elit
A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak - s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani... ,,Mintha az Éhezők viadala (leszámítva a véres jeleneteket) és a Nagy Ő (leszámítva a véres jeleneteket) elegye lenne. Cass ügyesen szítja America és Maxon vágyát, de közben nem hagyja kialudni a lány első, tiltott szerelmének parazsát sem." - Publishers Weekly
Michael Cunningham - Az órák
Michael Cunningham, a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb alakja, Órák című regényéért 1999-ben elnyerte a PEN-klub Faulkner-díját, valamint az irodalmi Pulitzer-díjat. A könyv három nő sorsán keresztül tér és idő metafizikus kapcsolatának szívszorító élményét nyújtja. Első helyszíne London, az idő pedig a második világháború kezdő napja. Virginia Woolf írónő öngyilkosságot követ el. Teste ott lebeg a folyóban, melynek hídján anyukájával éppen átsétál egy kisfiú. A következő helyszín New York City, a XX. század végén. Clarissa Vaughan könyvkiadó éppen virágot vásárol barátjának, Richardnak, a beteg homoszexuális költőnek, aki most nyert el egy rangos irodalmi díjat. A harmadik idősíkon a második világháború után vagyunk, Kaliforniában, ahol Laura Braun háziasszony neveli fiát, egy meglehetősen fojtogató légkörű házasságban. Cunningham kivételes könnyedséggel és biztonsággal teremt kapcsolatot a három nő sorsa között. S miközben a regény ide-oda ugrál a XX. században, az író tiszta, erős, költői hangon mesél el történeteket emberekről, akik szerelem és magány, remény és elkeseredés konfliktusaiban próbálnak értékes életet élni, nem egyszer családjuk, barátaik és szeretőik ellenében. A könyvből Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével nagysikerű film készült, mely már látható a magyar mozikban is..
Alessandro D'Avenia - Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?
A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.
Jodi Picoult - Törékeny
Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.
Sarah Lark - A vörös mangrovefák
Deirdre Fortnam a szépségével minden férfit levesz a lábáról, körülzsongják az udvarlók. A jamaicai előkelő társaság azonban vonakodik köreibe fogadni, és a jövője felől sem lehet nyugodt. A lány ugyan a jómódú cukornád-ültetvényes, Doug Fortnam gyermekeként nőtt fel, de azt beszélik, hogy egy fekete rabszolgától származik, aki évekig tartotta fogva a lány anyját, Norát a szökött feketék falujában.
Victor szintén gazdag családból származik egy francia gyarmatról, szülei nem is nézik jó szemmel, hogy a birtok gondozása helyett orvoslással keresi kenyerét. A két fiatal első látásra egymásba szeret, és az öntörvényű, szabadságvágyó kisasszony az elhivatott orvost választja férjéül, és követi őt szülőföldjére. A kezdeti fellángolás azonban nem tart sokáig: Deirdre bezárva érzi magát az idegen szigeten. Egy éjszaka azonban ismeretlen fekete férfi kopogtat az orvos ajtaján, kezében egy félholt lányt tart. Deirdre akkor még nem sejti, hogy egész addigi életét megváltoztatja ez az éjszaka, és nemsokára szembe kell néznie ismeretlen múltjával is.
Az ezer forrás szigetének izgalmas folytatásában tovább bonyolódik a Fortnam család története: Sarah Lark újabb regényében, amely az előzmények ismerete nélkül is lebilincselő olvasmány, az ellenállhatatlan szenvedély és a sors kiszámíthatatlan keze veszi át a főszerepet.
Steve Berry - A templomosok öröksége
Cotton Malone volt amerikai ügynök Koppenhágában brutális öngyilkosság szemtanúja lesz. A morbid esemény felkelti érdeklődését, és magánnyomozása eredményeképpen a legnagyobb titokban fennmaradt Templomos rend nyomára jut. Kiderül, hogy sokan kutatják az elveszettnek tudott kincsek között talán legnagyobb értékű dokumentumgyűjteményt, az ősi templomos irattárat, melyből szakértők szerint kiderülhet, hogy a Feltámadás csupán mendemonda. Természetesen a Vatikán az egyház hatalmának megőrzése érdekében minden erejével azért küzd, hogy az irattár soha többé ne kerüljön elő, hiszen ebben az esetben hatalmuk egyik pillanatról a másikra összeomlana. A több országon átívelő, sodró lendületű, fordulatos okkult thrillerben Malone legnagyobb ellenfele mégsem a katolikus egyház, hanem egy gazdag muszlim asszony, akinek harcosai állandó fenyegetést jelentenek a ravasz kódok és szimbólumok alapján a célt kutató nyomozóra. Márpedig minél többet tud meg Malone, annál nagyobb veszélyben van az élete. De vajon ki kerül ki győztesen a félelmetesen kegyetlen ellenfelek közül ebből az intrikákkal és árulással tarkított hatalmi vetélkedésből? Mert ha nem megfelelő kezekbe kerül a sok évszázados titok kulcsa, az akár világméretű felfordulást is okozhat.
Jodi Picoult - Elrabolt az apám
A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában - amely eltűnt személyek felkutatásából áll - rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.
Jodi Picoult - éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében - izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?
Kerstin Gier - Felettébb tisztességtelen ajánlat
Vannak boldog, kiegyensúlyozott családok, és vannak Gaertnerék. Ennél a családnál valahogy semmi nincs teljesen rendben. A vén zsugori Fritz szerint fiai nem a megfelelő nőt vették el, így tönkretették az életüket. Miután évekig csak szitkozódott emiatt, úgy érzi, ideje tennie is valamit az ügy érdekében: partnercserére veszi rá a két fiút. Így aztán két menye fél évre beköltözik egymás férjéhez, egymás otthonába – az álmodozó Olivia a városi luxuslakásba, a számító és gyönyörű Evelyn az omladozó, városszéli kertészetbe.
Vajon átvészelik-e a kísérletben résztvevők ezt a fél évet vagy győzedelmeskedik a zöldszemű szörny? Mi lesz a kisebb vagyonra rúgó nyereményükkel?
Egy biztos: a történet végére mindenről lehull a lepel, és semmi sem lesz az, ami azelőtt volt…
Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek
Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki - miután egy motorbalesetben teljesen lebénult - depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait...
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes...
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és - pusztán a másik kedvéért - újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?
"Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek - egyszerűen muszáj elolvasni!" (Closer)
"Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott." (Marie Clarie)
Rachel Vincent - Lélekmentők
Kaylee Cavanaugh megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni – a Lélektolvajok óta tudjuk, hogy ilyenkor egy láthatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, akár egy lidérc. Amikor azonban a mindenki által irigyelt popsztár, Eden összeesik a színpadon, és Kaylee nem sikít, már biztosra vehető: ennek nyomós oka van. A lányt nem hagyja nyugodni az eset – lóg az iskolából, édesapja szobafogságra ítéli, és még a pasija hűsége is megkérdőjeleződik.
No de mi bolygatta így fel a mindennapokat? A válasz egyszerű: a mit sem sejtő fiatalok hírnévért-pénzért cserébe eladják a lelküket az Alvilágnak, ám a következményekkel nem számolnak. Kaylee minden erejével azon van, hogy megmentse a lelkeket, de azt maga sem gondolta volna, hogy eközben a saját lelkét teszi kockára…
„ – Nem lenne jó, ha a lelked nélkül halnál meg. Ezt hidd el nekem.
Addy lélegzetvétele kapkodóvá vált. Ütőere kiemelkedett a nyakából, és vadul verdesett a félelemtől és az értetlenségtől. Akadozva suttogta el a kérdést: – És erről honnan tudtok, srácok?
– Ugyanonnan, ahonnan arról, hogy Eden meghalt. – Tod magához húzta Addyt, és szinte közvetlenül a fülébe beszélt, csendes, a félelemtől érdes hangon. – Addison, ha meghalsz úgy, hogy a lelked annál a pokolfajzatnál van, ő alakot ad neked majd az alvilágban, és te örökre a tulajdonában maradsz. Örökre, Addy. A fájdalmadból fog táplálkozni. Felhasít téged, és hagyja, hogy kivérezz.”
Anthony Capella - A kávék költője
London, 1896. Robert Wallis pénztelen és gondtalan világfi. Amikor egyéb bevételi lehetőség híján Samuel Pinker londoni kávénagykereskedő szolgálatába áll, nem sejti, hogy élete egyszer és mindenkorra megváltozik. A költői babérokról csak álmodó, de a szavakkal jól bánó fiatalembertől azt várják, hogy Pinker lányával, a szenvedélyes Emilyvel együttműködve fogalmazza meg és kategorizálja a különböző kávék ízeit.
Ez a váratlan feladat átfogó érzéki, érzelmi és - az események alakulása folytán - tényleges utazásra indítja hősünket, melynek során a kávék költője a kávé különböző ízei mellett mindenekelőtt önmagát fedezi fel.
Anthony Capella az afrikai Ugandában született 1962-ben. Első regénye, a "Szerelem étke" 19 nyelven jelent meg, egyebek közt magyarul is. A "Kávék költője" elsöprő, érzéki, két évtizeden és három kontinensen át kanyargó szerelmi történet, egzotikus és feledhetetlen érzékek lakomája. A szerző írásai elválaszthatatlanok a gasztronómiától, regényeit áthatja a kulinária és az azzal összefonódó érzékiség.
Sophie Kinsella - Mézeshetek
Lottie nagyon számít rá, hogy barátja az esti randevújuk során, London egyik legmenőbb éttermében végre megkéri a kezét. Ám amikor kiderül, hogy lánykérésről szó sincs, teljesen összeomlik.
Épp ekkor bukkan fel egykori szerelme, Ben, aki emlékezteti hajdani egyezségükre, miszerint harmincéves korukban, ha még mindketten szinglik, összeházasodnak. Lottie kapva kap a kínálkozó alkalmon: irány egyenesen az oltár elé, aztán jöhetnek a mézehetek Ikonos szigetén, Görögországban, ahol annak idején megismerkedtek.
A családot és a barátokat letaglózza a hír. Lottie nővére szerint a húga sok hajmeresztő dolgot követett már el életében, azonban ez lesz az eddigi legnagyobb baklövése. A fiú kollégája pedig meg van győződve arról, hogy Ben az elkapkodott házassággal egy életre tönkreteszi a karrierjét. Hogy megakadályozzák az elhamarkodott esküvőt, kifőznek egy ravasz és bonyolult tervet. Titokban az ifjú pár nyomába erednek, akik még nem is sejtik, milyen elképesztő kalandok várnak rájuk a mézeshetek alatt.
Cassandra Clare - Maureen Johnson - A szökevény királyné
Magnus Bane kalandjai
A halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane azon kapja magát, hogy a királyi családot igyekszik kimenteni a francia forradalom borzalmai közül – miután egy igencsak jóképű gróf belerángatta a zűrzavarba. Mondani sem kell, a merész szökéshez egy láthatatlan ballonra is szükség lesz…
Rachel Vincent - Lélektolvajok
Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...
„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.
Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”