Ajax-loader

Dévényi ​László: A Multi Level Marketing Akadémia igazgatója, aki közel 80 hálózatépítéssel foglalkozó rendszer vállalkozóinak oktatója. A saját maga által kidolgozott oktatási rendszer egyedülálló sajátossága, hogy a kötelező tananyagon túl emberségre empátiára is tanítja hallgatóit. Képzései által az ország egész területén sikeresen dolgoznak tanítványai. Képzési rendszerének az országhatáron túl is híre ment. Egyénisége, személyes varázsa a cégvezetőket is meggyőzte, hogy az ő általa képviselt értékrend nélkülözhetetlen a mai üzleti világban. Egy riportkönyvnek így ennek is, – mindig az a célja, hogy emberi értékeket közvetítsen. Írott formában nehéz visszaadni azt a beszélgetésben teljesen természetes hangerőt, hangsúlyt, azt a testbeszédet, ami a beszélgetőpartnert, a könyv főszereplőjét jellemzi. Dévényi László halk szavú, csendes, megnyerő modorával azonnal eléri, hogy amit mond, amit közvetít, arra mindenki, mindenkor teljes mértékben odafigyeljen. Ezzel a könyvvel alkalmat adunk az olvasónak arra, hogy megismerjen egy olyan személyiséget, akinek a mondanivalójából árad a hitelesség, és szinte tapinthatóvá válik azon eltökélt szándéka, hogy minél több emberen és családon segítsen. Az MLM-rendszer oktatása olyan kezekben van általa, ami biztosítékot jelent arra, hogy az onnan kikerült hallgatók a segítségével nem csak a tananyagot, hanem számos emberi értéket is el tudnak sajátítani.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók