Kegyelmi ​viszonyok Halálnovellák

Krasznahorkai László - Megy ​a világ
Megy ​a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy _„egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."_ A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: _„hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."_

Tóth Krisztina - Vonalkód
Vonalkód ​- ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát - és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, "hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."

Krasznahorkai László - Sátántangó
".... ​a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig. ... A Sátántangó korszakalkotó mű." Radnóti Sándor "Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika." Balassa Péter

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Cserna-Szabó András - Fél ​négy
Van, ​aki nem szeret írni, mégis ír. Nehezen, nagy szenvedések árán, de ír, mert kényszeresen el akar mondani valamit. Van, aki szeret írni, mert kényszeresen el akar mondani valamit ő is, de ez jó neki. Gyönyörködik a történetekben, a szavak engedelmességében, a képzelet valóságosságában és az emberek csodálatosságában. Cserna-Szabó András történetei erről a boldogságáról szólnak: hogy jó élni és jó írni. Egyszerű dolog ez, gondoljuk és lazán hátradőlünk olvasás közben. Lapozunk, lapozunk, aztán rájövünk, hogy mégis inkább bonyolult és összetett dolog: az élet és az írás. Cserna-Szabó András a fantáziát vegyíti a valósággal, a szomorút a vidámmal, az egyszerűt a bonyolulttal, úgy, hogy közben örömére szolgál mindez. És ha neki jó, akkor jó az olvasónak is.

Tar Sándor - Lassú ​teher
Bizonyos, ​hogy napjaink egyik legjelentősebb írója Tar Sándor. Mikor olvasni kezdjük, azt gondoljuk, az átlagemberről ír. Mire a végére érünk, úgy érezzük: "átlagember" - ilyen nincs. Ember van. Sosem átlagos. Sors van. Sosem banális. Szenvedés van. Sosem fordulhatunk félre. Ez az író nem bánja, ha kiderül: érzelmei vannak. De humora is van, kell is, hiszen a mai Magyarországról ír. Csalódottakról és megcsalatottakról. Jobb sorsra érdemes álmodozókról. Ügyesekről, ügyetlenekről, ügyeskedőkről. Hihetetlen történetei beavatással érnek föl. Mert nemcsak az embert és az oly kevéssé alakítható világot ismeri, hanem arról is sokat tud, amit leegyszerűsítve úgy nevezünk: kiszolgáltatottság, perspektíva-vesztés. Mesélőkedve határtalan, hangja rendre eltűnik szereplőinek mélyvilágában. Jelenünk véres valósága szervezi a történeteit. Mindig két pólus köré gyűlnek magnetikus mondatai: egyik a rendet hazudó káosz, másik az emberi természet. _"Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud."_ Ezt a nagyon egyszerű és nagyon fontos mondatot Esterházy Péter jegyezte le Tar Sándorról.

Cserna-Szabó András - Puszibolt
Ez ​a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól? Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre.

Csáth Géza - Mesék, ​amelyek rosszul végződnek
Évek ​óta csillapíthatatlan érdeklődés övezi a 20. század egyik legkülönösebb prózaírójának, Csáth Gézának összegyűjtött novelláit. A kötet tartalmazza az író életében megjelent öt novelláskötetének anyagát, valamint azokat az elbeszéléseket, amelyek a korabeli napilapokban, folyóiratokban láttak napvilágot. Az olvasó olyan remekművekkel találkozhat a könyv lapjain, mint az Apa és fiú, az Anyagyilkosság, A béka, A varázsló halála és A kis Emma. A magyar prózairodalom e maradandó érékei az életmű egésze szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek.

Bodor Ádám - Az ​utolsó szénégetők
Bodor ​Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre ,,feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik ,,elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között. Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kisívű történetek elmesélésére születtek, egyben olvasva - könyvformában - őket, sokkalta összetettebb és izgalmasabb irodalmi kaland lehetőségét hordozzák.

Dunajcsik Mátyás - Balbec ​Beach
Balbec ​Beach nem egy hely, és nem egy tánc. Talán csak egy tengeri fuvallat, egy különös fénytörés, egy távoli dallam. De ott van Budapest utcáin, amikor egy sápadt énekesnő az apja után kutat az éjszakában, és ott van Velence tengerpartján is, mikor az érzelmes utazónak választania kell két szerelem között. A berlini metró járataiban, ahol kísérteteket sodor magával az alagútszél, névtelen fennsíkok pszichiátriáin és a Józsefvárosban is, mikor egy huszonéves műfordító egy negyvenéves nővel beszélget a pornográfia természetéről. Vagy a párizsi Ritz különtermében, Marcel Proust és Sigmund Freud sosemvolt találkozásakor. Dunajcsik Mátyás tizenhárom története ezekbe a pillanatokba viszi magával az olvasót, hogy aztán annak rendje és módja szerint el is veszítse a vágyak és emlékek tükörlabirintusában.

Bartis Attila - A ​kéklő pára
(...) ​Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...) Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak. Kemény István

Krasznahorkai László - Seiobo ​járt odalent
„…rögtön ​tudta, ahogy rájuk nézett, hogy ezek az angyalok igaziak.” A Sátántangó szerzőjének legújabb kötete! Susan Sonntag „az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében – a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. Egy hatalmas fehér madár, egy épület, egy rom, egy ikon. Akár hétköznapi emberek, akár művészek kerülnek kapcsolatba velük – mintha Seiobo istennő kertjébe lépnének be, ahol a barackfák csak minden ezredik évben teremnek gyümölcsöt, de aki eszik abból a gyümölcsből, az örök életet nyeri el. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból, a részletek egyre árnyaltabb, megvesztegethetetlenül elszánt kibontásából áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végletes drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.

Nádas Péter - Leírás
A ​kötet novellái érzelmi és gondolati ajánlatok. Ajánlat egy olyan útra, amit mindenki megtesz vagy megtehet, ha elengedi a konvenciók kapaszkodóit, ha elveszettnek érzi és ezért fel akarja fedezni önmagát, ha a puszta látvány mögé néz, s szeretné megérteni a jelenségek lényegét. A kötetet nyitó Élveboncolás sorait olvasva még csupán megrendülnek hétköznapi bizonyosságaink, de írásról írásra, egyre belsőbb körbe lépve, egyre drámaibbá válik az a szinte elviselhetetlen feszültség, amellyel az érzelem és a gondolat, a történelem és a képzelet, a mítosz, a sejtelem, az érzékiség és az értelem egymásnak feszül, míg a Szerelem című kisregényhez érve ez az önemésztő dráma fel nem égeti a bizonyosságok legutolsó nyomait is. Itt azonban már a fordulat is bekövetkezik, s a kötetet lezáró Út című írás szép fintorában mintha valami új, magasabb rendű bizonyosságot leltünk volna meg. A Leírások szenvedélyesen személytelen stílusát látszólag nagy távolság választja el a szerző legutóbb megjelent könyvének, családregényének szenvedélyesen személyes stílusától. Ám e két könyvet éppen a szenvedély azonossága fűzi össze: hol a külvilágban, hol a belső világban, hol kifelé, hol befelé fordulva megszabadulni a század történelmi, emberi, szellemi megrázkódtatásainak hatásától, hogy a bizonytalanságot a bizonyosság, az elfogultságot az elfogulatlanság, a cselekvésképtelenséget a cselekvésre való képesség válthassa föl.

Ljudmila Ulickaja - A ​mi Urunk népe
Az ​Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is – például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat – úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy-egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében. LJUDMILA ULICKAJA az egyik legnépszerűbb kortárs orosz író, számos jelentős orosz és nemzetközi díj (többek között az orosz Booker-, az orosz Nagy Könyv-, a Grinzane Cavour-díj) kitüntetettje. Könyveiből – tizennégy kötete jelent meg eddig – Oroszországban több mint kétmillió példány kelt el. Három mesekönyv és hat színmű szerzője. Moszkvában él. LJUDMILA ULICKAJA művei a Magvető Kiadónál: Médea és gyermekei (2003) Életművésznők (2004) Vidám temetés (2005) Szonyecska (2006) Odaadó hívetek, Surik (2007) Kukockij esetei (2008) Daniel Stein, tolmács (2009) Történetek állatokról és emberekről (2009) Elsők és utolsók (2010) Imágó (2011) Történetek gyerekekről és felnőttekről (2012)

Ismeretlen szerző - 1001 ​könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy ​remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.

Tar Sándor - A ​mi utcánk
"Valami ​lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben." "Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György "Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám

Krasznahorkai László - Az ​urgai fogoly
"Az ​utolsó, aki valamit is ad magára, az al- vagy túlvilágba indul; és ha tudósításában _úgyszólván_ a külvilágról beszél is, abból egyre csak az derül ki, hogy minden fontos utazás bejárandó »erdejeként« olyasmi sötétlik és tisztul, amit talán nem tiszteletlenség egy léleknéző túra emléklapjának nevezni. K. L. lélekvezetésének tárgyi színhelye Kelet-Ázsia (leginkább: Kína), az út azonban Styx határfolyójának újra meg újra-érintésével olyan körökbe vezet, ahol a testi-szellemi feltámadás nem holmi életbe való visszatérést jelent, hanem egy más minőségű létezés ajándékát. Az ázsiai Urga foglya Európa kultúrájának rabságából menekülve éli és írja meg a Földön élő ember egybeeső menny- és pokoljárását." - Miszoglád Gábor

Göncz Árpád - Kő ​a kövön
A ​könyvben szereplő írások: Hazaérkezés A gyerek Öregek Találkozás Sarusok Pesszimista komédia Kő a kövön

Szvoren Edina - Nincs, ​és ne is legyen
Az ​utóbbi évek legnagyobb elismeréssel fogadott színrelépése volt a magyar prózában Szvoren Edináé. Első novelláskötete, a Pertu lelkes kritikákat és egy év leforgása alatt több irodalmi díjat is kapott. Izzó írói világ, ugyanakkor fanyar humor jellemzi, miközben föltárja a napi emberi kapcsolatok apró történéseinek mélyén lezajló drámákat. Kritikusai ezt a világot jellemezve nemhiába emlegettek egyszerre két, egymástól eltérő íróelődöt: az élveboncoló Nádas Pétert és a méltóságteljes groteszk óriását, Hajnóczy Pétert. Szvoren Edina érett, kiforrott szerzőként állt elénk, s újabb elbeszélései meggyőzhetik a közkeletű szólás híveit: a második kötet bizonyít igazán. Az írások középpontjában most is a család áll, amely életünk legfőbb terepe, modellje akkor is, amikor benne gyötrődünk, s akkor is, amikor kívülről vágyakozunk rá.

Tar Sándor - Nóra ​jön
".... ​Az ismétlődés Tarnál: reménytelenség, hamis biztonság, gépiesség, embertelenség, unalom, fásultság, szomorúság. Alig oldhatja valami. Talán az, ha valami mégis történik, még ha az úgyis elmerül majd a megszokásban, vagy még ha rosszabb is minden eddiginél. Talán az, ha ketten (újra) egymásra találnak. Talán ha valaki együtt beszél másokkal, átengedi magán és megmutatja a beszédüket. Szabadsághiányukat megértve, függetlenül. Szabadon, de tőlük függve." Kálmán C. György