Bálint ​Sándor élete és politikai működése 1904-1980

Northrop Frye - A ​kritika anatómiája
Northrop ​Frye irodalomkritikus neve a magyar irodalom szakmai körökben jól ismert. Alapművét, A kritika anatómiáját sűrűn emlegetik, de olvasni keveseknek állt módjában, magyarul eddig csak néhány részlete jelent meg. A kötet négy esszét tartalmaz: a Történeti kritika, az Etikai kritika, az Archetipikus kritika és a Retorikai kritika címűeket. "Frye diakrón és szinkrón értelemben is kísérletet tesz, hogy rekonstruálja az irodalom sokféle jelensége mögött rejlő átfogó értelemrendet, mely a szimbólumok motívumrendszerré való összeállásából jön létre. Történetileg egymást követő fikcionális kifejezésmódokat különít el a szerint az arisztotelészi gondolat szerint, hogy a hősök vagy jobbak, vagy rosszabbak, vagy olyanok, mint mi." A mítoszkritika néven ismert irodalomirányzat e legnevesebb képviselője így ír a kritika szerepéről: "Összekovácsolhatja a kettétört kapcsokat teremtés és tudás, művészet és tudomány, mítosz és fogalom között... ha a kritikusok továbbra is csak a maguk dolgát végzik, mind egyértelműbben ez lesz fáradozásaik társadalmi és gyakorlati eredménye." Így legyen.

Italo Calvino - Amerikai ​előadások
Calvinónak ​(Santiago de Las Vegas, Cuba, 1923. – Siena, 1985.) nincs műfaja. Ahány művet írt, annyiszor fedezték fel maguknak új meg új kritikusok, hívek, olvasók. Partizán- és neorealista történetei, heraldikus trilógiája, mesegyűjteménye, kozmikus fantáziajátéka, kísérleti regényei külön-külön is fémjelezhetnének egy-egy írói pályát, de neki mintha csak addig kellettek volna, amíg valami újnak, másnak a varázsa meg nem igézi. A Művész most Esztétaként áll előttünk: az Amerikai előadások Calvino besorolhatatlanul sokszínű életművének elméleti eszenciája. 1984-ben a Harvard Egyetem felkérésére kezdte írni ezeket a – nem is egyetemi, inkább egyetemes – hallgatóságnak szánt előadásokat. Nagy becsvággyal látott neki, hiszen írói testamentumát vetette papírra. Az előadás-sorozat hat fogalom köré csoportosítva a Calvino által legfontosabbnak ítélt írói értékeket, erényeket vette volna sorra: könnyedség, gyorsaság, pontosság, képszerűség, sokrétűség, tömörség. A hatból sajnos csak öt készült el, kötetünk ezeket tartalmazza. Az egyes fejezetek sok-sok példával, anekdotával, idézettel, szövegelemzéssel egészülnek ki.

Jean Piaget - Barbel Inhelder - Gyermeklélektan
Piaget ​munkássága jól ismert a magyar olvasóközönség számára. Ez a klasszikus munkája, melyet legkitartóbb munkatársával, Inhelderrel együtt írt, franciául már tucatnyi kiadást megért. A gyermek fejlődésének legfontosabb alapelveit mutatják be a szerzők. A gyermek nem kis felnőtt, hanem érzelmi életében, társas kapcsolataiban és gondolkodásában egyaránt minőségi változásokon át jut el az ifjúkorra jellemző koherens, logikus világképig. A fejlődés során a gyermek nem passzív lény: fejlődését az éppen érvényes saját rendszer és a környezeti hatások közötti kölcsönhatás, Piaget saját kifejezéseivel az asszimiláció és az akkomodáció küzdelme és az egyensúlykeresés irányítja. Ez a könyvecske a gyermekközpontú fejlődéslélek-tan visszatérő vonatkozási pontja, mely nemcsak a gyermek megismeréséért, hanem a gyermek szabadságáért is kiálló nevelők, pszichológusok és szülők kis kátéja.

Buzinkay Géza - Kókay György - A ​magyar sajtó története I.
A ​sajto.com sorozatunk első kötete, A magyar sajtó története I. a hazai nyomtatott, illetve elektronikus médiumok históriáját tekinti át a kezdetektől azaz a ma ismert első magyarországi nyomtatott újságok megjelenésétől a fordulat évéig, tehát nagyjából a 20. század közepéig. Mindezt úgy, hogy a terjedelem szabta korlátok mellett kitekint az egyes korszakok nemzetközi sajtóviszonyaira, illetve a honi sajtó történetét a magyar irodalom és politika történetbe ágyazza. Hasonló terjedelemben, ehhez fogható alapossággal a magyar újságírás múltjával sehol máshol nem találkozhat az olvasó, így állíthatjuk: Buzinkay Géza és Kókay György korábbi munkájának javított, új kiadása hiánypótló vállalkozásnak számít. Könyvünk szerzői Dr. Buzinkay Géza, az Eszterházy Károly Főiskola tanára, illetve Dr. Kókay György irodalomtörténész a téma legalaposabb és legfelkészültebb ismerői, akik korábban is számtalan könyvben, folyóiratban publikálták a hazai sajtó történetével kapcsolatos kutatásaikat. Kötetünk alapjául szolgáló kéziratuk korábban már többször látott napvilágot. A magyar sajtó története I. kötetét nemcsak az újságíró-iskolák hallgatóinak, hanem a nyilvánosság története iránt érdeklődőknek is ajánljuk. Bízunk benne, hogy hamarosan elkészül a folytatás is, azaz az elmúlt bő fél évszázad sajtóviszonyainak a feldolgozása.

Erős Ferenc - Pszichoanalízis ​és forradalom
A ​könyv fő témája a magyarországi pszichoanalízis történetének egy kitüntetett periódusa, az 1918 őszétől 1919 augusztusáig terjedő forradalmi időszak. 1919 áprilisában a tanácskormány közoktatásügyi népbiztosságának rendelete alapján Ferenczi Sándort egyetemi tanárrá nevezték ki. Ő volt a világon az első olyan pszichoanalitikus, aki ebbéli minőségében kapott tanítási kötelezettséggel járó nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést. A könyv feltárja, hogy Ferenczi egyetemi epizódja miként kapcsolódott egyrészt a magyar felsőoktatás, ezen belül az orvosképzés 1918-19 folyamán végbement vagy tervezett átalakításaihoz, másrészt a pszichoanalitikus mozgalom akadémiai elismertetésre, legitimációra irányuló igényeihez. A kötet dokumentum-melléklete közli az idevágó legfontosabb dokumentumokat - levéltári iratokat, cikkeket, leveleket - is. Ezek alapján rekonstruálható a folyamat, amelynek során Ferenczi és más pszichoanalitikusok átmenetileg helyet kaptak a budapesti tudományegyetemen.

Dale Carnegie - A ​hatásos beszéd módszerei
Olvasók ​milliói e könyvből tanulták meg, hogyan kell - meggyőzni a kétkedőket álláspontja igazáról - egy gondolatot hatásosan kifejteni - elképzeléseit a hallgatóság elé tárni - a vásárlót meggyőzni arról, hogy az ön terméke a legjobb - "eladni" egy nagy ötletet - egy fontos összejövetelen felszólalni - mozgósítani másokat - díjat átvenni - idegenekkel beszélgetni

Császár István - Csak ​képzelet, mi?
A ​magyar irodalom tele van, sajnos, önpusztító nagy tehetségekkel. Közéjük tartozik e kötet írásainak szerzője, a nemrégiben még kortársunk, Császár István (1936-1998) is, akiről csakugyan elmondható, hogy valósággal "berobbant a magyar irodalomba - ahogy Réz Pár írja róla -: úgy olvastuk a Fejforgást 1976-ben, mint tíz-húsz évvel előbb Galgóczi, Szabó István, Sánta Ferenc, majd néhány év múlva Hajnóczy első novelláit. Egy alkoholista férfi utolsó napjait és halálát beszélte el ez a novella elviselhetetlen feszültséggel, tébolyító örvényléssel, merőben újszerűen. Az előző nemzedékek önsorsrontó hősei csalódásukban, kiábrándultságukban menekültek a szeszhez, a halálhoz, Császár alteregójának már nem volt miből kiábrándulnia, metafizikai kétségbeesésből pusztította el magát, perzselte föl maga körül a világot." S hogy egyik idősebb pályatársa, Szász Imre jellemezte, írói világa ezért emlékeztetett egy "működőképes, mert öntörvényű bolondokházára", mert a valódi világ "ormalitásában" rejlő abszurditására mutatott így rá az önmagukat elégető lelkek könyörtelen és részvétteljes írói diagnózisával. Utolsó éveiben az irodalom hivatásos és minden új divatra érzékenyen figyelő augurjai közül jó néhányan megfeledkezni látszottak erről a nagyszerű íróról, pedig nem Császár István "ment ki a divatból - ahogy halálakor fiatalabb írótársa, Temesi Ferenc leszögezte -, hanem a divat ment ki belőle. Mindig is utálat a divatot, leginkább az irodalomban. A mélység, ahonnan jött, tartotta a magasban."

Paul Signac - Delacroix-tól ​a neoimpresszionizmusig
Az ​impresszionisták 1886-ban rendezték nyolcadik csoportos kiállításukat. Ez a művészeti esemény tulajdonképpen már az impresszionizmus záróakkordja volt.

Benedek Szabolcs - Mathias ​Rex
Polihisztor ​természetű királyunk egyaránt vonzódott a tudományok és a művészetek iránt, szívesen vitázott órákon keresztül egy-egy tudományos probléma fölött a jóbarátként kezelt, kedves tudósaival, de ugyanolyan szívesen vétette magát körbe művészekkel (festőkkel, zenészekkel, táncosokkal) is. Följegyzéseit tíz napon át, hihetetlen lendülettel, jóformán megállás nélkül, éjt nappallá téve írta. Ahogy mindjárt a szöveg elején kiderült: kettős szándékkal. Egyfelől, hogy a krónikáiról, elsősorban a Galeotto Marzio által följegyzettekkel szemben, avagy éppen azokat megerősítendő, a saját szemszögéből is elmondja az eseményeket. Másfelől, mert az írás – ez reneszánsz uralkodóra valló vonás – intellektuális örömöt okozott neki. Nagy királyunk, Mátyás, évszázados szavai szólalnak most meg újra. Följegyzéseit – melyet, azt hiszem, nem lehet elérzékenyülés nélkül a kézbe venni – nagy szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe. Benedek Szabolcs

Avigdor Hameiri - A ​daloló máglya
Ritka ​eset, hogy egy magyar költő egy másik ország (nyelv, kultúra) klasszikusává lesz. Ezt teljesítette be Avigdor Hameiri, aki Bialik és Csernikovszki mellett a modern héber irodalom klasszikusa. A daloló máglya, a magyar nyelven írt önéletrajz ennek az útnak a magyar szakaszát mutatja be. A kis kárpátaljai falutól a jesivákon és a Rabbiszemináriumon keresztül a cionista mozgalomig és a Budapesten művelt héber kultúráig. Az önéletrajz másik nagy dokumentuma, az Ady-barátság, -hatás, s művének és személyének cionista nézete. Számtalan Ady-történet, -dokumentum most kerül először a magyar nyilvánosság elé. A kötet függeléke tartalmazza a szerző Ady és a Biblia (1912) című esszéjét (amit Ady nagyon szeretett), valamint Hameiri 1916-ig magyarul megjelent cionista cikkeit és azokat az 1916 előtt írt verseit, amelyeket saját maga ültetett át magyarra. Alon Rachamimov, a tel-avivi egyetem kutatója Hameiri alakját, magyar patriotizmusát az Osztrák-Magyar Monarchia keretei között elemzi. Kőbányai János utószava a sajátos magyarországi héber kultúra, a feltámadó cionista mozgalom és sajtótermékei hátterében helyezi el Hameiri világirodalmi indulását. A könyv a kiadó Múlt és Jövő Klasszikusok sorozatának második kötete.

Buzinkay Géza - Kis ​magyar sajtótörténet
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jakus Ildikó - Hévizi Ottó - Ottlik-veduta
A ​szerzők a kötet két egymástól elkülönülő részében nem kevesebbre vállakoznak, mint az Ottlik-életmű továbbgondolására, értelmezésére. Az első rész Jakus Ildikó 1992-ben megjelent két írását (eredetileg a Hiány az Iskola a határon, a Holmi pedig a Hajnali háztetők olvasása és tanulmányozása során érlelődött gondolatait közölte), valamint a Buda című regénnyel kapcsolatos vázlatokat tartalmazza. A társszerző ezt követően arra vállalkozik, hogy továbbgondolja, elemezze, újra értékelje Ottlik életművét, "költői igazságú következtetéseket" tárva az olvasó elé. A fülszöveg szerint a könyv "eredeti, elegáns értelmezés, s ami egyáltalán nem mellékes: lebilincselő olvasmány".

Bán Zoltán András - Az ​elme szabad állat
Mintegy ​tíz év kritikáiból, kritikai esszéiből, irodalmi publicisztikáiból állította össze vaskos kötetét Bán Zoltán András. A kritikus hatalmas anyagot tekintett át, látott el széljegyzetekkel, elemzett és értékelt ennyi idő alatt: a kötet szinte kisebb magyar irodalomtörténettel ér fel, megadván néhány régebbi "kilátópontot" Krúdy, Márai, Déry személyében, életművében, hogy azután a maiak gazdagon tagolt sokasága következzék: Spiró Györgytől Kornis Mihályig, Kertész Imrétől Bodor Ádámig, Mészölytől, Pilinszkytől Hajnóczyig, Esterházyig, Garacziig, Hazai Attilá ig és persze tovább. És szinte minden tárgyalt szerzőről eredeti, sokatmondó, jelentős mondandója van a szerzőnek, aki ugyan jól ismeri a különféle kánonokat, ám éppen nem igyekszik meglátásait, értékeléseit hozzájuk igazítani: még oly szerzőkkel kapcsolatban is megalapozott különvéleményekkel él, mint Krúdy, mint Ottlik, mint Kardos G. György, és nem kíméli az irodalmárokat sem, Határ Győző irodalomtörténetéről, Szegedy-Maszák Márai-könyvéről igencsak kemény szavakkal szól. "Az elme szabad állat" - idézi Bán Zoltán András kötete címében Bornemisza Pétert, és ő valóban szabadon, "megrendszabályozatlanul" szól hozzá az újabb magyar irodalom legfőbb kérdéseihez. Az irodalomelmélet újabb iskoláinak beszédmódjához még hozzá nem szokott olvasó számára is érthető, élvezhető, követhető a kritikák hangja, pedig a szerző éppen nem igénytelen teoretikus vonatkozásban sem, csak épp meghagyja az elméleti állványzatot a maga háttérfunkciójában. .

Pál Sándor Attila - Pontozó
"Egy ​balatoni strandon, több fekvésben olvastam el Pál Sándor Attila kéziratát. A lapokra naptej, olvadt fagylalt csorgott, egy-két lapot meg is rágott a kisebbik fiam. Gyerekzsivaj, szél, tágas horizont. Helyben is vagyunk. Ahogy egyre beljebb olvastam magam a versekbe, úgy merültem vissza a gyerekkoromba. Mert aki ezekben a versekben beszél, az főként a gyerekkorról beszél, a gyerekkoráról, a legfontosabb évekről. A gyerekkor varázslatos tereit járják be a versek, és közben nyoma sincs semmiféle nosztalgiának vagy túlzott érzelmességnek. Semmi bizonytalanság, semmi innen-onnan kölcsönvett hang, Pál Sándor Attila máris a saját nyelvén, a saját karakteres hangján szólal meg. Versei egyenként is erősek, emlékezetesek, kötetbe rendezve pedig egy egészen kivételes panorámát tárnak az olvasó elé. Egy olyan panorámát, amely a mélyben összemosódik a saját emlékképeinkkel. Erre a finom összemosásra csak a költészet képes, az olyan magával ragadó költészet, mint amilyen Pál Sándor Attiláé. A Pontozó emlékezetes első kötet, egy rokonszenvesen szelíd, de annál határozottabb belépő a magyar irodalomba." (Győrffy Ákos)

Bombitz Attila - Harmadik ​félidő
A ​tanulmánykötet az osztrák és magyar irodalommal – párhuzamokkal és eltérésekkel- foglalkozik. Az elemzések, tanulmányok, kisesszék az elmúlt magyar és osztrák évtizedekből kiemelkedően fontosnak látszó neveket és könyveket érintik.

Lengyel Imre Zsolt - Beszélgetés ​fákról
„Az ​affirmatív szirup”. Ezt a kifejezést olvashatni Lengyel Imre Zsolt egyik kötetbéli kritikájában. Hogy ez folyná teljesen körül a tárgyalt művet. Talán ebből is látszik: Lengyelnek az elé kerülő szövegeket komótosan ízekre szaggató írásaiban egyfajta visszafogott ingerültség érezhető, az okoskodó, előíró vagy a körmönfontság olcsó látszatát segítségül hívó üresség iránti türelmetlen ellenszenv. Analitikus elme, képtelen, közhelyes, tarthatatlan előfeltevések feltárásakor van igazán elemében, a kíméletlenül alapos végiggondolás a legfőbb szenvedélye. Legfőbb ellenfele a honi vulgárposztmodern és annak sajátos leágazása, az az irodalmi divat, amely múltunkat színesen, szagosan, áramvonalas narratív trükköket bedobva, megfelelő pillanatban giccses közhelyektől meghatottan éppen úgy meséli újra, ahogy mindig is ismerni véltük. Pedig a testek tapasztalata, a beléjük íródó, mozdulataikban megmutatkozó múlt nem lényegileg egyforma építőkockák, amelyekből bármit, de leginkább valami nagyon kézenfekvőt lehet csak összerakni a nagy elbeszéléseket lerázó szabadság rendre végtelen konformizmusba — dögunalomba — fúló kötetlen szövegjátékában. Lengyel Imre Zsolt éles szemű ideológiakritikája megmutatja, hogy a fundamentalizmus és a vele hamisan szembeállított, kiüresített álposztmodern végső soron közeli rokonok: közös vonásuk, hogy nem ismernek kérdéseket és nem érzékelnek problémákat. Ha igazuk lenne, semmi szükség nem volna irodalomra, de Lengyel elég jó olvasó ahhoz, hogy minden oldalon bizonyítsa: nincs igazuk. Utál minden divatot és minden olyan intellektuális közhelyet, amelyek divatokat és ellendivatokat legitimálnak. Egy minden könnyed szellemességtől és eredetiségtől mentesen léha kritikusi beszédmóddal szemben lép fel, melynek némely e lapokon feltrancsírozott munkák mintha csak a derivátumai lennének. Ugyanakkor az írásmódok, melyeket — az etikai kritika lehetőségei iránti elméleti érdeklődésétől nyilván nem függetlenül — figyelmünkbe ajánl (Rubin Szilárdtól és Spirótól Krasznahorkain és Bodoron át Szécsi Noémiig), megnyugtatóan sokrétűek ahhoz, hogy a dogmatikus kritika csapdáit is széles ívben kerülhesse el. Szövegérzékenység és aprólékosság párosul elméleti érzékenységgel és történeti felkészültséggel, bátor, ugyanakkor körültekintő ítélkezési kedvvel és imponáló szívóssággal. A magyar irodalomkritikában az utóbbi évtizedekben a rosszfiúk előbb-utóbb kedveszegetten, sértetten visszavonultak sebeiket nyalogatni, csakhogy Lengyel Imre Zsolt minden kíméletlen szellemessége ellenére sem rosszfiú. Nem kiabál, hanem szelíd gúnnyal konstatál csak, és eléggé kitartónak tűnik. Mindenkinek számolnia kell vele hosszú távon, és ez sem neki, sem azoknak nem fogja megkönnyíteni az életét, akik az útjába kerülnek. Csak nekünk, olvasóknak lesz sokkal jobb ezentúl.

Keresztesi József - Hamisopera
"Az ​irodalomkritikus olyan ember, aki szeret, vagy legalábbis valaha szeretett olvasni. Azért vált hivatásos olvasóvá, hogy ezt a szenvedélyét gyakorolhassa. Idővel aztán éppen a szakmájából fakadó kötelezettségek válnak ennek a legfőbb akadályává, és a számos felkérés, a folyamatosan csúsztatott határidők közepette komoly veszélyként jelentkezik, hogy elsikkad az olvasás öröme. Nem lesz többé képes anélkül olvasni, hogy ne legyen papír és toll a keze ügyében. A szakács, amint műszak végeztével sós kiflit rágcsál a buszmegállóban." - olvashatjuk e kötet egyik kritikájában, ami -szerző nevének kihagyásával- önarcképként is értelmezhető. Tegyük hozzá gyorsan a Hamisopera írásai arról tanúskodnak, hogy a szerző-kritikus megőrizte az olvasás örömét. Még és már. Szenvedélyes, független és lelkes olvasó, aki sokat és sokfélét olvas -Ács Margittól Spiró Györgyön át Kertész Imréig vagy Varró Dánielig-, és mindig megfontolandó az elemzési ajánlat, akár egyetértünk az értékítéletével, akár kicsit másképpen gondolkodunk a könyvről. Egy biztos: Keresztesi József egy-egy kritikájának olvasása után erős késztetést érzünk, hogy fellapozzuk az elemzett könyvet. Kedvet teremt az olvasáshoz - kritikustól többet ne várjunk!

Rákosi Jenő - Emlékezések ​I-III.
A ​szépíróként, esztétaként és színházszervezőként is figyelemreméltó újságíró-fejedelem, Rákosi Jenő (1842-1929) neve 1945 után egyet jelentett a harcias maradisággal. Lehetnek néhányan, akiknek ma is ezt jelenti, míg nagyon sokaknak -semmit sem. Ezt szeretné megváltoztatni az író vasi szülőföldjének könyvkiadója. A válogatott művek között megkülönböztetett helyet foglal el az Emlékezések, a 84 évesen is lankadatlanul dolgozó Rákosi talán legértékesebb műve. Hat-nyolc évtized pergő krónikája, irodalom és sajtó, színház és politika, Deáktól Adyig, Kemény Zsigmondtól Tisza Istvánig, Blaha Lujzától a kommunistákig - izgalmas olvasmány.

Csobánka Zsuzsa - Hideg ​bűnök
A ​Hideg bűnök versei az érzelmek, a test, az identitás, a férfinő kapcsolatok kíméletlen élveboncolása az elviselhetetlen, uralhatatlan nyelv által, amely maga a túlélés drámája. Egy nő a semmiben: a szavak gerincén, ahogy mozognak, látni a rettegést és a kiszolgáltatottságot. Ebből verset írni félelmetes engedelmesség, az írás fegyelmezettségének alávetett hóhér és végképp betört állat képessége a szabadságra.

Miklya Luzsányi Mónika - Madárkenyér
A ​tíz novellát tartalmazó kötet történetei elsősorban az asszimiláció, az identitáskeresés kérdéskörében mozognak. A személyes tragédiák vissza-visszatérő motívuma az emberi kapcsolatok változása, átértékel(őd)ése a politikai, társadalmi változások hatására. Ezek a mini-tragédiák a XX. századi magyar történelem jellemzően dehumanizáló folyamatainak a személyes sorsokban megjelenő lenyomatai.