További értékelések

Annyian ​dicsérik Eckhart Tolle könyveit, hogy várakozással teli izgalommal fogtam bele A most hatalma a gyakorlatban című könyvbe. Sajnos azonban korábbi sejtéseim igazolódtak be, az én ízlésemnek mindez túlságosan spirituális-ezoterikus. Az alapgondolatokkal semmi bajom, sőt kiemelten fontosnak tartom, hogy a múlt és a jövő helyett a jelenben létezzünk, tudatosítsuk elménk szüntelen működését, és használjuk a tudatos légzést. Azonban az alábbi fogalmak, mint a finomenergia-mező, az áttetszővé válni a fény számára, a magasabb frekvenciával harmonizálni, a csillogó szubsztancia, a fájdalomtest és az alkímiai arannyá transzmutálása számomra jelentősen rontottak az olvasásélményen. Emellett a spirituális könyvek megszokott ismételgetésével operál, mintha bugyutának nézné az olvasót, ugyanazt mondja el hosszú oldalakon át, jó szájbarágósan. Ha ez nem lenne elegendő az olvasó ingerküszöbének, mindezt megspékelni olyan furcsaságokkal, mint hogy maradjunk a jelenben, ám, ha találkozunk valakivel, gondoljunk arra, hogy végül mindketten rothadó holttestek leszünk. Továbbá kifejti, hogy nem lehetünk egyszerre tudatosak és boldogtalanok, a mostban nincsenek problémák. A rossz érzések, élethelyzetek ilyen szintű tagadása számomra összeegyeztethetetlen a most hatalmával. Véleményem szerint csupán akkor változtathatunk, illetve találhatjuk meg a megoldást valamire, ha tudatosítjuk a jelenben azt is, hogy boldogtalanok vagyunk, vagy épp egy problémával állunk szemben. Teljes életet csakis úgy élhetünk, ha minden érzésünknek, így a negatívaknak is, helyt adunk, természetesen nem elmerülve bennük. A gyakorlati könyv alapja megegyezik a mindfulness-szel, így én inkább maradok dr. Szondy Máté, Jon Kabat-Zinn, John Teasdale, Mark Williams, Zindel Segal, Anna Black és társai befogadhatóbb, életszerűbb, hasznosíthatóbb elméleténél.

Eckhart ​Tolle sokak szerint napjaink egyik legnagyobb hatású spirituális tanítója. Tanításának lényege – fogadd el a jelen pillanatot olyannak, amilyen – annyira egyszerű, hogy az már szinte bosszantó. Tényleg csupán ennyi lenne a feladatunk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet élhessünk? Mindenkor elfogadni a pillanatot olyannak, amilyen – még ha történetesen rettenetes is –, és nem törekedni a jobbá tételére?
Nos, Tolle szerint igen. A képlet tehát egyszerű. Legalábbis elméletben… De gyakorlatban mégsem. Az emberi elme (de használhatnám az „ego” szót is) ugyanis a múltat is, és a jövőt is sokkal jobban szereti a jelennél. Sőt! a jelent egyenesen utálja, mert vagy akadályt lát benne, vagy pedig eszközt arra, hogy egy jövőbeni állapotot elérjen. Így tulajdonképpen szinte soha sem tartózkodunk a jelenben: múltbéli eseményeket élünk át újra és újra, vagy mindenféle (vágy)képet vetítünk magunk elé egy elképzelt jövőről. És a legdöbbenetesebb az egészben, hogy – mivel szinte kivétel nélkül mindannyian így működünk – ezt az állapotot tartjuk normálisnak: hogy a gondolataink uralnak minket, nem pedig fordítva. Eckhart Tolle esetében ez olyannyira így volt, hogy már az öngyilkosságot fontolgatta. Aztán egyszer, egy különösen boldogtalan pillanatában az a furcsa gondolata támadt, hogy nem tud tovább együtt élni saját magával, és kell lennie valamiféle megoldásnak. Ez a különös gondolat – ki az, aki azt mondja, nem tud együtt élni velem? két énem lenne? – kizökkentette a szakadatlan gondolkodás állapotából. Ekkor, a leggyötrelmesebb lelki fájdalmak közepette, egyszer csak „megvilágosodott”.
A megvilágosodás-élményről itt közbeékelek egy rövid magyarázatot. Szóval: hétköznapi ember is átélheti, pl. amikor nagyon intenzív, az elviselhetőség határát súroló fájdalom éri. Ilyen esetben sokszor a túlélés a tét. Az elme, mint valami túlhajtott gépezet, ami már nem képes tovább pörögni, egyszer csak beadja a kulcsot, és megszűnik működni. És a helyére belép valami más, valami jelentősebb. Valami, ami korábban finoman meghúzódott a háttérben, és amiről, „hála” az elme szakadatlan zakatolásának, addig nem vettünk tudomást. Ezt a valamit hívja Tolle Létnek. A (jelen)lét állapotában, mentesülve az elme rémuralma alól, az Én (azt hiszem, itt már nyugodtan hívhatom nagybetűs Énnek) a mostban tartózkodik, szokatlanul mély belső békét és harmóniát érez, egyfajta összekapcsolódottságot minden teremtett lénnyel. Ez a béke-érzet független a külvilágban végbemenő eseményektől.
Tolle szerencsés volt, nála ez az állapot éveken át tartott. Kezdetben gyakorlatilag a teljes tétlenség állapotában élt, átadta magát a puszta lét örömének, és egyáltalán nem foglalkoztatták a világi dolgok. Idővel aztán rendezte a gondolatait, és tanítani kezdett, először emberek szűk kis csoportjának, majd egyre szélesebb körnek. Nem gurukat képez, a cél nem a megvilágosodás*, hanem egy sokkal elevenebb, teljesebb élet, ami mentes az elme termelte felesleges fájdalomtól – az idióta történetektől arról, ki vagyok én, mit tettek velem mások a múltban, milyen betegségektől szenvedtem/szenvedek, hogyan bánnak velem az emberek, és hogyan fognak bánni a jövőben, mi fog történni, ha ezt meg ezt megteszem/nem teszem meg stb-stb. Szóval, Tolle tanításai segítenek a jelenben maradni, ahol az igazi dolgok történnek: „ahonnan” cselekedve a cselekedetünk minőségi lesz, és ahol érezhetjük, hogy egységet alkotunk minden teremtménnyel, és sokkal-sokkal többek vagyunk azoknál a formáknál – mint például a külsőnk, a társadalomban betöltött szerepünk, az anyagi javaink –, amelyektől a legtöbb ember az identitását nyeri. És a vicc az egészben, hogy Tolle szerint, amint lemondunk a görcsös ragaszkodásról dolgokhoz/emberekhez/állapothoz, és a jelenben levést tesszük első helyre, a külvilág eseményei sok esetben úgy rendeződnek, hogy segítséget kapunk nem várt helyekről, és a számunkra fontos dolgok egyszerűen megtalálnak minket.
De – és talán ez a legjobb az egészben – ekkor már nem úgy viszonyulunk hozzájuk, mint ahogyan korábban viszonyultunk volna…

Kivétel nélkül ajánlom mindenkinek Tolle könyvét/könyveit – de legjobban mégis azoknak, akik komolyan szenvednek attól, hogy az elméjük önműködő gépezet, kikapcsoló gomb nélkül.

*ez eleve nem lehet cél, mert ha célként gondolunk rá, megjelenik a történetben az ego

Egyik ​volt kollégám ajánlotta nekem ezt a könyvet. Sokat beszélgettünk és észrevette, hogy nagyon aggódom a jövőm miatt, mit hogyan fogok előteremteni.

A könyvet nagyon lassan olvastam, pontosan azért, hogy a mondanivalóját jobban értelmezzem és tudatosabb legyek. A most-ban kell élni, mert akkor az egó meghal és elmúlik a fájdalom, a bizonytalanság, a félelem érzés. Minden idő és energia, amit a jövőre kivetített félelmeinkre vagy a múltból megmaradt fájdalmakra fordítunk, elveszi a lehetőséget attól, hogy tudatosan a jelenben, a mostban maradjunk. Nagyon nehéz feladat, de nem lehetetlen. Fontos leszögezni, hogy nem az a baj, ha nosztalgiázunk a múltban vagy a jövőbeni terveket szövögetjük, hanem az, ha közben elfelejtünk élni a valódi, jelenben játszódó életünket.

@holdpillango tavaly születésnapomra meg is vette nekem. ^^

Mire ​nem jó a kiszámíthatatlan kihívás :) sosem olvastam ezotériával, önfejlesztéssel kapcsolatos könyveket, ez volt az első ilyen. Azt már a könyv első részében megállapítottam, hogy ez egy nagyon nehéz olvasmány mert tele van idegen szavakkal, kifejezésekkel. Ezt a kötetet csak sok kisebb részben lehet elolvasni mert tömény és kell idő az egyes részek között, hogy megeméssze az ember az olvasottakat. Sajnos arra rájöttem, hogy én nem vagyok elég nyitott az ilyen típusú gondolatokhoz. Sok esetben csak ellenkezés volt bennem és szkeptikus voltam az olvasottakkal. De a fő gondolattal azzal, hogy nem a jövővel és a múlttal kéne törődnünk hanem a jelennel azzal teljes mértékben egyet értek. Megszenvedtem a kötettel mire a végére értem, de úgy gondolom már azért is megérte elolvasni, mert nap közben ha valami idegesített eszembe jutottak a könyvben olvasottak és lenyugtattam magam, ha már ennyit kaptam ettől a kötettől megérte :)

Egy ​ismerősöm ajánlotta, őt már többször kihúzta a könyv tanítása, bizonyos élethelyzeteiben. Elolvastam, próbáltam felfogni a leírtakat, de vagy nekem nehéz a könyv nyelvezete vagy nem vagyok “még” spirituális gondolkodó vagy sokszor kell még kinyitnom a könyvet vagy mind egyszerre igaz rám. Tetszik az alap gondolat, mi szerint mennyire elveszünk a múltunkban és jövőnkben, de a jelennel nem foglalkozunk. Az egónk sok mindent nem enged, hogy örömteli életünk legyen, ez tény. Aki elhízott vagy egészségtelenül él azok mindegyike, tudja, hogy változtatnia kellene, de nem teszi meg, mert a kényelem és a külső “örömszerzés” ezt teljesen meggátolja. Sok alapvető tudás mellett azért új dolgok is vannak benne. Arannyá transzmutálás… azt se értem mi ez. Adok még a könyvnek pár esélyt.

Második olvasásra sem tudnám kijelenteni azt, hogy többet tudok a most hatalmáról. Az viszont tény, hogy az ember mindig talál valami újat, vagy a mostani dolgok közepette talál valamit amit hasznosíthat a könyvből.

Igyekszem ​tudatosítani Tolle tanításait. Hirtelen, első olvasásra nehéz felfogni a leírtakat, de minden oldal tartalmaz valamilyen hasznos tanácsot, életvezetési útmutatót. Elgondolkodtató írás.
Bővebben:
https://konyvkultura.blogspot.com/2020/06/eckhart-tolle-most-hatalma-gyakorlatban.html

Évekkel ​ezelőtt vettem meg ezt a könyvet, akkor csak beleolvastam; MOST úgy éreztem eljött az ideje.
Eckhart Tolle gyakorlati módszereket ad arra, hogyan élhetjük meg a pillanatot, hogyan lehetünk jelen, s ezáltal hogyan érhetjük el a kiegyensúlyozottságot.
“A mások fölötti hatalom valójában erőnek álcázott gyöngeség. Az igazi erő bensődben található, és az most is elérhető számodra.”

A ​most hatalma után bő két évtizeddel később megírt gyakorlati útmutató az anyakönyvhöz. Sokkal könnyedebb hangvételű, viszont ugyanazok a felbecsülhetetlen tanácsok a tudatosságra ébredéshez.

Remek ​könyv. Ha egy kicsit is nyitott elmével , hozzáállással olvassuk a könyvet akkor olyan igazságokat fedezhetünk fel, amik ténylegesen alakítják át a hétköznapjainkat és segítenek a jelenben maradni.

Eckhart ​Tolle egy csoda. Nem győzök elég hálás lenni, hogy a könyvei a kezembe akadtak, és hogy éppen most. Az alap tanítást már ismertem más mesterektől, illetve ezek szerint is élek, így tapasztalatból állíthatom, hogy működnek. Mégis tudott újat adni azáltal, hogy kicsit más oldalról fogja meg a dolgokat, mint az általam eddig ismert tanítók. A most hatalma egy mély, átfogó képet ad erről az életszemléletről, ez a kötet pedig kicsit gyakorlatiasabban tárgyalja a dolgokat, illetve kicsit tömörebben átismétli. Ha spirituális feljődésről van szó, akkor a folyamatos ismétlésekre nagyon is szükség van, mert csak sokadszorra értünk meg egy-egy dolgot igazán. Véletlenül sem azért, mert buták lennénk, vagy nehéz felfogásúak. Egyszerűen annyira másra vagyunk kondícionálva, hogy ezt a falat nehéz áttörni. Magam is tapasztaltam, hogy az évek során egy-egy tanítást többször hallgattam meg/olvastam el, és a sokadik alkalommal éreztem azt, hogy valóban megértettem, pedig már mikor először hallottam/olvastam is azt éreztem, hogy “jólvan, értem, lapozzunk már”. Eckhart Tolle könyvei nagyon jól térnek vissza időnként ugyan abba a gondolatba, de mindig egyel mélyebb értelmezésben. Mint egyfajta felfelé tartó spirál.

Mivel az alapot ismertem, gyorsan tudtam haladni a könyvvel, viszont ahogy írtam, azt ismétlés nagyon jót tett, mégjobban elmélyítette a dolgokat bennem. Viszont leginkább egy-két konkrét problémára kerestem a megoldást, amik régóta nehezítették meg a mindennapjaimat, és ezeket megkaptam. Ami teljesen elképesztő számomra. Mindenképpen csak ajánlani tudom az írásait. Persze, biztosan van akit nem fog megtalálni, mert épp másra van szüksége, és ez is teljesen rendben van.