Ajax-loader

Korábbi ​köteteihez hasonlóan Michael White ezúttal is egy olyan személyiség arcképét rajzolja meg, aki a felvilágosodás előfutáraként kimagasló szerepet játszott a tudomány- és szellemtörténetben. Galilei a tudomány forradalmának kulcsfigurája volt, sokak szemében pedig olyan vértanú, akit eredményei és meggyőződése miatt ítélt el a katolikus egyház. Galilei, aki egy időben maga is papnak készült, az inkvizíció áldozataként végezte – beteg, vak öregemberként, aki utolsó napjait házi őrizetben töltötte, műveit betiltották, eszméit pedig az egész katolikus világban háttérbe szorították.
Michael White olyan korszak kontextusában vizsgálja Galilei munkásságát, amikor a vallási és tudományos felfogás veszedelmesen egybefonódott. Azt az utat, amely a Galilei elleni eretnekvádhoz vezetett, az ellenreformációval és a harmincéves háborúval a háttérben tárja elénk, és az elbeszélésből olyan történet kerekedik ki, amelyet összeesküvés és titkolózás szennyez be. Michal White azt is sejteti, hogy valójában Galileinek nem a kopernikuszi világképhez való ragaszkodása szúrta Róma szemét – sokkal veszedelmesebb gondolatokra bukkant, amelyek a katolicizmus alapjainak megrengetésével fenyegettek.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók